Déli Hírlap, 1989. augusztus (21. évfolyam, 177-203. szám)
1989-08-07 / 182. szám
Szibériában halt meg Petőfi? 1, je A barguzini temető Veszteséges az autómosó Shell-kút, szerviz nélkül Rácz János olvasónk telefonált tegnap szerkesztőségünkbe, hogy tudjuk meg: miért nem építenek szervizt az új, Vologda utcai Shell- töltőállomás mellé? Árvái István, a Shell miskolci kirendeltségének vezetője elmondotta, hogy a beruházás csaknem ötven millió forintba került, mintegy húszezer köbméter földet kellett megmozgatni. Ha szervizállomást is építenem, még ugyanannyit hordathat- tak volna el a területről. Ráadásul rendkívül megnöveli a költségeket, ha a közműhálózatot a vállalatnak kell kiépíteni. A szervizszolgálat létesítése az ország minden pontján veszteséges, nem beszélve a mosatásról. Újdonságnak számít a Vologda utcai új töltőállomáson, hogy áruház is várja az autósokat. Ebben mindent árusítanak, a tartós fogyasztási cikkektől az autóalkatrészeken keresztül a konzerv üdítőital-féleségekig. Egyszerre tizennégy gépkocsi tankolhat itt. Lesz ólommentes benzin is. Az autómosató megépítéséről sem mondtak le. A Sajó parti Shell töltőállomáson a jövő év augusztusában, legkésőbb szeptemberében átadják az ezzel a tevékenységgel foglalkozó részlegüket. A tervek az év végéig elkészülnek, és amint építkezésre alkalmas lesz az idő, hozzákezdenek a munkálatokhoz. Alváz- és üregvédelmet is vállalnak. Az egykét hónapos kocsikra — típustól függően — öt-, esetleg hétéves garanciát adunk a kezelés után. A Shell szerint tehát nem éri meg komplex szolgáltatásra berendezkedni. Pedig a mi tájainkra is egyre több nyugati turista kíváncsi. akik otthon hozzászoktak ahhoz, hogy a töltőállomáson elvégeztethetik autójuk mosatását, átnézethetik a motort, a futó- és a kormányművet. Ha itt nem kapják meg ugyanezt a szolgáltatást, valószínűleg nem fognak ide visszatérni családjukkal, sőt még barátaikat és ismerőseiket is lebeszélhetik az utazásról. Rá kellene jönni végre, hogy érdemes pénzt befektetni a magas színvonalú szolgáltatásba, ha a valutát hozó vendégeket nem akarjuk elriasztani Borsodból. Az sem kizárt, hogy odaszoknának a hazai autósok is. fix. R. Egy temető titkai Két élményemre létem fogytáig emlékezem majd. Az egyik ünnepélyességével, könnycsalogató erejével ragadott meg. Július 11-én tanúja lehettem annak a pillanatnak, amikor a nemzetközi hírű antropológus, dr. Kiszely István, a tőlünk sokezer kilométerre eső Burját ASZSZK-bcli Barguzinban megtalálta Petőfi Sándor sírját, illetve földi maradványait... Azt se felejtem el, hogy a Morvái Ferenc nagyrédei feltaláló által vezetett és finanszírozott Megamorv Petőfi-expedíció tagjaként, a neves költőnkről elnevezett bizottság szóvivő- jeként a TASZSZ Ulan Ude-i tudósitójával együttműködve világgá röpítettük a hírt: poétánk nem Segesvárnál, hanem Szibériában halt meg. Ekkor jutott eszembe, hogy mindez nem történik meg, ha 1985 augusztus végének egyik tikkasztóan meleg napján dr. Nagy Andor főiskolai tanár közvetítésével nem keresi fel a Népújság szerkesztőségét id. Balázs Sándor egri lakos. -*aki elhozta a Kárpátontúli Ifjúság két számát, amelyekben egészoldalas cikkek summázták a sokak számára _ hihetetlennek tűnő hipotézist. Soha nem jutok el a távoli településre, ha Kaposi Levente főszerkesztővel együtt nem a maradiságot, a csak- azértis konzervativizmust vétózzuk meg. Ezt tettük, s lapunk