Déli Hírlap, 1987. május (19. évfolyam, 101-124. szám)
1987-05-30 / 124. szám
V Az én apukám.« Cirkusz a színházban Ä Téli bérlet záróeseménye A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye Az évad utolsó bemutatója % A nagybácsi-bohóc trió: Somló István, Dézsy Szabó Gábor és if j. Mucsi Sándor. dálatos, saját idomítású póDitmcif Éva lábzsonglőr két fa (?) hengerrel labdázik: a hengerek az ö futólépésére pörögnek, majd hirtelen megállnak, hogy azután újra és újra helyet cseréljenek. Máris egy hatalmas csörgödob forog az artista lábán. Eközben testvére, Ditmár Lajos a iengő- trapézon ülő Oláh Bódi Éva mögé iopakodik egykerekűjén, és óvatosan megérinti a színésznő lábát. Oláh Bódi szerfölött csodálkozik, vajon ki lehet az a négyméteres óriás, aki eléri ott fent, a magasban. Vége a szünetnek, folytatódik a próba. A trapézt leeresztik, Oberholzer Albert leánykája, Anna (Oláh Bódi Éva) kikapcsolja magát a biztosító övből. .. Ugye ismerős a dal?: „Az én apukám, egy olyan híres bohóc volt-...” Hogy kinek az apukája? Obolski cirkuszigazgató feleségéé, Idu- náé. Ez az Obolski az Oberholzer család szégyene, akit természetesen nem hívtak meg Albert bácsi hatvanadik születésnapjára, és aki természetesen mégis betoppan, mert különben nem lenne darab, nem hangzana fel a híres dal, Annácska nem kapna kedvet a cirkuszművészethez. A polgári lakás nappalija máris manézzsá alakul, ahol a három nagybácsi most bohócként produkálja magát. Heinrich bácsi (Somló István) két hatalmas cintányérral felszerelve vezényli a triót, azaz csak vezényelné, ha egy zümmögő légy el nem terelné a figyelmét. Megvan a légy. Gusztáv bácsi (Dézsy Szabó Gábor) megfújja bombardonját, amely vékony hegedűhangon szólal meg. Mi sem természetesebb, mint hogy Fritz bácsi (ifi. Mucsi Sándor) parányi aranyozott hegedűje bombardon-hangot ad ki. Jógsef, a család trtkára- inasa (Teszáry László) erőművészként kap szerepet, léggömb-súlyzókkal próbálkozik. A nagynénik a cirkuszigazgatónak (Abrahám István) jutnak. Berta (Máhr Ági), Paula (Péva Ibolya) és Liza (Máthé Éva) mint oroszlánok engedelmeskednek az idomár parancsainak. Persze, nem könnyű átugrani a karikán, Paula a lornyonján keresztül méricskéli a távolságot. A direktor bekonferálja a nejét (Várkonyi Szilvia), s ő csonkával lép a nagyérdemű elé. Az évadzáró bemutató próbáinak finiséhez értek a Miskolci Nemzeti Színházban. 1911-ben született Paul Burkhard svájci zeneszerző és karmester világot járt darabját, a Tűzijáték című zenés komédiát rendezi a vendég Seregi Zoltán. Kalmár Péter és Holpert János vezényli a zenekart, amely a fentebb említetteken kívül Dóczy Péter, Ko- máromy Éva, Körei Katalin és Major Zsolt énekét kíséri. Bemutató: június 5-én, 7 órakor. Sz. G. Isit ifit a magányosok klubja Már számos alkalommal keresett magának új és újabb otthont Miskolcon a magányosok klubja. Sokaknak kellemes emlékei fűződnek a Vörösmarty Művelődési Házhoz: irodalmi és zenei estékre, kirándulásokra, vetélkedőkre és szép egymásra találásokra is visszagondolhatnak. Aztán az Avasi Kulturális Egyesület