Déli Hírlap, 1989. december (21. évfolyam, 282-305. szám)
1989-12-29 / 304. szám
SPOUT ■ A Magyar Röplabdaszövetség telexet küldött a román szövetségnek, amelyben meghívta a felnőtt férfi és női válogatottat egyhetes magyarországi edzőtáborozásra. Erről Sinika László, az MRSZ főtitkára tájékoztatta az MTI sportszer- kesztőségét. Mint mondta, ezzel is kezdeményezni szeretnék a két és fél éve megszakadt magyar—román röp- labdás kapcsolatok visszaállítását. Emellett felkértek minden magyar röplabda- szakosztályt, hogy fogadjanak csapatokat Romániából, illetve vegyenek részt ottani tornákon. ■ Az MTK-VM SK vezetése úgy döntött, hogy a klubnak befizetett tagdíjakból ötvenezer forinttal hozzájárul a romániai lakosság megsegítéséhez. Egyúttal érintkezésbe lép azokkal a romániai sportegyesületekkel. amelyekkel régebben rendszeres kapcsolata volt. és megvizsgálja, hogy sport- tevékenységükhöz milyen segítséget tud nyújtani. ■ Minden, magára valamennyit is adó nagy sportláp megejtette a maga éV sportolója választását. A legnagyobb olasz sportújság, a milánói La Gazzetta dello Sport az 1980-as évtized legjobb sportolóit választotta meg nemzetközi szavazás alapján. A férfiaknál akárcsak a másik olasz újság, a Tuttosport körkérdésén — az amerikai atléta Cári /Lewis lett az első, a nőknél pedig — ugyanúgy, ahogy az AP szavazásán — Martina Navratilova amerikai teniszezőnő. ■ A Magyar Vízilabda- szövetség szerdán telexet küldött a Román Úszószövetségnek, amelyben gratuláltak a romániai forradalom sikeréhez. Egyúttal egyhetes edzőtáborozásra hívták meg Magyarországra c román vízilabda-válogatottat, minden költség fedezésével. Ugyanakkor javasolták az utóbbi két évben teljesen megszakadt válogatott szintű és klubközi vízilabdakapcsolatok újraf elvételét. ■ A keletnémet sportvei zetést az elmúlt hetekben gyakran megvádolták a csapatjátékok elsorvasztásával. A bírálatokban lehetett némi igazság, ezt bizonyítja, hogy sorra érkeznek a hírek újabb jégkorong-egyesületek alapításáról. A népszerű hokit az NDK-ban az utóbbi években mindössze két csapat képviselte, a Dy- namo Berlin és a Dyr.amo Weisswasser. A következő bajnokságot előreláthatóan már négy égyesülettel rendezik. A Dfl tippjei 1 Ascola—Genoa \ 1 2. Bari—Milan 2 3. Atalanta—Fiorentina 1 4. Verona—iCesena 1 5. Bologna—Roma 1 K. Ancona—Reggina X 7. Catanzaro—Pescara 2 x 8. Licata—Como X 9. Triestina—Cagliari 1 10. Monza—Foggia 1 X 11. Pisa—Padova 1 12. Keggiana—Parma 2 13. Messina—Torino 2 14. Lazio—Napoli . X jjc A miskolci hokisok beváltották a szakvezetés és a közönség reményeit Nem a ruha teszi a hokist Interjú Varga Oszkárral A jégkorong OB I. küzdelmei beindulása előtt a Miskolci Kinizsi jégkorongcsapatának irányítói a harmadik hely kivívását tartották elérhető célnak, s ezen belül is az Álba Volán megelőzését. Ez utóbbi cél sikerülni fog, az az első viszont nem, hiszen a jászberényi gárda ma szinte verhetetlen, s a korábban alsó régiókban elfoglalt helyéről a vezető pozícióba küzdötte fel magát — hála a szovjet játékosoknak. A Miskolci Kinizsi 1989-es szereplésének mérlegét Varga Oszkár, az egyesület elnöke a következőidben vonta le a Déli Hírlappal folytatott beszélgetés során. — A magyar jégkorong- sport az utóbbi időben egyre több idegenlégióssal korcsolyázik ki a jégre. A Lehel példája mindenki előtt ismeretes, de az Újpest és a Fradi is erősített. Ebben a helyzetben hogyan látja a Miskolci Kinizsi ez évi