Déli Hírlap, 1990. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-30 / 25. szám

1 fl A Miskolci Kinizsi el­nökségi ülésén a közelmúlt­ban lemondott Varga Oszkár helyett ügyvezető elnököt választottak. A bizalmat Tóth János, a Miskolci Hús­ipari Vállalat csoportveze­tője nyerte el. ■ Kilenc magyar vízilab­da-játékvezető bíráskodhat az idei jelentősebb nemzet­közi tornákon, mint semle­ges vezető. Az Európai Úszó Liga a következőknek szava­zott bizalmat: Marjai, Csá­szár, Kosztolánczy, Koós, Szentgyörgyi, Pék, Erdős, Kiss O., Vuszek. ■ A vízilabda BEK-győz- tes Mladost Zagreb meghí­vására vasárnaptól egy hé­ten át a horvát fővárosban edzőtáborozik a Szeged SC OB 1-es csapata. Pozsgay Zsolt vezető edző és Papp István technikai vezető irá­nyításával 16 játékos kelt útra. Az ősszel az NSZK- ban szerepelt Tóth István ismét csapata rendelkezésére áll. ■ Hadilábon áll a szeren­csével Dóczi Márta, a Szek- szárd NB I-es kosárlabda­csapatának játékosa. Koráb­ban sokat bajlódott lábsérü­lésekkel, míg az elmúlt na­pokban, a PVSK elleni mér­kőzésen orrcsonttörést szen­vedett, s most ezért vált harcképtelenné. ■ Ismét bizalmat kapott Borsodnádasdon, a Kohász SK vezetőségválasztó kül­döttközgyűlésén Sándor Mik­ulás elnök, aki évek óta jól V irányítja az egyesületet. B Mátraházi edzőtáboro­záson vesz részt tegnaptól a női kosárlabda-válogatott. A 18 tagú keret péntekig gya­korol együtt, majd szomba­ton délelőtt 10 órakor a Nemzeti Sportcsarnokban edzőmérkőzést játszik a fiú kadett-válogatott ellen. B Több mint ötvenezer nézője volt annak a barát­ságos labdarúgó-mérkőzés­nek. amelyen a nyugat-ber­lini Hertha SC és a kelet- berlini FC Union együttese találkozott. Az eseményt a német posta 500 éves jubi­leuma alkalmából rendezték meg, s ezen jelen volt Willi Daume, az NSZK olimpiai bizottságának elnöke. A nagy érdeklődéssel kísért 90 perc a Hertha 2-1 (1-1) arányú győzelmével végződött. A 250 ezer márkás bevételt egész­ségügyi célokra ajánlották fel az NDK-nak. B Nemzetközi légfegyveres sportlövőversenyen a női lég­puska-viadalon a nyugatné­met Heike Götte győzött (498, 102), Joó Éva második lett (497,5. 103,5). B Mike Tyson nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok kijelentette, hogy nincs szán­dékában honfitársa, George Foreman ellen szorítóba lép­ni. Utóbbi (42 éves) közel­múltbeli győzelme után tett ' olyan nyilatkozatot, hogy megmérkőzne Tysonnal. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a totó 4. játékhetén 406 darab 13 plusz 1 találatos szelvényt talál­tak. Nyereményük egyenként 14 760 forint. A 13-asokra 6678, a 12-esekre 292, a 11-esekre 44. a 10-esekre pedig 21 forintot fizet­nek. >|c Jégszilánkfelhoben... Jégmotor, Polimer Kupa, Borsodi aranyak kupék A területi úttörő „A” sza­badfogású birkózó bajnoksá­got szombaton rendezték meg a diósgyőri birkózócsar­nokban. A négy megyéből — Nógrádból. Hevesből. Sza- bolcs-Szatmárból és termé­szetesen Borsod-Abaúj­Zemplénből — összesen száztizenkét versenyző in­dult. A legtöbb érmet a bor­sodi birkózók szerezték: a DVTK és a KVSE sporíoiói. Első helven végzett a diós­győri Karnóczy Sándor {28 kg). Jakubcsó Gábor 141 kg Márton Róbert (60 kg) és Gaál Bertalan (66 kg). A kazincbarcikai birkózók kö­zül is ketten mondhatnak aranyérmet magukénak: Pinczés Csaba (45 kg), és Béres András (50 kg). A második helven végzett a sá­rospataki Blanár Zsolt (32 kg), a piro-s-fehér Lukács Róbert (45 kg), valamint a KVSE-s Porgon Árnád (41 kg). Molnár Krisztián 155 kg) és Kovács Gábor (60 kül. Harmadik lett a DVTK-ból Tomesz Róbert (28 kg), Be- recz Béla (38 kg), Tóth Ró­bert (45 