Déli Hírlap, 1990. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-31 / 26. szám
A revük nem törték magukat Felsiker volt a téli vásár 1 ovábhra is engedmények. Az idei téli vásár a legtöbb üzletházban nem volt az -lázi". A centrumosok úgy fejezték ezt ki: „Most i nem ölték egymást az emberek hogy pultközeibe férjenek”. A Rómeó Ruhaházban — mint Bakaczki Béláné boltvezető mondta — gyakran állt üresen a ooit. A vevők nem törték magukat, igaz. feleannyi árualappal indították a 20—30—4C százalékos engedményes cikkeket. Télikabátbói és dzsekikből nagyobb volt a kínálatuk, ez utóbbiak iránt nagyobb is volt a kereslet, összesen viszont alig több, mint 350 ezer forint bevételt produkáltak a vásár két hetében. A Revü Konsumex viszont jól sikerültnek tartja a kampányt: több, mint egy. milliós árualappal lepték meg vásárlóikat, ezek közül sláger volt az trhabunda, a kutya- és nyúlszőrme, s a téldkabát. Sokan vitték a meleg szoknyákat is, mindezeket 40 százalékos engedménnyel. Néhány darab ma. radt a vásárra szánt portékából, még az átmeneti kabátok iránt is nagy volt az érdeklődés. Gönczy Gézáné boltvezető szerint a jelenlegi árukészletük már a tavaszt idézi. Spisák András, a Centrum üzletvezetője arról informált bennünket, hogy a szerényebb árualapjuk a tavalyihoz képest szerényebb keresletet vonzott: az engedményezett áruknak körűibe, lül a háromnegyede fogyott el. Ezért is döntöttek úgy, hogy noha a téli vásárt ők már befejezték, a leárazott portékáikat, amelyek megmaradtak, továbbra is kedvezményes áron árulják. Náluk különösen a lábbelik és a H-mfekció iránt mutatkozott nagyobb érdeklődés, de hasonló volt a helyzet a méterárunál és a lakástextil osztályon is. Az engedményezett portékák közé bevonták a szőnyegeket és a törlőket is. Mérsékeltebb volt a kereslet a kötött- és Idősek napja Görömbölyön A hagyományoknak megfelelően az idén is lesz idősek napja Görömbölyön. Pénteken délután fél négyre várják a hetven éven felülieket a helyi művelődési otthonba. Műsorral, vacsorával és ajándékkal szeretnének egy szép délutánt és estét szerezni a Görömbölyön élő idős embereknek. * A Borsodi Pvházati Kereskedelmi Rt. üzletpolitikájában a kereskedés régi hagyományait szeretné ielúHtani. Ezért is határoztak úgy, hogy ezentúl az rt. központjának másik részében helyezik el azokat az irodákat, amelyek hosszú éveken át a Széchenyi úton kaptak helyei. A felújítás után itt három üzletet nyitnak, ami várhatóan több pénzt hoz az rt.-nek, mint az eddigi irodák. (Kerényi felv.) divatáru iránt, s nem volt tülekedés a vegyesosztáivon sem. Mindenesetre aki erre a vásárra alapozott ?. őlent rumban megtalálta a számítását. Most már ismét fel. töltötték az árukészletet. 150 milliós árualappal váriák vá-ár. óikat. A Bükk Áruháznak meglepetés volt a hónap, kifejezetten felfutott a forgalmuk. Igaz. nem a vásár két hete alatt. Dehát — mint Szabó Krnőné ügyvezető-boltvezető elmondta — rosszul időnek tartják az idei kampányt. mivel ezalatt nem volt fizetési 'dőszak. Az a véleményük, hogy idejét múlta a szezonvégi vásár, az időnkénti kiárusítás többet ér. r. XXII. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM | ÁRA? 3,50 1990. JANUAR 31., SZERDA | FORINT •Jfc. Sokfelé hiába csábítgattak az árleszállítást hirdető cédulák. Vásárló kevesebb volt ax idei téli kiárusítás idején, mint tavaly. (Kerényi László felvétele) Hidat akarnak verni a megyeházán A szakadék másik partján: a vállalkozók Inkubátor szervezet, biznisz-center, regionális bank Mostanában mindenki a vállalkozásokról beszél. A fogalom gyorsan kopik, lassan közhellyé, szólammá degradálódik, miközben a központi segítő szándék hangoztatása dacára épp az érdemi segítség hiányára panaszkodnak a vállalkozók. Ügy tűnik, hogy jó részük nem is jut el odáig, hogy részesülni tudjon a neki szánt tökéből. Elsősorban a kisebbek sorsa ez. Az állam és a vállalkozók egyelőre egy híd nélküli szakadék két partján állnak, s valakinek mihamarabb