közölte az írások sűrített változatát. Erre figyelt fel az egész magyar sajtó. Erre reagált meglehetősen hűvös tárgyilagossággal, mindenféle állásfoglalás nélkül a már akkor is népszerű 168 óra, megszólaltatva az avítt gondolkodású tamáskodókat is. A hullámverést mégse mi rajtoltattuk, hanem V. V. Pagirja munkácsi nyugdíjas újságíró, költő és helytörténész, aki tanulmányozta a Magyarság hajdani számait, s vállalkozott arra, hogy feléleszti a régi legendát, s megvizsgálja: létezik-e annak reális alapja. Megsejtette: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Igaz. adódtak kételyei, ezek eloszlatására vette fel a kapcsolatot A. V. Tivanyen- kóval, a történettudományok, kandidátusával, aki a burját fővárosban munkálkodott Jelzéseiket vetítik, továbbítottuk. s akkora vihart kavartunk, bogy hamarosan hatalmi szóval tiltották meg — akkoriban még a peresztrojka elmélete sem formálódott nálunk — minden újság számára, hogy a témával foglalkozzon. Nem adhattuk fel. Felkerestem Berecz Jánost, az illetékes KB-titkárt, segítséget kérve tőle. Csak abban állapodtunk meg. hogy foglalkozzunk a kérdéskörrel, s tartjuk a kapcsolatot szovjet barátainkkal. Később aztán kiderül: mire megyünk. Nem ülök a túlontúl mesz- szi szálloda portáján, nem találkozom csoportom szakembereivel, ha nem vagyunk következetesek, s nem kutatunk közösen. Társult hozzánk — vállalva azt. hogy megmosolyogják érte — Za- hemszky László, az egri tanárképző főiskola orosz tanszékének újra fogékony adjunktusa. Addig ügyködtünk, amíg a barokk városban láthattuk vendégül orosz kollégáinkat, hogy szóban is tárgyalhassunk, vitatkozhassunk. Arra ts rádöbbentem, hogy félreérthetetlenül egybevágó közvetett bizonyítékainkkal nem érünk semmit, ha nem akad egy mecénás, aki milliókat fordít arra, hogy fel- lebbentse a rejtély fátylát Áprilisban — a már említett Zahemszky László irányításával — indította az első, négytagú gárdát. Ez a kollektíva nemcsak az engedélyek zömét szerezte meg, hanem találkozott azzal a Moszkvában élő Jurij Vinokurral, akinek nagyapja Szociális segély címén legtöbbször pénzt, más esetekben élelmiszerjegyet adnak. A közelmúltban a Városi Tanácsi Hivatal egészségügyi osztálya a segélyezés új formáját vezette be: tüzelőanyagot ad a rászorulóknak. Kétféle minőségű szenet adnak és szállítanak házhoz a berentei mosott, rostáit akna-, vagy az ugyaninnen érkező dúsított diószenet viszik ki, a kérelemnek megfelelő mennyiségben. de maximálisan csak 3 ezer forint értékben. Aki most hall először erről az akcióról, sajnos, már feleslegesen forIfjú gyógyszerészek A Magyar Gyógyszerészeti Társaság és a B.-A.-Z. Megyei Tanács Gyógyszertári Központja szervezésében augusztus 10—12-én Sátoraljaújhely ad otthont a fiatal gyógyszerészek országos kollokviumának. amelyet kétévente rendeznek meg. A 150 résztvevőt a Mohácsi Mátyás Mezőgazdasági Szakközépiskola kollégiumában helyezik el. a tudományos program színhelve pedig a Kossuth Lajos Művelődési Központ. A kollokvium témái a kettős': egyrészt a gyógyszer- gyártás témakörében egyetemeink neves oktatói, gyógyszergyári szakemberek, ordúlna az egészségügyi osztályhoz. A beadási határidő ugyanis június 30-án lejárt. Az addig beérkező igényekről egy szakértői bizottság döntött. Az elbírálás során 352-en kapták meg a támogatásnak ezt a formáját. A döntésről egyébként az érdekelteket levélben értesítették. Az első szénsegély- szállítmányokat már útnak is indították a napokban. Az egészségügyi osztály kérj. hogy akik megkapták a támogatást, tartózkodjanak otthon, hogy a szén átvételét aláírásukkal igazolhassák. országos kollokviuma ö I szágos intézetek, gyógyszer- i tárak képviselői, egyetemi ! hallgatók tartanak előadásokat; másrészt a résztvevők megvitatják a vállalkozások lehetőségeit a gyógyszerészet területén. A tanácskozáson részt vesznek a megye és a város társadalmi és szakmai vezetői, a Szociális és Egészség- ügyi Minisztérium, az Országos Gyógyszerészeti Intézet, a Magyar Gyógyszerészi Kamara és a Gyógyszerészeti Dolgozók Szakszervezetének vezetői. Kikapcsolódásként Sátoraljaújhely, Széphalom és Sárospatak nevezetességeivel ismerkedhetnek meg a fiatal gyógyszerészek. Onsorsrontunk Szériában jelennek meg Nyugaton azok a könyvek, melyek csalhatatlan receptet ígérnek a sikerre, gazdagodásra, boldogságra. Valójában sikert és pénzt leginkább a kiadóknak hoznak, az olvasónak annyit használnak, mint halottnak a puszi. Alighanem e művek paródiájának is szánta a Dán Greenburg—Marcia Jacobs szerzőpáros a közelmúltban magyar nyelven is megjelent művét, mely a Hogyan legyünk boldogtalanok? címet viseli, alcímében pedig azt ígéri, hogy az önsorsrontás tudományába vezeti be az olvasót. E tudomány lényege, hogy a körülményektől teljesen függetlenül, folyamatosan boldogtalan lehet, aki na- gyan akar, csak ismerni kell a módszert. Egyetlen példa erre a műből. A 19. oldalon lévő ábra azt mutatja, hogy árnyas fa alatt, a csörgedező kis patak partján, selymes-puha fűben heverészik egy Ifjú pár. (Karnyújtásnyi közelségben jóféle italok.) Minden adott lenne tét hát ahhoz, hogy felhőtlenül jól érezzék magukat a természet lágy ölén, s hódoljanak mindazoknak az örömöknek, melyeket az együtt- lét ígér. Ám a gyakorlott önsof&rontó — a könyv ja-. vatlata szerint — ilyenkor többek között arra gondol, hogy különféle veszélyek leselkednek rá: „Az erős nap kiszívja a ruhádat, a fű maradandó foltot hagy; fejedre piszkít egy madár; a virágportól begyullad a nyálkahártyád; korhadt faág beveri a koponyádat; barátnőd váratlanul ráébred, hogy álla tian unalmas vagy; slank vérmedve settenkedik az ágak között; éles szikla megböki a lábad vagy rozsdás szögtől vérmérgezést kapsz; kóbor villám csap a fába; veszett hering ugrik ki a patakból és csupasz lábikrádba mar.” A felsorolás nem teljes, de úgy vélem, ennyi is elég annak illusztrálására, mit értenek a szerzők önsorsrontás alatt. Ha nem tudnánk, hogy fordítás, megkísértene bennünket a gyanú: a manapság oly divatos módon, magyarszerzőpáros írta a könyvet álnév mögé rejtezve. Mert a ,,mindennek a rossz oldalát látni” módszer egyre inkább nemzeti sajátosságunkká válik. Ha nem vigyázunk, belénk ragad, mint a kullancs, és meg sem szabadulunk tőle hóttunkig. Hogy mennyire így van. azt gyorsan észreveszik külföldi vendégeink is. A Magyar Hírlapban olvasta^ íwgi'an v^iekedi^- xó-f lünk magyarokról az a fiatal amerikai újságírónő, aki ösztöndíjasként néhány hetet töltött az említett lap szerkesztőségében, és munkája során sokfelé megfordult, sok mindenkivel beszélgetett. Szerinte bármily temérdeke is a problémánk, annyi még sincs, hogy folyamatosan vesztesnek érezzük magunkat. Az amerikaiak hisznek a fejlődésben, míg mi — az újságírónő szerint — megrögzött szkeptikusak vagyunk. A félig vízzel töltött pohárra