szereplését, és mi várható jövőre? — A csapat mostani negyedik helyezését reálisnak tartom. Meg kell említenem azonban, hogy a szezon előtt a harmadik helyre vártuk a gárdát. Akkor az Álba Volán megelőzése volt a cél, és ez sikerült is. Véleményem szerint a bajnokság végéig megőrizzük mostani helyezésünket. Tehát elégedettek lehetünk a csapat teljesítményével. Több ponttal vezetünk az Álba Volán előtt, és még nem veszettel a remény a harmadik hely megszerzése előtt sem, bár ehhez több szerencsés körülménynek kellene közrejátszania. — A szlovák idegenlégió- sok nélkül milyen lenne a csapat játékereje? Fel tudná-e venni a versenyt a többiekkel? — A dunaújvárosiak, a Népstadion Szabadidő Sport- egyesület és a Miskolci Kinizsi' körülbelül azonos játékerőt képvisel. Ez részben a saját nevelésű játékosainknak köszönhető. Az ifik közül 7—8 nagyon jó képességű játékos került fél az első csapatba. Utánpótlásunk tehát kielégítőnek mondható. — A gerincet azonban továbbra is szlovákok alkotják ma. A Dózsa, a Fradi, vagy a Lehel példáját nézve, a Kinizsi továbbra is a „szlovákiai kapcsolat” fenntartására törekszik, vagy esetleg vannak elképzeléseik más tájakra is kivetni hálójukat? — Továbbra is a szlovákokra számítunk. A magyar mezőnyben ketté kell választanunk a külföldi játékosok szerepeltetését. A Lehel, vagy pedig a Fradi szovjet játékosai Magyarországon a .hokiból élnek, nincs más dolguk, mint a sport. De azért a bajnokság megnyerését várják el tőlük a csapatok vezetői. A Kinizsiben játszó szlovákok — tudvalévő — a területi bajnokságban ütik a korongot. Amatőrök, akik hétközben dolgoznak, és mindkét bajnokságban eleget tesznek a rájuk háruló feladatoknak. Nálunk gyakorlatilag sportszereiéiből játszanak, hiszen csak az útiköltséget fizetjük nekik, és a szerény napidíjat. — Véleménye szerint járható wt-e az, hogy külföldi játékosokra alapozzuk a magyar jégkorong jövőjét? — Az idegenlégiósok szerepeltetése mindenféleképpen előrelendíti a magyar jégkorongsportot. De nem a mai formájában. Csapatonként öt-hat játékost szerepeltetni s azokat is egy soron belül, arra kárhoztatja a magyarokat, hogy nézői legyenek a profik játékának. Elég talán a Lehel Jégkorongnaptár Közel négyhetes szünet után január 4-én. újra pályára lépnek a Miskolci Kinizsi jégkorongozói, mégpedig az Újpesti Dózsa együttese ellen idegenben. Ezzel kezdetét veszi a 12 napos küzdelemsorozat, amely nehéz feladat elé állítja a helyi hokisokat, hiszen nyolc meccsen kell majd bizonyítaniuk képességeiket. Az első hazai meccset január 5-én játssza a Kinizsi a Népstadion Szabadidő Egyesület ellen 17 órai kezdettel. , Utána egy újabb fővárosi kiruccanás, január 8án a Kisstadionban a Fradi gárdája látja vendégül a miskolciakat. Ezután egy hazai mérkőzés következik: január 9-én a Volán ellen játszik, majd másnap Jászberénybe látogat a csapat. Január 12- én ismét a népkerti jégpályán ütik majd a korongot az Újpest ellen. Az utolsó meccsre pedig Dunaújvárosban kerül sor január 15-én. A hokisokra mindazonáltal újabb feladat vár majd a bajnokság befejezése után: január 20-tól előkészítő tornán vesznek »észt Jászberényben, _ „ példáját felhozni, ahol a magyar játékosok csak akkor jutnak játéklehetőséghez, ha a szovjet sor megszomjazott, és leül teázni egy pár percre. A jövőt ab: ba az irányba kellene irányítani, hogy a magyar játékosok a profi külföldiekkel egy sorban játsszanak. Ekkor tanulnának tclüik, felvennék