hidat kellene vernie — mondják a Borsod megyei tanácson, ahol ennek érdekében megpróbálkoznak most valamivel, ami nem is emlékeztet a régi értelemben vett, hatalmi mázzal bevont, köz- igazgatási magatartásra, felfogásra. — Létrejött egy új szervezet, amelynek neve: vállalkozásszerv-ezési osztály. Jobb nevet is ki lehetne találni rá, mert az osztályvezető. Karcagi Gyula szavaiból az derül ki, hogy nem a rosszemlékű gazdaság-agyonszer- vezésí kívánják feltámasztani ... — A mi értelmezésünkben a válialkozásszervezés nem jelent mást, mint a vállalkozásokat befogadni és éltetni. Kész környezet megteremtését jelenti itt Borsodban. Nem a vállalkozók helyett akarunk gondolkodni, és nem is kívánunk beleavatkozni dolgaikba: ha úgy tetszik, számukra kellemes „éghajlatot” akarunk megyénkben teremteni. Ez azt is jelenti, hogy 'megpróbáljuk képviselni megyénk speciális érdekeit is ebben a munkában. Mert például azzal, hogy Borsodot elmaradott térségnek ismerték el. végre hozzájuthatunk fontos központi támogatásokhoz. De nekünk nem érdekünk, hogy ennek következményeként a megye fontos értékeit, lehetőségeit elfedje. háttérbe szorítsa az „elmaradott” jelző. — A kisvállalkozók még rá is éreznek arra, hogy lenne itt üzlet, Borsodban is, csak hát erő nincs az ötletek megvalósításához. Ugyanakkor az állam által létrehozott pénzügyi alapok forintjaiért nem nagyon tolonganak. — Tapasztalataink szerint a vállalkozók tőkehiányban szenvednek. Ugyanis a különféle állami támogatási alapok igénybevételéhez jelentős saját tőke is kell — vagyis kellene ... Meglehetősen komplikált ráadásul hozzájutni az aiapok pénzeihez, vagy világbanki hitelekhez. Azért is lenne óriási szükség itt Borsodban egy regionális pénzintézetre — amelynek szervezését a megyei tanács megkezdte —, mert jelenleg egyetlen bank, vagy gazdasági szervezet sem létezik, amelynek az lenne az érdeke, hogy itt, Borsodban segítsen a vállalkozóknak, enyhítse a tőkehiányt, utakat nyisson a pénzügyi alapokhoz. De legalább ennyire hiányzik egy olyan „inkubátor”-szervezet amely a már nagy nehezen létrejött kis és közepes vállalkozásokat segítené át a kezdeti nehézségeken. Mmd- ehhez természetesen olyan anyagi és szellemi bázis kell, amelyik nemcsak a máról holnapra való pénzcsinálás- ban, haszongyártásban érdekelt. Ügy látom, ma ilyen érdekeltséget regionálisan' a megyei tanács szervezete képes érvényre juttatni. — Sokan támadják a megyei tanácsok pénzelosztó szerepét. Mások azt mondják: nem az elosztás tényével, hanem módjával van a baj. — Az. hogy létezik a vállalkozásszervezési osztály, annak a felismerésnek az eredménye is: az állami pénzeket igen rossz hatékonysággal fogjuk továbbra is felhasználni, ha nem változtatunk a jelenlegi feltételrendszeren. A mi feladatunk. hogy egy. a kisvállalkozókat is támogató. üzleti és piaci szemléletet, jártasságot, nyelvtudást, kapcsolatépítési és tárgyalási készséget fejlesztő rendszert kiépítsünk Borsodban. Ha .ez nem történik meg, hfaba változik a pénzelosztás rendje, hiába lesz szabadabbá, piacosabbá, nyíltabbá, nem lesz partner hozzá a vállalkozói oldalon. így nem lehet majd érvényesíteni azokat a fontos regionális érdekeket sem. hogy például a kisyáUalkozások az infrastrukturális fejlesztések Köré csoportosuljanak, sokszorozzák meg az állami tőke adta lehetőségeket. — Ügy tűnik, hogy amit elmond, az ma kissé tavai áll a borsodi valóságtól... — Optimista vagyok mert bármennyire sok nehézséggel küzdenek a kisvállalkozók. mégis meg'örtént az a döntő felismerés sokezer embernél, hogy erre kell na- ladniuk. ezt kell csinálniuk. Itt a megyében megmozdult a közigazgatás is. ha úgy tetszik, megkezdődött a hídépítés a szakadék két oldaláról Nasvon remélem, találunk más partnereket is á hídveréshez ... (Kiss) Vezetői fogadóóra A Miskolc Megyei Város Tanácsa szerdai, meghosz- szabbitott ügyfélfogadási napján dr. Kovács László tanácselnök a hivatali helyiségében fogadóórát tart 15 és 18 óra között. f