Déli Hírlap, 1989. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1989-09-19 / 219. szám
60, 40, 19 esztendeje Miskolcról írták, irtuk Művészfelep, Cigánybáró, Földes-múzeum REGGELI HÍRLAP, 1929. SZEPTEMBER 8. A miskolci művésatelep kilenc esztendő óta áll fenn. Ez idő alatt az ország minden részében alakultak .különböző művésztelepek, amelyek mind elpusztultak. Egyedül a miskolci művésztelep maradt fenn és ez kétségtelen bizonyítóka annak, hogy ez a művésztelep egyrészt érdemeset alkotott, produkált, másrészt pedig annak, hogy ebben a városban mégis csak van talaja a művésztelepnek. — Most mégis előállott az a paradox helyzet, hogy elérkeztünk a lét és a nem lét kritikus határához. Paradox helyzet azért, mert a művésztelepnek, vagy a művésziskolának éppen azért kell elpusztulnia, mert produkált. A helyzet az, hogy a művésztelep jelenlegi keretei elviselhetetlenül szűknek bizonyulnak. Végre is minden évben újabb és újább művészgeneráció nevelkedik ezen a művésztelepen, és a város érdeke volna az, hogy ezek a művészek főiskolai végzettségük után Miskolcra visszatérjenek és itt jussanak levegőhöz. Ha ez a lehetőség nem adódik meg számukra, akkor kénytelen-kelletlen másfelé orientálódnak, más városban vernek gyökeret és művészetük miskolci karaktere lassan-lassan természetesen elkopik. Választanunk kell tehát a jelenlegi körülmények között két lehetőség közül: vagy fenntartjuk az iskolát, ami kötelességünk, * mert arra a célra kaptuk és így az iskola a növendékek természetes szaporodásával kiszorítja az itt nevelődött és letelepedni akaró művészeket, vagy az; időközben ide letelepülő művészek foglalják el az iskola számára fenntartott, illetve szükséges lakó- és munkahelyet, lehetetlenné téve az iskola munkáját. Jelenleg a régi vízgyógyintézetből átalakított épületekben három sti- pendiumos műterem és Lakás van. Ezek mind el vannak foglalva. A többi helyiség a Képzőművészeti Főiskola négy hónapi plein-air tanulmányaira idejövő növendékeinek szolgál szállásul, sajnos, nagyon szánalmasan berendezett szállásul. — Egy-kót iskolaműterem van még, és ezzel a dolog el van intézve. Ilyen körülmények között fel kell vetnünk a harmadik lehetőséget és pedig azt, hogy a miskolci művésztelepet feltétlenül ki kell bővíteni. ÉSZAKMAGYARORSZÁG, 1949. SZEPTEMBER 6. Nagy érdeklődés mellett újították fel diósgyőrvas- gyiri színjátszók a Szabadság kerti szabadtéri színpadon a Cigánybáró című klasszikus operettet. A közkedvelt operettet gazdag kiállításban, jő előadásban hozták színre. A sikerért elsősorban a közreműködő diósgyőrvasgyári zene-, ének- és táncegyüttest illeti dicséret. A zenekar dr. Bánhegyi László irányításával frissen, kedvvel, színesen szólaltatta meg a behízelgő dallamokat. Az énekegyüttes, amelyet Forrai István tanított be, kitűnő felkészültségről, fejlettségről tett tanúbizonyságot. Tóth János és Kelemen Irén készítette elő a táncegyüttest, amely méltán váltotta ki a közönség meleg, elismerő tapsait. A szereplők mind az igényes áriák tolmácsolásában, mind játékban értékes teljesítményt nyújtottak. Benke Béla, Marázi Ilona, Dobos Lászlóné, Fehér Tibor, Kranzik Zoltán, Tamáska Éva, Kerekes Ilona, Kákolcaki Gyula és Vojtila László odaadóan. tehetségesen szolgálta a sikert. A szólórészek betanításáért Szűcs Lórántot, a rendezésért Zóni Lászlót illeti dicséret. A tánccsoportban Vámos Muci is közreműködött, akit a diósgyőrvasgyári kulturális osztály taníttat, a budapesti Operaház balettiskolájában. Az előadást a diósgyőrvasgyári együttes szerdán, szombaton és vasárnap megismétli. Több oldalról hangzott el a kívánság, hogy a népszerű operettet a népkerti szabadtéri színpadon mutassák be. DÉLI HÍRLAP, 1970. SZEPTEMBER 11. A Földes Ferenc Gimnázium elrekesztett folyosójának homálya érdekes kis múzeumot rejteget. Sok más régiség között itt őrzik városunk első gimnáziumának minden ránk maradt örökségét. Ez