a gyorsabb ritmust. így lenne értelme. A mai állapotok azonban semmiképpen nem nevezhetők egészségesnek. — Ha a ma külföldi játékosok nélkül felálló Álba és NSZE is szerződtet, akkor gyakorlatilag az a helyzet áll, állhatna elő. hogy szovjet hokisok ütnék a korongot cseh és szlovák játékosok ellen — magyar jégen. Ez lenne a jövő útja? — Ügy néz ki, hogy a Magyar Jégkorong Szövetség a jövőben nem engedélyezi a tömeges játékosimportot. Anyagi indokok is közrejátszanak ebben a szemléletváltozásban. — Még két kérdés, befejezésképpen. Az első: a játékosok meze, úgymond, nem a legújabb, fakó, szakadozott. Nincs pénze az egyesületnek új mezek beszerzésére? S a másik: a vitatott B-közép. a szurkolók. Nem találja őket túl agresszívnek? — A mezekre felelnék először. A felnőttekre már nem jutott pénz, mivel az ifik, akik két év után ismét szerepelnek a bajnokságban, elszívták a pénzt a nagyok elől. De még ilyen szakadt mezben is jók a Kinizsi játékosai, és ez hozza tűzbe a B-középet. Nem védeni akarom a szurkolókat, de bekiabálásokon kívül — ami igaz, néha trágárságokba csap át — nem csinálnak semmi rosszat. Itt nem dobálnak fémpénzt, vagy papírdarabokat a jégre, ami — köztudomású — veszélyeztetné a játékosok testi épségét is. Kissé vérmesek, ez igaz, de hangjuk Igenis űzi-hajtja a Miskolci Kinizsit. És ez biztosítéka annak is, hogy az idei szereplést a végén nemcsak mi, szakvezetők, hanem a szurkolók is el fogják ismerni. (verebélyi) J\B I-es terveket dédelgetnek Élei] vei! a lipímcs A Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club legeredményesebb és legnépszerűbb sportága több, mint tízéves fennállása óta a kosárlabda. A fértitísanatnak egyszer már sikerült bejut- : ni az NB í-be, majd kiesésük után tavaly csak nagyon kevés plusz kellett volna ahhoz, hagy ismét visszakerüljenek a legjobbak közé. A fiúk ebben az idényben is célul tűzték ki az első osztályba jutást. Már egy éve. hogy új szakvezetővel dolgoznak. Drahos László korábban a Miskolci Postásnál edzősködótt. A csapat a legutóbbi mérkőzésén a Bp. Honvéd NB I-es csapata ellen lépett pályára a legjobb tizenhat közé kerülésért. Vereséget szenvedtek, de ez nem töri meg a lendületüket — mondották a játékosok. Már a következő, január 20-i, Karcag elleni mérkőzésre készülnek. A közelmúltban néhány új, fiatal játékossal egészült ki a csapat. A nagy „öregnek” számitó Magyar Attila és Lőrinc István mellett megjelentek a kö- zéniskolából tavaly és az idén kikerült fiatalok: Deák Péter, Erdélyi István, Németh Tamás és a többiek. Három „újonc” véleményét kérdeztük: a Honvéd elleni meccsről és a csapat játékáról: Erdélyi István: — Az eredmény önmagáért beszélt. Világosan megmutatkozott, hogy milyen nagy a különbség egy NB I-es és NB Il-es csapat közöli. Nemcsak magassági fölénye volt az ellenfélnek, hanem technikailag és fizikailag is sokkal képzettebbek és tapasztaltabbak nálunk. Deák Péter: — A meccs elején Kicsit megilletődötten játszottunk. Ez a közönségnek is feltűnt. Egyértelműen jobb csapat a Honvéd, tőlük tehát nem szégyen kikapni. Sőt, még tanulni is lehet a hibákból. A vereség ellenére nagy élményt jelentett számomra a mérkőzés. Németh Tamás: — Elég volt ránézni a honvédesekre. Azonnal látszott, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban. A kezdő ötösük tíz centiméterrel volt magasabb a miénknél. Ez nagvon sokat jelent, hiszen emiatt a palánk alatt szinte teljesen esélytelenek voltunk. Azt hiszem, ha ml is annyit edzenénk, mint' a fővárosiak, sokkal szorosabb lehetett volna a meccs. Panaszra így sincs okunk ... M. R. Mádai Nóra ifiválogatoít lelt Talán a legszebb ajándékkal lepték meg karácsony előtt Mádai Nórát, a Miskolci Spartacus tizenhat éves, a Borsodi Bányászhoz való átigazolásra készülő kézilabdázóját. Kiválogatott, lett a tizenhat és fél, éves kislány. Már az ünnepek előtt együtt gyakorolt a nemzeti színeket képviselő csapattal, majd kedden elutazott az NDK- beld Haliéba. Ott a hagyományos, szocialista országok közötti kézilabdatornán vész részt, egyedül Borsod-Abaúj- Zemplén megyéből. n SecuritEtéval fenyegetőznek Robbantást ígértek Leninvárosban Amíg évekkel ezelőtt csak határainkon túlról érkeztek a hírek bombariadókról, addig az elmúlt néhány hónapban bizony hazánkban, városunkban is szép számmal akadtak ilyen fenyegetőzések. Sajnos voltak akik a romániai eseményeket is azonnal felhasználták, és a legaktuálisabb rémhírekkel fűszerezték telefonjaikat... Tegnap a Magyar Rádió Déli Krónika című műsorában figyeltünk fel, arra a hírre, mely szerint a Magyar Demokrata Fórum leninvárosi vezetőjét megfenyegették A telefonáló mint a romániai Securitate magyar szervezetének tagja mutatkozott be, és hangsúlyozta: a „secu” emberei térségünket vették célba, DEU HÍRLAP. — a mlskololafe napilapja. — Kiadja? * Rí'í hírlap Kít- MiskoiC. Bajcsy-Zsilinszky út 15 . 3527 ““ Felelős kiadó: BÉKÉS DEZSŐ, főszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-ZslUnszky út is.. 3327 Postacím: Miskolc. 3501. Pf.: 39, Telefonközpont: 38-941 ritkár- ság: 18-233. Bel- és várospolitikai rovat: 18-227, Gazdaságpolitikai rovat: 18-224. Levelezési rovat: 18-225 Kultúrpolitikai rovat: 18-226. Sportrovat: 18-222 Telex: «2342 Telefax: 18-225. Hirdetésfelvétel: Miskolo. S2éoPenyi út 15—17 Telefon: 18-213. — Terjeszt) a Magyar Posta Előfizethető bármelyik nírlapkézbesitő postanivatalnál. b nírlapkézbesltfik- nél, a posta hírlapüzleteiben és a Hlrlapelőfizetési ás tápellátási Irodánál (HELIR). Budapest V.. rúzsét oador tér 1 — 1908 — közvetlenül, vagy postautalványon valamint átutalással B HELIR 215-9616? pénzforgalmi lelzflszámra Előfizetési díj egy nőnapra 85 forint. 1 negyedévre 255 forint I évre 1020 forint. Index: 25 951. — Készült-a Borsodi Nyomdában. Fel, vez.l HORVÁTH FERENC. — ISSN 0133 0209. hamarosan megtámadják Leninvárosi és környékét is. Mondandójához hozzátette: követeli az MDF helyi vezetőjétől, hogy többet n« szerepeljen a leninvárosi televízió adásában. Azt, hogy ezt betartja-e, könnyen tudják ellenőrizni, ugyanis ők is tudják fogni ezt az adást — mondotta. De mint a rádióinterjúból is kiderült, tulajdonképpen a telefonáló ezzel árulta el magát: ugyanis a leninvárosi televízió műsorát kábelen sugározzák, tehát szinte még a város- környéki községekben sem tudják fogni. Egyébként nem ez volt az egyetlen meggondolatlan, teljesen értelmetlen, megmagyarázhatatlan fenyegetőzés az MDF leninvárosi tagjai ellen. A közelmúltban törzshelyük, a helyi Randevú Kávéház főnökasszonyát kérték a telefonhoz. A hívó közölte, hogyha a Magyar Demokrata Fórum összejöveteleinek továbbra is helyet adnak, akkor egyszerűen felrobbantják a kávéházat. A rendőrségi nyomozás természetesen azonnal megindult, az eljárást folytatják. Mint megtudtuk, hasonló, a Securitate bosszújával fenyegetőző telefonokról egyetlen bejelentés sem érkezett a miskolci rendőrség ügyeletéi'«,