segített átmenetileg a helyiséggondjaikon. Sokan szórakoztak a Hámor étteremben is, ahol egy emlékezetes rendezvényen a debreceni testvérklub tagjait is vendégül látták. A Hámor étterem azonban már nem áll rendelkezésükre a hétvégeken. Most ismét költözködnek, s a Városi Művelődési Központ segítsége révén az Ady Endre Művelődési Ház lesz összejöveteleik színhelye. Igen nagy örömükre szolgál ez a véglegesnek ígérkező lehetőség. Sok az egyedül élő, magányos ember, aki e klubban találhat társaságot .Első találkozójukat az Ady Művelődési Házban, ma este 6 ' órától tartják. Vendégeiknek már műsorral is kedveskednek. A MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VALLALAT FELVÉTELRE KERES gépkocsivezetőket, akik o 21 életévüket betöltötték, „D" vag» „C” vizsgával rendelkeznek, legalább 1 éves vezetési gyakorlatuk van, és 20 000 km levezetéséről igazolással rendelkeznek. Kereseti lehetőség: 5000-9000 Ft/há. „D" vizsgával nem rendelkezők részére az Autóközlekedési Tanintézetnél ingyenes „D" tanfolyamon való részvételt biztosítunk. A vállalat dolgozóinak és azok családtagjainak a városi autóbuszokon és villamosokon díjmentes utazást biztosítunk. Felsőzsolca, Kistokaj, Szirmabesenyő, Alsázsolca, Mályi, Ar- nót és Nyékládháza községekből a napi bejárást személyzeti járatokkal biztosítjuk. Jelentkezni lehet: Miskolc, Szondi Gy. a. t. (TOl/B-s autóbusz-végállomás). CSEREAKCIÓ! JÚNIUS 1-TŐL 3-IG, CSAK HÁROM NAPIG! MINDEN FÉRFI NYÁRI VASZONNADRAG VÁSÁRLÁSA ESETEN BÁRMILYEN HASZNÁLT NADRÁGOT 200 FORINT ÉRTÉKBEN BESZÁMÍTUNK A VÉTELÁRBA! VARJA ONT IS A MISKOLCI VJJ Centrum Áruhá Vasady-Balogh Lojos vezényelte a Miskolci Szimfonikus Zenekart évadzáró hangversenyükön. A Postás Szimfonikus Zenekar egykori karnagya felszabadult légkört teremtett. Látszott és hallatszott, hogy a nem szokványos müveket izgalom nélkül, alkotó módon játsszák a muzsikusok. Csak csodálni lehetett, hogy évad végén is ilyen választékosán, plasztikusan szól az együttes (Ravel-mű- vek), és milyen dinamikai színskálája van (Franckszimfónia). A fiatalok és a rutinosabb zenészek helyes aránya egyszerre ad az együttesnek lendületet, biztos zeneiséget, stílust, Bár a karmester beintései és különösen a befejező kézmozdulatai eltértek a megszokottól — ez néhol pontatlanságra vezetett —, Vasady- Balogh Lajos érzelmi és hangulati színessége jelentősen hozzájárult a művek jobb megértéséhez, élményéhez. Ravel Pavane egy infánsnő halálára című műve fiatalkori szerzemény, mely ismertté tette a francia zeneszerző nevét. Szomorkás, bölcsődalos, zsongó hangulatát választékos ízléssel tolmácsolta a zenekar. Nem így Cesar Franck d-moll szimfóniáját, melynek túlfűtött zenei nyelvezete nagyobb szélsőségeket kívánt. Az együttes és karmestere hatásosan formálta meg az I. tétel kérdésfeltevését, a hősnek a sorshoz intézett panaszos kiáltását. Az Allegrette idillikus visszaemlékezés az Ifjúság boldogságára. A III. tételben, melyet rendkívül színes előadásban hallhattunk, hősi gesztusokkal, Seres János festőművész- I nek nyílik kiállítása a sajó- I bábonyi galériában. A