Déli Hírlap, 1987. szeptember (19. évfolyam, 202-227. szám)
1987-09-03 / 204. szám
Egy pohár íej Választék az iskolákban Nem minden gyerek tud leülni az asztal mellé a szüleivel reggelizni. A pedagógusoknak ugyancsak szomorú tapasztalataik vannak: sokan étlen-szomjan ülnek be reggel az iskolapadba. Pedig az lenne a legfontosabb élettani szempontból is, hogy a kicsinyek és nagyobb étvágyú kamaszok is reqaelizzenek. A tejnek és a tejterméknek ott kellene lenni minden terített asztalon. Ahol a szülő nem tud erről gondoskodni, még akkor is van mód és több lehetőség is, hogy hozzájussanak, mégpedig az iskolatej-akció keretében. Megkezdődött-e a szállítás, s miiyen ellátást ígérnek, erről tudakozódtunk | a Borsod Megyei Tejiprri Vállalatnál. Elmondták. ' hogy a múlt év kedvező tapasztalatai alapján sok Ítélvén már az első iskolai naptól kezdve kapják a gyerekek az iskolatejet. Először is, szállítanak azokba az élelmiszerüzletekben, amelyek közel vannak az iskolákhoz, hogy ott is megvásárolhassák a gyerekek a tízóraira valót. Másrészt a gyermekélelmezésért felelős vendéglátóipari vállalatok, azaz az iskolai konyhák és büfék is kiveszik részüket áz ellátásból. Ahol ilyenek nem működnek, ott az iskolák úttörőcsapatának megbízottjával vette fel a tejipari vállalat a kapcsolatot, s a gyerekek megrendelései alapján közvetlenül az iskolába szállítják az iskolatejer. De nemcsak tejet. Van lehetőség választásra is. Azok, akik jobban szeretik a kakaót, a csokis tejet, a ka- ramellt, azt vehetnek. Sőt, az iskolai büfék méretétől és hűtőkapacitásától függően a tejipar más ínyencségeit is fogyaszthatják a gyerekek. Szeptember 2-án már 25 ezer pohár frissítőt szállított a tejipari vállalat. Még nem jutottak el mindegyik iskolába. Van, ahol még csak most szervezik, s írják össze az igényeket. A hónap közepére körülbelül megduplázódik ez a mennyiség. $ Hi-Fi minőséget tudnak produkálni. (Herényi felv.) produk A klasszikusoktól a kortárs zenéig Muzsikáló könyvtár Egy pere lemásolt anyag - megbízhatóan minőségi kivitel - mindössze egy forint. És a tartalom nem akármi, művészet a javából. Egyforintos művészeti szolgáltatás? Hol von ,.már manapság ilyen? Nos van. A II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Zenemű- és hangtára ilyen áron kínálja szolgáltatásait. Mi is az a Zenemű- és hangtár? Dr. Környey Lászlóné, a könyvtár igazgatónője kérdésünkre nagyon tömören fogalmaz. — A megyei könyvtár könyv-, hanglemez-, hang- felvétel és zenei folyóirat gyűjteménye, amely 1974-től külön gyűjteményként áll mindenki rendelkezésére. Ez nem kizárólag zenei anyag. Lehet egy Miskolcon elhangzott orgonaverseny épp úgy, mint mondjuk Nagy László utolsó nyilvános szereplésének hanganyaga, vagy a Tokaji írótábor vitáinak felvétele. Kívánságra természetesen ez is hozzáférhető. + MINŐSÉG ÉS MÁSOLÁS Amint Csőry Lászlóné, az olvasószolgálat vezetője mondja, a Zenemű- és hangtár külön katalógus- rendszere mindenben pontos eligazítást ad. A köteles példányok bevezetése óta örvendetesen megnövekedett állomány most 6745 hanglemezt és hangszalagot, 4580 kottát, 335 saját felvételt, valamint sok száz könyvet és szakfolyóiratot foglal magába. A folyóiratok, kézikönyvek szabadpolcos rendszerben, bármikor hozzáférhetők, de ki nem kölcsönözhetők. Másoltathatok Viszont oldalanként, hat forintért xeroxon, miként a zeneművek kazettára vagy hangszalagra. Dr. Benkő Csabáné, a zeneműtár vezetője azt állítja, hogy ezek a másolatok technikailag tökéleteseknek tekinthetők, s amióta — ez 1986-ban történt — a zenei részleget korszerűsítették, Hi-Fi minőségűek. Jórészük lézeres hangszedőkkel is előállítható. A részleg rendben tartott kis stúdiója ezt