Déli Hírlap, 1989. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-30 / 25. szám

Párás, V #• f m • W rr ködös idő Továbbra is elkerülik ha­zánkat az időjárási frontok, így marad a borult, párás idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 3 fok között való­színű. \/Áp ° g/ MISKOLC VTV ^t-evíz'^ Ma 18 órától ismét jelent­kezik műsorával a Miskolc Városi Televízió. A csaknem kétórás műsor az Avas-dél Il-es és III-as ütemében lát­ható majd, ám kedden 17 órától megismétlik az Avas­dél I-es ütemében, valamint a diósgyőri lakótelepen. Az adásban többek között beszélgetést láthatnak arról, hogy a márciustól fizetendő felemelt víz- és csatornadíj milyen hatással lesz a la­kásszövetkezetek gazdálko­dására. Szó lesz a lakásbér­lők egyesületéről, amely a lakók érdekeit képviseli majd megalakulása után. Érde­kesnek ígérkezik az a ri­port, amely Tapolca jövőjé­vel foglalkozik. Folytatódik a miskolci vendéglősöket bemutató sorozat. Most a görömbölyi Sárga Csikó fo­gadóba látogattak el a tv munkatársai. Ezúttal isr lesz „Fricska”, „Rejtvény”, „Mű- 6orajánlat” és tovább gurul a „Kérdés-görgő”. Szó lesz a városi pártértekezletről, az MDF Miskolci Szervezetének és a megyei tanács pártbi­zottságának a tanácskozásá­ról, valamint riportot lát­hatnak az Észak-Magyar- ország főszerkesztőjével. Egy érdekes, ám ma még vita­tott gyógyászati módszerről, a talpmasszázsról Vattán ké­szült beszélgetés, e témáról a stúdióba meghívott szak­ember is elmond ja vélemé­nyét. A műsor végén egy Becsről készített útifilmet láthatnak a nézők, ezt a ' Debrecen Városi Televízió munkatársai készítették. A DH és a BIK Fabulon illatszerbolt közös tombolája Értékes kozmetikai csomagokat nyerhet A nemrégiben felújított Borsodi Iparcikk Kereskedel­mi Vállalat Fabulon-szak- boltjával folytatjuk tombo­lajátékunkat. Az üzletben valamennyi Fabulon-készít- ményt, s a korszerűbb Fa- bulissimo család valamennyi termékét megvehetik. A Kőbányai Gyógyszer- árugyár 15 éve foglalkozik a kozmetikai készítmények kutatásával, s ezek a koz­metikumok a klinikai vizs­gálatokat is jó eredmény­nyel, kiváló minősítéssel zárták. A Fabulissimo ránc- talanító, és a bőr élettani folyamatait serkentő hatását igazolták a vizsgálatok. A téli hónapok végén nem árt, ha gondolunk bőrünk fel- frissítésére, s hat napon át egy úgynevezett hidroaktív kúrát tartunk, az egyik Fa- bulissimo-készítménnyel. A Széchenyi út 34. szám alatti Fabulon illatszerbolt dolgo­zói szívesen adnak taná­csot, hogy melyik termék­családdal kezdjük a tavaszi kúrát. Természetesen az üz­letben sokféle illatszer-kü­lönlegességet vásárolhatunk, például kiváló francia par­fümöket. Akik kivágják a február 4-i, Déli Hírlapban megjele­nő tombolaszelvényt, azok az illatszerbolt kínálatából összeállított értékes ajándék­csomagokat nyerhetnek. Az első díj egy 1200 forint ér­tékű női, férfi és gyermek szépségápolási cikkekkel te­li csomag. A második díjat férfiaknak szánják, mert ebben ezer forint értékben többféle férfikozmetikum ta­lálható majd. A harmadik Sok a nyertes szelvény A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 4. heti szelvé­nyei között igen sok a nyer­tes tipposzlop, ezért a nye­remények értékelése lapzár­takor még tartott. DH-KUPOIHBHI1L-—— VÄ37JA. VO, ------— CENTRUM MISKOLCI ÁRUHÁZA----FIZETÉSKOR A PHWZTARNÁL ADTA AT.--------------------------------------------­lakáskiegészítők nagy választékban kaphatók a CENT. RUM ÁRUHÁZBAN: TELEFONASZTAL, TÉVÉASZTAL, VIRÁGTAR­TÓ, KOMÓD, TÁLALÓASZTAL ÉS MÉG SOK MAS. díjjal viszont inkább a nők­nek kedveznek, mert 900 fo­rint értékben tartalmaz a csomag illatszereket. Ezen­kívül kisorsolnak két 450 fo­rint értékű kozmetikai cso­magot is. Halkonzerv, belőtt, Berliner sör Emelt áron Ma korán reggel, a Szin- va ABC-ben érdeklődtünk: milyen árakat találnak majd a vásárlók nyitás után a megszokottak helyett? A leggyakoribb a 70—80 filléres, vagy néhány forin­tos emelkedés: az NDK Berliner sör például 20 fo­rintról 22 forintra drágult. A magyar likőripari vállala­tok termékei is körülbelül ilyen mértékben emelked­tek. Kiugróan megdrágult viszont a Lánchíd konyak, mely 217 forint 60 fillér­ről 264 forint 30 fillérre emelkedett. Az eddig kiárusításban kapható szovjet halkonzerv ára 12 forintról visszament az eredeti, 19 forint 20 fil­lérre. A szabadáras árkép­Jfáít&nteg, 'Tüx&hHís •jÓL+OjJtt .. sfc Műszaki szex BUBI Mező István raja» zés megbonyolítja a hely­zetet: most 135 forint a vod­ka. de ennyiért már kapható volt ezelőtt is. Kerek 70 oldalon keresz­tül sorolja fel a lista a fel­emelt árakat, közöttük hi­ánycikkekét is: az előfőzött rizs 14 forint helyett 16 fo­rint 20-ért kapható (illetve továbbra sem kapható). A lengyel eperbefött 34 fo­rint 60-ról 36 forint 20 fil­lérre, a bolgár szilvabefőtt 17 forint 50-ről 20 forintra, a bolgár ketchup 16 forint 50-ről 24 forint 50 fillérre drágult. Most változott a csokolá­démikulások ára is: egy 180 grammos például 53 forint 50 fillér helyett 63 forintba kerül. \z ügyeleteken történt Éjszakai áramszünet A MIK ügyeletesei a Győ­ri kapu, 79. és 89. számú házakban, valamint a Bi­hari utca 1. szám alatt, ja­vítottak meg elromlott fel­vonókat. A Szabó Lajos utca 48—50. számú épület két lépcsőházában szintén el­romlott a felvonó, a lépcső­házi világítással együtt: a közös eredetű hibát a hely­színen elhárították. A Vörösmarty utca 45. szám alatt csőrepedés tör­tént, ezt sikerült azonnal megjavítani. A Széchenyi út 43. szám alatt lakásban tö­rött el a vízvezeték: ezt ma fogják megjavítani, hosz- szabb munkát igényel. Tegnap este 11 és éjszaka fél 2 között nem volt áram­szolgáltatás a Hősök tere és a Deák tér környékén. A hibát a színház melletti transzformátor-állomás egyik biztosítékának cseréjével el­hárították. Az újságíró-szövetség küldöttgyűlésén Új elnököt és főtitkárt választottak A Magyar Újságírók Or­szágos Szövetségének tegnap este befejeződött rendkívüli küldöttgyűlésén a MUOSZ elnökévé Baló Györgyöt, a Magyar Televízió szerkesztő- riporterét, főtitkárrá dr. Sze­gő Tamást, a Népszava ro­vatvezetőjét választották. Az ülésen felszólalt Berecz János, az MSZMP PB tagja, a KB titkára is. Kifejtette, hogy csak egyféle nyilvánosság le­het. Meg kell szüntetni a papírral, a nyomdával és a terjesztéssel kapcsolatos mo­nopóliumokat. A MUOSZ közgyűlése állást foglalt amellett, hogy legkésőbb szeptemberben új közgyűlést tartsanak, amelyen a szövet­ség átalakítási programját tárgyalják meg. Ennek alap­elve a regionális szervező­dés. Csernobil ismét üzemel A csernobili atomerőmű, amelyben az atomenergia ed­digi történetének legsúlyo­sabb következményekkel já­ró szerencsétlensége történt 1986 áprilisában, újra régi Sport ■ Miután Jugoszlávia nem kis meglepetésre 3:2 arány­ban verte Franciaország csa­patát a jégkorong Magyar Nemzet Kupán, Magyaror­szág együttese előtt megnyílt a lehetőség a tornagyőzelem­re. S mert együttesünk 7:4 arányban verte Bulgáriát, első lett a tornán. ■ lvan Lendl 38 fokos hőségben 6:2, 6:2, 6:2 arányban verte hon­fitársát, Mecirt az ausztrál nemzetközi nyílt teniszbaj­nokság férfi egyes döntőjé­ben, s ezzel nemcsak 140 ezer dollárt kasszírozott be, de visszakerült a világrang­lista élére. ■ Urbán Edit és Németh Károly nyerte az asztaliteniszezők Budapest- bajnokságát. ■ A Jugoszlá­viában