Déli Hírlap, 1988. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

1988-04-02 / 78. szám

Varsa Miklós műtermében v Carmen, három percben Budapest Haitimé Band Szoborhoz megrendelő kell A szobrászműtermekben általában kevés kész munka lát­ható. Varga Miklóséban is csak néhány tanulmány, kis­plasztika. A szobrász ugyanis akkor örül, ha szobrait el­viszik. Tíz fiatalember jó nyolcvan éves zenét játszik kirobbanó sikerrel: ez a Budapest Rag­time Band. A Csipkerózsika- álmából ébredt zenei irányza­tot úgy viszik színpadra, úgy játsszák, hogy az nyugodtan letagadhat hetven évet. A siker szinte sohasem marad el, koncertjüket hét­fő este is — szó szerint — szűnni nem akaró tapssal honorálta a közönség a mis­kolci Nehézipari Műszaki Egyetem aulájában. Utána beszélgettünk Lukácsházi Győzővel, a zenekar vezető­jével. — Megszoktátok a sikert? — Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy igen. A közönség nagyon szereti ezt a vidám zenét, mely nem ismer korhatárokat, sőt or­szághatárokat sem. — Az együttes nevében egy reneszánszát élő zenei irányzat áll. Nem féltek tő­le, hogy múló divatról van szó? — Több „zenei lábon ál­lunk”, mint azt a koncert­jeinkre ellátogató közönség A felsorolást olvasva nehogy valami katonai tisztségek hé­zagos felsorolására gondoljon az olvasó, csupán azokat a választott „tisztségeket" nevez­tem meg, melyek jelentős sze­repet játszottak Miskolc város életében. Tennivalójukról a város két-háromszáz éves ira­tai, szenátusi ülés jegyzőköny­vei, általános érvényű rendel­kezései beszélnek. Miskolc a XVII. század­ban a diósgyőri uradalom­hoz tartozó mezőváros volt, mely a földesúri terhektől időről időre jó pénzért meg­váltotta magát és helyette a város gyakorolhatta — ha nem is teljes mértékben — a földesúri jogokat. A város élén a közösség által megválasztott főbíró állt, akit a tanácsnokok (szenátorok) segítettek a vá­ros irányításában. A főbíró őrizte a város hivatalos pe­csétjét (1730) és a várme­gye határozata alapján még a városban lakó nemeseket is 12 forint pénzbüntetéssel sújthatta, ha a béke és a nyugalom ellen vétettek. + A SZIGORT IS TISZTELTEK A város tisztségviselői, a főbíró, a jegyző, a tanács­nokok és a kincstartó — aki a város számadásköny­vét oly híven vezette, hogy az 1680—90-es évek közt tett bejegyzései jelentős kortörténeti forrásértékkel bírnak —, valamint a fel­fogadott alkalmazottak, mint az inspektor, a borbíró, a vásárbíró, a tolmács, aki kvártélymester is volt egy- személyben, szolgálatuk meg­kezdése előtt hivatali esküt tettek. A főbíró mellett, mint a város szolgái, futosó kapitá­nyok teljesítettek szolgálatot. Számuk hat volt, akik kö­zül három-három egymást felváltva volt szolgálatban. A három közül az egyik mindig a bíró közelében volt köteles tartózkodni. En­nek az egynek az ellátása a város gazdájának volt a feladata. A futosó kapitá­nyok a főbíró személyes megbízásából hivatalos tevé­kenységet láttak el, a fő­bíró kezei és lábal voltak, tapasztalhatja. Nemcsak rag- time-zenét, rageket játsszunk, hanem dixieland-zenét, örök­zöldeket is. — A műsorotokból az is kiderült, humorotok is van, méghozzá sajátos zenei hu­mor, amit a közönség igen jól vesz. — A zenei paródia mű­fajában első saját, nagylé­legzetű művünk a „Carmen három percben”. A közönség nagyon hálás, ha nevethet, ezért mondtam, hogy meg­szoktuk a sikert... — A néhány éve megje­lent lemezetek után várnató újabb? — Ha minden igaz, az idén nyáron jelenik meg a második nagylemezünk. Ezen — szemben az elsővel — mór nem kizárólag ragtime- zene lesz, hanem örökzölde­ket is feldolgozunk, a ma­gunk ízlése szerint. Ebből koncertjeinken mór ízelítőt kaphat a közönség. — Ügy tudom, igen büsz­kék vagytok a nemrégiben — egyfőnyi közönség előtt — aratott sikeretekre is ... — így van! Történetesen ezt az egy főt Maurice And­azért is hívták őket futo­só (futkosó) kapitánynak. A várost még a XVII. század közepén is részekre, ún. tizedekre osztották, a felosztást 1742-ben újra el­végezték. A lakosság kisebb egységekbe való eredménye­sebb összefogása volt ez a közcél, és a rendfenntartás érdekében. A tizedekben la­kók a bíróválasztás során előre írásban javaslatot tet­tek a bíró személyére, hogy a tanács a jelölteket jó elő­re megismerhesse. Az egyes tizedek lakossága kijelölés alapján képviselőt, tizedest választott, akiknek nemcsak kemény embereknek, hanem köztiszteletben állóknak is kellett lenni. A tizedesi tisztséget nemcsak illett, ha­nem a lakosság érdekében kötelesség is volt vállalni. Csak az nem volt köteles, aki előzőleg már főbíró volt. A volt tanácsnokokra a mentesség nem vonatkozott. A tizedesek kötelesek vol­tak meggátolni a rendbon­tást, de kisebb vétségek esetén egy pint bor (kb. 1,5 liter) erejéig maguk is bün­tethettek. A tizedes ismer­te a tized minden család­ját, anyagi helyzetét. Az adószedés eredményességéről az adószedő úgy tájékoztat­ta, hogy neki adta át a nyugtát az átvett adóról, amit a tizedes megőrzött és személyváltozás esetében az utódjának átadott. A tizedek lakói felváltva teljesítették a városőrzést, strázsálást. Az éjjeli őröket is a tizedes jelölte ki, tűz esetén 6 volt az oltás irá­nyítója. Megelőzésként a la­kosságnak oltóvizet kellett tárolni. + „SÍPOLÁSÉRT, LÁRMÁZÁSÉRT MEGFOGADTATVÁN" A XVIII. század utolsó évtizedeiben a város nagy­mértékben kiterjeszkedett, lélekszáma elérte a 13 ez­ret. volt 2400 háza és 1424 borháza, a mesteremberek 20—25-féle céhben tevékeny­kedtek, a kereskedelem élénk volt. A tizedes rendszert időszerű volt egy központo­sított rend- és közbiztonsá­gi szervezettel kiegészíteni, ex volt a „Vachter” intéz­né na k hívják, s éppen az említett sajátos Carmenun­két hallotta a Budapesti Ta­vaszi Fesztiválon. Lelkesen megtapsolt bennünket a vi­lág egyik legnagyobb trom­bitása; ez nem kis öröm. — Nem a színvonalra, ha­nem a megélhetésre vonat­kozik kérdésem: profik vagytok? — Igen. Ebből élünk: ha nem is túl fényesen, de „fennállásunk” eltelt nyolc éve alatt nem adtunk fel semmit eredeti elképzelése­inkből. Zenei terveinket nem áldoztuk fel a jólét ol­tárán, hogy emelkedetten fejezzem ki magam. — Külföldi szereplések? — Néhányszor jártunk már Nyugat-Európában, Hol­landiában például. Főként oldtimer fesztiválokra hív­nak bennünket, aminek az­tán az az előnye, hogy mi vagyunk az ínyencfalat a sok dixielandet játszó együt­tes között. A ragtime-zenét ugyanis kevesen művelik. Kájé meny (a német Wächter = őr magyar változata, a „bak­teri’ szó ez időben kezdett meghonosodni), melynek élén választás útján a vachter hadnagy állt. A hadnagy munkájának tehermentesíté­sére (1793) egy fő strá- zsamestert rendeltek 40 fo­rint évi fizetés mellett, aki­től szintén esküt vettek. Ha­táskörükre, működésükre a szenátori ülés jegyzőkönyvi bejegyzései utalnak: 1787. március 19. Papich János perechordozó éjjeli tilal­mas órán túl (ez 21 óra le­hetett) való sípolásért és lármázásért megfogadtatván, amidőn a nyargaló pénz 24 krajcár befizetésre büntetve eleresztetett volna, ismét a vachtert fenyegetvén, azért, hogy bé hozta, 6 pálca ütés­re büntettetett. A nyargaló pénz a mai helyszíni bírságnak felelhe­tett meg, e pénzből a had­nagynak a perceptor (adó­szedő) által kezelt „tűzi kasszá”-ba be kellett fizet­ni, és róla nyugtát kérni. A hadnagy és a vach terek negyedévenként a percep- tortól kapták a fizetésüket. + CSAK EGYÜTT .., A tanács, a tizedek és a vachter együttműködésére jó példa az 1793. augusztus 30-i bejegyzés. Három nappal előtte a városban nagy tűz volt. Rátonyi Gábor kama­rai komisszár tapasztalatai szerint az oltásra vonatko­zó rendelkezések hiányosak voltak, ezért intézkedtek a tűzoltásra való felkészülés­re, oltószerek, vedrek táro­lására, a város 12 szenátora között a 47 tizedet felosz­tották és tűz-esetén az il­letékes szenátornak köteles­sége volt a helyszínen jelen lenni. Előírták, hogy a fö- és albíró a vachter had­naggyal minden tűznél kö­teles megjelenni. Az eset után 1794—95- ben további intézkedéseket tettek az állandó jellegű tűzoltóság megszervezésére, élén Dalnoki Nagy Pál ka­pitánnyal, egy strázsames- terrel, két káplárral és 24 őrrel, akik közül kettő fel­váltva tartott figyelést az „avasi kálvinista toronyban”. Kamody Miklós Az 1832-es pozsonyi Or­szággyűlésen felállt egy kép­viselő — aki addig Borsod megye követeként főként vallási kérdésekben nyilatkozott - és azt javasolta, hogy az Ország­gyűlés jegyzőkönyveit kezd­jék el magyarul vezetni. Ha­lálra természetesen nem ezért ítélték, hanem azért, mert az 1848-asnak is tagja volt, és reszt vett a Habsburgokat trónfosztó debreceni Ország­gyűlésen. A halálbüntetést szerencsére nem hajtották végre, 1861-től Palóczy László ismét részt vehetett a közélet­ben, s Miskolc legnagyobb polgármestereként rengeteget tehetett még Borsod és a me­gyeközpont felvirágoztatásáért. Obeliszkje ott áll az avasi te­mető feljáratánál, utcát ne­veztek el róla, is ki van jelöl­ve szobrának is a helye abban a szoborparkban, amelyet a Népkertben akar létrehozni a város. — Ebből a szoborparkból — amelyben hazánk nagy­jai közül azok kapnának szobrot, akik borsodi szüle­tésűek, vagy valamilyen módon összekötötték sorsu­kat ezzel a vidékkel — né­hány szobor már készül. Köztük a Palóczyét is meg­rendelte a város. A munká­val Varga Miklós szobrász- művészt bízták meg, akinek most ez a Palóczy-mellszo- bor az egyetlen hivatalos megrendelése. Ez a kijelen­tés pedig panasz, mert a szobrász megrendelés nél­kül nem tud dolgozni. Ebből a szempontból minden mű­vészembernél előnytelenebb helyzetben van. Nemcsak most, hanem akármikor. A szobrász nem dolgozhat úgy, hogy majd csak lesz a mun­kájával valami. Így még csak el sem tudja kezdeni a munkát, ha valóban komo­lyabb — értékelhető — alko­tást akar létrehozni. Neki anyagra van szüksége — ez roppant drága —, szállító- eszközre, teherautóra, eset­leg darura — ez is sokba kerül — ahhoz, hogy a plasztika megszülessen, út­jára induljon. Ha pedig bronzban, fémben, már­ványban szeretné megfo­galmazni gondolatait, jobb ha kiveri a fejéből az egé­szet. Ezeket megvásárolni, kiönteni, szállíttatni, felál­líttatni, embereket fogadni hozzá — magánzsebből lehe­tetlen. — Szobrásszal beszélgetve ezek a kérdések óhatatlanul felmerülnek. Varga Miklós is erről beszél a Palóczy- szobor kapcsán. Ahogy mondja, a szobor költsége több, mint ötszöröse annak, amit ö tiszteletdíjként a munkáért kap. Ez a szobor körülbelül 170 000 forintba kerül, könnyű kiszámítani, mennyit kap ő. De könnyű azt is megérteni ebből, mi­ért nem foghat munkához a szobrász megrendelő nélkül, még akkor sem, ha történe­íesen valamilyen csoda Loly­tán lenne erre pénze. A megrendelés nélkül született szobor egyszerűen eladha­tatlan. Magányos nem vesz szobrot, legfeljebb kisplasz­tikát, amelyre most már rá­teszik az áfát. A művé­szet termékeit nálunk ebbe a kategóriába sorolták, s ak­kor is megterheli a művet a 25 százalékos adó. ha meg­bízás alapján készül. Ez így igazságosnak tűnik, csak az a kérdés, ki fog ezután ren­delést adni, ha eleve tudja, hogy a mű 25 százalékkal többe fog kerülni. Egyelőre nagy e tekintet­ben a tanácstalanság. Ügy segít magán mindenki, ahogy tud. Varga Miklós úgy. hogy egy idő óta el­kezdett festeni. Egy kép mégiscsak eladhatóbb, bár azokra a képekre is ráteszik a forgalmi adót, amelyeket a Szlnyef Mersé'Pál Alkotó­közösségen keresztül értéke­sítenek. — Nézd — mondja Var­ga Miklós —, a művészeti al­kotások árait hallva, látva, bennünket mindenki gazdag embernek hisz. Holott ez korántsincs így. Ha egy 50 —60 000 forintos megbízást kap az ember egy évben, akkor már szerencséje van, de ki lehet számítani azt is, mennyi jut ebből egy hó­napra. Van ugyan még egy forrás, ami valamikor mű­ködött Borsodban — a szo­cialista szerződés a termelő- szövetkezetekkel, intézmé­nyekkel —, de 1 most ez is kezd megszűnni. — Mi lenne a megoldás? — Volt valamikor az a bizonyos ezrelék. Azt jelen­tette, hogy a beruházási költségek 2 ezrelékét művé­szeti célra lehetett fordítani. Vagy 20 éve viszont ez is megszűnt. Igaz a beruházá­si kedv is alábbhagyott, de az is igaz. hogy mi hiszünk abban, hogy ez nem tarthat sokáig. Ha a lövőbeli beru­házási költségek egv-két százalékát ismét a művé­szetre lehetne fordítani, na­gyon sokat javulna a hely­zet. Nem kidobott pénz ez. hiszen a festő, szobrász hoz­zájárulása az épülethez, egész környezetünket teszi szebbé. — Amikor mi idekerül­tünk a feleségemmel — folytatja Varga Miklós —, nemcsak mútermes Lakást kaptunk, de számos meg­rendelést is. Ezek a szob­rok — az emberpár a diós­győri városközpontban, a szénbányászati tröszt előtti plasztikám, a Vízbe lépő lány Tapolcán, meg a töb­bi — csak Miskolcon van vagy 17 szobrom, téren, parkban, temetőben — mind azokban az időkben készül­tek. Legutóbb az Egyetemi Könyvtár Selmecbányái gyűjteményének kapujára a címereket, a Teszöv elé egy térplasztikét készítettem, meg most a Palóczyt. S köz­ben vezetem és szervezem a Szinyei Alkotóközösséget. Létrehoztuk ezeket az ön­fenntartó formákat, mert ezek nélkül nincs lehetősé­günk kapcsolatba kerülni az esetleges vásárlókkal. — Hogy sokat beszélünk a mecenatúráról és a pénz­ről egyáltalán? — Az én pályám is egy pálya, Mezőtúr, Budapest, Miskolc férnek bele főbb ál­lomásokként, de ez sem volt: könnyebb, mint akármelyik élet. Hatvanéves leszek az idén, de így Is érdekelnek a szobrászművészet gond­jai. Szeretnék segíteni a megoldásukban. Talán ezért is beszéltem most ennyit a megélhetési gondokról. Me­zőtúr, ahol születtem, nagy fazekasközpont volt. Vásá­roztak a szép mezőtúri cse­repekkel. Ott élt az öreg Madár Balázs — messze földön híres fazekas. M6- ricznak, Medgyesinek, a szobrásznak is barátja —, aki szívesen tanított for­mázni, de annak a zománc­nak, máznak a titkát, amit használt, saját lányának sem árulta el. Abból élt. igyeke­zett hát munkájának meg­őrizni a titkát, rangját, be­csületét. Azt hiszem, nekünk is ezt kell tennünk. Van va­lami. amihez értünk, amit jól csinálunk, s az nem le­het. hogy a társadalom va­lamilyen tudást, akármilyen tudást, a művészit is — ne használjon fel. Gyöngyösi Gábor ★ A héten nemcsak az első fecskék érkeztek meg, hanem az első gólyák is. Újra benépesültek az ősszel üresen ha­gyott gólyafészkek a kéményeken, (Vadas Zsuzsa felvétele) A várost őrizték hajdanán Kapitányok, tizedesek,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents