Déli Hírlap, 1988. február (20. évfolyam, 25-49. szám)

1988-02-26 / 47. szám

1 Tacskó a RSnaita A Rónai Sándor Művelő­dési Központban a ház Csór- tos Gyula Színpada vasár­nap délelőtt mutatja be — Szép László rendezésében — Darió Niccodemi A Tacskó című. háromfelvonásos víg­játékét. A darab egy tizenöt éves kislányról szól. aki az utcán nevelkedik, de tiszta marad, megvédi magát a szennytől. sőt. másoknak mutat példát. Minden szava színes humorral és kacagás­sal van tele. A 10 órakor kezdődő előadás címszerep­lője Bozó Andrea, partnerei: Buczká Zsolt. Dobos Krisz­tina. Molnár Tünde. Szabó Attila. Mikii László, Gulyás Csaba. Szörpválaszték Mintegy 27-fajta szörpöt készítenek Miskolcon az Er­dei Termékeket Feldolgozó és Értékesítő Vállalat üze­mében. A közelmúltban pél­dául szovjet igényt elégítet­tek ki, 50 vagon erdei ve­gyes, és meggyszörpöt indí­tottak útnak. Tegnap még civilek, mától már katonák Búcsú a bevonulőktól A havazás sem zavarta azokat a hozzátartozóka', akik elkísérték a bevonuló fiatalokat. A városi sport- csarnok előtti tér tegnap és ma. már kora reggel bené­pesült annak ellenére, hogy lapunk korábbi számában közöltük, hogy elmaradnak a bevonulási ünnepségek. Ügy látszik azonban, hogy nehéz volt az „átállás”, ezért Kalmár András alezredes tá­jékoztatta a hozzátar tozókat, hogy a bevonulok elindítása folyamatosan történik, és a Tiszai pályaudvaron vehet­nek majd tőlük búcsút. A bevonulok izgatottan várták, hogy ki hová kerül. Egy szemüveges fiatalember — szakképzettsége pincér — úgy tájékozódott, hogy kép­zettségének megfelelő helyen fog sorkatonai szolgálatot teljesíteni. Azok, akik az MHSZ-nél részesültek különböző ki­képzésben (gépkocsivezető, távírász stb.) általában az adott szakfegyvernemekhez fognak kerülni. Oláh Lajos is az MHSZ-nél kezdte el az ejtőernyőzést, ezért szeretné azt a „seregben” is folytat­ni. (Mint ahogy azt megtud­tuk, a vágya teljesülhet.) A bevonuló fiatalok az adategyeztetés után orvosi vizsgálaton vettek részt, majd tájékoztatást kaptak az őket és hozzátartozóikat érin­tő szociális kérdésekről. A honvédelmi miniszter parancsának ismertetése után átadták őket az érintett ka­tonai szervezeteknek, és a déli órákban az utolsó cso­port is elhagyta a Sportcsar­nokot. A Tiszai pályaudva­ron köszöntek el az ottho­niak tóL Stop, egy percre! Komputerben a balesetek I.ényegesen kevesebb köz­lekedési baleset történt vá­rosunkban tavaly, mint az act megelőző esztendőben. S ami nagyon örvendetes, csökkent a halálos, a sú­lyos és a könnyű sérüléssel járó balesetek száma is. Ta­valyelőtt 28-an vesztették életüket városunk közútja­in. az elmúlt évben viszont néggyel kevesebben, gőzben csaknem hatvannal kevesebb volt a súlyos sérült. . Erről számoltak be a te­rületi Közlekedésbiztonsági Tanács tegnap délelőtti ülé­sén. Szikszói Zoltán rendőr- őrnagy, a Miskolci Rendőr- kapitányság közlekedési al­osztályának vezetője ismer­tette városunk és vonzáskör­zetének közlekedésbiztonsági helyzetét. Elmondotta, hogy a statisztika számitógépes feldolgozása korántsem ön­célú feladat. Nem arra szol­gál, hogy növeljük az ad­minisztrációt, s ennek tük­rében könyveljük el a bal­eseti i helyzet javulásának eredményét. A statisztikai számok leg­apróbb változásából is mesz- szemenő következtetéseket vonhatnak le a szakemberek. Figyelemmel kísérik, hogy mikor, hol és milyen szabá­lyok áthágása következtében történtek a balesetek. S en­nek következtében történtek a balesetek. S ennek isme­retében fokozottabb ellenőr­zést tartanak a veszélyezte­tettebb területeken, a kriti­kusabb napokon és napsza­kokban. Ugyanakkor a köz­lekedésbiztonsági. tanács ak­tívái előadásokon, tanfolya­mokon ismertetik a megtör­tént baleseteket okulásként, elemzik, a körülményeket, Bunda lesz belőlük Különös hirdetés jelent meg a közelmúltban a lapok­ban. Közhírré tette a Borsod Megyei Állatforgalmi és Hús­ipari Vállalat, hogy pézsmát