Déli Hírlap, 1988. február (20. évfolyam, 25-49. szám)
1988-02-26 / 47. szám
6 Üj egyesület a sportágban Lovasakaiémia Kaposvárott Megoldódik az edzőképzés is ♦ A versenyló utánpótlásról is igyekeznek gondoskodni a borsodszirákiak a Miskolci Lovasiskolában. A Magyar Lovas Szövetség vezetői keddre amolyan baráti beszélgetésre invitálták a sajtó képviselőit a Magyar Lóverseny Vállalat tanácstermébe, ahol a magyar lovassport helyzetéről, célkitűzéseiről adtak tájékoztatást, s kérték a jelenlevőket, kendőzés nélkül mondjanak véleményt, vitázzanak e világszerte népszerű sportág jobbítása érdekében. Mint dr. Papócsi László miniszterhelyettes, a Magyar Lovas Szövetség elnöke elmondotta: az elmúlt esztendőben fogathajtóink folytatták sikeres szereplésüket, a magyar kettesfogathajtás minden reális várakozást felülmúló éve volt 1987. Versenynégyeseink a VB-közi félidőben a fogatok felújításával voltak elfoglalva, s ily módon az utóbbi évek legjobb alapozását zárták tavaly, önmagához mérve kiemelkedőnek ítélhető meg a dí j lovasok nemzetközi szereplése 1987-ben. Az ifjúságiak Európa-bajnoki eredményei is biztatónak mondhatók a jövőt illetően. Ám ezek ellenére is tény: a sportág vezetése nincs megelégedve a lovassport fejlődési ütemével. Ezért a közeli jövőben több változtatást terveznek. Ezek közül a legjelentősebbnek azt tartják, hogy a lovassport és a lótenyésztés kapcsolatát még szorosabbra fűzzék. Ezért is a közeli napokban kívánják megalakítani a Magyar Lovassport és Lótenyésztők Egyesületét. Erre már csak azért is szükség van, mert a lovasklubok száma hazánkban egyre szaporodik. Jelenleg 163-at tartanak nyilván, közöttük négy borsodit. (A borsodszirálU Bartók Béla Mgtsz Miskolci Lovasiskoláját. a putnoki Egyetértés Tsz Lovasklubját, az emödi Szabadságharcos Mgtsz. Lovasklubját és a prügyi Tiszamente Tsz Lovasiskoláját.) A tervek szerint ezen lovasklubok ösz- szefogása is egyik alapja lehet a fejlődésnek. Nem véletlenül vonták be az egyesületbe a lótenyésztőket, hiszen a sportlótenyésztés minőségi színvonalának emelése nélkül lehetetlen a nemzetközi porondon jobb eredményeket elérni. Az is igaz persze-, hogy szükség van a lótenyésztés gazdaságossá tételére is. Dr. Papócsi László ezzel kapcsolatban elmondotta, hogy bővítik a lóexport lehetőségeit. Ennek megfelelően napjainkban egy csikóért 45—50 ezer forintot lehet kérni; ily módon a sportlótenyésztés alapja lehet az exportból származó bevétel. Hosszú évtizedek óta gondja a sportágnak a megfelelő szakmai képzés. Ügy tűnik, az idén ebben is gyökeres változás következik be. Kaposvárott, az Állatorvostudományi Egyetem karán állattenyésztő mérnök- képzést indítanak, s itt hozzák létre a Lovasakadémiát. Ebbe a munkába kívánják bekapcsolni a Nemzeti Lovardát is, amely 1988. január 1-jétől a Magyar Lóverseny Vállalattól —, amely csak súlyos veszteségekkel tudta üzemeltetni — az Állalorvostudo- mányi Egyetemhez került. Egyetemi tanüzemmé kívánják fejleszteni, s a bevételek növelése érdekében a Tatter - zál rekonstrukcióját követően nemzetközi klubot kívánnak létrehozni a lovardában. Végül a hazai es nemzetközi versenyekről szólva, a szövetség elnöke elmondotta: augusztusban a Balatonnagy- bereki Állami Gazdaság Balatoni enyvesen rendezi a ket- tesfogathajtó világbajnokságot, Kaposvárott pedig ugyancsak augusztusban díjlovagló Világ Kupa fordulót bonyolítanak le. A beszámolót követően a sportág vezetői számos kérdést kaptak. Megtudhattuk,- hogy a tervezett új egyesületben nem kinevezéssel, hanem választással kapnak tisztségeket az arra érdemesek. Sülő Ödön, a fogathajtó szakbizottság vezetője a Bozsik—Bárdos négyesíogat- ha.itó világbajnokok ellentétéről szólva hangsúlyozta: a szakvezetésnek első dolga volt ezen ellentét feloldása,- így személyeskedés nem zavarja az egyébként kitűnően folyó munkát. Dr. Fehér Dezső, a Magyar Lóverseny Vállalat igazgatója nem rejtette véka alá: a Nemzeti Lovardára az utóbbi években 5,5 millió forintot fordítottak, de ahhoz, hogy külföldi vendégeket is csábítson a Tatterzál, jóval többet kellene még a rekonstrukcióra fordítani, s ezt ők már nem tudják kigazdálkodni. Szó esett még arról is: a lovassport is szeretné képviseltetni magát Szöulban az olimpián, ám szigorú mércét állított a kiküldetésre esélyes versenyzők elé. Tóth Zoltán MG. TERMELŐSZÖVETKEZET felvételre keres daruvezető, lakatos, esztergályos szakmunkásokat, valamint CO> hegesztőket kiemelt bérezéssel, állandó miskolci munkahelyre. Jelentkezni lehet a Középszer u. 11. sz. alatti felvételi irodánkban 8-15 óráig. Megközelíthető: 2, 12, 14. 33, 34-es autóbuszokkal. Kis! er melók részére bábolnai naposcsibék eladók! TETRA-82 húshibrid TETRA-SL tojóhibrid TETRA-H szülőpár ÍETRA-H háztáji TETRA-SL kakas Megnevezés Ar Ft/db Naposcsibe-boltban Házhoz szállítva 9,91 10,26 23.71 24,06 30.71 31,06 10.71 11,06 5,21 5,56 Az árakban a csomagolási költség is szerepel. 500 db lelett a naposcsibék házhoz szállítását vállaljuk. 500 db alatti mennyiséget a szendtöi naposcsibe-boltunkban lehet átvenni A naposcsibék mellett 18 hetes TETRA-SL előnevelt jérce is megrendelhető 110 Ft/db egységáron. A megrendeléseket b következő címre kérjük küldeni: Mezőgazdasági Kombinát Baromfikereskedelem és Szaktanácsadás 2943 Bábolna Telefon: 06 34 69-111, 69-333., telex: 27229, 226555, 27211. A Borsod Megyei Tanácsi Építőipari Yrá11alat alkalmaz középiskolát végzett gépíró adminisztrátort. Jelentkezni lehet: Miskolc, József Attila u. 57. sz. Házköríili munkához és kertészkedéshez értó, megbízható, elsősorban nyugdíjas embert keresek. Érdeklődni; 62-373. A Lakáskarbantartó Ipari Szövetkezet felvesz kapcsolt munkakörbe: éjjeliőrt és olajtüzelésű kazánhoz vizsgázott fűtőt, továbbá elosztógyártásban jártas villanyszerelőket. Jelentkezni lehet: Miskolc, II. Szputnyik u. 1. szám alatt. MH—139448. Szakképzett, leinformálható felszolgálót felveszek. Telefon: 77-803. Az LKM „Hámor** Leányvállalata felvételt hirdet az alábbi munkakörökben: kovács, forrasztár, hőkezelő, esztergályos, lakatos, villanyszerelő szakmával rendelkezők részére. Biztos munkahely, jó kereseti lehetőség. .Jelentkezni lehet munkanapokon az LKM telephelyén, a „Hámor” Leányvállalat munkaügyi osztályán. A Mátra FŰSZERT Miskolci Raktárháza azonnali belépéssel alkalmaz: pénzügyi előadót (gépírni tudók előnyben), tábla- ellenőrt, irattárost, vegyi eladói képesítéssel áruösszcállítót, adat- előkészítőt. A jelentkezés helye: Mályi, Kistokaji u. Budapesti központú, szerelőiparban tevékenykedő vállalat keres változó munkahelyre hegesztőket, lakatosokat, villany- szerelőt. Érdeklődni a 89-l?4-es telefonszámon II. 29-én, III. 1- jén: 8—12 óráig. Építőipari gyakorlattal rendelkező művezetőt, alap- + magas mozgóbér kereseti lehetőséggel felveszünk. Jelentkezni személyesen Miskolc, Vörösmarty u. 148. sz. alatti központunkban lehet. Esztergályost mellékfoglalkozású dolgozónak felveszek állandó munkára. Érdeklődni lehet.: 17— 20 óráig, a 67-064-es telefon- számon. Állandó munkahellyel rendelkező fiatal mérnök hétvégekre, esetleg délutánokra rendszere.« munkalehetőséget keres. Lehet segédmunka, korrepetálás, stb. Válaszokat a kiadóba: „Megbízható 225501” jeligére. Külföldi munkavégzésre magas kereseti lehetőséggel felveszünk EC II—B, GC II — B. AVI C II—B minősítéssel rendelkező hegesztőket, csőszerelőket. Jelentkezés: TARSZOLG Üzemigazgatóság, Miskolc-Pereces, Bollóalja u. 47. sz. alatt. ingatlan 100 négyzetméter alapterületű, kél családnak is alkalmas családi ház eladó. 4 szoba plusz nappali, ebédlő, „tavaszi beköltözés 225 481” jeligére a kiadóba. Nyékládházán 2 szobás, családi ház eladó. Csere is érdekel. Érdeklődni: Nyékládháza, IV. Beia u. 36. sz., Kiss Ferenené- nel, reggeltől estig. Elcserélném ,55 négyzetméteres. 2 szobás, szövetkezed, összkomfortos lakásomat, másfél szobás tanácsira. Érd.: Miskolc III., Hegyalja u. 9. sz. I/2„ 18—20 óra között. 1 -f- 2 fél szobás, panorámás, szövetkezeti lakás tehermentesen eladó. Érdeklődni; este 6-tol Kazincbarcika, Szabó L. u. 34. sz. 1/2. 243 négyszögöl víkendtelek a Ping.vomon eladó. Érdeklődni: 69-021-es telefonon. Parasztház nagy telekkel eladó, vagy bérbeadó. Leveleket: „Jól jövedelmező 348637” jeligére a hirdetőbe. Eladó 2 szobás, telefonos, élés- kamrás OTP-lakás, 410 négyszögöl szőlő-gyümölcsös. Telefon: 52-081, délután. Eladó 3 szoba -f konyha, előszoba, garázs pincével, központi iütéses családi ház. Érdeklődni : Wesselényi u. 9. sz. 111. kerület. A Szent-Bencdeken :>40 négyszögöl zártkert eladó. Érdeklődni: Hejő u. 28. sz. 41 négyzetméteres, egyszobás OTP-lakás eladó a Berekalján. Érdeklődni: Miskolc, Fényesvölgyi u. 14. sz. fszt. 2. Oláh. A NAGTVATHY UTCAI ISKOLA tornacsarnokában ma déluiárt fél 6-tól a női kosárlabda NB I. rájátszás^ keretében a DVTK u Pécsi VSK-val méri össze tudását. A MŰJÉGPÁLYÁN a Miskolci Kinizsi OB I-es jégkorongcsapata a harmadik helyért mérkőzik az Álba Volán együttesével ma 17 órától. A DVTK-STADION edzöpalváján szombaton fél likőr előkészületi labdarúgó-mérkőzésén a DVTK ellenfele a Borsodi Bányász lesz. 52 négyzetméteres tanácsi lakásom elcserélném OTP-garzon- ra. Telefon: 84-758. összeköltözök! Elcserélem 2,5 szobás, telefonos, tanácsi lakásom két tanácsi garzonra, vagy egyszobásra (az egyik telefonos kell legyen). Ajánlatokat: „Tele fonszám 225803” jeligére a kiadóba kérek. Kétszobás, lomkamrás, nagy- erkélyes szövetkezeti lakás eladó. 1,5 szobás szövetkezeti, vagy tanácsi lakást a vételárba beszámítok. Érdeklődni: szombat, vasárnap egész nap, hétköznap 17 órától, Miskolc, Elek T. u. 5. sz. VI 1. Elcserélném OTP-garzonom 1 -f 2 fél szobás tanácsira. Telefon: 67-919. Eladók beépíthető telkek Miskolcon. Telefon: 19 óra után: 49-11-186. Sürgősen eladó 1 + 2 fél szobás, szövetkezeti, tehermentes lakás. Érdeklődni: 72-497-es telefonon, 17 óra után. Miskolcon, a Szabó Lajos u. 16. szám V'8. alatt l -f 2 fél szobás, összkomortos szövetkezeti lakás, kb. 1?5 000 Ft OTP- tartozás átvállalásával, cserelakás biztosítása mellett eladó. Irányár; 700 030 FI. Érdeklődni a Miskolci 4. Sz. Ügyvédi Munka- közösségben dr. Czikray Zoltán ügyvédnél. Szabó L. u. 6. sz. alatt, kizárólag 16—17 óra között a 16-548-as, vagy 35-977-es telefonon, vagy személyesen. 2,5 szobás tanácsi lakást cserélünk tanácsi garzonra + értékkülönbözet. Miskolc, Fazola H. u. 9. sz. II1/4. Családi ház sürgősen eladó, nagy telekkel. Érdeklődni: Ti- szalúc, Rózsa u. 2. sz. Kiserenyöben gyümölcsöskert, a Petérvölgyben szőlő-gyümölcsös konyhakerti lehetőséggel, művelésért bérbeadó. Telefon: 77-178. Fiadó Erenyöben 790 négyzetméter bekerített gyümölcsös 32 négyzetméteres téglaházzal, víz, villany van. valamint egy datolyapálma. Telefon: 73-993. Eladó a Kisavason, a Halász- tanya mellett 2 szoba, konyha, előszoba és borház, nagy pincével, Víz, villany van. Érdeklődni: naponta 16—19-ig Miskolc, Dankó P. u. 23. fszt. 1. Eladó 3 szobás családi ház, azonnali beköltözéssel, gáz, bevezetve, 2 szobás szövetkeze ti lakást beszámítok. Érétékkülön- bözettel. Miskolc, 3545 Pf.: 409. Elcserélnénk l + 2 fél szobás, összkomfortos szövetkezeti lakásunkat, 2 vagy 3 szobás, szövetkezeti lakásra. Garázs jó ha van. telefon: 63-931. Eladom, vagy garzonra cserélem 2 szobás, szövetkezeti lakásom. Érdeklődni 16.50 után, az 51-749-es telefonon. Házat vennék, vagy cserélnek a Győri kapu körül. Csere esetén adok egy 2 és fél szobás OTP és egy 2 szobás tanácsi lakást. Minden megoldás érdekel. Leveleket, „Tavaszi csere 348635** jeligére a hirdetőbe kérek. Eladó nagy lakás alappal, lakható melléképülettel. Érdeklődni: Kistokaj, Szabó Lajos u. 116. sz. Csak hétvégén. Eladó Ernődön 75fl0-ban kész állapotú, eltoltszintes, szobás, garazsos családi ház. beköltözhető állapotban. Irányár: 400 000 Ft + OTP-átvállalás. Érdeklődni: Ernőd, Kazinczy u. 6. sz. alatt. Pince nagyméretű borházzal, igényesnek az Avason, a bortanya felett kiadó (közületnek, vagy társulásnak is). Fűtés, villanyvilágítás van. Érdeklődni: Miskolc, Széchenyi u. 80. sz. Juhász. Tel.: 87-628. Elcserélném belvárosi, megvásárolható, 96 négyzetméteres, telefonos, tanácsi lakásomat telefonos garzon, vagy másfél szobás tanácsiért. Érdeklődni: 19—20 óra között, a 16-114-es tclefonszámon. Eladó 61 négyzetméteres szövetkezeti lakás, kevés OTP-vel, megegyezés szerint, tavaszi vagy nyári beköltözéssel. Megtekinthető 27-én és 28-án, egész nap. Az Avas-dél I. ütem, a vasúti felüljárótól 3 perc. Középszer u. 72. 4/3. Berzéken 2 szobás, összkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen, Jókai út 8. szám alatt. A DVTK SÁTORCSARNOK ABÁN szombaton reggel negyed 9-töl amatőr páros teniszversenyt rendeznek. Nevezni 8 óráig a helyszínen lehet. BÁNKÜTON szombaton délelőtt 10 órától rendezik meg a Csokoládé Kupa amatőr óriásmülesikló tömeg- versenyt. Nevezni 9—9.45-ig a Bánkút Siklub síházában lehet. NAGYMEZŐN szombaton és vasárnap io órai kezdettel országos minősítő biatlon és síversenyt rendez a Honvéd Papp József SE valamennyi korosztály számára. adas-uétel Kis- és nagyvállalkozók, figyelem: Áron alul, kis hibával eladó 1 üb 3 köbméteres homlokrakodó, új kanállal és kétéves Kraz-molorral szerelv«. Érdeklődni: 73-155, 75-081, 16 óra után. NEC típusú, vámkezelt video, 2« db műsoros kazettával eladó. Miskolc, Könyves Kálmán 19. fszt. 2. Kétéves, jó állapotú, nagyképernyős, színes szovjet televízió iü üéo Ft-ért eladó Érdeklődni: 16-347-es telefonon, 1« óra után. Eladók a COMPLEX telephelyen, Miskolc-Görömböly. Szó- lártsik tér 2. alatt (tel.: 60-40i>, kézi szerszám, kisgépek, gépjárművek, speciális felszerelések, gáz-, oxigénpalack, dinamó. gyorsfelvonó, SCAN-DOOR kapu stb. Komondorkölykök. jó vérvona- lú tenyészetből eladók. Érd.: 3786 Lak. Dózsa Gy. út 1. sz. REDŐNY-RELUXA! Gyors szállítási határidővel, többféle színben, automata rögzítővel, ingyenes íelméTéssel. Kérésre házhoz megyeb Tel.: 17-265. Eladó nagyképernyös Orion televízió, fekete-fehér, 3000 EL Érdeklődni: Örs u. 17., délután. Eladó jó állapotban levő Kombi gyermekágy, hempergő és összecsukható gyerekkocsi. Érdeklődni: Pallós u. 16. 2/5. Eladó Wartburg-Barkas henger-dugó, felújított. Szűcs, Fel- süzsolca, Bartók B. u. 75. sz. Simson Swalbe segédmotor eladó. Felsőzsolca, Béke u. 28. sz. Polski Fiat J26 szgk-ra való új autóponyva eladó. Telefon: 19 óra után: 49-11-186. Fekete-fehér lelevízió, sztereó lemezjátszós rádió hangfalakkal és vattacukorkészitő gép eladó. Telefon: 75-540. Fajtagyöztes szülőktől jól fejlett és jól pigmerválf kuvasz kiskutyák eladok. Telefon: 46/ 42-212. Amerikai cocker-spaniel kölyök eladó. Pécs: 72-30-193. Jó állapotban lévő Atlasz garnitúra eladó. Érdeklődni: Engels u. 40. 1II/1.. egész nap. Fisher 710 K képmagnó, Sharp másolós magnó eladó. Érdeklődni: du. 76-048. Üj japán videomagnó eladó, 36 000 Ft-ért. Érdeklődni az esti órákban a 12-297-es telefonon. Eladó olcsón, t éves Commodore -1-4. személyi számítógép. Érdeklődni; 62-339-es telefonon. Nagyképernyős, színes, hordozható fekete-fehér televízió, tolipárnák, csillár, lámpaernyő, üj gyermekkomp eladók. Dankó Pista u. 1. II/1., egész nap. Szász Endre-képek 60 000 Ft-crt eladók. Telefon: 88-986. Eladó 60 W-os Regent erősítő, 4 csatorna 2 fal. Bajcsy-Zs. u. 8. III/2. Miskoie-Tapolcán, a strand területén tejivó-fagylaltozó eladó. Irányár: 180 000 Ft. Válaszokat; „Nyár 225301” jeligére a kiadóba. oktatás Egyetemista matematikából oktatást, korrepetálást vállal. Telefon; 74-114. jármű KG-s frsz.-ú Trabant szgk. e+- ado. Érdeklődni: Miskolc, Középszer 22. fszt. 1. Sikora József. hazassag 37 éves, jó megjelenésű, elvált asszony megismerkedne 38—45 év között, 180 cm körüli férfival házasság céljából. „Fényképes levelekre válaszolok 225 521»» jeligére a kiadóba. vegyes Elveszett Wclsh-terrier szuka kutya, február 18-án. Teste fekete, feje és lábai cservörösek. Kistestű. kb. 8 kilogramm. Szőrzete nyíratlan. Megtalálójának komoly jutalmat adok. Molnár József. Görömböly, Fehér József u. 3. sz. Telefon: 69-315, Tóthné. Női kondíciótorna inda! szombaton 13—17 óráig, vasárnap 9— 12-ig. Érdeklődni az Apolló kondicionáló termében. Cím: Széchenyi u. 19. sz. FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐK Egyetemi és főiskolai felvételi előkészítőket Indítunk levelező úton: magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, pszichológia, angol, német, orosz tárgyakból. (Idegen nyelvekből államvizsga- elökészítőt is,) Sok teszt és feladat! Kérjen tájékoztatót! Címünk: Pallas Felvételi Előkészítő Munkaközösség, 1364 Budapest, 4. PL; 12C. A hét vége sporteseményei s