Déli Hírlap, 1987. december (19. évfolyam, 279-303. szám)
1987-12-21 / 296. szám
Ui lakókörnyezet Az idei esztendő a környezeti kultúra éve városunkban. Számos akciót, mozgalmat kezdeményeztek a szervezők, hogy valóban szebbé, Otthonosabbá váljon Miskolc. Az egyik ilyen verseny A kulturált városi környezetért címmel kezdődött tavasszal. A jelentkezők nyolc kategóriában pályázhattak. Nevezhettek a családi házas övezetek, a szövetkezeti és a MIK-Jakások, óvodák, iskolák, boltok is. A versenynek két fordulója volt. Tavasszal és ősszel vizsgálták, hogy ki mit tett környéke csinosításáért. A díjakat a napokban adták át. Az értékelt épületek közül mutatunk be kettőt. Első díjat kapott a többi között — a 101-es Szakmunkásképző Intézet (felső képünk) és a Berekalján levő 35. számú társasház. (Fejér Ernő felvételei) Ma az úttörőházban A mi karácsonyunk Három avast lakással kezdik Januárban már árvereznek? Kevés a szankció a nem fizetők ellen Elárverezhetik a tanácsi lakásokat is, írtuk a közelmúltban. Azóta több jogszabályértelmezés látott napvilágot ezzel kapcsolatban. Hivatalosan is megerősítették, amit már az elet igazolt: a tanácsi lakások bérleti joga egyszerű vagyontárgy, amit adhatnak, vehetnek, s természetesen el is árverezhetnek. Dr. Fekete Erzsébet, a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat igazgatási csoportvezetője: — Megkezdtük az előkészületeket, az V. számú ház- kezelőség három lakását elárverezzük a közeljövőben. Most december második hetében nyújtottuk be a kérelmet az eljárás megindítására. Ezekben az avasi lakásokban élő bérlök személyenként 10—20 ezer forintos lakbérhátralékot gyűjtöttek össze. Számítunk arra, hogy ha elkelnek ezek a lakások, az adósság egy része megtérül. + NYOLCMILLIÓ A TARTOZÁS Nem először tesszük szóvá, hogy a városunkban felgyülemlett lakbérhátralék meghaladja a 8 millió forintot. Az utóbbi hónapokban 2 és fél milliót törlesztettek az az adósságtömegből, de a fennmaradó kintlevőség behajtására nincs sok remény. A vállalattal szembeni tartozás „begyűjtésére” kevés a lehetőség. Például egyI'na- pos lakbérfizetési késedelem teheti a vállalat igazgatási és jogi osztálya. És ha ez az intézkedés sem jár sikerrel, következik a közjegyzői letiltás, a bírósági végzés, majd a végrehajtás. Mindez hosz- szan tartó procedúra. Manapság két-három ezer forintos lakbérhátralékkal évekig lakhat bárki a lakásában csaknem zavartalanul. + BÍRÓSÁGI ÚTON A jogszabályok lehetőséget teremtenek arra, hogy a lakbérnemfizetések esetén bírósági úton kérjék a bérleti jogviszony felmondásának megállapítását. Jelenleg 2U0 ilyen per folyik, a MIK kezdeményezésére. Ha ezek közül bármelyiknél is a vállalat javára döntenek, a tanácsnak kell majd gondoskodni a bérlő szükséglakásban való elhelyezéséről. Mindezeket a lehetőségeket számba véve „kevés” a fegyver” a nemfizetőkkel szemben. Szükséglakás híján aligha lehet az érintetteknek felmondani a bérleti jogviszonyt. Az elárverezés sem riasztja a notórius nemfizetőket. Már ők is tudják, hogy lakásukra csak azok licitálhatnak, akik kisebb komfortfokozatú, de legalább hasonló nagyságú bérelemény- nyel rendelkeznek. Egy öttagú családot ugyanis áttehetnek kisebb komfortfokozatú bérleménybe, de annak a nagysága meg kell, hogy feleljen a népes família jogos igényeinek. + JOGOSAN IRRITÁL Véleményünk szerint ebben a kérdésben perdöntő lenne, ha a lakáskiutaló hatóság még a bérleti jogviszony megteremtése előtt szerződésben szankcionálná a lakbérfizetés kötelességeit, Kikötnék, hogy egy bizonyos összegű lakbértartozás esetén a bérleti jogviszony megszűnik. Sajnos, a hozzáértők ezt most még lehetetlennek tartják. Véleményűit szerint ez ellentétes lerme a szociálpolitikai alapelvekkel. Ráadásul tisztességtelen módon hátrányos helyzetbe hozná a leendő bérlőket, s • mi több, a kiutaló hatóság visz- szaélne a lakásra várók,szorult helyzetével. Sokak saerárt mégis en lenne a legegyszerűbb: taten sok bírósági eljárást, tárgyalást takaríthatnánk meg. S kevesebb lenne a vállalat kintlevősége, amely most jogosan bosszantja a lakbért tisztességesen fizetőket. Átvevőktől a vevőkig Leltár és árukészlet Adalék a 1 YK-ból Aszfalt, amely nem gyűrődik A forgalmas kereszteződé sekben, a buszmegállókban gyakran íelgyűrődik az aszfalt, kerekvályúk keletkeznek, a hullámos felület szinte szétrázza az autót. Ez nemcsak kellemetlen, hanem kifejezetten balesetveszélyes, különösen ha vízzel, jéggel telik meg a mélyedés. Világszerte hosszú idő óta keresik a szakemberek a megoldást, ám eddig nem túl sok sikerrel. A Pest Megyei Közúti Építő Vállalat nemrég felvette a kapcsolatot a holland „HWZ” céggel, melynek eddigi kísérletei igen jó eredménnyel kecsegtetnek A magyar vállalat — a többi közúti építő vállalattal közösen — megvásárolta az úgynevezett Restaplast aszfaltkeverék gyártási technológiájának licencét. Ez a kétféle adalékanyaggal feljavított aszfalt — a hollandiai tapasztalatok szerint — akár 6—8 évig is gyűrődésmentes marad a legforgalmasabb útszakaszokon is. A két speciális adalékanyagot nem szükséges külföldről beszerezni, ugyanis a Magyar Ásványolaj és Földgáz Kísérleti Intézet- és a TVK a két anyagot megfelelő minőségben képes előállítani, és vállalkozik is a gyártásra. A mi karácsonyunk címmel ünnepi délutánra várják ma délután 3 órára az általános iskolásdiát az úttörőházba. A karácsonyi néA címben szereplő két eseményt háromszáz év választja el egymástól, és puszta véletlen, hogy egymás mellé kerültek a december 18-i lapok híroldalán. Ezenkívül legfeljebb annyi a közös bennük, hogy egyik sem dicsőségteljes — ha a törökök, illetve az MLSZ volt főtitkárának az oldaláról nézzük a dolgot. Nyilván sejtik, hogy az egyik esetben arra az ünnepségre célzok, melyet a vár visszavételének, a törökök kivonulásának alkalmából rendeztek Egerben, a másik esetben pedig arra, hogy vádat emeltek dr. Páncsics Miklós, az MLSZ volt főtitkára ellen, mivel „enyhén”, ittas állapotban vezette járművét és balesetet okozott. Az évforduló napja — Egerben — december 17-e volt, mert három évszázaddal ezelőtt e napon hagyta el Rusztem bég és négyezer katonája a várat, több hónapi kléheztetés után. A rádió szemfüles riportere az ünnep reggelén megkérdezett néhány egri középiskolást: tudják-e, miért jeles ez a nap? Nem tudták. Volt, aki arra gyanakodott, hogy a közelgő tanitási szünetet kell ünnepelni. Akadt viszont egy öntudat fos apa, ki mélyen elítélte pi játékokon kívül lesz itt bábszínház, táncház, s különféle szakmák képviselői mesterségük fogásaiból bemutatót tartanak. az ifjabb generáció történelmi tájékozatlanságát, és biztosította a riportert: családjukban ilyesmi nem fordulhat elő, mert ő megismertette gyermekeit a szűkebb és tágabb pátria történetével. Csak helyeselni lehet az ilyen szülői magatartást. Azt viszont kevésbé, ha az ország felnőtt közvéleményét gyermeknek vélik egyesek, és sokáig eltitkolják előle a volt főtitkár „kivonulásénak” valódi okát. Annak idején ugyanis először csak any- nyit lehetett tudni, hogy dr. Páncsics Miklós lemondott, valamiféle betegség, vagy baleset miatt. Aztán itt is, ott is suttogni kezdték, hopy a lemondás nem is volt annyira önkéntes, a valódi ok baleset, de olyan baleset, amit ő okozott. És most itt van a titkok fátylát fellebbentő közlemény. Hogy miért tették idézőjelbe a lapok az „enyhe’ szót. mellyel a dr. Páncsics veiében kimutatott alkohol koncentrációit jelezte a közlemény? Azoknak a kedvéért, akik nem tudnák: 0.3 ezreléktől 0.8 ezrelékig szabálysértésnek minősül az alkoholos befolyásoltság akkor is. ha a volán mögött ülő semmi galibát nem okoz, csak rajtakapja egy rutinellenőrzés. 0,8-töl 1,5 ezrelékig után felszólítólevelet küldenek. amelyben 8 napos haladékot biztosítanak a bérlőnek. Ha ez eredménytelennek bizonyul, ugyanezt megkivonulása enyhe, 1.51-tőj 2.50-ig középfokú, 2.51 töl 3.50-ig súlyos, 3,51-en felül pedig igen súlyosnak minősíttetik a vérben lévő alkohol koncentrációja. Dr. Páncsicsnál a véralkohol 1,04 ezrelék volt, jócskán indokolt tehát idézőjelbe termi az „enyhe” jelzőt! Laptársunk rendszeresen közli az ittasan vezetők nevét, lakcímét, hozzátéve. azt is, hogy a pénzbüntetésen felül, mennyi időre vonták be a jogosítványukat. Nehezen érthető tehát az a finom tapintat. mellyel dr. Páncsics ügyét kezelték, hiszen ő ittassága miatt el is veszítette uralmát a jármű felett: áttért az úttest bal oldalára — miután áttörte a rakpart kőfalát —. és összeütközött a vele szemben szabályosan haladó járművel. Hárman könnyebben sérültek meg (csakúgy mint dr. Páncsics), a gépkocsi egyik utasa viszont súlyos sebesülést szenvedett. Nos. ez az, amit nem hoztak az ország — gyermeknek tartott — közvéleményének tudomására hosszú ideig az illétékesek. Kész Mohács — az ilyen hírszolgáltatás. Pedig a törököket már rég kiűzték!? (békés) A kiskereskedelmi vállalatok nem veszik át a nagykereskedőktől az árut az év végi leltárak előtt — ez a hír röppent fel városunkban a napokban. Nagykereskedelmi vállalatoknál érdeklődtünk: így van-e valóban? A Mátra Élelmiszer és Ve- gviáru Kereskedelmi Vállalat igazgatójától. Kenyeres Árpádtól megtudtuk; ezeknél az árucikkeknél ilyen gondok nincsenek. Igaz, a fogyasztói igények naponként változnak, de ehhez a nagy- és kiskereskedelem az évek alatt már megtanult igazodni. A Vas vili Kereskedelmi Vállalat Borsod megyei ki- rendeltségén Hatvani Ernő igazgatót kérdeztük. Elmondta; a Vasvill-cikkelvet forgalmazó üzletek év végi leltár előtt állnak. Ilyenkor decemberben, a kevésbé keresett cikkekből kisebb számban vesznek át. Néhány háztartási cikkből, valamint csavarokból, szögekből tehát kevesebb van a polcokon. A vásárlók azonban az ünnep előtt többnyire nem is azért járják a boltokat. A mostanában hiánycikknek számító műszaki áruk, mint a színes televíziók, fagyasztóládák nem azért nem kerülnek a vásárlókhoz, mert a kiskereskedelem nem veszi át a nagykereskedelem raktáraiAz Országos Mezőgazdasági Fajtaminősítő Tanács egy holland eredetű zöldborsó hazai köztermesztésére tett javaslatot, ez Solara néven kerül majd forgalomba. Elfogadták a magyar Léda fajtanevű zöldborsót, amely a hazai minősített fajták között a legkorábbi érésű és felveszi a versenyt az ebbe bői, hanem mert a gyiárttffc keveset szállítanak. A Papír- és Irodaszer Nagykereskedelmi Vállalattól származó áruk átvételéről, Tőzsér István, kereskedelmi igazgatóhelyettes tájékoztatott. Valóban kevesebb árut rendelnek és vesznek át a boltok. Inkább a háztartási papírárukra, szalvétákra, papír zsebkendőkre és egészség- ügyi papírokra figyelnek. Ebből az érkező mennyiség hamar kikerül a pultokra. Szintén gyorsan eljut az üzletekbe a karácsonyi és hagyományos csomagolópapír is. várja a kiskereskedelem az árazógépeket, szalagokat stencilfestékeket is. Az egyéb cellulóz- és papíripari termékek hiányáról szintén nem tehetnek az üzletek. A gyártónál és ebből adódóan a raktáráruházakban is csak korlátozott mennyiségben van. * Az év végi nagy hajrában, a karácsonyi bevásárlások idején előfordulhat tehát, hogy bizonyos, kevésbé keresett árukból az üzletek ^ a leltárra is gondolva, kevesebbet vesznek át. A slágernek számító cikkek azonban, mrrrt kiderült, a gyártótól függően érkeznek a boltokba. f. a. az éréscsoportba tartozó külföldiekkel. Janka nevet kapott a szintén hazai eredetű sárgahüvelyű bokorbab, ezzel a külföldről behozott vetőmagot lehet helyettesíteni. Az új paradicsom, a Lugas jól bírja a szállítást és gyümölcse a minősítések szerint igen jó ízű. A törökök és a főtitkár Léda, Janka, Lugas