Déli Hírlap, 1989. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1989-09-19 / 219. szám

j|c A különféle sportágak alapelemeit a testnevelésórákon sajátítják el. (Szabán Gabriella felvétele) A labdarúgástól a természetjárásig A 7-es iskola minta lehet A miskolci 7. Számú Ál­talános Iskolában két évvel ezelőtt alakult meg a Diák- sportkör, Mihálszki József, testnevelő tanár vezetésével. — A kezdet kezdetén két­száztíz tanuló jelentkezett a labdarúgó- a kézilabda-, a röplabda- és a természetjáró szakosztályokba — mondotta Mihálszki József. — Űjabb sportág művelésére is jelent­kezhetnek a gyerekek idén január elsejétől. Az atlétikai szakosztályunk ugyanis ak­kor kezdte meg működését. A hetente kétszer másfél órás foglalkozásokat az is­kola testnevelő tanárai ve­zetik. A röplabdások Kere­kes Attila, a kézilabdások Ligethy hév ént éné, az atlé­ták Szűcs József vezetésével készülnek az év közben meghirdetett különféle ver­senyekre. A természetjáró szakosztály tagjait pedig egy földrajz szakos kolléga, Schmidt Hüdegrand viszi túrázná a hétvégeken a kör­nyék és az ország tájaira. A labdarúgók vezetésemmel készülnek az iskolák közötti összecsapásokra. A . DSK megszervezésének célja az volt, hogy a tanu­lóknak lehetővé tegyük a tanórán kívüli sportolást. Ehhez ugyanis a lakótelepen nincsenek meg a feltételek. Fontos volt az is, hogy a gyerekeket rendszeres edzé­sekkel készítsük fel az in­tézmények közötti, valamint a házi bajnokságokra. El szeretnénk érni, hogy a sport szeretet« és annak művelése belső igényként maradjon meg bennük felnőtt koruk­ban. Éppen ezért az egész­séges életmódra nevelést már az alsó tagozatosok, között megkezdtük, hiszen a DSK munkájában a kilencévesek is részt vesznek. A gyere­kek amúgyis fokozottan meg­levő versenyszellem ébren­tartására különféle sport­ágakban írunk ki házi baj­nokságokat. A diákolimpia őszi és tavaszi fordulói kö­zötti téli holtszezonban a hat legjobb kézilabdacsapat­tal rendelkező miskolci is­kola, valamint az emődiek meghívásával leány és fiú Felszabadulási Kupát rende­zünk. A rendszeres sporttevé­kenységnek köszönhető, hogy kézilabda- és labdarúgócsa­pataink a városi versenye­ken az elsők között végez­nek. Az eredményes mun­kának a tárgyi feltételei adottak. Az iskola rendelke­zik szabadtéri kézilabdapá­lyával, két ugrógödörrel, valamint tizenötször hatvan- méteres, futópályával. A tornacsarnok alapterülete negyvenszer húszméteres, ebben egy szabályos kézilab­dapálya fér el. Atlétáink a BÉV SC sporttelepén készül­Kéxilahda Spartacus-gyozelem Szolnoki Spartacus—Mis­kolci Spartacus 21-32 (11­14). Szolnok, NB II. női, Keleti-csoport. M. Sparta­cus: Pataki — Mádai. Cse­ri, Kóta, Kosler, Balogh, Fridel. Cselek: Jónyer (ka­pus), Dohány, Komlósi. Edző: Győrffy Endre. A két szövetkezeti csapat találkozóján a miskolciak végig irányították a játékot. Kitűnően védekeztek és ez­úttal a támadások befejezé­se is sikerrel járt, a máso­dik félidőben sem fáradtak el. Lelkes játékukkal, küz­deni akarásukkal megérde­melt győzelmet