edzőtáborozó magyar labdarúgó-válogatott az első előkészületi mérkőzésén 2-1 arányban kikapott a III. li­gás Budva csapatától. Klub rejtvény tej tő Nem a „Bumm” és nem is a „Torpedó” elnevezésű, össznépi televíziós társasjá­ték műveléséhez szükséges szellemi erőfeszítésre csábít a Miskolci Rejtvényfejtők Tárcsázzuk a öő-öt Pincetűz Tegnap dléiuftáin fél 5-kor a Bajosy-ZsiiliiimsZky útra hív­ták a tűzoltókat: a munka­ruházati bolt alatti pincében keletkezett a tűz. Ezúttal szerencsére a lángok nem okoztak kárt: mindössze a pincében felhalmozott papír- hulladék gyulladt meg. A tűzoltók gyorsan elfojtották a lángokat. A tűz keletkezé­sének okát vizsgálják. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: békés DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pl.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-227: gazda­ságpolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpoli­tikai rovat: 18-226: sportrovat: 18-222. Kiadja: a Borsod Me­gyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. PL: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131: — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Szé­chenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Pos­ta. Előfizethető bármely hírlapkézbesltő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőjcnél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hlrlapelő- fizetési és Lapéllátási Irodánál íHELÍR). Budapest V.. József nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon, va­lamint átutalással a HEI.IR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszám­ra. Előfizetési dii egy hónapra 85 forint, egy negyedévre 255 forint, egv évre 1020 forint. Index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában. FeL vez.: HORVÁTH FERENC. — ISSN 0133 0209 Klubja. Ők valóban a mű­veltséget, tájékozottságot, ig$n kiterjedt ismereteket igénylő rejtvények megfej­tésével foglalkoznak szabad­idejükben, és különböző ver­senyeken is részt vesznek. A klub havonta két alka­lommal tartja összejövetele­it, mindig hétfői napon, délután 5 órától. Az össze­jövetelek helye pedig — ez is mutatja, mennyire ko­moly a dolog — az SZMT Központi Könyvtárának ol­vasóterme. (MSZB tér 3., I. emelet.) Első“ foglalkozásukat ma tartják. A klub ala­pító tagjai minden érdeklő­dőt szeretettel várnak. munkarendjében működik. Ezt a hírt Alekszandr Lap- sin, az atomenergetikai mi­niszterhelyettese közölte va­sárnap, hangsúlyozva, hogy az erőműben és környékén a sugárszint nem haladja meg a nemzetközi orvosi normát. A miniszterhelyettes el­mondta, hogy 150 hektárnyi területet sugármentesitettek. Ehhez 150 ezer köbméter földet kellett elhordann a szennyezett terepről, 16 ki­lométeres szakaszon ki kel­lett cserélni az útburkolatot és a járdák burkolatát. Su­gármentesítették a lakóháza­kat és a hivatali épületeket is. A negyedik blokkot, ahol a szerencsétlenség bekövet­kezett, megbízhatóan lefed­ték. A lakosság visszatelepíté­sét Csernobil városába a be­látható jövőben nem terve­zik. Az erőmű kezelő sze­mélyzete az újonnan épített Szlavutics városban lakik. Ez a település kívül esik a 30 kilométeres biztonsági zónán. A menekültek helyzetét tanulmányozzák Az Országgyűlés meghívá­sára nyugatnémet parlamen­ti kiüdöttsóg érkezett ha­zánkba, Ottó Schilynek, a „zöldek” parlamenti frakció­elnökének vezetésével. Egy napra ellátogatnak Debre­cenbe is, hogy tanulmányoz­zák a romániai menekültek helyzetét. Ottó Schily még ideutazásuk előtt azt nyilat­kozta: a bonni kormányzat­nak meg kellene vizsgálnia . annak lehetőségét, hogy hoz­zájáruljon a romániai me­nekültek magyarországi el­látásához.

Next

/
Thumbnails
Contents