Déli Hírlap, 1988. június (20. évfolyam, 128-153. szám)

1988-06-30 / 153. szám

i ,,Libasorban”, a kanyarban .. A második helyen a fiatal Hencz motorozik. Sérülése után vasárnap már számítanak rá a BBK-futamban. \->zabó István felvétele) Salakmotoros BBK a Nrpkerthen kÉence «oll A szovjetunióbeli Pinszk- j ben rendezték meg a salak- ino torosok Beke és Barátság i Kupájának 3. torduioját. amelyben a 31 éven aluli fiatalok indulhatnak. A csa­pat vezetője Szakos István, a Borsodi Építők Volán SC szakvezetője volt. — Tartalékosán utaztunk a Szovjetunióba, mert az utolsó pillanatban derült ki, hogy a szegedi Nagy Róbert- nek szabálytalan az útleve­le. Így Miskolcról Böször­ményi, Nyíregyházáról pe­dig Kovács és Csoban alkot­ta a csapatot, amely páros­ban és egvéniben állt rajt­hoz. Az összesített pontver­senyt a Szovjetunió nyerte 28 ponttal, az ugyancsak ennyit szerzett Lengyelor­szág előtt. Mi 21 pontunkkal a 3. helyen végeztünk úgy, hogy ebből Böszörményi 13-at szerzett, míg Kovács nyolcat. A további sorrend: 4. Csehszlovákia (19), 5, Bulgária (11), 6. Románia (10). 7. NDK (9). A szakvezető elmondotta, hogy Böszörményi párosban három futamot is megnyert: egyszer második, két alka­lommal pedig harmadik lett. Ezzel nagy közönségsikert aratott, a szakemberek tel­jesítményéért kíilöndíiial ju­talmazták. Böszörménvi Fair-play díjat is kapott. Mégpedig azért, mert az egyik futamban űgv került el egy súlyos ütközést az NDK-sok versenyzőjével' I hogy szándékosan maga is bukott. Igv mindkét soor- toló komoly sérülés nélkül megúszta. A hét végén folytatódnak a BBK küzdelmei. Szomba­Anyakönyvi Hírek SZÜLETETT: Tóth Imrének és Pásztor Mar­gitnak Ildikó: Glambusz László- \ Dák és Katona Juditnak László; j Kálió Gábornak és Lakatos ' Magdolnának Gábor; Kozma Tá- nosnak és Győrfi Katalinnak | János; Kostj'ánszki Józsefnek és j Répási Erzsébetnek Péter; Papp í Mihálynak és Farkas Judit j Gyöngyinek Mihály Gábor: Bul- • la Alfrédnak és Lovász Julián- 1 nának Alfréd: Hudáky Aladár- J nak és Miskolczi Zsuzsannának \ Zoltán; Lábas Andrásnak és Kondrák Éva Katalinnak Ádám: Sváb Imrének és Koncz Margit­nak Attila; Lakatos Jenő Jó­zsefnek és Kótai Erzsébet Ilo­nának Katalin; Soltész László Jánosnak és Váradi Tímeának Adrienn: Váradi Kálmánnak és Révész Erikának Erika: Kru.j- bert Józsefnek és Mészáros Ilo­nának Mónika; Szegedi Sándor­nak és Sváb Margitnak Klaudia. Szeretettel köszönt.iük városunk legifjabb polgárait! ton délután Nyíregyházán, vasárnap délután 5 órai kez­dettel pedig Miskolcon, a Népkertben ülnek motorok ra a hét ország vaspapu- csosai. Szakos Tstván a ha­zai pályán már számít a sérülésből felépült fiatal Henczre és természetesen rajthoz áll Böszörményi is. <f. gy.) A MISKOLCI KOZTERÜLET-FENNTARTO VALLALAT felvéíelre keres • térmestert, • őr-portásokat (lehet nyugdíjas is) • gépkocsivezetőket (5 éves gyakorlattal, lehetőleg miskolci lakosokat) C-kategórióval, • seprűkötőket, 0 eü. gázmestert, továbbá jó kereseti lehetőséggel egyedi műhelyébe, sokoldalú szakképzettséggel, nagy gyakorlattal rendelkező • lakatost. JELENTKEZNI LEHET: Miskolc, József Attila a. 65. sz. alatt. A MISKOLCI BERUHÁZÁSI VALLALAT értesiti a lakosságot, hogy a felsorolt hidakat az alább megjelölt időpontban épitteti meg: • Bükkszentlászló, Fő út 137. épület melletti közúti hid: 1988. július 5-szeptember 30. 0 Miskolc, Bogáncs u., Szirma vezérórok feletti közúti hid: 1938. július 5-szeptember 30. 0 Miskolc, Ságvári u., Szinva-patak feletti közúti hid: 1988. július 5—1989. január 30. Az építkezés alatt a lakosság szives türelmét kérjük. A MISKOLCI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT felvesz 9 teljesitmény-elsiámoló, 9 kőműves, • ács, 9 autódaru-vezető, 0 géplakatos, O karbantartó villanyszerelő, # tetőfedő, 9 vasesztergályos szakmunkásokat. JELENTKEZNI LEHET: Miskolc, József A. u. 40. munkaügyi és bérosztály Gépész, épületgépész tervezőt (hoenf rgetikai gyakorlattal előnyben) felvesz a Boiaódterv. Miskolc Bajcsv-Zsilinszkv út 17. Nagy ertekö és nagy telje- sítmenyü papírgyártó gépsorhoz. korszerű, félautomata és auto­mata gépeinkhez, és azok kar buntartásához felveszünk laka tos. villanyszerelő. elektromű­szerész. forgácsoló, technológia csőszerelő szakmunkásokat Munkaidő: 40 órás munkahét Folvamatos munkarend vallalá sa esetén kiemelt órabér, sze­melves megállapodás alapján Szociális és kulturális juttatá­sok. utazási ho^^á íárulás mo* káss?állást tudunk biztosítani Jelentkezés személyesen a Bu dalok) Papírgyár munkaügyi osztályán Bp XXII.. Gvár u. 15 A Borsodi Sörgyár azonnali belépéssel felvesz belső ellenőri munkakörbe ipari mérlegképes könyvelői képesítéssel és leg­alább 3 éves ellenőrzési gyakor­lattal rendelkező dolgozót. A munkakörrel kapcsolatban fel­világosítást az ellenőrzési osz­tály vezetője ad a 44-255/144-es telefonon. Jelentkezni írásban, részletes szakmai önéletrajz be­adásával a vállalat személyzeti osztályán lehet, Bocs, Pf. 6. 3574 címen. Felvételre keresünk gépi var­ró munkásokat, valamint nyug­díjas kalkulátort. Cím: Poligon Szociális Foglalkoztató, Miskolc, Blaskovics L. u. 22. Érdeklődni lehet személyesen, a fenti cí­men, vagy telefonon, a 36-127, 17-015 és a 17-031-es számon. Jő kereseti lehetőséggel, bi­zalomkeltő munkakönyvvel ren­delkező fiatalembert felveszünk. Jelentkezni személyesen, Nem­zetőr u. 25. alatt. ingatSan Elcserélném két szoba, össz­komfortos, dél-killiáni házfel­ügyelői lakásomat. Minden meg­oldás érdekel. Leveleket „Meg­egyezünk 391 355” jeligére a hir­detőbe. Eladó ni. kér.. Hegyalja öt 143. sz. alatti családi ház. Ér­deklődni a helyszínen hét vé­gén. Killián-délen, 1,5 szobás, szö­vetkezeti lakás eladó. Gagarin 40. iv;l Tapolcán 460 négyszögöl telek eladó. Víz, villany közvetlen közelben van. Érdeklődni: 85-384. Eladó Felsőzsolcán, 3 szobás, komfort nélküli, régi, családi ház, kertészkedésre, gazdálko­dásra alkalmas, nagy telekkel, műhellyel, ipari áram is van. Lakást beszámítok! Érdeklődni: Felsőzsolca, Szent István út 5. Eladó 3 szoba, összkomfortos, kertes, családi ház zöldövezet­ben, nagy mellékhelyiségekkel, buszm^állóhoz közel, ipari árammal. Érdeklődni: Pereces, Boll óalja út 73. Eladó Diósgyőrben, 2 szobás családi ház nagy kerttel. Érdek­lődni lehet 17 órától. Honvéd út 20. Ongán régi típusú ház 310 négyszögöl telekkel eladó. Ér­deklődni : Onga, Kodály Z. 22. 