a nagy múltú gimnázium 10 évvel ezelőtt, fennállásának 400. évfordulóján hagyományainak méltó megőrzésére hozta létre az iskolamúzeumot. _ ■_ A tanárok és a diákok évtizedes, lelkes gyűjtőmunkájának eredményeként egyre több anyag halmozódott fel. A muzeális értékű tárgyakat, írásos emlékeket 19,60-ban rendszerezték. A régiségek felett Mádai Gyula tanár vezetésével az iskola néprajzi szakköre vállalt védnökséget. A szakkör nemcsak az idő „vasfogá- tól” óvja az eddig feltárt régiségeket, hanem gazdagítja is. mivel a gyűjtőmunka még ma sem fejeződött be. A múzeum értékei között az iskola múltjáról tanúskodó írásos emlékek és tárgyak a legjelentősebbek, amelyek bepillantást engednek a régi iskolai rendszerbe. Hű krónikásokként tanúskodnak az elmúlt -századok diákéletéről a porosodó régi iskolai évkönyvek, dolgozatfüzetek és bizonvítványok. A falon lógó elsárgult térkép a XVI. században már létező középiskolákat tünteti fel. Közöttük látható Miskolc is, Épségben fennmaradt a régi iskolai harang is, amelyet még 1773-ban öntöttek. A harangot a Herman Ottó Múzeumban őrzik, de egyszer azért minden évben megkpndul a gimnázium épületében is, hogv elbúcsúztassá a távozó negvedikeseket. Az összegvűjtött feljegvzések között is sok az érdekes adat. Városunkban már 1839-ben minden tárgyat magyarul tanítanak, a bizonyítványokat magyar nyelven írják. Több adat tanúskodik róla, hogy milyen sok miskolci diák fogott fegyvert és harcolt a negyvennyolcas szabadságharcban. Arabul tanulhatnak A Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőház idén szeptemberben is indít nyelvtanfolyamokat: kezdők részére, eszperantó, francia, olasz, spanyol, német, arab nyelvből. Angolból és németből általános iskolások részére kéz. dő és felnőttek részére, középfokú vizsgát, előkészítő foglalkozások is indulnak. Érdeklődni lehet személyesen, vagy a 38-328-as telefonszámon. Hirtelen halál Kijojasu Arikawa doktor, az egyik nagy hírű tokiói klinika igazgatója megkongatta a vészharangot a szigetország vezető káderei felett. Mint a Le Monde írja, a professzor a halálozás statisztikájának elemzése során rádöbbent, hogy új betegség ütötte fel a fejét Japánban: a „pokkuri byo”. A hirtelen halál. Pontosabban: fölfedezte, hogy a stresszhatás következtében megsokszorozódott a szívroham és a gutaütés miatt elhunytak száma. Ezek életmódját kutatva, a doktor azt a következtetést vonta le, hogy a halál bizony a „nyugatosodással” magyarázható. A vezető káderek, és az életmódban őket utánzó taxisofőrök, tanárok, kereskedők sok alkoholt, húst fogyasztanak, és cigarettáznak. Ezek után elképzelhető. . hogy új közmondás is születik majd a felkelő nap országában: Addig nyugatiasodon, amíg • belehalt. ★ Igaz, hogy felújítják a villamospályát, de ettől sajnos nem javul lényegesen a miskolci tömegközlekedés helyzete. Úgy tűnik, jövőre drágábban és a jelenleginél mostohább körülmények között utazunk... Drágábban utazunk jövőre? ist Ég csal minket szállnak Lehet, hogy többen gyalogolnak majd Drágábban, és a jelenleginél is mostohább körülmények között utazunk majd jövőre a miskolci autóbuszokon és villamosokon. Erről számoltunk be nemrégiben, amikor hírt adtunk a városi tanács végrehajtó bizottsági ülésén elhangzottakról. Csak \ emlékeztetőül: a testület tagjai megismerhették a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Mir nisztériumnak a következő menetrendi időszakra vonatkozó irányelveit. Ezekből kiderül, hogy a minisztérium a szállítási teljesítmények csökkentését irányozta elő. Frizurafesztivál a Palotaszállóban öt megye negyvenöt képviselője vett részt vasárnap a Palotaszállóban megrendezett frizurafesztiválon. Egri, debreceni, nyíregyházi, salgótarjáni és miskolci fodrászok és kozmetikusok mérték össze tudásukat. Minden megye kilenc versenyzőt indított. Három női, három férfifodrászt és három kozmetikust. A női fodrászok között Hadháziné Pidem Katalin, a férfifodrászoknál Csortos Katalin, a kozmetikusoknál pedig Lakó Csilla bizonyult a legjobbnak. Mindhárman miskolciak. Nagy érdeklődés kísérte a fesztivált. A jó idő ellenére is sokan gyűltek össze a szálló termeiben, hogy megnézzék, hogyan készíthető el percek alatt egy-egy színházi smink, vagy gálafrizura. + így készül egy színházt smink „Nem várható a közlekedés kiszolgálási színvonalának érdemi emelése: 1990- ben újabb helyi tömegKöz- lekedési tarifaár-emelés várható, amire már most fel kell készíteni a lakosságot.” — így fogalmaz a vb-tagok elé került dokumentum. 0 KEVESEBB UTAS A részletekkel kapcsolatban Szilágyi Istvántól, a Miskolci Közlekedési Vállalat forgalmi osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy már az idén is négy-öt százalékkal csökkent a tavalyihoz képest a „szállítási teljesítmény”, azaz kevesebb busz indul napontá. mint korábban. illetve napközben kevesebbszer fordulnak a járművek, mint egy évvei ezelőtt. Az MKV kapacitása — ha nem is túl nagy mértékben, de — jövőre még tovább csökkenhet. Igaz ugyan, hogy időközben kevesebb lett az utas is. Valószínűleg azért, mert ebben az évben már emelték a viteldíjat, s így mindenki alaposan meggondolja, hogy egy-két megálló kedvéért villamosra, autóbuszra szálljon. Sokkal többen választják az apostolok lovát. S vélhetőleg jövőre is divat marad a kényszer szülte gyaloglás, amikor majd újból emelik az árakat. • 35 BUSZ Hogy mikor drágul ismét a tömegközlekedés, azt az MKV főosztályvezetője nem tudta megmondani. Annyit mindenesetre elárult: véleménye szerint a kormány intézkedik majd arról, hogy 1990-ben mikor, és milyen mértékben nőjön a helyi tömegközlekedési díjszabás. Arról is tájékoztatást kaptunk, hogy idén 35 darab buszt vásárol a cég. ebből 9 az úgynevezett Szóló, 26 a csuklás jármű Ezekkel pótolják fi leselejtezett kocsikat. Ám, hiába érkeznek az új buszok, egyelőre tovább romlik az MKV járműparkjának műszaki állapota. Még mindig igen sok a teljesen elöregedett kocsijuk. A helyzet tehát cseppet sem rózsás. Hiszen az MKV megint kevesebb állami támogatásból gazdálkodik ezután. A jelenleginél is kevesebb járművet indíthatnak. korszerűnek aligha nevezhető buszokkal szállítják a miskolciakat, ugyanakkor a drágább jegyek miatt az utasok joggal kérik számon a jövőben is a mostaninál elfogadhatóbb körülményeket a tömegközlekedésen. Mit tehet a cég ilyen körül- . mények között, hogy mindezek ellenére mégse legyen lényegesen több panaszra okuk a miskolciaknak? • DIAKOK AKCIÓBAN Az MKV-nál abban" bíznak. hogy sikerül egy ru- galrhas menetrendet összeállítaniuk — hallottuk a választ. Ma és holnap egész napos, teljes körű utasszámlálást tartanak. Kedden és szerdán valamennyi autóbuszon és villamoson az 1. ; számú, Baross Gábor nevét viselő szakközépiskola 909 diákia számolja majd a járművekre fel-, illetve az azokrói leszállókat. Az MKV-nál hamarosan megkezdik az adatok elemzését, értékelését. Kiderülhet, hogy melyik járatra, mikor van igazán szükség. Így könnyű lesz a valódi igényekhez igazodó, rugalmas menetrendet összeállítani. A főosztályvezető egyebek között arról is tájékoztatást adott, hogy a -terveik szerint például a tanítási szünetekben, vagy napközben kevesebb, csúcsidőben viszont több járatot is elindítanak majd. B. A. jtfffc Vendégvárás az Avasalján Salátarevü Ma délelőtt 10 órától a különleges saláták bemutatója és vására lesz az Egyetem étteremben megnyílt Jégvirág hidegbüfében. Ez a rendezvény a Miskolc1 Vendégvárás az Avasalján ióei programjának része. Mint ahogy az is a kínálatba tartozik, hogy ma délelőtt 10 órától a balmazújvárosi Lenin Tsz húsipari termékeinek bemutatója és vására kezdődik a Búza téri újvárosi hí'f-csemegében. Holnap 11 órakor pedig Na- tura-ételek kóstolója lesz a Tanácsház téri Pepita bisztróban, ahol az étlapon i* természetes étkek szerepelnek ez alkalommal