Déli Hírlap, 1989. december (21. évfolyam, 282-305. szám)
1989-12-30 / 305. szám
Meloccó Miklóst kérik fel Szobrot Széchen A városépítők javasolják A talponmaradás évéből a remény esztendeiébe? Tízezer bányász kenyere A nyereségből béremelésre Is futja Néhány héttel ezelőtt, ugyanezen a helyen arra kértük a vállalkozókat, és velük együtt természetesen mindazokat, akik szívügyüknek tekintik a Széchenyj- szobor felállítását: segítsék a Miskolci Városszépítő Egyesületet az anyagi alap megteremtésében. Időközben ülést tartott a városszépi- tők vezetősége, amelyen részt vett a városi tanács képviselője is. Mint már korábban is szóltunk erről, a tanács köAz új esztendei ünnepek után — január 2-án — Miskolcon is megkezdődik a népszámlálás. Az egész hónapos munkára több, mint 900-an jelentkeztek számláló- biztosnak a Miskolc Megyei Városi Tanács Hivatal felhívása nyomán. Közülük december 11. és 22. között 809- an — 5 órás felkészítő — tanfolyamon vettek részt, ahol megismertették velük a kérdőívek kitöltésének módozatait. a kérdések értelmezésével kapcsolatos feladatokat. Dr. László Zoltántól, a városi népszámlálás felelősétől — a tanácshivatal elnökhelyettesétől — tudjuk: a cím- és névjegyzékeket — amelyek az 1989. november 1-jei állapotoknak megfelelően készültek el — időben eljuttatták a számlálóbiztosokhoz és területfelelősökhöz. Jó tudni, hogy mindenkinek ott regisztrálják az adatait, ahol éppen tartózkodik. Újdonsága az 1990-es ««^számlálásnak, hogy ösz- szeírják az üres lakásokat is, amelyeknek lakóiról a szomszédságtól informálódnak. A számlálóbiztosok előzetesen végigjárják területüket. hogy tájékozódjanak: hol találják otthon napközben is a lakókat — nyugdi. ülőéiül 300 000 forinttal támogatja a szobor felállítását (posztamens, és környe- zetrendezéss), szerény anyagi lehetőségeihez képest természetesen „beszáll” az egyesület, és ha nem is a várt mértékben, ütemben, de gyűlnek a szobor felállítását segítő adományok is. De az a félmillióra tehető összeg, amely ily módon rendelkezésre áll — hozzávetőleges számítások szerint — körülbelül a negyede anjaaokat, gyesen lévőket — s épületenként értesítik várható érkezésükről azokat, akik csak a délutáni, esti órákban tartózkodnak otthon, netán csupán hét végén tudnak rendelkezésre állni. A személyi és alapkérdőíveket mindenkinek átadják aki vállalkozik rá, hogy értelemszerűen kitölti őket. A reprezentatív kérdőíveket azonban — amely a népesség 20 százalékát érinti — maguk a számlálóbiztosok töltik ki. A népszámlálás felelőse kéri a lakosságot, hogy támogassák a számlálóbiztosok munkáját, akik Miskolcon 1810 al'körzetben, 120 területfelelős irányításával végzik nem könnyű feladatukat. Tudni kell, hogy titoktartásra kötelezettek, s bizalmas jellegű családi viszonyokra, vagy vagyoni helyzetre egyébként sem kérdeznek. A kérdőívek — kitöltés után — szigorúan titkosak, csakis a Központi Statisztikai Hivatal számító- gépes a-^feldolgozására használják te! ezeket. Január 3-án. délután 2 órára a Petőfi u. 1—3. szám alá várják azokat, akik még vállalják, hogy számlálóbiztosok lesznek. A jelentkezőket mindjárt oktatásban részesítik. ^ « nak. amit egy ilyen szobor elkészítése és felállítása jelent majd. Szóba került az ülésen, hogy sorsjegyet bocsát ki a Miskolci Városszépítő Egyesület, de ezt az ötletet, csakúgy, mint a tég- lajegyet elvetették. Ezek helyett inkább kuratórium felállítását tervezik, amelynek feladata az adományozók felkérése és a további munkák szervezése lesz. Alapítványt