Déli Hírlap, 1989. október (21. évfolyam, 230-255. szám)

1989-10-06 / 234. szám

■ Szombaton rendezik meg az országos ralibajnok­ság utolsó futamát, a Gon­dos—Mecsek ralit. Az indu­lókra a Mecsek aszfaltos és murvás útjain összesen 320 kilométer vár. Ebből 130 ki­lométer a gyorsasági szaka­szok hossza. Az első osztályú versenyzőknek 19 gyorsasá­gi szakaszt jelöltek ki a rendezők. H Az Olympiakosz Pireusz görög labdarúgócsaoat szur­kolói azt követelik, hogy menesszék az együttes ma­gyar játékosát, Détári La­jost és vezető edzőjét, Ko- mora Imrét, Détári apósát. A görög csapat hívei azzal vádolják a magyarokat, hogy az ő nyomásukra moz­dították el a posztjáról a korábbi edzőt, Miltosz Pa- paposztolut. A szurkolók, akik megtekintették a szer­dai edzést, felszólították a klub tulajdonosát, hogy vál­jon meg Détáritól és Komo- . rá tói. Szerintük ők a felelő­sek azért, hogy a csapat a vasárnapi bajnoki mérkőzé­sen 3-0-ás vereséget szenve­dett az Olympiakosz Vo- losztól. ■ A Nagyváthy utcai 1. Számú Általános Iskola tor­nacsarnokában ma délután fél ötkor NB I-es női kosár­labda-mérkőzés lesz # DV- TK és a MÁV MTE csapa­tai között. ■ A francia kerékpárosnő, Jeannie Longo ötödik világ­csúcsát állította fel, ezúttal három kilométeren: 3:38.190 percet kerekezett, és megja­vította saját régi rekordját, amely 3:41.640 perc volt. A DB tippjei 1. Hamburg—Nürnberg 1 2. Karlsruhe—Düsseldorf X 1 3. Uerdingen—Leverkusen 1 X 4. Bochum—Bremen 1 2 5. Kaiserslautern— Bayern München 2 x 6. Braunschweig— Wattenscheid 1 X 7. Osnabrück—Hertha BSC x 2 8. Essen—Fortuna Köln 1 X í). Roma—Napoli 1 X 10. Leccer-Fiorentina X 11. Cretnonese—Milan 2 x 12. Cosenza—Torino 2 13. Foggia—Catanzaro Pötmerközesek: 1 X 14. Meppen— Stuttgarter Kickers x 2 15. Cesena—Lazio X 16. Ascoli—Bologna x 2 A Bányászmöklözőknek nem kell szégyenkezni Hranek Sándor kick-box edző lett Miért nem jött ki a lépés Isaszeginek? Véget ért az ökölvívó vi­lágbajnokság Moszkvában. Két legény, Isaszegi Róbert és Hranek Sándor képvisel­te szűkebb pátriánk, Bor­sod megye, vagy ha úgy tetszik Miskolc színeit, hi­szen a tavalyi bajnokcsapat az idén is Miskolcon, a vá­rosi sportcsarnokban- vívja a csb-meccseket, igazi sport­élményt nyújtva az ökölví­vás szerelmeseinek. Mint ismeretes, Hranek VB-bronzéremmel tért ha­za, míg a sokkal esélyesebb­nek kikiáltott Isaszegi me­dál nélkül maradt. Kicsit komoran idézte fel a moszk­vai eseményeket: — Nagyon jó formában érkeztem a VB-re. Talán tit­kon arról is álmodtam, hogy eljutok a döntőig. Tizen­nyolcán indultunk súlycso­portunkban. „Természete­sen” a nehezebb ágra ke­rültem. Az első ellenfél a bolgár Marinov volt, aki ta­lán a legeredményesebb amatőr ökölvívó. Egyhangú pontozással megvertem. Mit mondjak? Nagyon örültem. Úgy éreztem, enyém az egész világ. Aztán jött a koreai Kim, aki nem jobb ökölvívó ná­lam, de itt két intés — amely csupán bírói megíté­lés kérdése — megpecsétel­te a sorsom. Bizony, szá­momra ez olyan hidegzu­hany volt, amitől most is borzongok. Egyébként igyek­szem túltenni magam rajta. A hét végén, már CSB van, ahol szeretnék újra bizo­nyítani. — Ügy hallottam, dédelge­tett álmod egy profi szerző­dés ... — No, igen. Szeretnék va­lahol kinn játszani, ahol megfizetnek, ahová hívnak. Ügy, mint Hranek Sanyi. Sajnos, az én helyzetem nem ilyen könnyű, mert a profi ligákban nincs 48 kilogram­mos súlycsoport. Két súly- lyai kellene feljebb mennem ahhoz, hogy