Déli Hírlap, 1989. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1989-09-22 / 222. szám
♦ AZ ÉVAD ELSŐ BEMUTATÓJA A Miskolci Nemzeti Színházban ma este mutatják be * cseh Oldrich Danek darabját. a Negyven gonosztevő és egy darab ártatlanságot. Az évad első bemutatóját Csizmadia Tibor rendezi. vendégként. A darab a '60-as evekben ! született, a szerző a húsz évvel ezelőtti jelent akarta ebben a történelmi parabolában bemutatni, törvényszerű tehát, hogy mára az aktualitások jó része már nem élő. A mű valódi mondanivalója. melv a döntés felelősségét állítja a középoont- ba, azo'nban ma is érvényes, ugyanúgy, mint az a — vagyonért és hatalomért folyó — harc, mely nem engedi az embernek, hogy erejét az igazi kérdések megoldására fordítsa. A darabbeli történet He- ródes idején játszódik, a betlehemi csecsemőgyilkosságot végrehajtó szakasz tagjai között: kezdve a szörnyű parancs kiadásától egészen a gyilkosok tettei felett ítélkező bírósági tárgyalásig. Politikus színházat lát tehát ma este a néző, ha nem is ..direktben” politizálót. A rendező szerint: .,A színház ma úgy politizálhat, hogy gondolatainkat és indulatainkat öntörvényűén leképezi, hiszen így tud igazán választ adni napi politikai fordulatok által szétzilált életünkre.” A Negyven gonosztevő és + Safranek Károly és Zubornyák Zoltán a Negyven gonosztevő és egy darab ártatlanság című darabban PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — ,12.S0: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12.40: Koalíció — ki. kivel, miért? — 12.00: Klasszikusok dél- idöben. Zenekart muzsika. — 14.00: Hírek. — 14.05: Erről beszélgettünk... — 14.37: Fúvós nyitányok. — 15.00: Magyar Írás. A rádió irodalmi hetilapja. — 15.49: Szürke mese. Novella. — 16.00: Tizenhat óra. Hírmagazin. — 16.15: Hangoló Zenei magazin gyerekeknek. — 17.00: Orvosi tanácsok. — 17.05: Ütközőpontok. — 17.30: Népdalok. néptáncok. — 18.00: 5X5 perc. Ismeri-e önmagát? — 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 18.20: Levelekre — röviden. — 18.30:- Esti Magazin. — 19.15: Sportvilág. — 19.30: Hol volt. hol. nem volt... — 19.40: Szvorák Katalin népdalokat énekel. — 29.50: Gong. — 20.00: Klasszikus operettekből. — 21.00: Kilátó. A rádió világirodalmi hetilapja. — 21.45: Hajszálgyökerek. — 22.00: Hírvilág. Hírek — tudósítások — kommentárok — sport. — 22.30: Mérleg. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Nóták. — 12.53: Édes anyanyelvűnk. — 13.00: Hírek. — 13.05: Pophullám. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Vásárrádió. — 14.30: Péntektől péntekig. Ajánlóműsor egv darab ártatlanság zenéjét az. Amadinda együttes szerezte, a díszletek Sugár János, a jelmezek Békés Rozi munkái. A szerepekben ifj. Mucsi Sándort, Matus Györgyöt, Ábrahám Istvánt, Kuna Károlyt. Somló Istvánt, Mikola Róbertét, Szegedi Dezsőt, Szűcs Sándort, Máhr Ágit, Bozó Andreát, Zborovszki Andreát, Safranek Károlyt (vendégként), Zubornyák Zoltánt, Csapó Jánost, Baranyi Pétert láthatjuk. + CSALÁDI ÉS EGYÉNI FUTÓVERSENY A szakszervezeti napok keretében szombaton reggel fél kilenctől rendezik meg a Népszava Családi és Egyéni Futóversenyt a