Déli Hírlap, 1989. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
1989-06-24 / 145. szám
I Interjú Jancsó Miklóssal Néző akartam lenni, zsűrielnök lettem... í A 29. miskolci filmfeszti- ▼ál zsűrijének elnöke Jancsó Miklós volt, aki Balázs Bé- la-díjas. Érdemes és Kiváló Művész, Kossuth-díjas, ráadásul a Magyar Film- és TV-művészek Szövetségének elnöke, egyszóval (mindenféle díjak és címek nélkül is) a magyar film egyik méltán .legnagyobb tekintélye. Nagyobb nevet, rátermettebb embert erre a tisztségre választani tehát aligha lehetett volna, ezért talán formálisnak tűnik a kérdés:- Hogyan érezte magát a fesztiválon a zsűri elnökeként? — Rosszul. Ezt el is mondtam az alkotóknak, amikor összejöttünk. Mert hogy jövök én ahhoz, hogy itt döntsék egy lehetetlen versenyben? Hogyan lehet összehasonlítani a műveket egyáltalán?- Miért vállalta el a tisztséget? — Ügy jártam, mint annak idején Rajk László: azt hittem, hogy a jó ügyet szolgálom, aztán itt — persze késön — döbbentem rá, hogy Ítélkezni kell. ami — még egyszer mondom — lehetetlenség.- Nem vo’l megelégedve a mostani miskolci fesztivállal? — Nem erről van szó. Általában, sőt — hangsúlyozom — egyáltalán nincsen ftfeükség olyan fesztiválokra, ahol muszáj, kell díjakat adni. azért mert... hát erre cao ugye a fesztivál.- Akkor teljesen hoszoneolon egy ilyesféle rendez— Nem. Nézőként nagyon jól éreztem volna magam, és úgy lett volna hasznos, ha mindannyian nézők vagyunk. Van persze így is gyakorlati haszna a dolognak: talán — de nagyon ha- lovány a remény — sikerül valamit lendíteni a magyar film helyzetén. A kulcs a forgalmazás, ezt idegenben szerzett tapasztalataim alapján állíthatom.- Tehát pénz és szervezési kérdés. — Mondjuk, hogy az. A tét azonban óriási, hiszen általában a magyar kultúra terjesztési kérdését kell megoldani, méghozzá nagyon sürgősen, hiszen a huszonnegyedik órában vagyunk. Az idén több. mint száz amerikai filmet mutatnak be Magyarországon: ez anyagi kérdés, valakiknek ugyanis óriási hasznot hoz. Semmi baj ezekkel a filmekkel, isten őrizz korlátozni a behozatalukat, csak valahogy észre kellene már venni, hogy ennek a népnek az identitástudata jut veszélybe, ha a magyar kultúra kerül a létezés szélére... — Ennyire borúlátóan ítéli meg a helyzetet? — A valódi helyzetet talán nem is ismerjük. Elmondok egy esetet. Néhány hónapig Dél-Koreában forgattunk magyar kollégáimmal. mi, a Kodály-módszer jjc György István filmrendezővel, a fesztivál igazgatójával beszélget Jancsó Miklós. (Fejér Ernő felvétele) Kutatód és diáktáborok Múzeumi nyár Hol lesz a tardonai? egyik jelenethez 160, újsághirdetésre felvett amatőrt akartunk felhasználni, mégpedig úgy, hogy egy magyar népdalt énekelnek. Elkezdtük az itthon bevett piód- szer szerint tanítani őket; többször „előénekeltünk”, majd felkértük, próbálják meg előbb csak az első néhány taktust utánunk énekelni. Egyikük megkérdezte, nem tudnánk-e lekottázni, és szolmizálni a dalt. Galkó Balázs — kissé meglepve bár — eleget tett a kérésnek, mire a 160 amatőr egyből rázendített, é6 elénekelte az egész dalt..,- Visszatéve a mozira, és a dokumentumfilmre: hogyan lehet változtatni ezen a valóban áldatlan helyzeten, amikor rúodásul még a közönség is elkerüli a mozikat, és elkerülte ennek a fesztiválnak a vetítéseit is? — A közönséget én nem hibáztatom, jól kitölti a napját az a 12 óra, ameny- nyit dolgozik. Magától nem fog eljönni a moziba. Tehát: a közönséget manipulálni kell! Méghozzá szelíd erőszakkal. Nem hiszem, hogy például a televízióban — mert az sokat tehet — a sokszor látott „jó”, a „minőség” ne hagyna nyomot. A tömegek manipulálása, tudom, nem cseng túl kellemesen a füleknek, de hát annyiszor, és annyi irányba manipuláltak már bennünket ... miért ne lehetne egyszer jó irányba? Káje Van nekünk egy romió hírű vízgyűjtő területünk, amit többnyire Tisza II. néven ismernek az emberek, s amelynek mostanában kezd elterjedni költőibb neve, a Tisza- tó. Hatalmas, majd' agyharmad balatonnyi víztömeg teszi egyesek szerint páratlan szépségűvé, mások szerint fenye- geietté az itteni tájai, amely három megye, Borsod-Abaúj- Zemplén, Szolnok és Szabolcs- Szatmár határán terül eL Annak idején turistaparadicsomot képzeltek ide az előrelátók, de nem jól láthatták a jövőt, mert a turisták helyett bizonyos környezeti ártalmak jelentkeztek hamarabb. És bár aki elvetődik erre, nagyon jól is érezheti magát, egyre több hír érkezik arról is, hogy a felduzzasztott víznek vannak környezetkárosító hatásai is. Természetesen ilyen kiélezett hangulatban — a vizeslobbi és az népakarat közti eldöntetlen harc közepette — nehéz lenne most bárkinek is állást foglalni a Tisza II. haszna és kártétele ügyében, de annyi bizonyos, hogy a szakemberek, a természet rontása iránt felelősséget érzők, nem vették még le a napirendről a szóbanforgó víztömeg környezeti hatásának ügyét. Az idén például először szerveznek a három érintett megye múzeumainak, természetvédő egyesületeinek részvételével kutatótábort, amelyet a Hermán Ottó Múzeum részéről dr. Viga Gyula vezet. A természetrajz körébe tartozó kutatómunkának, amelyet most kedvező körülmények között folytathatnak — magas tiszai vízállás és egyebek —, többek között a környezetre való hatás vizsgálata is egyik célja lesz. A komoly felnőtt-, illetve tudós-kutatómunka mellett a múzeum természetesen idén nyáron is megszervezte nem kevésbé komoly, csak éppen középiskolás fiatalok részvételével terveVégzős jogászok avatási ünnepsége Lapunk megjelenésével egyidőben ért véget az az ünnepség az egyetemen, melynek során 39, az Állam- és Jogtudományi Karon idén végzett jogászhaM- gatát avattak doktorrá. Az ünnepélyes doktorrá avatás Farkas Ottó rektorhelyettes vezetésével zajlott, akinek megnyitója után Zsankó József Imre kérte a végzett hallgatók nevében felavatásukét. Ezt követően a kari dékán — dr. Horváth. Tibor — fogadta doktorrá a 15 cum laude. és 24 Á MALÉV és a Borsod Expressz ajándéka Három repülőjegyet sorsolunk ki Csak nálunk: 6 forintért 500 schiltins Fél a repüléstől? Szorong a nagy út előtt? Lexüzdhetö-e a légiutazás előtti szorongás? Tesznek-e nyugtatót a magasban kínált cukorkába, üdítőbe? Nos, o válasz r,e legyen titok senki szamára; elárulhatjuk, hogy kellő lelki tréninggel fölkészülhetünk az izgalommentes légi utazásra. A j módszert, a receptet Csuka | Sándortól, a MALÉV miskolci j irodájának vezetőjétől kaptuk. I Ha megveszi a Borsod Expressz gazdaságszervező