számításba jö­hessek. Ez számomra ugyan­olyan megerőltető, mint má­sok számára a fogyás. Ha „széteszem” magam, akkor is csak ötven kiló vagyok. * Harnek Sándor, a Salgó­tarjánból ,honosított’ sport­ember már jóval vidámab­ban válaszolgatott a kérdé­sekre, mint klubtársa. — Milyen helyezést vár­tál? — Csak a tisztes helytál­lás iehetett a célom, de Ro­bival ellentétben nekem ked­vezett Fortuna, s olyan ágra kerültem, ahonnan szinte be lehetett sétálni az elődöntő­ig. Onnan már nem volt Sopronban, az Alsólövérekben vállalatok és egyének részére ÖSSZKOMFORTOS LAKÁSOK, VALAMINT SZOBÁK 2-4 férőhellyel kiadók 1989. október 15-től Gondoljon a jövő évre is! Biztosítsa dolgozói részére az üdültetési-pihenési lehetőséget! Belvárosi és környéki séták, programok, ausztriai városnéző kirándulások, sétahajózási programok szervezése FÉRŐHELYEK LEKÖTHETŐK: IKVA TOURIST, 9400, Sopron, József A. u. 3-5. Tel: 99/14-537 DELI HÍRLAP. — A miskolciak napilapja. — Kiadja: a Déü Hírlap Kft.. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky öt IS.. 3527. — Felelős kiadó: BÉKÉS DEZSŐ, főszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15., 3527. Pos­tacím: Miskolc. 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkár­ság: 18-223. Bel- és várospolitikai rovat: '8-227. Gazdaság- politikai rovat: 18-224. Levelezési rovat: 18-225. Kultúrpoli­tikai rovat: 18-226. Sportrovat: 18-222. Telex: 82342. Telefax: 18-225. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út ;5—17. Tele­fon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár­melyik nírlapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkézbesltők- nél. a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lap­ellátási Irodánál (HELIR). Budapest. V.. József nádor tér !. — 1908 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint át­utalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi lelzőszámra. Elő­fizetési díj egy nőnapra 85 forint I negyedévre 255 torint. 1 évre 1020 forint Index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyom­dában. Fel. vez.i HORVÁTH FERENC. — ISSN 0133 0269. A világbajnoki bronzérmes Hranek Sándor edzőjével, Takács Gáborral. (Szabó István felvétele) esélyem. A kubai Romeró koronázatlan királya jelen­leg a 81 kilós súlycsoport­nak. Számomra a bronz is szépen csillog. — Amellett, hogy a Bá­nyászban öklözöl, még az NSZK-beli Frankfurt együt­tesét is erősíted ... — Megfizetnek érte. Négy­ötszáz márkát adnak mécs­esenként, s ez nem csak a pénz miatt hálás feladat. Az NSZK-ban az ökölvívásnak hatalmas tábora van. A Box- halléban bizony meglehető­sen borsosak a belépőjegyek, 10—50 márkáért „vesztege­tik”, de a belépőjegy mellé apró ajándék is jár. A höl­gyek kapnak egy szál virá­got, az uraik pedig egy kis aranyozott bokszkesztyű mü­tyürt, amelyet a gépkocsiban ki lehet akasztani. — Amint elnéztem a mai edzést, te nem csak ökölví­vással foglalkoztál... — Másik szerelmem a kiok-box. Ez a két sportág kicsit összefügg, s én már kilenc éve rátaláltam. Most a fiatal, nagyon tehetséges versenyzőt. Magyar Robit edzem, aki súlycsoportjában már legyőzte a magyar baj­nokot is. Megvallom, ma­gam is szívesen indulnék az idei bajnokságon, ha nem lenne ennyire zsúfolt az ökölvívó-versenynaptár. — Volt egy nagyon híres tanítványod is ... — Növényi Norberire gon­dolsz? Valóban, régi jó ba­rátok vagyunk, s miikor a kick-boxra adta a fejét, megkért, hogy segítsek az ökölvívás alapmozgását is elsajátítani. Nagyon hamar sikerűit neki, mert minden alapképzettsége és képessé­ge megvolt hozzá. Hiszen vi­lágklasszis birkózó volt, vé­gül kick-box világbajnok lett belőle. * Takács Gábor, a Borsodi Bányász ökölvívó-szakosztá­lyának .vezető edzője fiai szereplését értékelve, meg­lepetésemre Szűcs Lacival kezdte, .aki kint sem volt a moszkvai VB-n. — Nos, ez az! Miért nem vitték ki a ranglistavezetőt, a jövő emberét? Azt a fiút. akiben minden szakember nagy fantáziát lát? Nem ér­tem. Robi esetében nem sza­bad kudarcot emlegetni — folvtatta. — Láttam a mécs­esét. Igaz, csaik tévén ke­resztül. Ügy érzem, a két intés, jogtalan volt. Vagy a koreai is legalább annyit érdemelt volna. De most már mindegy, ez a lehetőség elszaladt... Hranek Sanyi bronzérme számomra is naay meglepetés. De vérrel, verejtékkel harcolta ki. s ennek értékéből a kedvező sorsolás sem vonhat le sem­mit. Úgy gondolom, a srá­cok megtették a magukét! Nem kell szégyenkeznünk. A hétvégi CSB-meccsen mind­ketten bizonyítani fognak, — ha egyáltalában lesz el­lenfelük ... Fegyverneki Zoltán A Borsodi Bányász—Ka­posvári Dózsa elsőosztályú csapatbajnoki ökölvívó-mér­kőzést holnap délután négy órakor rendezik meg a Mis­kolc Városi Sportcsarnokban. 4 hét ré&e sporteseményei A NAGYVÁTHY UTCAI 1. Sz. áltajlAnos ISKOLÁBAN ma délután fél ötkor kezdődik a DVTK-MAV MTE NB I-es női kosárlabdacsapatok közötti összecsapás. A BÉV SC SPORTTELEPÉN holnap délután két órakor NB III-as bajnoki labdarúgó-mérkő­zést rendeznek. A BÉV SC el­lenfele a Kaba gárdája lesz. AZ MVSC SPORTTELEPÉN cselgáncs Vasutas Kupa serdülő rangsorversenyt rendeznek szom­baton délelőtt tíz árától. A NÉFKERTBEN holnap délelőtt tizenegy órakor NB n-es női kézilabda-mérkő­zés kezdődik. A Miskolci Spar­tacus ellenfele á PÉMÜ Soly-. már lesz. A NAGYVÁTHY UTCAI 1. Sz. ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN vasárnap délután fél tizenkettő­kor kezdődik a DVTK—AR. Épí­tők közötti NB I-es női kosár­labda-mérkőzés. Extra tombolj az élelmiszeripari kiállításon Ma sorsolunk! A szokásostól eltérően ezúttal ma, október 6-án, délután egy órakor rendezünk sorsolást, ahol az október 4-én, szer­dán megjelent szelvényeket húzzák a Tudomány és Tech­nika Házában. A kiállításon bemutatkozó cégek ajánlottak fel a sorsolás dijaként nyereményeket. A Ceres Kft. hideg­eljárással készült likőröket, a Mátra Fűszert leveskocká­kat, csokoládékat, a Szerencsi Édesipari Vállalat legújabb készítményeiből összeállított kollekciót ajándékoz. A Miskol­ci Sütőipari Vállalat is újdonságaiból állítja össze a csoma­got, a Tokaji Borkombinát díszdobozzal együtt adja a kü­lönlegességeket. A Miskolci Likőripari Vállalat, a nyírbátori Tésztagyártó Kft. és a megyei Oabonaforgalvni Vállalat ugyancsak termékeiből készít ajándékcsomagot. Érdemes te­hát eljönni a sorsolásra, amelyet a ma záró kiállításon, dél­után egy órakor rendezünk. FEKETE SAROKf Meg akarja tartani kisfiát Valiét) az eShauvotí rr csecsemő Mint lapunkban már be­számoltunk róla, egy mez­telen fiúcsecsemőre bukkan­tak a múlt héten szomba­ton reggel, Arlón. Az anyát sokáig nem találta a rend­őrség, szerdán azonban a nyomozás eredményeképpen kiderült, hogy ki hagyta sorsára újszülött gyermekét: Kótai Ferencné Oláh Eni­kő, 20 éves helyi lakos hoz­ta életveszélyes helyzetbe kisfiát. A Borsod-Abaűj-Ziemplén Megyei Rendőr-főkapitány­ság bűnüldözési osztályától megtudtuk, hogy szombaton reggel nyolc óra körül je­lentették az esetet az Ózdi Rendőrkapitányságra. A rendőrök azonnal a hely­színre vonultak az ismeret­len anya felkutatására. A vizsgálat során kiderült, hogy egy idős asszony igye­kezett a boltba a gyalogös­vényen, amilkor gyereksírás- ra figyelt. fel az orvosi ren­delőintézet udvarán. A hang félé haladva, egy füves te­rületen levő bokor aljában taláH rá a ruhátlanul fek­vő kicsire. Felkapta, és azonnal iaz orvosi rendelőbe vitte. A ott tartózkodó asz- szásztens és az orvos be­bugyolálta a kis testet, mert mór a kihűlés veszélye fe­nyegette a csecsemőt; test­hőmérséklete mindössze hu­szonkilenc fok volt. Az or­vos megállapította, hogy a kicsi nem sokkal a megtalá­lása előtt jött a világra. Azonnal intézkedett, értesí­tette a mentőket, és az óz­di kórházat. A szakszerű ELADÓ ipartelepítésre, kereskedelmi tevékenységre alkalmas 4145 m-’ ingatlan, 2000 m- fedett raktározási lehetőséggel Miskolc belterületén a Sajó-parti Shell kúttól kb. 500 m-re. 2000 m- megoszlással a következő: # 1200 m2 egybefüggő terület # 2x400 m! fűthető + szociális . és irodahelyiségek. Telefonfővonal -f- továbbfejlesztésre a’’ il-ra? területrész. Felvilágosítás: 35-976-05 telefonon. orvosi ellátásnak köszönhe­tő, hogy az újszülött élet­ben maradt. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást, emberölés kísérletének bűn­tette miatt, ismeretlen sze­mély ellen. Ellenőrizték Ár­ion és a környező községek­ben a terhestanócsadás kar­tonjait. Ugyanakkor házról házra jártak a nyomozók, és érdeklődtek: ki az a nő, akin a terhességi elváltozás jeleit észlelte korábban va­laki. Kótai Ferencné neve szerdán reggel jött szóba. Az elvált, háztartásbeli asszony két éve él anyjával egy la­kásban. Kihallgatásakor vé­gül bevallotta tettét. Elmon­dotta, hogy amikor terhes lett, titokban tartotta álla­potát anyja előtt, mert félt, hogy elzavarja majd a ház­tól. Korábban úgy döntött, hogy kihordja terhességét, és majd egy kórházban szüli meg gyermekét, utána pedig állami gondozásba adja. An­nak a bizonyos napnak reg­gelén azonban szülési fáj­dalmakat érzett. Azzal a szándékkal indult az ügye­letre — állítása szerint —, hogy orvosi segítséget kér­jen. Ott azonban még sen­kit nem talált. Visszaindult százötven méterre levő la­kására. Haza azonban nem ért, mert a rendelő sarkánál olyan erős fájdalmai jelent­keztek, hogy leült. Ekkor már megindult a szülés is. Miután a csecsemő a világ­ra jött. az asszony eltépte a köldökzsinórt. Vallomása szerint azért hagyta a bo­kor tövében a* újszülöttet, mert arra gondolt, hogy va­laki megtalálja. Kótainé a délelőtt folyamán értesült arról, hogy számítása bevált. Ennek ellenére nem jelent­kezett a rendőrségen, pedig tisztában volt azzal, hogy keresik. Az adatgyűjtés so­rán a nyomozók is beszéltek vele, de spm a környezeté­ben élőktől, sem tőle nem kaptak olyan adatot, amely korábbi terhességére utalt volna. A megyei rendőr-főkapi- tánvság folytatja az eljárást Kótainé ügyében. Az ' asz- szony szabadlábon van. te­kintve, hogy ötéves gyerme­két gondoznia kell. Ráadá­sul a cselekmény súlya — a csecsemő életben maradt —. valamint az, hogy beis­merő vallomást tett, nem indokolja az előzetes letar­tóztatást. A rendőrségen ki­jelentette, hogy újszülött kisfiát meg szeretné tartani, sőt — információink szerint — szoptatja is őt a megyei kórház koraszülöttosztályán, (szikra)

Next

/
Thumbnails
Contents