DVTK-stadi- onban. A nevezési díj húsz forint. A Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanácsa és a Lenin Kohászati Művek által szervezett rendezvény bevételét a szakszervezetek sztrájkalapjába fizetik be. A résztvevők ezer méteres női és férfi síkfutásban, valamint ezerkétszáz méteres családi váltófutásban indulhatnak. Az első helyezettek ezer, a másodikok ötszáz, a harmadikok pedig háromszáz forintos vásárlási utalványt kapnak. + LOVASNAP GÖRÖMBÖLYÖN Ismét ■ lovasnap lesz a gö- römbölyi pályán vasárnap. Reggel 9 órakor kezdődnek a programok: kezdő lovasok és kezdő lovak díjugratása, fogathajtóverseny, díjugratás 1,20 méteres magasságon, lovasjátékok, stafétaverseny, kitartásos magasugratás, gyerekek lovastor- na-bemutatója (azaz volti- zsálás), csdkósbemutató, ebédidőben pedig kutyabemutató. Jegyek a helyszínen kaphatók, felnőtteknek 25, diákoknak 15 forintért. A szerény árfekvés is a szervezők szándékát tükrözi: megikédveltetni a közönséggel ezt a szép sportot, és megszerettetni a szép és okos állatokat, amelyek — vagy inkább akik — összekötő szálat jelenthetnek a természet és a városi ember között. Vasárnap reggel viszont Gönczi György vezetésével indulnak útnak 7 óra 25 perckor a kisvasút Kilián- északon levő végállomásáról. A 12 kilométeres túra útvonala: Taksalápa — Lip- pa-tető — Harica-patak völgye — Buzgókő — Szentlélek — ómassa. A DVTK természetjárói , holnap vesznek részt a Második szeptemberi séta a fiatalokkal című túrán, melyet Ferenczy József vezet. A találkozó reggel 9 órakor lesz az 5-ös busz lillafüredi végállomásánál. Az útvonal: Vesszős-völgy —Bo- rókás-teber — Kühne Andor út — Bolharét — Nyavalyás — ömassa. Holnap és holnapután szarvasbőgés-túra is lesz: a részleteket a túravezetőtől, Béres Lajostól lehet megtudni. A helyszín Bánkút és a Nagymező térsége. Vasárnap az 5-ös számú busz lillafüredi végállomásánál lesz a találkozó a túORVOSI ÜGYELETEK Körzeti orvosi ügyeleti szolgálat — sürgős esetek ellátása- ra — a következő helyeken található Miskolcon, a hét végén: az I. és JI. kerületben lakóknak a Csabai kapu 9—11. szám alatt (bejárat a Bottyán János utcai oldalon), telefon: 63-333, 63-124. A III. kerületben lakóknak az Első u. 4. szám alatt (lelefon: 51-704). Az Első utcai ügyelet hétvégeken este 7 órától másnap reggel 7 óráig a bükkszentkereszti és a répáshutai lakosokat is ellátja. Jó tudni, hogy ezeken a helyeken hétköznapokon déli 12 órától délután 3 óráig, valamint este 7 órától másnap reggel 7 óráig ügyelnek. Gyermekorvosi ügyelet 14 éves korig, a város egész területére a Hunyadi u. 21. szám alatt van. Telefon: 15-698. A hétvégeken pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a beteg gyermekeket. A vasgyári rendelőintézetben szombaton reggel 7-től 13 óráig az alábbi szakrendelések működnek: fogászat, szemészet, belgyógyászat, laboratórium, nőgyógyászat. A fogászati ügyelet szombaton déli 1 órától hétfőn reggelig tart a Csabai kapu 42. szám alatti tüdőkórház száj- sebészeti osztályán. Telelőn; 68-622. Az ideiglenesen Miskolcon tartózkodók a szállásuk szerint illetékes ügyeleti szolgálathoz tartoznak. Állatorvosi ügyelet Miskolc város területén szeptember 22-én (pénteken), 13 órától, szeptember 25-én (hétfőn), reggel 7.30-ig dr. Puskás Gábor, körzeti állatorvos ügyel. Lakása: Nyékládháza. Rákóczi u. 1/a. Telefon: 41-385. Rendelés és bejelentés: 8—9, 13—14 és 18—19 óra között. GYÓGYSZERTÁRÁK Szombaton és vasárnap reggel 8-tól 20 óráig tart nyitva a Széchenyi út 3—9. szám alatti (Pátria-ház) gyógyszertár (telefon: 35-951), és 8-tól 17 óráig az Avar u. 2. szám alatti gyógyszertár (telefon: 51-697). Szombaton délután 5 óráig van nyitva a Kun Béla úti gyógyszertár. A Pátria-házi és az Avar utcai állandóan, a Kun Béla üli hét közben látja el az éjszakai ügyeleti szolgálatot. Az Engels u. 44. szám alatti gyógyszertár szombaton reggel 8-tól 14 óráig tart ügyeletet. SZERVIZEK A Gelka televízió- és közpon- tiantenna-javító szervize szombaton délig várja a bejelentéseket. Címük: Testvérvárosok útjai szolgáltatóház, telefon: 66- 666, 66-653. Vasárnap reggel 8- tól déli 1 óráig ügyeletet tarA Vilikész rádió- és televíziójavító műhelye a Szűcs Sámuel u. 5. szám alatti szervizében szombaton reggel 7-től 14 óráig, vasárnap reggel 7-töl 13 óráig tart ügyeletet. Telefon: 15-601, 36-599. E hét végén, szombaton és vasárnap Újvárosi Gyula (Miskolc, Muszkástelep 11, a.) lakatos és Rácz Tibor (Miskolc, Mikes Kelemen u. 19., telefon: 67- 725) rádió- és televíziómíísze- rész tart ügyeletet. TEJ ÉS KENYÉR A következő vendéglátóhelyeken kapható vasárnap reggel 7-töl 11 óráig tej és kenyér, bolti áron: az Otthon étteremben, az Expressz étteremben, az az Ifjúság étteremben, az Édes bisztróban. A Katowice étteremben 6-tól 11 óráig lehet tejet és kenyeret vásárolni. A Gyors étterem vasárnaponként 6-tól 10 óráig árusít tejet, vajat, péksüteményt, tejterméket és kenyeret. A Lenin tér 1. szám alatti tejivó vasárnap reggel 5 órától 9- ig van nyitva. Az Egyelem presszóban 8-tól 12 óráig lehet tejet, kenyeret vásárolni. NONSTOP LELKISEGÉLY A miskolci telefonos ieikise- gély-szolgálat hétvégeken pénteken este 6 órától, hétfőn reggel 6 óráig éjjel-nappal fogadja a hívásokat. Telefonszáma: 88-884. A hívás díjtalan, a beszélgetés végeztével a nyilvános'* telefonállomások készülékei is visszaadják a bedobott pénzt. A lelkisegély-szolgálat hétköznapokon 12 órás ügyeletet tart: hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön 18 órától másnap reggel 6 óráig hívható. + TÚRAAJÁNLAT A Miskolci Helyiipari Tér-, mészetbarát Egyesület tagjai közül holnap többen egy országos természetbarát-találkozón vesznek részt. Reggel 5 órakor gyülekeznek a Tiszai pályaudvaron, a túrát Ferenczi Lajos vezeti. Az útvonal: Budapest — Szentendre — Pomáz — Dobogókő és vissza. ravezetővel, Füstéi- Jánossal, fél 10-kor. Innen Volán-busszal mennek tovább Hollóstetőre, ahonnan a Nagy-Dél — Sugaró — Kecskeláb-rét — Kismező — Jávorkút — Borovnyá Icaija — Ömassa útvonalat járják be. Az MVSC természetjárói mától egészen vasárnapig lombhullató túrán vesznek részt a Szádelői völgyben, Dóczé Ivárnié vezetésével. ÉSZAK MAG YAfíOfíSZAGJ 1989. szeptember 20-október 31. között gyűjlési akciót szervez Az akció időtartama alatt valamennyi telepén és