arattak. Az egész csapat dicséretet érde­mel. Gól lövők: Cseri 8, Kóta 7, Fridel 6, Mádai 5, Kosler, Balogh 3—3. Kajak-kenu Diósgyőri helyezések nek fel a versenyidényre. A DSK működését több anya­gi forrás teszi lehetővé: minden sportköri tag évente százforintos díjat fizet. Ka­punk központi támogatást is. A létesítmények karbantar­tását á lakótelepi sportkör tagjai végzik el. Cserébe használhatják a pályákat és az öltözőket. Természetesen a személyi feltételek is adot­tak. A testnevelők munkáját az iskola igazgatója, Lázár Gyuláné szívesen támogatja. A néhány hete megkezdő­dött tanév sportnaptárából kiolvashattuk: a‘ diákolimpi­án szereplő sportágak több­ségében versenyzőket indít a 7. Számú Általános Iskola. Labdarúgócsapataikat bene­vezték a Centrum Kupa és a Csoki Kupa fordulóira. Terveikben szerepel, hogy a szülőket is bevonják a rend­szeres. sportolásba, szombaton és vasárnaponként családi vetélkedőkkel csalogatják őket. (szikra) alias A Tüzeléstechnikai Kutató- és Fejlesztő Vállalat felvételre ke­res gyakorlattal rendelkező, programozásban jártas tend- szer-szervezőt, tervezésben jár­tas gépészmérnököt, esztergá­lyos, lakatos és hegesztő szak­munkásokat. Jelentkezni sze­mélyesen a vállalat munkaügyi osztályán. A Miskolci Közúti Építő Vál­lalat encsi. 10. sz. építésveze­tősége mélyépítésben jártas művezetőt keres. Kiemelt fize­téssel, szükség esetén munkás- szállást biztosítunk, bejárás megoldható. Jelentkezni lehet: Encs. Vörös Hadsereg u. 19. sz. alatt. Reluxa-üzletkötőt felveszek, magas jutalékkal. Tel.: 31-973. Kisvállalkozás keres közgaz­dasági végzettséggel irodaveze­tőt. Mérlegképes előnyben. „Október 257666” jeligére a ki­adóba. Kisszövetkezet felvesz lakato­sokat, hegesztőket, miskolci il­letve vidéki, változó munka­helyre. Jelentkezés: Miskolc, József A. 55. fszt. 7. ingatlan Eladó kétszobás, szövetkezeti lakás, kp. -f- OTP, vagy kp. Miskolc, Katowice u. 16. IV/1. sz. alatt. Érdeklődni a helyszí­nen, du. 4—8-ig. Tel.: 37-819. Az Avas-délen felújított, két­szobás, nagykonyhás, tehermen­tes szövetkezeti lakásomat sür­gősen eladnám, vagy hasonló tanácsira cserélném értékkülön­bözettel. Érdeklődni: du. 5 óra után, a 67-997-es tel efon számon. Kazincbarcikán kétszobás, szö­vetkezeti lakás eladó. 55 négy­zetméteres, I. emeleti, a város központjában. Érdeklődni tele­fonon: 48-17-216. Házhoz viszik a tüzelőolajat Az 1989. tavaszán Miskolc vá­rosban megszűnt háztartási tü­zelőolaj kannás házhoz szállítás az ÄFOR kezdeményezésére megoldódott. A megrendeléseket szeptem­ber J3-tól a KIOSZ 88-000 tele­fonszámán lehet bejelenteni, és megfelelő mennyiségű megren­delés esetén a házhoz szállítást a KIOSZ Fuvarszervező Iroda ütemezi. Bővebb felvilágosítást a jel­zett telefonon kérhetnek. A ház­hoz szállítás egységdíja 15 Ft/ kanna. Anyakönyvi Hírek ..Csepelen rendezték meg a. nemzetközi Granek István kalak-kenu emlékversenyt, amelyen 18 klub — közöt­tük a DVTK — félezer sportolója vett részt. A leg­eredményesebben a diós­győriek közül. 