kg), Elizeusz Sza­bolcs (50 kg) Kiss Lóránt (60 kg) -s Kiss Zoltán :66 kg) A vegyészvárosi ver­senyzők közül Stefiin Viktor (30 kg) nyakába akasztották bronzérmet. < t * A Haladás Kupa országos szabadfogású iunior birkózó- versenvt a hét végén ren­dezték meg Szombathelyen. A DVTK birkózói is nevez­tek az összecsapásokra. Kö­zülük Balogh István (90 ka! a második. Pető Attila (63 kg) és Barna Attila '74 kg) pedig a harmadik lett. Az ötödik helyen végzett Nagy Róbert (74 kg). * A Budapest Kupa Orszá­gos Serdülő Kupára utazott diósgyőri szabadfogású bir­kózók közül ketten végezték az ötödik helven. Vígh And­rás a 43 kilogrammban, míg Boda Zsolt a 60 kilogramm­ban szerzett pontokat a pi­ros-fehér egyesületnek. Aztán következett a döntő. Olyan futom, amiben bármi megtörténhet! Adorján in­dult a belső pályán, a leg­kedvezőbb pozícióból Hajdú mellől. Lehet, hogy ez dön­tött. A legrövidebb íven vet­te a kört a debreceni fiú. Valósággal a földre fektette gépét. Bár Hajdú mindvégig szorongatta, a kicsiny előnyt sikerült végig megtartania Adorjánnak. A Polimer Kupa második fordulójának eredménye a következő 1. Adorján Zoltán (Debreceni Volán), 2. Hajdú Zoltán (BÉVSC), 3. Újhelyi Sándor (BÉVSC), 4. Bódi László (Debreceni Volán), 5. Csobán Csaba (Nyíregyházi Volán). 7^. Adorján vezet Haján és Újhelyi előtt (Szabó István felvételei) Fegyvernek! Zoltán Az első sparlnapilap az USl-ban Meglepő, de igaz: csak holnap indul útjára az Egye­sült Államok első sportnapi­lapja: a The National. Elő­ször 250 000 példányban, New Yorkban, Chicagóban és Los Angelesiben terjesztik. Terjedelme 32—48 oldal lesz és 50 centért adják — azaz a duplájáért annak, amibe a .politikai napilapok többsége kerül. Nyárra további nagy­városokban lesz kapható a sportújság, s összesen 600 ezer példányt remélnek el­adni {»előle. A viszonylag magas ár egyik oka, hogy újságot indítani Amerikában igencsak költséges vállalko­zás. A sportnapilap szerkesz­tője, Frank Deford, aki ko­rábban 27 évig a Sports II- lustratednél, a népszerű sporthebilapnál dolgozott, legkorábban 3—5 éven belül számít nyereségre. Ennek el­lenére a legjobb újságírókat „vették meg”: nagy lapok, tv-társaságok egy 'sor orszá­gos hírű sportriportere vál­tott át a The Nationalhez mivel évi 200 000 dollár fe­letti fizetést biztosítottak ne­kik, a két-háromszorosát ed­digi keresetüknek. Igazi jeges csemegének ígérkezett a tegnap délutáni jégmotorverseny a népkerti műjégpályán. S hogy a szép­számú közönség ne hiába fagyoskodjon a sportcsar­nok lelátóin, arról a fiúk messzemenően gondoskodtak. Igaz, Balogh János és Ti­hanyi Sándor nem indult, de ismét eljött az a két osztrák motoros, akik már Kazincbarcikán is ott voltak, így tehát nemzetközi volt a verseny. Más kérdés, hogy ők nem sok jeget zavartak. Legtöbben a hazai pályán motorozó Hajdú Zoltán győ­zelmét várták. Ehhez azon­ban Adorjánnak is volt egy­két szava. Pontosabban övé volt az utolsó szó, miután a döntőben, ha kis különb­séggel is, de megelőzte a BÉV SC kitűnőségét. A selejtezőkben négy hár­mas csoportra osztották a rendezők a mezőnyt, akik három futamban döntötték el a két továbbjutó hely sorsát. Hajdú, Adorján és Újhelyi imponáló motorozás­sal, mindhárom futamát megnyerve jutott az elődön­tőbe, míg Bódi egyszer meg­botlott. Ettől függetlenül ő is biztosan került tovább. A selejtezőkben különö­sen Hajdú és Adorján árult el remek formát. Mindenki tudja, hogy ebben a „csú­szós” sportágban milyen fon­tos a jól elkapott rajt, mert utána a hátul lévőknek már nagyon nehéz javítani. Hajdú és Adorján azonban képes volt ilyen bravúrra. A selejtezők után a