Déli Hírlap, 1988. május (20. évfolyam, 102-127. szám)

1988-05-30 / 126. szám

\ Sk A borsodi küldöttség autóbusza előtt Kulcsár Imre és Tímár Vilmos Magasabb áron ugyanaz a minőség Meddig tart egy f A pártértekezlet után Beszélgetés Tímár Vilmossal, az MSZMP Miskolc Városi Bizottságának első titkárával Egyre több a baj a gye­rekcipőkkel — hangzott el a napokban a Kereskedelmi Minisztérium sajtótájékozta­tóján. Az eseményről tudó­sító rádióriporter saját vé­leményeként hozzáfűzte: nerinte nem romlott a gyer­mekcipők minősége, a tava­lyinál több reklamáció az idei, igen jelentős áremelés­nek köszönhető. Mi a hely­zet Miskolcon gyermekcipő­ügyben? — ennek jártunk utána. A Széchenyi úti Alföldi cipőüzlet — nevével ellen­tétben ma már nemcsak a gyár termékeit kínálja — vezetője, Somody Bertalan­ná osztja a rádióriporter véleményét. Szerinte már tavaly is ugyanilyen gyatra minőségűek voltak a gyer­mekcipők. S egyértelműen az áremelés miatt van most a temérdek, a réginél több minőségi kifogás. A gyer­meklábbeli nagyon kényes A divatot nem kis ha­zánkból diktálják — leg­alábbis ami a ruházkodást illeti. Ha tehát most ismét divatba jön a mini, azt nem a magyar divattervezők számlájára kell írni. Van, aki örül neki, és van, aki nem. Hogy melyik táborba tartozik az illető,- azt el­döntheti kora, neme, ízlése, alkati adottsága. Röpke közvéleménykutatásom ered­ménye: a férfiak többsége úgy véli, egy kis ingyent!) öröm lesz a szemnek.. . az­az: éljen a rövid szoknya! A politikus hajlamú pol­gártársak — és ki nem az manapság? — összefüggést vélnek fölfedezni a mini gyors hazai térhódítása és a hivatalosan deklarált nyílt­ság (glasznoszty) között: mostmár nem érdemes, sőt nem is szabad takargatni semmit, nézzünk szembe a leplezetlen valósággal! Hisz’ oly sokáig takarta hosszú viganó igazi adottságainkat, hogy már valósággal ki vol­tunk éhezve a kitárulkozás­ra. Ugyanez Közgazdasági alapokra helyezve: a lefara­gások, kurtítások megtaka­rítások korszakát éljük, miért legyen éppen a nők szoknyája hosszú?! A pesszimisták és mindenben — még visszamenőleg is — hibát keresők úgy véleked­jek, hogy tulajdonképpen portéka. A felnőttcipőkénél lényegesen rövidebb az élet­tartama, hiszen a gyerek jobban koptatja, s ráadásul ha­mar ki is növi. Éppen ezért nem volna sza­bad előfordulnia, hogy két hónap múlva már „totálká- rosan”, a talptól különvált, lestrapált felsőrésszel kerül­jön vissza a boltba a ter­mék. A vásárlók joggal re­mélik: jobb minőséget kap­nak a több pénzért. A ve­vők a vételtől számított hat hónapig reklamálhatnak. Ezt a kereskedők érthető okokból nem szívesen rek­lámozzák. Mert igaz ugyan, hogy a csere, vagy javítás a boltosoknak egy fillérjébe sem kerül, de a jegyző­könyvek tömkelegét kell ki­tölteniük. így egyáltalán Kurtítások nem is kellett volna követ­nünk a fogyasztói társadal­makat, amikor a miniről át­tértek a lényegesen anyag­igényesebb maxira. Nem más volt ez, mint pazarlás a javakkal, az az a meg­levő adottságaink ki nem használása. Az egy főre jutó női bájakban ugyanis fel­vehetjük a versenyt a köze­pesnél fejlettebb országok­kal is, miközben a • szövete­ket vagy a gyártásukhoz szükséges alapanyagokat, gépeket importáljuk. Ismét mások a dollárt te­jelő idegen forgalom szem­pontjaira hivatkoznak, mi­közben a minit magasztal­ják. Szebb tájakkal, maga­sabb hegycsúcsokkal, szá­mos állam dicsekedhet, ám azok a formák, melyeket a mini nem rejt el úgy, mint hosszabbra szabott elődje, keményen állják a versenyt. A látványosságok pedig — ki vitathatja? — döntő sze­repet játszanak abban, mi­lyen idegenforgalmi vonz­erővel rendelkezik egy-egy ország. És ne jöjjenek most azzal, hogy például az Al­pok bércei meg is mászha­tok! Az oda utazók több­ségének esze ágában sincs nekirugaszkodni az