az USÁ-ban azt mondják, „félig tele”, míg itt szomorúan azt, hogy „félig üres”. Elgondolkodtató, és — hajlok rá — találó i*s az észrevétel. Mentségünkre mindössze annyit tudok felhozni, hogy rontó hajlamunk sorsunkban gyökeredzik. Valahogy úgy vagyunk vele, mint a paraszt, kinek szőlejét végig elverte a jég, s amit pedig meghagyott, annak maga esett neki a kis- baltával — elkeseredésében ... Aztán még talán az sem egészen elhanyagolható szkepticizmusunk kialakulásában, hogy arra a bizonyos fél pohár vízre valót sem keressük meg lassan. íbekes) egykor ismerte azt a magyar forradalmárt, akit becsült, akire felnézett, akiről tisztelettel szólt a kamaszodé fiúnak. A fogékony gye-* rek tudatába nemcsak a személyiségrajz ivódott be. hanem megjegyezte az annyiszor megmutatott sírhelyet is. Ezek után természetes^ hogy repülőre ültették, s magukkal vitték a túlontúl messzi járási székhelyre, arra kérve, hogy ott pontosítsa tájékoztatását. Nem vagyok abban a titJ kok sorát őrző temetőben, ha a láncszemek nem kötődnek egymáshoz, ha nem alakul ki olyan team-munka, amely az elkerülhetetlen zökkenők ellenére is a nem mindennapi siker forrása lett. ■ ■ A kecskeméti tévések mái tizedikén utaztak, elsősorban azért, hogy felmérjék a terepet, megteremtsék a nélkülözhetetlen feltételeket, hogy fogadhassanak bennünket, nyomon követve a nagyszabásúnak ígérkező vállalkozás minden lényegbeli mozzanatát. Elkísérte őket az adottságukat jól ismerő Szirti László is, aki, nem először járt már a távoli országban. A többiek tizenharmadika reggelén hét órakor gyülekeztek a Ferihegyi I-es számú repülőtér várócsarnokában. Aztán búcsúzni kellett a feleségtől, a rokonoktól, ;* baráttól. ■ ■ Kánikulában landoltunk: Seremetyervón, ahonnan buszr 6zal mentünk át Vnukovó- ra. Átfutottunk a metropoliszon. Elbűvöltek az igézőén 6zép, a gonddal ápolt, a múltat idéző épületek. Tetszett a mindenütt fellelhető idegnyugtató zöldövezet, de riasztottak a monstruózus, az egymástól semmiben sem különböző, jellegtelen lakóházkolosszusok. Érveltünk, magyaráztunk, ■ közben észrevétlenül is összeszoktunk. Akaratlanul is egybevetettük a magunk; rigolyáit a másokéval, s kimondatlanul is hittünk abban: boldogulunk majd. A hangulat töretlen maradt az Ulan-Udéba ívelő kilencórás úton is. Érzékeltük és toleráltuk az apróbb kellemetlenségeket. Kínzott minket a szomjúság, de nem kaptunk sem elegendő ásványvizet, sem üdítőitalt. Végül leszálltunk s bepakoltunk abba az Ikaruszba, amely „mindössze” tizenegy óra alatt döcögött el Bargu- zinba. Rázkódtunk, zöri’kölőd- tünk, de közben a számunkra meglepetéseket tartogató temetőről diskuráltunk ahol legalább két hetet töltünk. Remélhetőleg összhangban... (Folytatjuk) Pécsi István Nyugati vendégek az Edenben Csaknem telt ház \an a tapolcai Éden kempingben. Néhány, lakókocsival és sátorral érkező vendégnek azonban még van szabad hely. A faházak megteltek. Főleg a nyugatnémet és a holland veendégek szállnak itt meg szívesen. Az idén először új-zélandi és chicagói turista is megfordult az Édenben. A szocialista országok utazói közül az NDK- ból és Csehszlovákiából érkezettek vannak többen. Itt töltött néhány napot egy kubai-angol páros is. A kőzeteit szállásdíj fejében a sátorozók és a lakókocsisok is zuhanyozhatnak a kemping vizesblokkjában, és főzhetnek a konyha négy gáztűzhelyén. Már elkezdték a szállítást Szénsegély a raniléknak