3 szoba, összkomfortos, csalá­di ház eladó. Felsőzsolca, Má­tyás király 48. Eladó a várostól 5 km-re le vő, 416 négyszögöl hétvégi leiek házzal, szőlővel, gyümölcsössel. Villany, út van. kocsival köny nyen megközelíthető, buszmeg­állótól gyalog 10 perc. Érdek­lődni lehet a 31-063-as telefonon. Eladnám vagy szövetkezeti 1.5 —2 szobásra, I. emeletig cserél­ném 3 szobás, központi fütéses. kertes, családi házamat. Killián előnyben. Érd.: Kartács u. 10., egész nap. Kétszobás kertes családi ház, sok melléképülettel. 2000 négy­szögöl telekkel eladó. Érdek­lődni a helyszínen: Miskolc. Komlóstető 76. Eladó javításra szoruló. de lakható és azonnal beköltöz­hető, Csillag utca 1/B. alatti, garázsos ház. Érdeklődni na­ponta 18 óra után a Martinász u. 18. sz. alatt. (Vargahegy. 29- es busz.) összeköltözők. figyelem! El­cserélném Killián-déli. 2 szobás, földszinti, gázfűtéses, szövetke­zeti lakásomat két garzonra. Érdeklődni a 73-812-es telefonon 15 óra után. Mczőnagymihálytól 6 km-re, tanyatelepülésen, 2 szobás lakó­ház 1800 négyszögöl területtel eladó. Cím: Prúnyi Bertalan, Mezönagymihály, Nagyecsér-ta­nya. Elcseréljük 800 négyszögöl, déli fekvésű telkünket, két szo­ba, összkomfortos, családi há­zunkat, melyhez tartozik: nyá­ri konyha, pince, szőlő-gyümöl­csös, valamint egv 150 négyszög­öl beépíthető házhely, melyre elvi ép. engedély van. Betegség miatt, sürgősen. Kérünk 2,5 szo­bás, tanácsi panellakást, érfék- egyeztetéssel. Érdeklődni: Mis­kolc III., Bársony J. 15. IX/1. Lakatos György, 18—20 óráig. 2 szobás. 55 m2-es, OTP-Iakás eladó a Szentpéteri kapui új lakótelepen. Cím: Álmos u. 4. IV/13. Eladó a Népkerttel szemben 2 szobás. telefonos. társasházi öröklakás. Érdeklődni: 67-814 telefonon. Két szoba-összkomfortos, lakás és hétvégi telek, faházzal, a Bükkaranyos Kertszövetkezet­ben eladó. Érdeklődni: este, Hoffmann 9. II/l. Tel.: 17-311. Sárospatakon 135 négyzetmé­teres családi ház, padi ófű téses, garázs plusz 60 négyzetméteres pincével eladó. Érdeklődni: szombat délután, Sárospatak, Arany J. u. 109. Eladó 1,5 szobás OTP-örökla- kás, kp. plusz OTP. Érdeklőd­ni mindennap, 4 órától, Közép­szer 60. IX/2. Combi gépkocsiért, vagy ff*»-' rázsért elcserélnénk Görömböly felett. Tulipán utcai kertszövet­kezeti. 832 nP-es. kb. 250 négy­szögöl telket, félig kész házzal. Telefon: reggel-este. 15-502. Eladó 583 négyszögöl területű, Miskolc, Kisdobos u. 20. szám alatti családi ház és udvar. Ér­deklődni: 86-769. Dr. Zergi. Kedvező áron eladó a Lyukö- völgyben 250 négyszögöles zárt­kerti gyümölcsös. Érdeklődni: délutánonként, Miskolc, Thököly u. 12. I I. Földszinti szövetkezeti garzo­nomat nagyon sürgősen eladom. Telefon; 76-736. Elcserélném kertes tanácsi la­kásomat, komfort nélküli, viz bent vám 1 szoba- konyha, elő­szoba, spájz, 43 négyzetmeter alapterüietü, hasonló méretű bérházira, III. emeletig. Killián környéke előnyben. Érdeklődni: délután, özv. Mató József né, Miskolc, III., Puskin 34/2. albérlet 1,5. vasy 2 szobás ^torozat­lan lakást keresek bérelni. Te­lelőn: 75-599. adas-uetel Új cirkoge.jzír sürgősen eladó. Érdeklődni: Csabai kapu 13. 