létesítenek tehát. az pedig bizonyára sokak számára ismert, hogy az alapítványra adott ősz- szeget le lehet vonni az adóalapból, a fennálló törvény szerint Abban is állást foglalt a városszépítő egyesület vezetősége. hogy nem Írnak ki pályázatot a szobor elkészítésére. hanem egy olvan művészt kérnek fel erre, akinek eddigi munkássága, neve garancia arra. hogv a város rangjához méltó emléket állíthat a „legnagyobb magyarnak”. A városi tanács és a városszépítő egyesület képviselői Meloc- co Miklóst kérik fel a műalkotás elkészítésére. Reméljük, el is vállalja a szép feladatot! * Szó esett a városszépítő egyesület vezetőségi ülésén egy másik, de már meglevő szobor sorsáról is. A városi tanács 1987-ben pályázatot írt ki, amelynek végeredményeképpen T illés Béla kapott megbízást a legtöbb voksot elnyert pályamunkájának kivitelezésére. A körülbelül 7,5 méter magas kompozíció fémrúdjai a művész elrendezésében leginkább ahhoz hasonlíthatók, mint amikor a marokkójáték pálcikái — megszabadulva a marok szorításától — szétnyílóban. széthul- lóban vannak. Jelenleg még a művész műtermében, Nyíregyházán található a szobor, amelynek miskolci elhelyezésére, pontosabban helyének kijelölésére a vá- rosszépítőktől kért javaslatot a városi tanács. A többség szerint a Szentpéteri kapuban kialakult új lakótelep — Búza térhez köze] eső — terét díszíthetné. A gond az, hogy a művész egy szökőkúttal egybeépítve képzelte el a szobrot, ez azonban rendkívül drága megoldás. (Csak így, zárójelben jegyezzük meg, hogy Miskolcnak eddig nem túl sok szerencséje volt a szö- kőkutakkal; a Centrum előtti hosszú évekig készült; a Szentpéteri kapuban levő pedig évek óta nem is működik). * Lehetséges, hogy e cikk olvastán többen úgy vélekednek majd, hogy luxusnak számít szobrot emelni akkor, amikor a városnak ezer más dologra nincs pénze. Mi viszont a városszépítők véleményével azonosulunk, akik azt vallják, hogy ha sikerül éppen ezekben a nehéz hónapokban, években közerőből szobrot emelni Széchenyinek, azzal azt bizonyítaná a város lakossága, hogy hisz Miskolc és az egész ország jövőjében, egy olyan jövőben, mint amilyet Széchenyi István álmodott ennek a népnek. (békés) Az ország nyolc szénbányászati vállalata közül az idén csak három nyereséges. Közöttük a Borsodi Szénbányák, amely az idén történetének talán legnehezebb esztendejét zárja. Nemcsak a már elmaradt több, mint 1,2 milliárd állami támogatás hiányát gazdálkodtak ki, tisztességgel törlesztik az állami hiteleket, fizetik a kamatokat, s ugyanakkor bérfejlesztésre és prémiumra is futja. A „talpon- maradás évéről” és az elkövetkező év lehetőségéről Kiss Dezső vezérigazgató adott tájékoztatást. Az idén legalább 100 ezer tonnával kevesebb szenet termel a vállalat, várhatóan 3 millió 800 ezer tonnát. Elsősorban a háztartási szénből van fölösleg, a be- rentei osztályozónál 20 ezer tonnát deponálnak annak ellenére, hogy ez a legolcsóbb és a legkedveltebb lakossági tüzelőfajta. (A Tü- zép-vállalatok elsősorban a Kereskedelmi Minisztérium által a külföldről behozatott nagy mennyiségű brikettől akarnak szabadulni.) A vállalati árbevétel — az idén hatmilliárd forint — kiesését azonban sikerült pótolni. A lakossági szén minőségének javításával lényegesen csökkent a reklamáció, s így a visszatérítés menv- nyisége is. Az idén 1000 fővel csökkent a vállalati létszám, úgy. hogy senkit nem tettek ki az utcára, többségük nyugdíjba vonult. Ugyanakkor alig volt új felvétel. (Fiatal szakképzett vájárokra lenne leginkább szükség, a szakiskolák azonban szintén létszámhiányról panaszkodnak.) • ŰJ MUNKAHELYEK Január közepén — a jövő évben — megszünteti a termelését Farkaslyuk akna: itt gazdaságosan kitermelhető szénvagyon már nincs. A félezer bányászt Putnokra helyezik át. A nyereség képzésében tekintélyes része van az anyaggal, az energiával való takarékoskodásnak is. Az idén a tervezettnél kevesebb pénzt fordítanak az elővájási munkálatokra, a tervezett 39 ezer folyóméter helyett 34 ezer folyómétert „hajtanak ki”. Az új termelő munkahelyek előkészítése, az elővá- jás a bányászkodás legköltségesebb munkafázisa; 40 ezer forintba kerül egyetlen folyóméter vágat elkészítése. A továbbiakban csak igen átgondoltan dönthetnek ebben a kérdésben is. Ügy tervezik, hogy 1990- ben 3,7 millió tonna szenet termel a vállalat. Miután ellátási kötelezettségük megszűnt, ezt a mennyiséget tartják optimálisnak a jelenlegi technikai, technológiai szintjüknek megfelelően a gazdaságosság szempontjából. Természetesen számolnak a jövő év január 1-től bevezetésre kerülő energetikai szenek 25 százalékos termelői áremelésével, és a háztartási szenek május 1-re tervezett 10 százalékos termelői áremelésétől. Tovább mérséklik a vállalat létszámát, egy év múlva várhatóan 600-zal lesz kevesebb a vállalat jelenleg 12100 fős gárdája. Kiemelt figyelmet fordítanak a lakossági szén minőségének további javítására. és az energiával, anvaeffal való takarékoskodásra is. 0 DUBICSÁNY JÖVŐJE A szénbányászati vállalatok államadósssága 40 milliárd forint. Ebbő! a Borsodi Szénbányák bankhitel-, állami kölcsönadóssága alig 2 milliárd forint. A vállalat maradéktalanul eleget tesz törlesztési, illetve kamatkötelezettségeinek Hasonlóan eredményes évet zár a veszprémi és az oroszlányi, öt szénbányászati vállalat azonban veszteséges. A Nógrádi Szénbányák szanálása jövő év januárjában kezdődik el. Nincsenek könnyű helyzetben a vállalatok vezetői, akik csak egy évre képesek előre látni, tervezni. Minden ellenkező híreszteléssel szemben, van a kormánynak energiapolitikai koncepciója, a tervezetet az Országgyűlés januárban, vagy februárban vitatja meg. Az előkészítésbe bevonták a vállalatok vezetőit, így ez a szakmában ismert. A magyar szénbányászat 10—15 éves távlati elképzeléseiből, programjából a Borsodi Szénbányák jövője biztosítottnak tűnik, még az új dubicsányi bánya is szerepel ebben. Így a tervezett évi 4 millió tonna borsodi szénre támaszt igényt. Az 1990. évi költségvetésben azonban Dubi- esány nem szerepel, holott az eredeti terv szerint 1994- tő! termelnie kellene. A vállalat jelenleg saját terhére csak állagmegóvásra képes. Az új bánya termelésének hiánya a 90-es évek közepén komoly gondokat okozhat a lakosság tüzelőanyag-ellátásában. A Borsodi Szénbányák idei gazdasági mérlege még nem készülhetett el. Úgy számolnak, hogy a vállalati eredmény 30—50 millió forint lesz. így a tiszta nyereség — az adók levonása után — ennek a fele. Erre is alapozva, a január 1-jé- től életbe lépő bérfejlesztés átlaga körülbelül 10 százalékos jövedelem-növekedést tesz lehetővé. Ez* valószínűleg csak februárba^ vagy márciusban véhetik kézhez a bányászok, természetesen visszamenőleg is. Január második felében pedig összesen 80 millió forint eredményességi prémiumot. fizetnek ki. a múlt évi teljesítmények mértékében. Oravec János A MISKOLCIAK NAPILAPJA * i - _ -----n [-1 _uji XXI. ÉVFOLYAM, 305. SZÁM ÁRA? 3,70 1989. DEC. 30., SZOMBAT FORINT Előzetesen értesítik a lakókat •• Ünnep után — népszámlálás