keres megvételre. Maros Sándor, a vállalat bőrrészle­gének vezetője: — Természetesen nem a húsáért vesszük át ezeket az apró állatokat; csupán a bőr­re van szükségünk. Akik ke­vésbé járatosak a női divat­ban, azok nem tudhatják, hogy egy hosszú pézsmabun­da manapság 70 ezer forint. A félkabátot sem vehetjük meg 40 ezernél olcsóbban. Ezekért a barnás szárdara­bokért 200 forintot fizetünk, ha első osztályúak. A Takta­és a Bodrogközben most kez­dődik a felvásárlási szezon. Rövid az idő, mivel az áp­rilisi pézsma bőre már sem­mire sem jó. A tavaszi pár­záskor vedlik a szőrük, a szűcsök sem veszik át tő­lünk. Szeretnénk most egy­két hónap alatt 1000—1200 darab pészmabőrt felvásárol­ni. Az eddig leadott példá­nyok koronaszőrének mi­nősége kifogástalan. Termé­szetesen a pézsmán kívül a nutria és a görény bőrét is átvesszük. A pézsmáé azért fontos számunkra, mert ezek az apró állatok csak a va­donban élnek. Nem tenyészt­hetők, mint a nutria vagy a görény. Polcrendszer műanyagból Két új háztartási berende­zés gyártását kezdték meg a Borsodi Vegyi Kombinát miskolci Műanyaggyárában. A LENE A univerzális polc- rendszer és a THERMEA fürdőszoba-garnitúra nem­csak belföldön keresett, ha­nem országunk határain kí­vül is. A gyár a termékeit szocialista piacra és Auszt­riába is szállítja. amelyek együttesen egy-egy tragédiához vezettek. Tavaly a legtöbbször köz­lekedési baleset a második napszakban következett be. s a legkritikusabb nap csü­törtök volt. A hét közepén 87 karambolt számoltak össze. Sajnos, az elmúlt esztendő­ben is a relatív gyorshaj­tásból származó tragédiák álltak az élen. összesen 140 helyszíneléskor szerepelt a gyorshajtás a baleset oka­ként Egy esztendő alatt 256 személygépkocsi-vezető hibá­jából történt karambol. Ugyanakkor a teherautók pi­lótái 50, míg az autóbuszoké 18 ütközést, gázolást okoz­tak. Ha a közlekedésben részt vevő járművek arányát nézzük, a szokottnál többen vétettek a szabályok ellen a hivatásos volánforgatók. Régi, visszatérő gond, hogy amíg a hivatásos gép- járművezetők folyamatos KRESZ-továbbképzése köte­lező és megoldott, addig az úgynevezett „úrvezetők” el­méleti tudásának szintentar- tása elmarad. Aki egyszer levizsgázott a KRESZ-ből, megteheti, hogy 15—20 évig kezébe sem veszi a KRESZ- könyvet. S akármilyen gya­korlott vezetőről is legyen szó, az elméleti tudást is fel kellene frissíteni időnként. Még az évi 10—15 ezer ki­lométeres vezetési gyakor­lat sem pótolja az elég gyak­ran megújuló szabályok fo­lyamatos elsajátítását. (szántó) Családi körben Van is házuk, meg nincs is * Veronikának is jó lenne már egy külön gyerekszoba. Elmúltak azok az idők, amikor a házasságok előtör­ténetei a tánciskolákban, a bálokon kezdődtek. A fia­tal Kőhalmi házaspár a ki­vételek közé tartozik. A Főnix társastánccsoport tag­jaiként ismerkedtek meg. Attila, ha tehette, Máriát kérte fel. Az esküvőjükön a tiszteletükre az egész cso­port a Gyertyafénykeringő­vei köszöntötte az ifjú párt. — A rajongásig szeretem a táncművészetet. Igencsak foglalkoztatott, hogy miként lehetnék táncpedagógus. An­nak idején a Népművelési Intézet nem tudott választ adni, hogy mikor indul Mis­kolcon ilyen tanfolyam. De arra felhívták a figyelme­met, hogy ötéves táncosmúlt, és egy kis balettelőképzett­ség is szükséges hozzá. Vál­laltam. S elvállalt tanítvá­nyának 25 éves létemre Frei- mann Leona balettmester is. A tizennégy érés osztálytár­saimnak bizony meg kellett magyarázni, hogy mit ke­res ott egy ilyen korelnök. # LEENDŐ TÁNCTANÁR — Közben a miskolci tánc­pedagógusok — köztük Fü- geczkyné Balogh Mária — is szorgalmazták, hogy induljon egy ilyen tanfolyam. S a je­lentkezők tavaly nyáron egy­hetes. intenzív kurzuson vet­tek részt. Nekem ekkor már öt hónapos volt a kislá­nyom, és Attila vállalt át mellettem minden teendőt. A tandíj egy fél évre 1500 fo­rint, plusz a tankönyvek ára. Megvallom, igen kemé­nyen meg kell azért dolgoz­ni, hogy a rostavizsga után majd benn maradhassak a csoportban, és C-kategóriás táncpedagógusi képesítést kapjak. — A tervei is érdekelné­nek. mert mint mondta: sze­A VEGYÉPSZER VÁLLALAT LENINVAROSi FOSZERELÉS-VEZETÚSÉGE felvételre keres technológiai szerelési gyakorlattol és vezetői tapasztalatokkal rendelkező • okleveles gépészmérnököket, % vegyipari gépésztechnikusokat FIZETÉS: megegyezés szerint JELENTKEZÉS: Justh András főszerelésvezető 3560 Leninváros, TVK II. telep. Pesti Barnabás út 8. I; 120. szoba. Telefon: «9/11-746 Telex: 62-783 réti a szakmáját, s mint fér­fiszabó dolgozott a kisma- maság előtt a Mérásznál. — Csupán a tánctanítás­ból megélni nem akarok, hi­szen a családtól az nagy ál­dozatot követelne. De na­gyon szeretnék gyerekekkel foglalkozni a svédek mintá­jára. E korosztálynál éppen a nehézségben látom a szép­séget. • KI MINEK MESTERE? - OTTHON A házasság persze nem­csak annyiból áll, hogy egy életen át táncolnak. Azon is múlik, hogy ki mit ad még a közösbe, ami természete­sen pénzre is váltható. Atti­la esküvői öltönyét Má­ria varrta, s ő dicséri, hogy neki még senki sem tudott ilyen, alakjára való nadrágot készíteni. És meg­mutatja az édesanya.' hogy négyszáz forint anyagkölt­ségből milyen kétrészes ano- rákot varrt a kislányának, amiért az áremelés előtt 1000 forintot kellett volna kifizetni. A Mérusznál dol­gozói kedvezmény, hogy a munkaidő után varrhatnak maguknak, amiért lényegé­ben csak az áram díját ke1! kifizetni. De itthon is van varrógépük, így minden házilag készül. A családfő szakmája is olyan, hogy áldás a háznál. A 2-es Számú Szakközépis­kolában az érettségi mellé műszerészi képesítést is szerzett, s most ebben a szakmában dolgozik a Bor­sod Megyei Tejipari Válla­latnál. Az otthoni kis mű­helyt fel kellett ugyan ál­dozni, mert abból alakítot­tak ki egy másik konyhát. S nyilvánvaló, hogy itt is mesterkedett, a kőműves- és a vízvezeték-szerelési mun­kálatokig’ mindent elvégzett És megvan már a legdrá­gább „közös szerzeményük is”, az egyéves Veronika. • RAGASZKODÁS A SZÜLŐI HÁZHOZ — Hibádzik-e még valami a boldogsághoz? — Van is lakásunk, meg nincs is — mondja a csa­ládfő. — Ez a Kondor Béla utca 23. szám alatti ház és a 800 négyszögöles telek fe­le az én nevemen van, és a szüleimmel együtt lakunk. Égj’ szoba a miénk — mond­ja Attila. — Szép terveink voltak, hogy beépítjük a te­tőteret. mert szeretnénk még egy gyermeket, de úgy lát­szik, az előbbi meghiúsul. A tanács Petőfi utcai műszaki osztályán nagyon kedvesen fogadtak, mindenről tájékoz­tattak, de a lényeg: a rész­letes rendezési terv szerint a leendő tehermentesítő út egyik bekötőútja a ház kö­zepét szelné át. Mi. mint laikusok kérdőjelezzük meg, hogy így van-e erre szükség, mert úgy látjuk, hogy a most meglevő utcán is elférhet az út szélesítésével akár négy sáv is. ,A lényeg, hogy most bi­zonytalanságban vagyunk: tíz7húsz évet kell-e várni, míg 1 itt út ’ épüf ’ hogy - kap­hassunk a ház helyett mási­kat? Eladni nem lehet. Ha ráköltünk, kérdés, megté­rül-e? Ezért szeretnénk most végignézni minden lehetősé­get. „Minden megoldás ér­dekel”. csak ittmaradhassunk a szülői házban. Oláh Erzsi ic Az édesapa műpártoló. Ö a szobájuk falára. ,tette át” Vasarely festményét (Kerényi László felvételei) Koncert és házibuli A Molnár Béla Ifjúság: és Űttörőház alighanem tele lesz a mai délutánon; ösz- szes helyiségeiben — ahogy mondani szokás — zajlik majd az élet. Az ifjúsági ház nagytermében „úttörő- házibuli” lesz. a hirdetmény szerint belépés szigorúan 14 éves korig. (Ezt a hajlott életkort a helyszínen iga­zolni is kell' úttörőigazol­vánnyal, vagy az éppen meg­kapott személyi igazolvóny- nyal...) A belépődíj mind­össze 20 forint lesz. a mu­latság délután 4 órakor ve­szi kezdetét. Ugyancsak holnap dél­után, de az úttörőházbar» koncert kezdődik: 6 órára várják ide a Hétfői Hírek nevű együttes rajongóit, HH-koncertre.

Next

/
Thumbnails
Contents