tárlatot hétfőn délután fél 4- I himnikus formában örömkicsengésű zenét írt a Liszt és Berlioz nyomdokain járó francia zeneszerző. Ravel két zongoraversenye közül a két kézre írott G- dúr . koncertet Szelecsényi Norbert játszotta. Az időnként dzsesszes elemeket is felvonultató (Gershwin) mű színes magánszólamát a zongoraművész a tőle megszokott magas színvonalon interpretálta. A közönség lelkes tetszésnyilvánítását — stílusosan — egy Gershwin- prelüd előadásával köszönte meg. Barta Péter kor mutatja be az érdeklődőknek dr. Végvári Lajos művészettörténész. Seres János kiállítása A megfejtéseket június 3-án, szerdán 14 óráig kell bedobni a kivágott szelvényeken a MÉH Olcsó Áruk boltja (MÉH Észak- bazár, Vándor S. u. 11. sz.) előtt elhelyezett urnába, vagy levélben adhatók fel a MÉH Propaganda Iroda címére: Miskolc, 3525 Jókai u. 5. sz. A helyes megfejtők között lé darab, egyenként 100 forint értékű Centrum vásárlási utalványt sorsolunk ki. A helyes megfejtők nevét egy hét múlva közöljük. Ugyancsak ekkor közöljük majd annak a tíz olvasónknak a nevét, akik mind a négy rejtvényt helyesen fejtették meg, s a jutalomsorolás győztesei lesznek, ök a 100 forintos vásárlási utalványokat es az ajándékcsomagot a MÉH Propaganda Irodán (Miskolc, Jókai u. 5. sz.) vehetik majd át. A 3. sz. rejtvény helyes megfejtése : Ha minket keres, májusban többet keres. Összesen 281 helyes megfejtés érkezett. Vásárlási utalványt nyertek: Légrádi Mihály (Miskolc, Jókai u. 17.); Laczkó János (Miskolc. Szabó Lajos u. 20. n/1.); Bíró Lajos (Miskolc, Kuruc u. 5.); Szabó Jánosné (Miskolc, Bokányi Dezső u. 18. VIII/1.); Kovalcsik Józsefné (Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 7.); Rög- hegyi Ferenc (Miskolc, Korvin Ottó u. 15. IV/3.); Somogyvári Andrásné (Miskolc. Kassai u. 92. IV. e.); Titz Pál (Miskolc, Chlepkó E. u. 2. IV/5.); Lebákné Lukács Ilona (Miskolc, Bábonyi- bérc 14.); Hór Józsefné (Miskolc, Korvin O. u. 15. IV/2.). MEHrejtvény 4. Vízszintes: 1. A megfejtés első része. 7. Amerikai hírügynökség. 8. kiejtett betű. 9. Fegyvert használ. 10. Alattvalói munkát végzel. (Első kockában kettős betű.) 11. Néró egynemű betűi. 12. Y. V. 13. Félzömök! 14. Budapesti sportegyesület. 15. A kén és a fluor vegyjele. 17. Holland gépkocsik jelzése. 18. Hegyes szerszám. 19. Egyforma római számok. 20. Ilyen nemű is van! 21. T. N. 22. Vérfaktor. 24. A foszfor és az ittrium vegyjele. 25. Tanzániai, kubai, osztrák és ugandai gépkocsik jelzése. 27. Kínai tartomány. 30. A megfejtés befejező része. Függőleges: 1. A megfejtés második része. (A 3. kockában kettős betű.) 2. ... Péter, neves miskolci színész volt. 3. A megfejtés negyedik része. 4. Menyasszonnyal. 5. Létezel, 6. A megfejtés harmadik része. 16. Északi nép. 18. Szakít. 22. Oda- vissza: R. C. 23. Ismert Kölcsey- vers egyik befejező szava. 25. Végtelenül teás? 26. Egyforma magánhangzók. 28. z. T. 29. Vissza: biztató szócska. Beküldendő: sorrendben a vízszintes 1., függőleges 1., 6., 3. és a vízszintes 30. megfejtése. (A rövid és hosszú magánhangzók között nem teszünk különbséget.)