az állítást támasztja alá. Ebből a kis kamrából 16 lehallgatóhelyre 14 különböző felvételt tudnak szolgáltatni. Igénylői elsősorban a Zeneművészeti Főiskola hallgatói, akik tökéletes minőséget kérnek, de mások is szívesen időznek a boxokban. Évente az érdeklődők száma meghaladja a tízezret, de elég sokan másoltatnak, s igen sokan kölcsönöznek is. + MINDEN KOROSZTÁLYNAK • A Zenemű- és hangtár átgondolt, jól szervezett, kis túlzással azt is mondhatnánk rá, hogy nagyüzemi. Pedig gondozói, szervezői mindent megtesznek azért, hogy ne váljon azzá, hogy a nagyság, a tárolt anyag számbeli növekedése, a hullámzó látogatottság ne befolyásolják előnytelenül a használhatóságot. Leválasztották például — miként az igazgatónőtől megtudtuk — a gyermekzene lemeztárat. Nem valamiféle szakosítási mánia okán, de abból kiindulva. hogy az úgynevezett komolyzenei részleg zavartalan működését még tovább tökéletesítsék. Természetesen nem a legfiatalabbak kizárását jelenti ez a technikailag legjobban felszerelt lehallgatóhelyek környékéről, hanem pusztán annak elkerülését, hogy a gyerekek tömeges jelenlétét a boxok körül megakadályozzák. Komoly zenét egyénileg és belépővel nyilván ugyanitt ők is hallgathatnak. És most már ugyanolyan feltételek között, mint a nagyok. Sőt, zenei érdeklődésüket más, éppen a megyei könyvtárban kialakított módon is kielégítik. A zeneórák a könyvtárban lehetőségeit az általános és középiskolák zenetanárai is kihasználhatják, de tréfás zenei vetélkedőket is szer+ KOTTÁK, KAZETTÁK Az élő kapcsolatot a zenei oktatási intézményekkel, a megye zenei életével természetesen nemcsak ez jelenti. A zenekarokat, a működő énekkarokat hanganyaggal, kottákkal is szívesen kisegítik. Ha pedig éppen azt igényli valaki, mondjuk egy iskola, akkor Ázsiai vadászatok Ázsiai vadászatok címmel tart előadást a Miskolci Vadászklubban (Bajcsy-Zsi- linszky út 4.) szeptember 4- én, pénteken, délután öt órától Földes László, nyugalmazott miniszterhelyettes. A több sikeres vadászkönyv szerzője az előadás után a helyszínen dedikálja" műveit. A vadászklub vezetősége várja az érdeklődőiket a rendezvényre. zenetörténeti kazettákat is összeállítanak. Lehet ez klasszikus, vagy popzenetörténet, de akármilyen jellegű oktatási segédanyag az iskolai zenei képzést megkönnyítendő. Legnépszerűbb ezek közül az a két kazet- tányi sokszorosított felvétel, amit a tananyagban is hiányosan jelenlévő magyar kortárs zenéből állítottak össze. Az Üj Zenei Műhely, a szaktanárok és a könyvtár szakemberei dolgozták ki a felvett anyagot. Ez gyakorlatilag minden oktatási intézmény rendelkezésére áll. Végül, de nem mellékesen említsük meg a Zenemű- és hangtár nyelvi részlegét is, ahol az idegen nyelvek iránt érdeklődőket szolgálják ki. Az idén ez a részleg is különvált, mert a nyelvtanulás megint más természetű munkát és körülményeket igényel mint a zenehallgatás. Külön nyelvtanár és könyvtáros segít. (gyöngyösi) CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Ciróka-maróka. — 13.00: Klasszikusok délidöben: Nagy mesterek kamarazenéjéből. — 14.00: Hirek. — 14.10: A magyar széppróza századai. — 14.25: Nóták. — 15.00: Bubi. — 16.00: Hírek. — 16.05: Teliszájjal. — 17.00: Halálnak halála. — 17.30: Fúvóskeringók. — 17.46: Ábra- hám Pál operettjeiből. — 18.15: Hol vol, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.25: Hangal- bum. — 20.25: Glenn Gould két zongoraversenyt játszik. — 21.21: Buváry Lívia népdalfeivételei- ből. — 21.40: Magyar aranyásókkal Kubában. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Régi fúvószene. — 22.50: Peres, poros iratok. — 23.00: Operaest. — 24.00: Hirek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.16: Népszerű fúvósátiratok. — 12.25: útikalauz üdülőknek.’ — 12.30: A népművészet ifjú mesterei. — 13.00: Hirek. — 13.05: Nosztalgiahuiiám. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Nem felejtettük el? — 15.00: Hirek. — 15.05: Néhány perc tudomány. — 15.10: Operaslágerek. — 15.45: Törvény- ! könyv. — ir.,00: Halló. Berlin: — Halló, Budapest! — 17.00: Hírek. — 17.08: Műsorismertetés- — 17.10: Dés László dzsessz- együttese játszik. — 17.30: Hazajárás. — 18.30: Slágerlista. — 19.00: Hírek. — l?.o:>: Operett- kedvelőknek. — 26.00: A Poptarisznya dalaiból. — 21.09: Hírek. — 21.05: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Szép nőkről lesz szó. — 22.02: Népdalkörök pódiuma. — 22.27: Zenélő filmkockák. - 23.00: Hírek. — 23.20: Mr. Amir, a magányos londoni reggae-zenész felvételei. — 24.00: Delibes: Sylvia — részletek. Bartók rádió: f2.33: szájadnak kórusm öveiből. — 13.00: Hírek. — 13.05: Magyarán szólva — 13.20: A megkoronázott forradalom. — 14.10: Kamarazene. — 15.00: pophullám. — 16.00: Zenekari muzsika. — 17.08: Üj Melódia-lemezeinkből. — 17.45: Névtelen hősök. — 18.30: In limba materna. — 19.00: Hírek. — 19.05: Asconai ünnepi játékok. — 20.14: Croce- madrigálok. — 20.25: A mongolok titkos története. — 21.16: Don Carlos. — 22.10: Napjaink zenéje. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.35: A Tiszától a Dunáig. Zenés magazin. Közben: 18.00— 18.15- Eszak-magyarországl krónika. — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.25: Hírek. — 16.30: Jeros — a keleti Pompei. — 17.15: Kézenfogva. — 17.20: Sorstársak. — 17.40: Képújság. — 17.55: ,,Az ember boldogságra születik”. — 18.40: Tom és Jerry-show. — 19.05: Esti mese. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.30: Híradó. — 20.05: Az éjszaka vége. — 21.15: Panoráma. — 22.15: A hét műtárgya. — 22.20: Híradó 3. Televízió, 2. műsor: 16.05: Képújság. — 16.10: Pannon Krónika. — 17.10: Telesport. — 20.00: Tévétoma. — 20.05: Diana Ross műsora. — 20.55: Laboratórium — falak nélkül. —21.20: Híradó 2. — 21.35: Mozgó képek. — 21.50: A gyilkos. — 22.40: Képújság. Szlovák televízió: 16.25: Az indián kultúráról. — 17.10: Az ipari tanulókról. — 17.40: Doku[Jlm Szamárköhöffés Történelmi tragikomédia — talán nyugodtan nevezhetjük így Gádor Péter rendező új filmjét, a Szamárköhögést. Ritkán ábrázolt szemszögből mutatja be az 1956-os Magyarországot. Nem utcai lövöldözés, sikátorokban bujkáló ellenforradalmárok, hanem egy család, egy ház mindennapjai elevenednek meg a vásznon. Tomi és Annamari, akit Apa egy októberi reggelen nem enged iskolába, Anya, aki aggodalmaskodik, Nagymama, akit még ezekben a napokban sem fog a golyó, és két átlőtt kenyérrel jön haza — a szereplők. A kijárási tilalomnak a gyerekek csak örülnek, hiszen minél tovább tart, annál később kell majd iskolába menni. Körülöttük lövöldöznek, de ők csak önfeledten pingpongoznak a pincében. Nekik ez természetes, hiszen a házban látszólag béke van, és még azon is jót lehet mulatni, ahogy a férfiszomszédok a menekülést gyakorolják, s közben Apának kificamodik a bokája. Pedig találkoznak a tragédiával, hiszen miközben azon mesterkednek, hogy visszaszerezzék a Nagymama iskolában felejtett írógépét, megtalálják a gondnok holttestét, s míg egy hajtányon utazva énekelnek, egy golyó eltalálja a barátjukat. S, hogy hogyan lehet elmondani az aggódó amerikai rokonoknak, hogy mi történt? Nagymama szerint: odakint nagy vihar van, esik és dörög Anya ehhez hozzáteszi, hogy azért ők eresz alatt vannak, és a gyereken van esőkabát. Apa szerint pedig köd van. A Szamárköhögés, mondja filmjéről a rendező és író, Gádor Péter, el akarja mesélni azokat a „valóságos és képzeletbeli pofonokat, amelyeket egy generáció kapott a kamaszkora küszöbén ... Mi, akik létrehoztuk ezt a filmet, abban reménykedünk, hogy néhány jól és jókor elhelyezett pofon csat- tanása áthallatszik harminc év távlatából.” F. H. A nyolcéves Annamari kos, vidám, rossz kölyök. Kárász Eszter — a mindig pajmentumfilm katonákról. — 18.00: Közép-szlovákiai magazin. — 18.20: Esti mese. — 18.30: Kék fény. — 19.30: Híradó. — 20.00: Cucuraeha. — 21.10: Találkozás barátokkal. — 21.50: Koncert. ■ Kiállítások: Miskolci Galéri» (10—18): A Miskolci Képtár modern magyar gyűjteményéből. — Veduták Kelet-Szlovákiából. — Ábrázolások a kassai Keletszlovákiai Múzeum anyagából. — Magyar Orthodox Egyházi Múzeum (10—18): A Magyar Orthodox Egyház művészeti es kulturális öröksége. — Kós-ház (14—18): Építészettörténeti kiállítás. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla-em- lékkiállítása. — „A töredékek foglalatában” — a sárospataki romai katolikus egynáz gyűjteményéből. — Herman Ottó-em- lekh'áz (10—18): Herman Ottó életé és munkássága. — A Bükk élőviága. — Diósgyőri vár (9— 17): A diósgyőri vár története. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Szemere Bcr- talan-emlékkiállítás. — Déryné- haz (9—17): A miskolci fotográfia története. — A miskolci színészet emlékei. — Vasas Galéria (14—19): Dilinkó Gábor naiv festő kiállítása. RÓNAI VIDEOMOZI Egy zsaru bőréért Fsz.: Alain Delon Kezdés: 15. 17 és 19 órakor a klubteremben! Filmszínházak: Kossuth (tini 7 és 9): 48 óra (szí. amerikai, 14 év, kiemelt 2. helyár!) — (f3): Szamárköhögés (szi. magyar, 14 évi) — Hevesy Iván Filmklub (f5): Téma (szí. szovjet). — Filmmúzeumi előadás (£7) : Óriás I—II. (szi. amerikai, 14 év, dupla helyár!). — Hevesy videomozi (f3): Meztelen ököl (szi. amerikai). — Táncsics (i4. f6 és f8): Trükkös halál (mb. szí. amerikai, 14 év, kiemelt 2. helyár!). — Táncsics kamaramozi (f7): Házibuli (mb. szí. francia, kiemelt í. helyár !) — f5): Ne viccelj az ördöggel (mb. szi. csehszlovák). — Táncsics videomozi (f3, f5 és Í7): Dupla negativ (szi. amerikai). — Szikra (f5 és 17): Szerzetesek géppisztollyal (olasz, felemelt helyár!). — Fáklya (4, 6 és 8): Nő a volánnál (mb, szi. amerikai, kiemelt 1. helyár!), — Faklya kamaramozi (f5): utazások egy régi automobilon (szí. szovjet). — Fáklya videomozi (f3 és £7): Jessi éá barátnői (szí. amerikai). — Petőfi (f5 és f7): A cápa 2. (szí. amerikai, 16 év, kiemelt 2. helyár!). — Ady Művelődési Ház (5): Vámpírok Havannában (szi. kubai) — (7) : A legyőzhetetlen Vutang (mb. szi. kínai, 14 év. kiemelt 1. helyár!). — Tapolca, Ady (7 és 9): Hárman a slamasztikában (mb. szí. amerikai, kiemelt i helyár!). — Vasas parkmozi (8): Moziklip (szí. magyar, felemelt helyár!). — Hámor-Bükk (f6): Bombajó bokszoló (mb. szi. olasz, 14 év, kiemelt helyár!). — Pereces (6): Zuhanás közben (szí. magyar, 14 év!). PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25: „Föld adta sors...” — 8.50: Fúvószenekarok felvételeiből. — 5.12: Felejthetetlen arcok az Operaházból. — 9.40: Fussunk, szaladjunk! — ÍO.OO: Hírek. — 10.05: Az utas. — 10.11: Régi, híres előadóművészek lemezeiből. — 11.10: Gondolat. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Kemény Egon műveiből,— 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. Bartók rádió: 8.00: Hírek. — 8.12: Barokk zene. — 8.47: Romantikus kamarazene. — 10.10: Csak fiataloknak! — 11.05: Norma. Miskolci rádió: 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Reggeli körkép. Hirek, tudósítások, információk, szolgáltatások Borsod, Heves és Nógrád megyéből. Televízió, 1. műsor: 9.00: Té- Vétoma nyugdíjasoknak. — 9.05: Narancs Harold. — 9.35: Panoráma. — 10.35: Mozgató. — 10.45: Képújság.