500 méteren a felnőtt női kajak négyes — Dósa, Bogdanovics, Lo­vász, Homér összetételben — szerepelt. A válogatotta­kat is felvonultató "mezőny­ben a 3. helyen végeztek. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Szecsödi János és Gyurkó Sa- rolta; Krasznay Zsolt és Varga Zita; Varga Tibor és Kecskés Ildikó; Kocsis József István és Klinga Antónia; Gergely János és Juhász Andrea; Halmos László és Tokár Judit; Vasas Attila és Ivanies Judit. Sok boldogságot kívánunk az ifjú pároknak! SZÜLETETT: Tóth Tibornak és Nagy Évá­nak Anita; Hormont Tibornak és Urbán Jolánnak Alexandra; Szabó Györgynek és Kiss Má­riának Enikő; Varga Bélának és Bódi Máriának Eszter; Bá­nyász Istvánnak és Murányi Eszternek István; Filep János­nak és Kiss Évának Norbert; Tassi Józsefnek és Gulyás Zsu­zsannának Richard; Wolford Mártonnak és Kiss Orsolyának Márton; Berta Béla Bernátnak és Baranyi Katalinnak Dániel; Matz Bertalannak és Miklós Sa­roltának Róbert; Czikai Tamás Lászlónak és Dudás Editnek Gábor; Jéger Lászlónak és Ur­bán Zsuzsannának Júlia; Szaba­dos Ferencnek és Mx^száros Etel­kának Ádám Ferenc: Tamás Attilának és Iglai Tündének Gábor; Balázs Lajosnak és Nagy Mónikának Fanni; Jám­bor Zsigmondnak és Kiss Már­tának Bence; Kottner Sán­dornak és Lézer Erikáinak Zol­tán ; Kovács Józsefnek és Pa* nyik Editnek Gábor; Tóth Bar­nabásnak és Dobi Erzsébetnek Barnabás; Vadászi Balázsnak és Vadászi Zsuzsannának Balázs; Gagyj Kálmánnak és Lázi Er­zsébetnek Szabina; Gajdos Lászlónak és Adám Juditnak Tünde; Demeter Lajosnak és Kovács Máriának Adrienn; Lip- ták Barnabásnak és Hideg Ilo­nának Agnes; Lukács Attilának és Szécsi Katalinnak Szabina; Szabó Andrásnak és Bóni Emő­kének Bettina: Szabó Sándor­nak és Szűkön yik Ilonának Szabina; Tóth Tihamérnak és Szűcs Máriának Gábor; Faster Jenő Szabolcsnak és Vai;ga Zsuszannának Zsolt; Tóth Ta­más Csabának és Szaibort Ildi­kónak Tamás; Barnóczky Ta­másnak és Sneider Idának Ta­más; Szamosi Zsoltnak és Mis­kolci Gabriellának Rita; Szé­kely Istvánnak és Pataki Ju­ditnak Krisztina; Somogyi Zsolt Zoltánnak és Csordás Zsuzsan­nának Tímea; Gombár István Zoltánnak és Kónyái Gabriella Évának Alexandra; Balog Ár­pádnak és Barna Irénnek Beat­rix; Révay Józsefnek és Gáli Magdolna Irénnek Krisztián; Kardinál Lászlónak és Nagy Évának Éva; Kiss Jánosnak és Hajdú Katalinnak Beáta; Szla- dics Lászlónak és Bodolai Mag­dolnának Péter; Stronszki Sán­dornak és Nagybányai Erzsé­betnek Szabina; Farkas Lajos­nak és Töszérová Évának Gá­bor; Kiss Istvánnak és Csizma­dia Dórának Szabolcs; Johan Józsefnek és Kálló Évának Szonja; Kocsis Zoltánnak és Süveges Ildikónak Ildikó nevű gyermeke. Szeretettel köszöntjük váro­sunk legifjabb polgárait! elhunyt: őszinte részvéttel közöljük, hogy elhunyt: Jakab Gyula: Tóth Barnabás­áé (Tasnádi Erzsébet); Haran­gozó Józsefné (Komenda Mar­git); Csiger Mihály Barna; Sip- kás Jánosné (Papczun Anna); Steiner Andorné (Tóth Klára) ; Keresztesi Emil; Kiss Mihályné (Kapin Magdolna) ; Szabó Fe- rencné (Szatmári Erzsébet); Ho- vanyeez István; Szabó Lajosné (Dányi Margit); Szabó Sándor; Palencsár Imre; Lakatos Ta­más; Macsuga Béla; Lautsek Katalin; Bekő Istvánné (özse Ibolya); Pásztor András; Os- váth Lajos; Szlivka János; Tóth Bertalanná (Tóth Mária); Szabó Sándorné (Nagy Lídia) ; Trifo- noff Miklós; Bajzák László; Kendróczky Béla; Frigyik Ber­talan; Paska Sándor Béláné (Szabó Veronika); Szabados La­josné (Takács Berta); Molnár Lászlóné (Benőcs Terézia); Ger- muska Emiíné (Kovács Anna); Újvári Sándorné (Varga Mar­git) : Barna Béláné (Morzsa Margit); Márton József; Molnár Tivadar; Bakó Tibor; Takács Ferencné (Gazdof Mária); Fi- csor Jánosné (Csontos Irén); Koródi Erzsébet; Szálai Ferenc. Kazincbarcikai 1 plusz 2 fél szobás, gázfűtéses, telefonos szövetkezeti lakást miskolcira cserélnék. (Kisebb is érdekel.) Szentpéteri kapui előnyben. Tel.: 46-86-138. , Miskolqf, 80 négyzetméteres, telefonos, kertes családi ház el­adó 1 800 000 Ft-ért, vagy buda­pesti, szabadrendelkezésíi la­kásra cserélhető. Érdeklődni a 76-276, vagy a budapesti 1-649- 537-es telefonszámon. A Martintelepen 2 szoba-össz­komfortos családi ház. nagy ga­rázzsal eladó (3 fázis van). Ér­deklődni: Garam út 26. sz. Eladó Ernődön családi ház, 600 négyszögöl gyömölcsös telekkel, megosztva is. Érdeklődni: Ernőd, Patak u. 44. sz. Sürgősen eladó két és fél szo­bás lakás a Mikes Kelemen ut­cában. Érdeklődni: 66-898. Eladó régi típusú családi ház 800 négyszögöl telekkel, Ónod, Kossuth u. 31. Érdeklődni na­ponta 18—20 óra között telefo­non: 49-11-363, illetve a hely­színen, szombati napokon 8—12 óra között. Fizetési kedvezménnyel Alsó- zsolcán 650 000 Ft készpénzért lakás eladó. Érdeklődni: Mis­kolc H., Világ u. 24. sz. Tapolcán, a Zója utcában 256 négyszögöl zértkert eladó. Víz, villany van. Érdeklődni: 66-066, 17— 20 óráig. Eladó Lyukóvölgyben 280 négy­szögöl kert, kis házzal. Érdek­lődni: 31-617. Eladó fűtött garázs a Vörös­marty ABC mellett. Villany, víz bevezetve. A Káivária melletti garázssoron garázs kiadó. Ér­deklődni a 64-006-os telefonon, 18— 20 óra között. Martintelep.é Kossá 13. alatt eladó központi fűtéses. 4 szo­bás. 2 konyhás, 2 mosdós, ga- rázsos lakás. T.: 32-662. adós-vétel Eladó női koréai-kutyabunda, 170 cm-es alkatra, és 17 literes, Samsung mikrohullámú sütő. Érd.: 19—21' óráig, a 36-873-as telefonon. 5120-as ipari kéz! síkkötőgép eladó. Érdeklődni: 60-033. 20 000 km-t futott Zastava- motor és más alkatrészek el­adók. Cím: Sáta, Kossuth u. 90. Skoda ]20 L 1992-es kiutalás eladó. Érdeklődni: Miskolc, Mednyánszky u. 2. VIII/1. 17 óra után. Megvételre keresünk 700 db szilikátblokkot, válaszfaltéglát, 5 m-es szarufákat, 6 m-es geren­dát, 800 db sima cserepet, ku­pát, 9C-es ajtót. Címet: „Épít­kező 257 896” jeligére a kiadóba. Nemescsincsillák kiváló te­nyészetből, ketreccel együtt el­adók. Tel.: 48-14-734. Intarziás, rózsaszín márvány­lapos ebédlőbútor kedvező áron eladó. Cím: Sáta, Kossuth u. 90. Kombi gyermekágy eladó. Fel- sőzsolca, Petőfi u. 47/1. Intarziás, hajlított elejű háló­szoba-garnitúra és nagyméretű szőnyeg eladók. Miskolc, Nefe­lejcs u. 10. sz. Bio giliszta megegyezéssel el­adó. 46-76-968. Eladó új, ősszecsukhatós, ülős gyerekkocsi. Érd.: Miskolc, Ha­jós I. út 4. 1/1. Tel.: 64-776. Eladó 2X2 m-es faház hétvégi telekre, vagy kereskedelmi cé­lokra. 1200-as új Lada-motor, 10 009 km-t futott. Érdeklődni: Bernáth Lászlóné, Miskolc, Bú­za téri virágpiac, 7—17 óráig. Hőtárolós kályha eladó. Her- nádnémeti, Bajcsy 7. Érdeklőd­ni mindennap. Heverő és franciaágy olcsóit eladó. Miskolc, Avar u. 28. lf óra után. |armü K ■< 25-ös Zetor eladó. Sajók«* resztúr, József A. u. 11/A. PK rendszámú Trabant eladó. Érdeklődni: 49-52-427-es, telefo­non. Lada 1200 típusú személygép­kocsi friss, 2 éves műszakival sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszínen, mindennap. Miskolc, Chlepkó E. u. 35. IV/3. KY Dacia eladó, vagy fiatal Trabant Combira cserélhető. Szeder u. 8. 1/3. Szentesi. Jó állapotban lévő billenős IFÄT vennék,. Arnót, Petőfi u. 68. sz. 40 ezer km-rel, megkímélt ál­lapotban, 150 ezer Ft-ért, 4 éves Wartburg Tourist eladó. Cím: Bézi László Miskolc, Oszip ut­ca 10., V/3. Átlagos külsejű, középterme­tű, 32 éves, fekete, elvált férfi társaság hiányában keres kor­ban hozzáillő lányt, vagy elvált asszonyt, házasság céljából. „257727” jeligére a kiadóba. 38 éves, 8 általánost végzett, káros szenvedélytől mentes, nőtlen fiatalember megismer­kedne hasonló adottságú lány­nyal, vagy elvált asszonnyal, 35—43 éves korig. Egy gyermek nem akadály. ..Együtt köny- nyebb 257708” jeligére a kiadó­ba. oktatás Egyetemi és főiskolai felvételt vizsgákra előkészítő levelező tanfolyamok indulnak: mn^ar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, angol és német tárgyakból. (Angolból, németből államvizsga-előkészítő Is.) Kérjen tájékoztatót! Cím: PALLAS Felvételi Előkészítő Munkaközösség 1364 Budapest 4. Pf.: 126. Két egyetemista lány angol­órákat adna. Érdeklődni: Dugo­nics u. 4. Tel.* 62-527, Jutányos ár! Egyetemista matematikaokta­tást vállal. Az általános iskola. 7. osztályától, középiskolásokat is. Érdeklődni: telefonon, est* 6 óra után, a 66-628-on. UTÁNFUTÓ-KÖLCSÖNZÉS Kölcsönzőmet megnyitottam, vá­rom kedves ügyfeleimet. Pa-, lánkai l. Miskolc, Örs u, 29. Te­lefon: 72-821. Visszafuvart vállalok az or­szág területéről Miskolc és kör­nyékére, 3 tonnás, ponyvás tgk- val. Tel.; 06-46-67-630. Újdonság! Csak a Top Tra- velnél! Vízumot postán szolgá­lat! Kérje díjmentes tájékozta­tónkat! Top Travel Országos Vízumszolgálat, 1124 Budapest, Lékai J. tér 9. Itt nem kell több reklám — vízumot postán! KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a roko­noknak, ismerősöknek, szom­szédoknak és a volt munkatár­saknak, akik felejthetetlen, drá­ga halottunk, LIPTAK JÓZSEF kőműves temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Az Észak-magyarországi MÉH Nyersanyag-haszrtosító Vállalat 1539. szeptember 20-október 31. között gyűjtési akciót szervez Az akció időtartama alatt valamennyi telepén és átvevőhelyén a PAPÍR- ÉS SZÍNESFÉMHULLADÉKOT a lakosságtól magasabb áron vásárolja.

Next

/
Thumbnails
Contents