átvevőhelyén a PAPÍR- ÉS SZÍNESFÉMHULLADÉKOT a lakosságtól magasabb áron vásárolja. sok muzsikával. — 17.00: Hírek. — 17.05: Kölyökrádió. — 17.30: ötödik sebesség. Ifjúság — politika — kultúra. — 18.30: A. rock gyermekei. — 19.00: Hírek. — 19.05: Garázs. A mikrofonnál: Nagy Feró. — 19.35: Fiataloknak! — 20.57: Sport. — 21.00: Hírek. ~f 21.05: Nóták. — 21.30: Cigányfélóra. — 22.00: Randevú Szentendrén. — 23.00: Hírek. — 23.10: Sporthíradó. — 23.20: Gábor S. Pál szerzeményeiből. Bartók rádió: 12.00: Hírek. — 12.05: Magyar művészek opera-- felvételeiből. — 13.00: Hallgassuk újra! Alvilág. Dokumentum- műsor. — 14.00: Zenekari muzsika. — 15.11: Verdi: Paler Noster. — 15.19: Magyar zeneszerzők. — 16.00: Hírek. — 16.05: Üj operalemezeinkből. Wagner. A walkür. Zenedráma. — 19.00: Hírek. — 19.05: Barokk muzsika. — 1&30: FúvósFórum. — 20.00: Kapcsoljuk a berlini Schaupielhaust. A Berlini Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — Kb. 22.00: Üj ráolvasva. — Kb. 22.10: Operaáriák. — 22.30: Kamarazene. — 23.12: Kódexek zenéje. — 24.00: Hírek. Televízió, 1. műsor: 16.50: Hírek. — 17.00—19.00: Péntek délután. — 17.00: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. — Kb. 17.30: Téka. Közhasznú információk. — 17.40: ősz a kertben. — Kb. 18.00: Ablak. Közéleti szolgáltató műsor. — 19.00: Esti mese. — 19.10: Tévémozi-előzetes a Ha . . . című filmhez. — 19.30 Híradó. — 20.05: Vers, mindenkinek. — 20.15: Tévémozi. Ha... Angol film. — 22.05: Erzsébet-díj előzetes. — 22.10: Üj Hullám. — 22.55: Súlyemelő-világbajnokság. — 23.25: Híradó 3. Televízió, 2. műsor: 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. Benne: reklám — időjárás — riportok — zene. — 17.45: Torpedó. Telefonos játék. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek. — 18.46: Tv2. — 19.00: Isten malmai. Tévéfilm 2. rész. — 20.23: Tv2. — 20.45: „Ki viszi át a szerelmet?” — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.30: Hárman egy témáról. Vitaműsor. — 22.15: A cornwalli titok. NSZK-tévé- film. — Kb. 23.45: Tv2. Napzárta. Sky Channel: 12.30: Gondfórum. — 13.00 f Egy másik világ. Amerikai film. — 13.55: Közkórház. Film. — 14.50: Változó világ. FiLm. — 15.45: Szeretni. Film. — 16.15: Fiatal orvosok. — 17.00: visszaszámlálás. -- 18.00: Eurosport. Super Channel: 15.30: Off the ’Wall.. — 16.30 On the Air. — 18.30: The Global Chart Show. — 19.30: The Lloyd Bridges Show. Film. — 20.00: Turista- magazin. — 20.25: Transmission. — 21.50: ViLághíradó. — 22.00: Chart Attack. — 23.00: Koncertkülönlegességek. — 24.00: . Hírek, időjárás, majd egyveleg. Szlovák televízió: 16.30: Nemzetközi publicisztikai műsor. — 17.45: Sportdokumentumfilm. — 17.45: Távlatok. — 18.20: Mező- gazdasági magazin. — 19.00: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: Kínai természetfilm. — 20.25: Lengyel film. — 21.45: A pozsonyi nemzetközi tévéfesztivál krónikája. — 22.00: Lengyel film. — 23.05: Vetélkedő. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Emberi és állampolgári jogok nemzetközi képe. — A Deák téren (10—18): Feledy Gyula állandó kiállítása. — Szőnyi István-terem (9—18): Kortárs magyar festők, grafikusok és iparművészek munkái. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18) : Két évszázad magyar festészete* — Herman Ottó Emlékház (10—18) : Herman Oltó élete és munkássága — A Bükk élővilága. — Magyar Orthodox Egyházi Múzeum (10 —18) : A Magyar Orthodox Egyház művészeti és kulturális öröksége. — Diósgyőri vár (9 —18) : A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (9-18) * A miskolci fotográfia története. — A mwKoici színészét története. — Központi Kohászati Múzeum (9 — 17) : A kovácsolás, hengerlés.' acélgyártás története. — Mássá Múzeum (10—16.30) : A hengerlésnél és kovácsolásnál használt kéziszerszámok. — Kós- ház (14—17): Építészettörténeti kiállítás. Miskolci Nemzeti Színház (7): Negyven gonosztevő és egy darab ártatlanság. (Bemutató bérlet.) Filmszínházak: Béke (f5. f7 és f9) : Halálos fegyver (szí. amerikai, 16 év. kiemelt 3. helyár!) — (f3): Gondos bocsok (mb. szí. amerikai rajz-mese- film, felemelt helyár!) — Béke, kamara (2 és 4) : Mielőtt befejezi röptét a denevér (szí. magyar. 16 év!) — (6 és 8): Vaskos tréfa (mb. szí. olasz. 14 év. felemelt helyár!) — Kossuth (f3, hnö és 7) : A sötétség fejedelme (szí. amerikai, kiemelt 2. helyár!) — (9) : Halálos fegyver (szí. amerikai, 16 év, kiemelt 3. hely.ár!) — Hevesy (fi): Zuhanás közben (szí. magyar). — (f5 és f?) : Dagály (szí. ausztrál). — (f3 és f9) : Hegylakó (szí. angol. 16 év, kiemelt 2. helyár!) — Táncsics (f5 és f7) : Schimansky kelepcében (mb. szí. NSZK, 14 év. felemelt hely ár!) — Táncsics kamara (f3) : Szegény Dzsoni és A mik a (szí. magyar). — (f5 és f7) : Willow (szí. amerikai, kiemelt 1. helyár!) — Táncsics video (f3. f5 és /ti): Istenek fegyverzete (szí. amerikai). — Fáklya (5 és 7) : Rendőrakadémia II. (mb. szí. amerikai, kiemelt 2. hely ár!) — Fáklya kamara (f3 és f7): Akii Miklós (szí. magyar). — (f5) : Pókasz- szony csókja (mb. szí. ,brazil— amerikai. 16 év felemelt helyár!) — Fáklya video (f3, f5 ás f7): Tomboló ököl (szí. hongkongi). — Tapolca, Ady (4 és 6): James Bond, a magányos ügynök (mb. szí. angol, kiemelt 3. helyár!) — Panoráma autósmozi (8): Vérbeli hajsza (szí. amerikai, belépődíj személyenként 60 Ft.) SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.30: Családi tükör. — 9.05: Színes népi muzsika. — 10.00: Hírek. — 10.05: Ismét — a javából! Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.08: Népszerű muzsika — világhírű előadók. — 8.40: öt kontinens hét napja. — 9.00: Hírek. — 9.05: Dávidkáné. Regény. — 9.53: Radioton-koron- gokról. — 10.00: Oxigén. A Szombat délelőtt zöld kiadása. Bartók rádió: 8.00: Hírek. — 8.19: Üj kompakt-lemezeinkből. — 9.04: Varázsital, avagy a halászok háborúsága. — 9.25: Frans Bröggen blockflőtézik és vezényli a 18. század zenekarát. — 10.40: Hangfelvételek felsőfokon. Televízió 1. műsor: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna. — 9.10: Kapkodd a lábad! — 10.40: A korona ékköve. Angol tévé- filmsorózat. Ism. — 11.30: Unser Bildschirm. — 12.00: Képújság. + A Rónai Művelődési Központ színháztermének előcsarnokában a francia forradalom 200-ik évfordulója tiszteletért képek, plakátok láthatók a hónap végéig. ^