égbe- szökő csúcsoknak, sohasem ereszkedik le a mély völ­gyekbe. csupán szemüket hizlalják a festő ecsetjére kívánkozó kies tájakon. nem túlzás azt állítani, hogy csak a reklamációk intézéséhez még külön egy embert alkalmazhatnának. A panaszokat egyébként úgy intézik el, hogy a vásárló megjelenik a boltban a vételt igazoló blokkal, a sérült lábbelivel. Az üzletben eldöntik, hogy javítható-e még a termék, vagy megérett a cserére. Sajnos tapasztalják, hogy a megreparált topánok, tipe­gők a szandálok sem bírják tovább egy hétnél. A Korvin Ottó utcai Tú­ra cipőbolt helyettes veze­tője, Góré Lajosné annyit fűzött mindehhez, hogy ná­luk a leggyakoribb hiba a ragasztott cipőtalpak levá­lása. A gyermeklábbelik minőségének javulásáról azonban ö sem tudott be­számolni. B. A. Nos, ezt megtehetik most már jártában-keltében, bár­melyik magyar város pro- menádján, a Balaton, vagy a Duna partján sétálva bárki. Hisz’ szemrevételezni a legtisztességesebb hajadont, avagy menyecskét sem bűn. A csupán gondolatban elkö­vetett vétkek sem ütköznek jogszabályba, legfeljebb a Tízparancsolatba — ha ugye­bár felebarátunkét kíván­juk meg — ám, ha csak ennyi vétke van a hívőnek, azt talán még az égiek is bocsánatosnak tartják. A munkahét megrövidíté­sét számosán elhamarko­dott lépésnek vélik. A szok­nya kurtítását viszont alig­ha érheti — utólag — ez a vád. Különben is van gya­korlatunk benne, hogyan lehet nagyobból, hosszabból rövidebbet csinálni — tanú­síthatják például, a költség- vetésben járatos pénzügyi szakemberek. Elő tehát az ollót hölgye­im, na és a szemüveget tisztelt uraim (már akinek szüksége van rá)! És mi lesz azokkal, akik oly mér­tékben rövidlátók, hogy a dioptriák sem segítenek raituk? E kérdés túlnő a női divat témakörén, a szerző hatáskörén, így a vá­lasszal —' egyelőre — nem szolgálhat. (bekes) Az országos pártértekezlet­re való indulás előtt, rövid interjút adott lapunk mun­katársának Tímár Vilmos. Elmondta, hogy véleménye szerint csak akkor lesz si­keres a pártértekezlet, ha a közvéleményben élő min­den kérdésre őszinte választ tud adni; alapos, komoly és nyílt vita alakul ki orszá­gos gondjaink megoldására. Arra kértük a városi párt- bizottság első titkárát, hogy beszéljen tapasztalatairól, arról, hogyan teljesült az a várakozás, melyet a borso- di küldöttség indulása előt­ti percekben rövid nyilatko­zatban megfogalmazott. — Milyen volt az orszá­gos pártértckezlct légkö­re? — Sajátos atmoszférája volt az értekezletnek, hiszen az ezer küldött sok millió ember gopdolatait, érzéseit, véleményét sűrítette magá­ba. Egész idő alatt érző­dött az a felelősség, amely közösen és egyénenként rajtunk volt. Nem tud­tuk előre, hogy mit fogunk végezni, de azzal sokan tisz­tában voltunk: úgy nem jö­hetünk haza, hogy valami­lyen fordulat ne következ­zen be. — Én személy szerint is érzékeltem, hogyan csiszo­lódunk össze. AZ első nap után jól kivehető volt, hogy a sokfelől érkező, többfé­le felfogású, vérmérsékletű, képzettségű, tapasztalaté em­ber — felszólalva és a fel­szólalásokat hallgatva — ho­gyan találja meg a közös nevezőt, hogyan formálódik felelős tanácskozássá. Már a második felszólalás után vi­lágossá vált, hogy itt őszin­tén, nyíltan lehet és kell beszélni. Voltak szokatlanul kemény — ilyen nagy nyil­vánosság előtt talán ritkán vagy régen elhangzó — megállapítások is, elhang­zottak nagy tetszést arató egyéni ízű vélemények, volt, ami alig tért el a hagyo­mányostól. Végig feszült fi­gyelem kísérte az eseménye­ket, erős érzelmi hatásokkal. Persze előfordult, hogy mi lelkesedtünk valamiért, a mellettünk ülő pestiek ke­vésbé és fordítva. — Hiányérzetem annyiban van. hogy nyilvánosan alig vitatkoztunk egymással. A legtöbben nagyon tisztelték az előre leírt szöveget, ezért mindenki felkapta a fejét, amikor Grósz elvtárs sze­mély szerint is vitába szállt két előtte felszólalóval. — Hogyan dolgozott a küldöttcsoport? — Röviden szólva kemé­nyen. Napi tíz óra ülés — még szünettel is — figyel­ve, jegyzetelve meglehetősen fárasztó, bár őszintén mon­dom, ezt ott közben alig érzékeltük. Minden este ösz- szeült a csoport kiértékelni a napot, és dönteni a közös dolgokban. Utána a látoga­tások — többek között Grósz elvtársé —, a kiscso­portos foglalkozások; bi­zony, éjfél előtt ritkán ke­rültünk ágyba. Minden bi­zottságban volt borsodi, ra­juk még több hárult. Az ál­lásfoglalás szerkesztői pél­dául késő éjszakáig dolgoz­tak. Szurkoltunk, hogy mi­nél több borsodi szólalhas­son fel, ezért jónéven vet­tük, hogy minden beadott felszólalást azonos rangon kezelnek. Kifogástalan volt a szervezés. Mértéktartó, egyszerű keretek között minden feltétel adott volt az érdemi munkához. — Végül szeretném ki­emelni a csoport jó szelle­mét. A küldöttek, közöttük a miskolciak felkészülten, közösséget alkotva, a fő kér­désekben azonos álláspont­tal dolgoztak, és a kevés szabadidőben is jól megér­tettük. egymást. A jó kivá­lasztásért elismerés illeti a küldő alapszervezeteket. — Utólag visszatekintve, az elutazás előtti várako­zásaik hogyan teljesültek? — Akkor azt vártam, hogy kerüljünk közelebb az egységhez, mutassuk meg, hogy működőképes, erős párt felelős küldöttei va­gyunk, és teremtsünk jobb személyi feltételeket a to­vábbi munkához. Azt hi­szem, a tanácskozást figye­lemmel kísérő közvélemény is tapasztalhatta, hogy az én várakozásom — ami egybe­esett sokak vágyával — végső soron teljesült. A nyilvános és az egymás kö­zötti vitát hallgatva kétség­telen, hogy a fő kérdéseket többféleképpen közelítjük meg, hogy az általános megújulás és reform szán­déka mögött eltérő a tarta­lom. régi és újabb reflexek egyszerre működnek ben­nünk. Viszont éppen ezzel az egész társadalom előtt igazolta a tanácskozás a pártegység korszerű felfogá­sának gyakorlati megjelené­sét. A nyílt, őszinte, ke­mény vita — az, hogy min­den elhangozhatott, ami a társadalmat foglalkoztatja — utána pedig a szavazás­ban is megnvilvánuló egy­ség a párt feladatait ille­tően megmutatta, hogy a két dolog nem zár ja ki. sőt kölcsönösen feltételezi egy* mást. — Számomra világos, hogy a párt egységéért még nagyon sokat kell dolgoz­nunk, ez politikai harc kér­dése is. Sok olyan nézet hangzik el a párttagoktól párton belül, de kívül is, amelyek ellen a vita, a meggyőzés eszközével hatá­rozottan fel kell lépnünk. A pártértekezleten is hal­lottam olyan véleményeket, amelyek ellentétesek az enyémmel, és tudom, hogy ezeket többen képviselik. A pártértekezlet egyetértett a párt következő két-három évre szóló teendőiben, de a párttagság körében — külö­nösen ha ezek ütköznek a helyi érdekekkel — ettől még messze vagyunk. Mégis a tanácskozás nekem meg­győzően bizonyította, hogy a pártunkban legyőzhetet­len a megújulási szándék, van erő és képesség arra, hogy szembenézzen önmagá­val és tud programot adni a társadalomnak. — A legnagyobb várakozás persze a személyi kérdéseket előzte meg. nemcsak itthon, hanem a pártértekezleten is. Sokat latolgattuk, mi várha­tó. a végeredmény — őszin­tén mondom — mégis so­kunkat meglepett. Meglepett, noha a tanácskozás légköré­ből logikusan következett. Amikor a szavazás eredmé­nyét a zárt ülésen kihirdet­ték, bennem átsuhant, hogy e három nap alatt nemcsak részesei, hanem alakítói is voltunk a történelemnek. Én ezt ott nem éreztem nagy­képűségnek. — A most felelős funkció­ba került személyek a társa­dalom számára is igazolják, hogy a megújulást komolyan vesszük, ehhez a vezetésben a szubjektív feltételek, ked­vezőbbek. Persze, azt min­denki feszülten várja, hogy mindez tettekben hogyan nyilvánul majd meg de a vezetés iránti bizalom két­ségtelenül erősödött. Erre pe­dig most nagy szükség van. Mindnyájan örültünk, hogy Kádár János elvtársnak al­kalmas helyet sikerült talál­ni a további munkához. Az ő életútjának az elismerése fejeződött ki abban a spon­tán ünneplésben, amelyben a záróülésen részesült. Szép színfoltja volt az ülésnek,, amikor éppen az egyik leg­keményebben bíráló küldött- társunk köszöntötte őt virág­gal. — Melyek most a köz­vetlen es távolabbi teen­dők? — Az utóbbi hónapokban sokat vitatkoztunk — ezt több vonatkozásban folytatni kell —. de mast már a tet­teken van a sor. A pártér­tekezlet összes pillanatnyi értéke, az állásfoglalás an.y- nyit fog érni a párttagság es a társadalom szemében, amennyi abból megvalósul. Számunkra a legfontosabb, hogy a párt belső megúju­lása folytatódjon, mert sze­rintem ez már az elmúlt hó­napokban megkezdődött. Kö­zösen, a város és a város- környék 27 e/.er párttagjá­nak végig kell gondolnunk a saját teendőinket. - E tekin­tetben nincsenek illúzióim, tudom, hogy nem lesz köny- nyű. Túlságosan belénk ivód­tak a régi megszokások, módszerek, gyakorlat, na­gyon megszoktuk a végre­hajtást. a. mindent felülről válást. Másrészt az új fogal­mak, módszerelemek tartal­ma sem tisztázott még tel­jesen, ideológiai kérdések sorát is alaposan körül kell még írni. Mégis határozot­tan el kell indulnunk, mert hitem szerint pártunkba» csak akkor lesz megújulás,, ha az alulról és felülről egy­aránt táplálkozik. Ráadásul nemcsak szavakban, reform­kifejezések ismételgetésével, hanem tettekben is. — A városi pártbizottság­nak ebből el kell végeznie a ráeső részt. Kötelességünk felelősen megítélni a sajat munkánkat. kapcsolatrend­szerünket, és erre késztetni az általunk irányított párt­szerveket. alapszervezeteket. Nem lehet tovább hivatkoz­ni a felső vezetésre, ott vál­tást. nyivánosságot, őszinte­séget. velünk együtt munkál­kodást követelve. Ott ez megtörtént, megtörténik. Most ezt a felfogást át kell vinnünk a város, az üzemek, intézmények, az alapszerve­zetek szintjére. Persze, ne­hezebb lesz az alapszervezeti titkárt bírálni, mint a KB titkárát, nehezebb lesz egy­más nézeteivel vitatkozni, önmagunknak is változni, de a megújulás most ezt jelen­ti. Munkatársaimmal őszin­tén örülnénk annak, ha mi­nél több impulzus érne ben­nünket alulról is javaslatok, kezdeményezések, kritika formájában. — Most végigmegyünik a vitán, a pártértekezlet ta­pasztalatain, mondatonként végigelemezzük az állásfog­lalást. Szakemberek, politi­kusok sorát fogjuk felkérni arra, hogy kívülről is ítéljék meg a munkánkat, segítsenek a szükséges tennivalók meg­fogalmazásában. Hasonlót ja­vaslunk az állami és tömeg­szervezeteknek is. Erre ala­pozva — figyelembe véve a KB munkaprogramját — ki­egészítjük, pontosítjuk a ta­valyi kibontakozási progra­munkat. Ezt a munkát min­den pártbizottságnak, minden alapszervezetnek az adott kö­zösség nyilvánossága előtt el kell végeznie. — Tudom, tudjuk, hogy a társadalom bizalmának visz- szaszerzése, befolyásunk megerősítése nem néhány hónapos ügy. De a XIV. kongresszus előtt, a városi pártértekezleten már jelen-. tős változásról kell tudnunk számot adni. — Végül szeretném fel­hívni a figyelmet arra, hogy a politikáról folyó vita nem önmagáért volt, hanem a gazdasági feladatok megol­dásához szükséges feltéte­lek alakításáért. A sorsunk — itt a városban, az üze­mekben — a gazdaságban dől él. Ebből az évből még sok van hátra, és nem állít­hatjuk, hogy minden rend­ben folyik. Ezért a napi fel­adatok, a vállalati tervek tel­jesítése, a színvonalas, szer­vezett, hatékony munka egyénenként és összességében ugyanolyan fontos eleme a megújulásnak, mint a párt­munka javítása. A társada­lom elsősorban ezen méri programjaink hitelét, tette­ink erejét.

Next

/
Thumbnails
Contents