Déli Hírlap, 1989. október (21. évfolyam, 230-255. szám)
1989-10-06 / 234. szám
Fényképezte: Ágotha Tibor •• Ötletadókat keresnek Az Ifjúsági Ház ötletadókat keres. Várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését. akik kedvet és tehetséget éreznek programok szervezéséhez. Október 20-ig lehet jelentkezni, személyesen, vagy a 38-328-as telefonon, Matisz Aliznál. Rock, sport, mozi Encsen Most szombaton kezdődik, és a jövő vasárnap zárul a XIV. encsi ifjúsági napok rendezvénysorozata. A programból: 7-én három órától amatőr rockzenekarok koncertje a Munkásőrség parkolójában, ugyanott karate-, majd divatbemutató. este 7-től pedig utcabál. Rendhagyó iroda1 i -i . — lomórák (Révész László muzeológussal és Pomogáts Bélával,!, mozi (Eper és vér, A koncert, Ballagás). A 100 Főik Celsius 11-én fél 4-tc! lép fel, bródy János 13-an ad önálló estet, az Edda 14-én 6-tól koncertezik az encsi városi sportcsarnokban. A szombat és a vasárnap a sporté. Levélváltás az MDF és az MSZMP között Eitőernyós-e Tímár Vilmos? A Magyar Demokrata Fórum Miskolci Szervezetének elnöksé.ge a városban érzékelhető hatalomátmentési akciókkal kapcsolatban a következő nyilatkozatban fe.jezi ki tiltakozását: Miskolc város polgárainak eddig még nem adatott meg a ielxetöség, hogy szavazás, szabad választás revén mondjon ítéletet a helyi hatalom működéséről, legfőbb reprezentánsainak eddigi tevékenységéről. Azt azonban minden miskolci érzi és tudja, hogy ezek a legfőbb reprezentánsok milyen állapotokat tere intettek ebben a városban. Most, amikor süllyedni látszik a helyi MSZMP-vezetés hajója, ezek a legfőbb reprezentánsok eddigi hatalmi kiváltságaikat, anyagi előnyökre, gazdasági befolyásra akarják átváltoztatni: afféle pártatlan menedzserek szerepében tetszelegvén. Legutóbb arról kaptunk hírt, hogy Tímár V ilmost, az MSZMP Miskolc városi első titkárát a Diósgyőri Papírgyár vezérigazgató-helyettesi, majd vezérigazgatói székébe kívánják juttatni. Kérdezzük: a döntés meghozóiban keletkezett-e némi aggodalom a tek intetben, hogy vajon a gyár dolgozói mit szólnak majd, ha megtudják: egy bukott párttitkár lógja irányítani a patinás gyárat. Egy olyan ember, aki hosszú esztendőket nem a gazdaságirányítással, hanem a KISZ-, illetve a párt- mozgalomban tői főtt ei. Egy olyan ember, aki a legutóbbi időben már pártmozgalmárlíént is teljesen ellehetetlenült: aki néhány héttel ezelőtt még — a nyilvánosság előtt! — arról beszélt, hogy „az ellenzéket, ha kell, tisztességtelen eszközök igénybevételével is, de legyőzzük”. jf Az ilyen jelenségek mutatják a borsodi és miskolci MSZMP- vezetés szándékainak komolyságát, akkor, amikor esélyegyenlőségről, a demokrácia szabályai szerinti megmérettetésről beszélnek. Az MDF miskolci elnöksége állásfoglalását — megjelent a Magyar Nemzet szeptember 21-i és a Heti Hírnök szeptember 27-i számában — az MSZMP Miskolc Városi Bizottsága visz- szautasítja, mert félrevezető.* 1. Az „ejtőernyősök” körül kialakított kampány az MSZMP-ben tisztséget viselők. munkát vállalók kirekesztését, hátrányos megkülönböztetését szándékozik elérni. Az „ejtőernyősök” sűrű emlegetése már-már a ..B-listázás". a „kulákozás” hangulatát idézi, mert ebben' nem egyéniségekről mondanak ítéletet, hanem élethelyzetük, munkahelyük alapián különböztetnek meg embereket. Azt gondoljuk, ez ellen viszont minden demokratának tiltakozni illenék. 2. Az lehet, hogv az MDF süllyedni látja az MSZMP hajóját. A mi álláspontunk szerint azonban ez nem más. mint gyökeres megújulás. Ez , pedig nemcsak az MSZMP érdeke, amit jól tud az MDF is. Ezért furcsának tartjuk, hogy az MDF miskolci elnöksége — a tényeket elferdítve — ezt a folyamatot a tömegek manipulálására. hangulatkeltésre használja fel. Az MSZMP azon erényét, hogy felismerte az átalakulás és a többpártrendszer szükségességét, csak rosszindulattal lehet süllyedésnek minősíteni. 3. Az MSZMP Miskolc Városi Bizottsága álláspontja szerint tisztességtelen „bukott párttitkárnak” megbélyegezni olyan politikai vezetőt. akinek munkáját és egyéniségét csak felületesen ismerik. Véleményünk szerint a pártok vezetőinek szervezeten belüli megítélésére, munkáía minősítésére elsősorban választói jogosultak Álláspontunk szerint nem bukott az a vezető, aki közel húsz éven keresztül tisztességesén dolgozott a politikai életben, és. saját elhatározásából munkahelyet változtat. 4. Az MDF miskolci elnöke ismét „minden miskolci” véleményét is tolmácsolja. Ezt a hibát a mi pártunk, de főként elődje már elkövette. Mi tanultunk belőle! Nyilatkozataikban követke- zetesen abban a szerepben kívánnak tetszelegni, hogy csak és kizárólag ők tudják. minden miskolci érdekét, akaratát kifejezni, s egyedül ők azok, akik arra hivatottak, hogy a nép egyedüli jótevői legyenek. Ha az MDF helyi szervezete ilyen kizárólagosságra törekszik, akkor a mindnyájunk által oly nagyon óhajtött demokrácia. a. politikai tolerancia, a másság elviselése, a politikai gondolatok szabad kifejtésének lehetősége ismét a távoli jövőbe kényszerül. Ennek kárvallottja pedig nem lehet más, mint akikre ma az állásfoglalás szerzői úton-útfélen hivatkoznak. 5. Az MSZMP szándékainak komolyságát illetően pedig úgy gondoljuk, elég, ha . a politikai egyeztető tárgyalások első szakaszának lezárásáról aláírt megállapodás elolvasását ajánljuk az elnökség figyelmébe. Ha az MDF miskólei elnöksége az esélyegyenlőséget és a demokráciát űav képzeli el. hogy az MSZMP feltétel nélkül adja meg magát, és bűntudattól vezérelve vonuljon vissza a politikai porondról, akkor valóban hiú. ábránd esélyegyenlőségről, demokráciáról beszélni, mert ez nem lenne más. mint diktatúra. Az Önök diktatúrája!? Az MSZÍV«’ Miskolc Városi Bizottsága