cso­portok utolsó helyezettjei a 9—12-ig helyért mérkőztek meg. Ez után állhatták rajt­hoz csak a döntőbe moto­rozásért a továbbjutott ver­senyzők. Itt már valóban színvonalas futamokat lát­hattunk. Néma meglepetést okozott, hogy az egyikben Újhelyi megelőzte Adorjánt. Ettől függetlenül a későbbi győztes továbbjutása nem volt veszélyben. Itt egy ráadásfutamnalk is szemtanúi lehettünk, ugyan­is Csobán és Bódi azonos pontszámmal állt a végső fu. tam előtt, s természetesen csak egyikük mehetett to­vább. Nos, Bódi nem volt túlzottan sportszerű. A rajt utáni első kanyarban meg­lökte Csobánt, aki keresztbe fordult gépével, s 'kis híja volt, hogy nem esett el. Az így szerzett helyzeti előnyt Bódinak nem volt nehéz érvényesíteni. Ezt követően az ötödiktől a nyolcadik helyért „futották le” a helyosztókat. A Csobán, Osváth, Böszörményi, Stad- ler négyesből, Böszörményi futott be utolsóként, mert a győzelem érdekében, igaz, jó pozícióból, ám kicsit könnyelműen kockáztatott. DELI HÍRLAP. — A miskolciak napilapja. — Kiadja* a Déli Hírlap Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky 15. 3527 — felelős kiadó: BÉKÉS DEZSŐ főszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527, Pos­tacím: Miskolc, 3501. Pf.c 39. Telefonközpont: 38-941. Titkár­ság: 18-223. Be)- és várospolitikai rovat: 18-227. Gazdaság- politikai rovat: 18-224. Levelezési rovat: 18-225. Kultúrpoli­tikai rovat; 18-226. Sportrovat: 18-222. Telex: 62345. Telefax- 18-225. Hirdetésfelvétel- Miskolc, szécnenyi út 15—17. Tele fon; 16-213. — Terjeszd a Magyar Posta Előfizetnető Bár­melyik mrlapkézbesltf postat-ivatalnái a nfrlapkézbesltők nel. a posta nlriapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési é« Lap ellátási Irodánál íHFLIRv Budapest V. József nádor tér 1 — 190C — közvetlenül vagy postautalványon valamint át utalással a HELIR 215-9616? pénzforgalmi telzőszámra Elő­fizetési díj egy nőnapra 85 forint 1 negyedévre 255 forint i évre 1020 ferlnt. Index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyom­dában. Fel. vez.! HORVÁTH FERENC- — ISSN 0133 0209 Készülnek a diósgyőriek A hejőcsahaiak lépnek a gyepre Készülnek a piros-fehér labdarúgók T.qíd/Íu. A DVTK labdarúgócsapa- ta megkezdte a sorozatos edzőmérkőzéseket. Egy héten három összecsapást rendez­nek a diósgyőri stadionban. Az elmúlt hét végén, szom­baton, a Miskolci Honvéd együttesét fogadták. A piros-fehérek Knotz — Bem, Csizi, Szabó Zsolt, Szoboszlai, Farkas, Huszák, Leskó, Tóth György, Csiba, Lakatos összeállításban kez­dett. Lehetőséget kaptak a keret kapus tagjai is. Nagy Attila huszonöt, míg Kiss Árpád húsz percig portás- kodott. A mérkőzésen négy mezőnyjátékos is „labdába rúgott”: Hanyecz, Héjas, Le- hoczki és az ificsapatból felkerült Schmidt Róbert. A DVTK 3-2 arányban nyert a vendégek ellen. A félidő eredménye 2-0 volt a hazai­ak javára. A gólokat Farkas János (2) és Huszák (11-es- ből) szerezte. A diósgyőriek ma délután fél kettőkor a HCM, csötörtökön pedig a Mezőcsát együttesét fogad­ják, majd szombaton ismét a Miskolci Honvéd lesz az el­lenfél. Valószínűleg az első edzőmérkőzésen pályára lé­pett játékosokból kerül ki a mai keret. A meccset egyéb­ként a szurkolók is megte­kinthetik. A combtőhúzódást szen­vedett Kaszást holnap meg- műtik Budapesten. Az orvosi szakvélemény szerint két hét múlva mér könnyített edzé­seket végezhet. A közép-' fül-gyulladásából kigyógyult Varga Iván is részt vesz már a foglalkozásokon. Csak egy hetet hagyott ki, ea azonban pótolható. Feltehe­tő, hogy a mai, HCM összecsapáson, ha csak reként is, de pályára népszerű hátvéd^ Sz.

Next

/
Thumbnails
Contents