és innovációs lap következő számát, amely csütörtöktől kapható az újságárusoknál, On is megismerheti a receptet. S ha kivágja az újságból a MALÉV emblémáját és június 29-ig elviszi a Széchenyi út 64. szám alatti miskolci irodába, részt vehet azon a sorsoláson, amelyen három európai szocialista országba szóló repülőjegy vár gazdára. Ha a Borsod Expressz rendszeres olvasója akar lenni, kérjük, hogy a mellékelt megrendelőlapot töltse ki, és postafordultával küldje be a megadott címre. Érdemes igyekeznie, mivel a július 13-án megjelenő újságban - amelynek ára mindössze 5 forint - egy 500 schillinges vásárlási utalvány: talál. Ezt Bécsben, a Helvétia cég Tábor strassei boltjában beválthatja az ékszervásárlásnál.- MEGRENDELŐLAP Megrendelem a BORSOD EXPRESSZ című kétheti lapot ........ példányban egy évre (fél évre). (A kívánt rész aláhúzandó.) A megrendelő neve, címe és irányítószáma: __________________ Az előfizetés díja fél évre: 75 Ft egész évre: 150 Ft aláírás A megrendelőlapot lapunkból kivágva, s borítékba téve kérjük a következő címre hazájából érkezettek. Az beküldeni: Borsod Expressz szerkesztősége, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky ót 15. rite (okozatot elért hallgatót, akik ezután esküt tettek. A* avatási ceremónia után Karzvb Péter mondott köszöntőt — az immár doktor — 38 társa nevében, majd dr. Horváth Tibor üdvözölte a hazai jogász-társadalom új tagjait. zett táborait. Éppen a napokban kezdte meg munkáját dr. Hellebrandt Magdolna vezetésével az a régészeti iskolástábor, amely Kesznyéten Szérűskert nevű térségében szkíta temetők feltárásával foglalkozik. Ez a tábor már bizonyos múltra tekint vissza — hiszen negyedik alkalommal végeznek itt nyáron ilyen jellegű feltáró munkát —, és a jelek szerint most is érdekes vaskorszaki leletanyagot ígér. De szervez a múzeum ásványgyűjtő- és néprajzi tábort is. Az ásványgyűjtők dr. Szakáll Sándor minero- lógus irányításával előbb Erdőbénye, majd ugyancsak egy hétig Vágáshuta térségében keresik a ritkább ásványokat. A lelkes fiatal diáksereg lendületére és vezetőjük szakismeretére gondolva nem kétséges, hogy ez a tábor is hozhat még meglepetéseket. Ugyanígy, mint a Tardonára tervezett néprajzi tábor, amely mindjárt azzal keltett meglepetést, hogy el kellett halasztani, illetve más helyszínt kellett neki találni, mivel a tardonai iskola- igazgató nem tudta fogadni' a miskolci fiatalakat. A tábor résztvevői csak remélik, hogy július l-tő4 mégis elkezdhetik munkájukat ott, ahol néprajzi kutatómunkájuk iránt fogadó- készebbeknek bizonyulnak a szükséges szálláshellyel rendelkezők. Gy— MGTSZ FELVESZ MISKOLCI ÉS VIDÉKI MUNKAHELYRE kiemelt béreséssel lakatos, esztergályos, hegesztő szakmunkásokat, valamint betanított lakatosokat, daruvezetőket és darukötözőket ÉRDEKLŐDNI LEHET: személyesen, 8-tól 15 óráig az avas-déli felvételi irodában, a Középszer utca 11. szám alatt MEGKÖZELÍTHETŐ: a 2-es, 12-es, 14-es, 32-es, 33-as és 34-es autóbuszokkal A MTESZ Vállalkozási Iroda szervezésében a Bodó-tető 120-as tömbben 16 lakásos sorház épül A 80—150 m2-es lakások építéséről a Tudomány és Technika Házában dr. Csicsely Andrásnál személyesen, vagy a 18-828-as telefonon lehet érdeklődni.