1*3. Samsung 4 fejes, programoz­ható, távirányítós video origi­nal, olcsón eladó. Telefon: 65-468. Eladó 1 db betonkeverögép és 1 db 2 m-es alumínium radiá­tor. Érdeklődni: Miskolc, So­mogyi B. u. 67. sz. alatt, hét­köznap 16 órától, hétvégén egész nap. Négyszemélyes, előteres sátor eladó. Érdeklődni: 77-956-os te­lefonon, délután. Üj Akai Hi-Fi magnódcck, babasportkocsi és csövázas há­tizsák olcsón eladó. Telefon: 65-468. Sürgősen eladó féléves Tolva 40~es kazán. Bocs, Móricz Zs. u. 22. sz. Eladó költözködés miatt két ruhásszekrény, 1 rekamié, két heverő, gáztűzhely palackkal, konyhabútor, szemeteskuka. Miskolc IIL, Móricz Zs. u. 1L (A stadionnal szemben.) A Herman Ottó utcai garázs­soron garázs eladó. Ara: 120 006 Ft. Érdeklődni: Gri/ák Gvulá- né, 3532 Miskolc, Chlepkó E. u. 33. sz. Vámkezelt videó eladó. Érdek­lődni: 16 óra után, Miskolc, Győri kapu 35. VI/1. alatt. Eladó betonkeverő és 3 tonnás teheremelő. Cím; Szuhakálló, Mező I. 50. Eladó „Stefi” ülőgarnitúra, ga­ranciális, barna plüsshuzattaU Cím: Kazincbarcika. Mikszáth K. 9. IV/2. Pekingi palota, törzskönyvezett kiskutyák eladók. Torontáli 12. fszt. 1. 2 db rekamié, hálószobabú tor eladó. Érdeklődni 17 óra után. Újítók 12. szám alatt. Telefon: 76-855. 3 éves fekete-fehér televízió, Orion típusú, jó állapotban el­adó. Érdeklődni: mindennap, délután 3 órától. Miskolc-Szir- ma, Árvácska u. 5. Fajtiszta perzsacica sürgősen eladó. Érdeklődni a 32-329-es te­lefonon. összecsukható olasz babakocsi eladó. Érdeklődni a 86-877-es te­lefonon­olkfafcBS Általános iskolai matematika— fizika szakos tanár korrepetá­lást vállal. Érdeklődni: 62-373. icirmli 850-es FIAT egyben alkatrész­nek eladó. Ara: 10 ezer Ft. Nagy Lajos. 3524 Miskolc, Klap­ka György 30. X/2. FIGYELEM! A nyékládházi Autósbolt július 15-től augusz­tus 15-ig ZÁRVA. Szíves elné­zésüket kérjük! Építkezők! Kavics, homok, kő szállítása billenő« gk.-val. Meg­rendelhető a 84-458-as telefonon. Reluxa! 798 Ft négyzetméter áron. minden ablaktípusra. 14- féle színben. Megrendelhető a Cédrus lakberendezési boltban, a Vörösmarty u. és a Vándor Sándor u- sarkán- Rövid szál­lítási határidő, extra kivitel. Július 10-től auguszti|£ 25-ig betonkeverővel f* köri .résszel munkát vállalok. Leveleket „Technikus 392 208” jeligére a hirdetőbe. Értesítem kedves vendégeimet, hogy a Vándor Sándor u 27. sz. alatti fodrászüzletből a Pátria szépségházba mentem dolgozni. Rátkai Emese. A MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VALLALAT feltételre keres s elemző közgazdászt, egyetemi végzettséggel, 0-3 éves gyakorlattal, gépézsmérnököt egyetemi, vagy főiskolai végzettséggel, ügyvitelszervezőt, egyetemi, vagy főiskolai végzettséggel, IBM-PC programozásban jártas programozót, pályamester-helyettest (termelésirányítót) technikusi vagy szakközépiskolai végzettséggel és pályafenntartási-vasút­építési gyakorlattal, pályafenntartási csoportvezetőt (fizikai) szakközépiskolai végzettséggel vagy szakmunkás-képesítés­sel és a villamospálya építésében szerzett 5 éves gyakor­lattal, ív- és lánghegesztői vizsgával. Jelentkezés: írásban, a vállalat személyzeti és oktatási osztályán (Miskolc, Szondi Cy. u. 1. szám). MH-139865 A MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VALLALAT . felvételre keres: 0 telepőröket (8 ált. iskolai végzettséggel) 3 műszakos, # lakatosokat 1 és 2 műszakos, # központifűtés-szerelőket 1 műszakos, # esztergályost 2 műszakos beosztásba. JELENTKEZNI LEHET: Miskolc, Szondi Cy. u. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents