Déli Hírlap, 1989. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-30 / 25. szám

Kosárlabda JNB I Elpártolt Fortuna a piros-fehérektől VI. Déli Hírlap—Hollóházi Porcelángyár Kupa Hatodszor is győztes a Borsodi Bányász Nem jött el a Bp. Spartacus... jfr A torna legeredményesebb játékosa, Tóth Ildikó bom­bázza a Miskolci Spartacus kapuját ■jc Nagyné látványos bevetődéssel szerez gólt a Miskolci Spartacus elleni mérkőzésen (Szabó István felvételei) Szarvas — DV 1 K Két hazai fiaskó után Bé­késcsabán a Szarvas ellen igyekezett javítani mérlegén a DVTK NB I-es női kosár­labdacsapata. Sajnos, nem­csak rajtuk múlt. hogy ez­úttal sem sikerült nyerni­ük... A balszerencse-sorozat már itthon elkezdődött, ugyanis az egyik edzésen Králik Judit műtött lába megsérült, s a kiváló játé­kos nem vállalhatta a mér­kőzést. Sérülést szenvedett Szilágyi is — két edzést emiatt ki is hagyott —, ám ő szerencsére pályára léphe­tett. S az első félidőben még úgy tűnt,' hogy a balszeren­cse-sorozat ellenére is .lehet keresnivalója a piros-fehé­reknek az idegesen játszó szarvasiak ellen. Szombaton délelőtt Mádon játszott előkészületi mérkő­zést a Diósgyőri VTK NB Il-es együttese. A Nagy — Szlifka (Tóth), Kürtösi, Ta­kács (Lengyel), Dancs, Hé­jas, Kuttor, Húszak, Farkas (Lente), Bém, Breznai össze­tételű piros-fehérek 2-0 (2-0) arányú győzelmet arattak a rossz pályán, jó iramú mér­kőzésen a Mádi Bányász el­len. A diósgyőri gólokat Bém és Farkas szerezték. * Ma délelőtt egy rövid át­mozgató edzés és közös ebéd után Z alakarosra utazott a DVTK labdarúgócsapata, ahonnan holnap hajnalban folytatja útját az együttes a jugoszláviai Medulinba. Az egyhetes edzőtáborozás ide­jén a tervek szerint négy előkészületi mérkőzést ját­szik jugoszláv csapatokkal a gárda. Az utazó keret: Fü- löp István szakosztályvezető, dr. Petróczi Gábor vezető edző. Kiss László pályaedző, Sikur György gyúró, Mitter- pach Tibor technikai vezető, valamint Nagy, Veréb. Szlif­ka. Kuttor, Kürtösi, Takács, Héjas, Kiss, Huszák, Tóth, Farkas, Bém, Breznai, Len­gyel, Lente, Leskó, Rostás játékosok. * Mint a fentiekből is kitű- ; nik, nem ' utazik a csapattal j a bevonulás élőét álló Csre- ; szári, Dancs, Jurák, vala­mint Krizán, ök, valamint az ugyancsak katonáskodás előtt álló Czeqlédi kapus, a februárban leszerelő Ha- nyecz, s több ifjúsági jaté­Hosszabb szünet után Szegeden lépett pályára a rájátszásban az MVSC NB I-es női röplabdacsapatá a 13—20. helyért folyó tornán. Bár a zöld-fehérek az első játszmát megnyerték — s ekkor felcsillant a bravúr 84-76 (38-38) Ám mindez csak a II. fél­idő elejéig volt igaz, akkor ugyanis négy perc alatt négy személyi hibát fújtak a bírók Megyesi ellen, aki ezt követően kényszerűen, tartózkodóan játszott, s ez meghatározta a csapat véde­kezését is. S noha a kitűnő játékos csak a 39. percben pontozódott ki, a védekezés alaposan „fellazult”, ezt ki­használva elhúztak a ven­déglátók, s szerencsésen nyertek a Fortunával hadi­lábon álló Diósgyőr ellen. A DVTK ezúttal Novák (9) , Szilágyi (14), Áronná (10) . Bársony (20), Megyesi (10), csere: Lakosa (9), Ta­kács (4), Horváth, Rácz összetételben szerepelt á mérkőzésen. kos alkotja majd a DVTK azon csapatát, amely részt vesz a hét végén a dr. Bo­rost László teremlabdarúgó emlék tornán. * A DVTK számára kedve­zőtlen hír, hogy az MLSZ átigazolási bizottsága úgy döntött: nem járul hozzá Márton István labdarúgónak a DMVSC-ből a DVTK-ba történő átigazolásához. A debreceniek papírokkal Iga­zolták, hogy nem rajtuk, ha­nem az építőiparon múlt, hogy nem adhatták át a szerződésben rögzített határ­időre Mártonnak a beígért lakást. így Márton továbbra is köteles a DMVSC edzése­it látogatni, Persze, felleb­bezhet, s amennyiben a la­kást március 31-ig nem ad­ják át neki, úgy távozhat a hajdúsági együttestől... Toíóeredmények 1. Cesena—Lecce 3-2 1 2. Fiorenntina—Roma . 2-2 X 3. V erona—Sampdoria l-l X 4. Lazio—Juventus 0-0 X 5. Pescara—Bologna 3-1 1 6. Torino—Como 2-1 1 7. Bari—Ancona 3-1 1 8. Empoli—Monza 1-0 1 3. Genoa—Cosenza 1-0 1 KT. Mess i n a—P arm a 1-0 1 11. Sambenedettese— Padova MX 12. Taranto—Avellino 0-0 X 13. Udinese—Reggina 0-0 X PÖTMErközESEK : 14. Atalanta— Intornazionale 1-1 X 15. Milan—Pisa . o-ox 16. Napoli—Ascoli 4-1 1 lehetősége is —, a kezdeti lelkesedés hamar semmivé lett, hiszen a második szett­ben pontot'sem szereztek, s ez megpecsételte az MVSC sorsát. Ezt követően már jószerével csak egy csapat volt pályán ... Tornánkon példátlan eset borzolta, a szervezők és a nézők idegeit szombaton dél­előtt: előzetes jelentkezése ellenére sem érkezett meg a Bp. Spartacus csapata a VI. Déli Hírlap—Hollőházi Por­celángyár Kupa női tercm- kézilabda-tornára, noha le­foglalták a szállást, megren­delték az étkezést. Ám még arra sem voltak képesek, hogy. telefonon, levélben, vagy táviratban értesítsék a szervezőket távolmaradásuk­ról ... így azután nehéz helyzet­ben voltunk, végül az segí­tett, hogy a jelenlévő csa­patok — a Salgótarjáni Sík­üveggyár. a Borsodi Bányász és a Miskolci Spartacus — szakvezetői vállalták: két­szer is megmérkőznek egy­mással, hogy így kitöltsék a tornára szánt időt, s marad­jon mérkőzés vasárnap dél­előttre is. B. BÁNYÁSZ— M. SPARTACUS 24-12 (12-5) Hiába védekezett helyen­ként egészen jól a szövet­kezeti együttes a torna nyi­tányán, csak 4 percig tudta megnehezíteni NB I-es el­lenfele dolgát. A Spari a 14. percben, 7-0 után szerezte első találatát. Szünet után alábbhagyott a cserejátéko­sait is szerepeltető . Bányász lendülete, Kálmán is reme­kelt az NB Il-es gárda ka­pujában, de a mérkőzés vé­gére elfogyott az erő ... G.: Vinczéné, Tóth, Ko­vács (5—5), Lukács, Engine, Nagyné (2—2), Hollóné, Ré­pást, Nagy, ill. Gál (4), Vis- meg, Jászka, Cseri (2—2), Fridel, Kóta. B. BÁNYÁSZ— S. SÍKÜVEGGYÁR 32-13 (20-6) A rövid szünet után kö­vetkezett. folytatás elején 'kissé görcsösen mozogtak a Bányász játékosai, de ami­kor átlendültek a holtpon­ton, beindult a játék, s né­hány hibától eltekintve tet­szetős figurákat is bemutat­tak a közönségnek. S még azt is elbírta a csapat, hogy a második félidő elején 9 (!) perces gólszünetet tartottak az NB I-esek ... G.; Tóth (8), Kovács (6), Répási, Kisgergely (4—4), Vinczéné, Szobónya, Enginé (3—3), Hollóné, ill. Tarjáni (5), Szabó, Tóthné (3—3), Török (2), Szombaton délben követ­keztek a Ví. MÉH Kupa mérkőzései. Hagyomány már, hogy az Észak-magyarorszá­gi MÉH Nyersanyag-haszno­sító Vállalat tornánkhoz kap­csolódva rendezi meg Bor­sod-Abaúj-Zemplén megye legjobb hasznosanyaggyűjtő iskolái leánycsapatainak rész­vételével a versengést. Ez­úttal Szerencs, Leninváros, Mezőkeresztes és a miskolci 11. Sz. Általános Iskola csa­patai vettek részt e tornán. Leninváros lányai 10-1 (4-0) arányban lelépték a mezőkeresztesieket (a gólo­kat Oláh [8], Pejkó, Bakai, ill. Schinogl szerezték), majd Szerencs győzte le 29-2 (13-1) arányban a miskolciakat (itt Petró [12], Kulcsár 18], Széli [5], Botos [2], Bárány, Sebő. ill. Farkas, Kánya voltak a gólszerzők), így alakult ki a győztesek és vesztesek mér­kőzése. Előbb" az utóbbiak léptek küzdőtérre, s a mis­kolciak 13-4 (9-1) arányban nyertek. A góllövők: Far­kas. Huszár (3—3), Oravecz, Deák (2—2), Kónya, Czifra, Nagy, ill. Schinogl, Bari (2— 2) voltak. S következett a döntő, amelyben a kupavé­dő szerencsiek ismét reme­keltek, s 16-8 arányban nyer­tek 8-2-es félidő után. A döntőben Petró (10), Széli (3) , Botos (2), Sebő, ül Oláh (4) , Boda (2), Hőhn, Bakai voltak a gólszerzők. Így a VI. MÉH Kupát a szerencsi Hunyadi Általános Iskola nyerte a leninvárosi Alkot­mány-közi iskola, a miskol­ci 11. Sz. Általános Iskola és Mezőkeresztes előtt. A legjobb kapus Petrik (Sze­rencs), a legjobb mezőny- játékos Oláh (Leninváros), míg a gólkirály Petró (Sze­rencs) lett M. SPARTACUS— S. SÍKÜVEGGYÁR 34-30 (16-9) A kezdés után gyorsan át­vette a mérkőzés irányítását a miskolci gárda, s a lénye­gesen harciasa bban, gólra- törpbben játszó Spari fölé­nyes előnyre tett szert. Már- már úgy tűnt, kiütéses győ­zelmet aratnak NB Il-es el­lenfelük ellen, ám a máso­dik játékrészben megfeled­keztek a védekezésről, így az üveggyáriak ugyancsak felzárkóztak. G.: Sobotich (7), Jászka, Gál (6—6), Vismeg, Fridel (4—4), Mádai, Cseri (3—3), Kóta, 'üt Szabó (9), Tarjáni (8), Török, Tóthné (6—6), Czeglédi. B. BÁNYÁSZ— S. SÍKÜVEGGYÁR 41-14 (22-7) Mindössze 2-1-ig volt úgy, ahogy szoros a mérkőzés, ezután a Bányász nagyon belelendült fáradtnak tűnő ellenfele ellen, s bár meg­lepően sokat hibáztak az NB I-esek, végül nagy fö­lénnyel nyertek. G.: Tóth (8), Enginé (7), Hollóné (6), Kovács (5), Ré­pási (4), Vinczéné, Nagyné (3—3), Lukács, Nagy, Kis­gergely, Szobonya, ill. Ko­vács, Tóthné (4 —4), Török, Tarjáni (2—2), Czeglédi, Sza­bó. M. SPARTACUS— s. síküveggyár 28-20 (20-10) Nehezen melegedtek já­tékba a csapatok, ám a mis­kolciak tudták hamarabb rendezni soraikat, s már az első félidő derekán döntésre vitték a dolgot. A második játékrészben a cseresor " is kitett magáért, így meggyő­ző fölénnyel nyertek az NB II. középcsoportjának 4. he­lyezettje ellen. G.: Gál (6), Vismeg (5), Jászka, Fridel, Cseri (3—3), Sobötich (2), Prok, Gerőcs, Kóta, Márföldi, Mádai, Fi- n scher ill. Tarjáni, Moczoknő .*>-,■ (6—6), Szabó, Tóthné (3—3), Kovács, Princz. B. BÁNYÁSZ— M. SPARTACUS 25-21 (13-14) Alaposan meglepte. NB I-es ellenfelét a szövetkeze­ti ,gárda, a mérkőzés elején j már 7-4 arányban is vezet- j tek a Spari lányai. A Bő-* j nyász a 35. percben vette áí a vezetést, de miután Ku- f peezné bravúrt bravúrra hal­mozott az NB Il-es csapat kapujában, képtelenek vol­tak jelentősebb előnyre szerte /. tenni. Végül az döntött, hogy a délelőtt folyamán másodils mérkőzését játszó szövetke­zetiek elfáradtak... G.; Tóth (8). Enginé. Hol- Ióné (4—4), Vinczéné. Nagy­né, Kovács (3—3). ill. Cseri '# (7), Gál (4), Fridel. Mádai (3—3), Vismeg, Sobotich (2— 2). A A torna végeredménye: 13 Borsodi Bányász 8 p. 2. Mis­kolci Spartacus 4 p. 3. Sal­gótarjáni Síküveggyár 0 p. A torna legjobb kapusa * Kupecz Lászlóné (M. Spar­tacus), legeredményesebb jáJ tékosa Tóth Ildikó (B. BáJ * nyász) 29 góllal. Tóth Zoltán i ? ★ Mádai, a szövetkezetiek tehetséges szélsője tör kapura a Salgótarjáni Síküveggyár elleni találkozón Labdarúgó-egyveleg Medulinba tart a Diósgyőr Márton mégsem jön? Röplabda NB l Csak a kezdet volt biztató... SZEGEDI ÉPÍTŐK—MVSC 3:1 (-11, 0, 5, 2)

Next

/
Thumbnails
Contents