Déli Hírlap, 1987. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-12 / 60. szám
Szombaton kezdődik az olimpiai ötpróba Tavaszi túra, három út vonalon Régi akcióigazolványért NOB-jelvény apróhirdetések Az Állami Ifjúsági Sport- hivatal, a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar Cttörök Szövetsége Országos Tanácsa, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Művelődési Minisztérium és a Magyar Diáksport Szövetség Intéző Bizottsága ebben az évben negyedik alkalommal hirdette meg az olimpiai ötpróbát. Szombaton országszerte 86 helyszínen kezdődik meg a rendezvénysorozat. Annak érdekében, hogy minél többen bekapcsolódjanak az ötpróbába, bővítették a részvételi lehetőségeket. így szombaton három távon lehet teljesíteni a tavaszi túra követelményeit: a 10 kilométert két és fél óra alatt, amiért a férfiak 1 pontot kaphatnak: 20 kilométeren 5 óra a szintidő, a teljesítéséért 2 pont jár; 30 kilométeres távon 7 óra a maximális időpont, ezért 4 pont a jutalom. Érdekesség, hogy a nők, a 14 éven aluliak és a 40 éven felüli férfiak pontértéke magasabb: 2, 3 és 5. Miskolcon most is a Csa- nyikban, a KISZ-iskolán rendezik be az ötpróba központját. A szervezők ezúttal is gondoskodnak ruhatárról, büféről, orvosi szolgálatról, meleg teáról. A próbákon mindenki saját elhatározásából vehet részt, edzettségének, felkészültségének megfelelően választhat a távok között. Fontos tudnivaló, hogy a 14 éven aluli gyermekeknél a részvételhez szülői hozzájárulás is szükséges. F.zen kívül a versenyirodáknál be kell mutatni a három hónapnál nem régebbi orvosi igazolást is. Az akcióigazolványokat 30 és 20 (diákok) forintért a helyszínen lehet megvásárolni. A nevezési díj felnőtteknek 30, diákoknak 20 forint. Az igazolvány l-től 40-ig számozott szelvényt tartalmaz. A szintidőkön belül teljesítőknek — attól függően, hogy milyen pontértékü távról van szó — egy, vagy több szelvényt Budapesten rendezték meg a hét végén a junior cselgáncsozók Olimpiai Reménységek Versenyét, népes mezőnyökkel. Helytálltak a Miskolci VSC fiataljai: a 78 kg-os súlycsoportban Pusztai, célbaérkezés után lepecsételnek. Szombaton a Csanyikban a versenyirodák már reggel 6 órától várják a próbázó- kat,. és 9 óráig lehet nekivágni a hegyeknek. A helyszínén a megyei természet- járó szakszövetség túravezetői, társadalmi aktívái látják el hasznos tanácsokkal — ezen kívül térképek, írásos tájékoztatók nyújtanak segítséget — a résztvevőket. A rendezők kérik, hogy azok. akik az 1986—87. évi ötpróbán 10, vagy 20 pontot teljesítettek, a régi akcióigazolványt vigyék magukkal, ugyanis annak felmutatására megkapják a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jelvényét. Kiss nem talált legyőzőre, s aranyérmet vehettek át. A dobogó második fokára állhatott a 80 kg-os Nyeste, bronzérmet vehetett át a 71 kg-ba-n Veres. Ugyancsak Budapest adott otthont az ifjúsági II. kor- csoportos ORV-versenynek. Itt az 53 kg-osok között Illyés a második helyen végGépírást vállalok, precíz, gyors munkával. „Gépírás 229959” jeligére a hirdetőbe. Pótmamát keresek az esti órákra, körülbelül 5—9 óráig. Érdeklődni telefonon: 66-877. A Borsod Megyei Köjál telvesz délutános takarítónőket (nem nyugdíjas). Jelentkezni: a munkaügyi előadónál, Miskolc, Bacsó Béla u. 12. Telefon: 16-281/128. A-, B-, C-, D-kategóriás jogosítvánnyal, kereskedelmi és gépjármütechnikusi végzettséggel, 10 éves gyakorlattal 30 éves fiatalember főállást keres. Jelige : „Maszeknál is 204 461” a kiadóba. Kevés háztartási munkáért lakást, kosztot biztosítok 30—-50 év közötti nőnek. Cím: Kistokaj, Szabadság u. 1. Cukrász képesítéssel kisiparosnál, bármilyen szakmában elhelyezkednék. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni a tíl-411-es telefonszámon. ingatlan Sürgősen eladó 2 szobás, összkomfortos, szövetkezeti lakás. Cím; Vászonfehérítő u. 16. IV/3. Kp. 4- OTP. Érdeklődni lehet: mindennap. Bérelnénk önálló lakást a Vörösmarty, Kun Béla környékén. „Házaspár 230176” jeligére a hirdetőbe. Elcserélném kétszobás kis családi házamat, másfél vagy 2 szobás tanácsira. Érdeklődni; Miskolc, Bábonyibérc, alsósor 37. sz. alatt. Cziczer. 2 szobás szövetkezeti lakás eladó. Klapka Gy. u. 5. fszt. 3. Elcserélném szövetkezetire 2x szoba-konyha, spájz, -j- 2 udvari kísszoba, és nagy pince. Érdeklődni: Daru u. 17. sz, 2-es ajtón. Marx tér közel. Adok háromszobás, összkomfortos, telefonos, 73 m--es avasdéli tanácsi lakást. Kérek legfeljebb kétszobást, bárhol. Ajánlatokat „Megegyezéssel 204 925” jeligére a kiadóba. Garázs eladó a Futó úti garázssoron. Érdeklődni: Futó u. 9. 1X1/1. Felsőzsolca, Radnóti u. 24. sz. alatti ház azonnal beköltözhetően eladó, 750 ezerért. Érdeklődni lehet: Felsőzsolca, Kossuth u. 1. Szentistvánbaksán, Hernád- parton lévő ház, 83® négyszögöl területtel eladó. Irányár: 130 000 Ft. Érdeklődni: Petőfi u. 59. sz. Benke. Lyukóban, Nagyklrályon 700 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni: délután 5 óra után a 86-141-es telefonon. Elcserélném 2 szoba, Összkomfortos, tanácsi (telefonos) bérlakásomat belvárosi kisebb összkomfortosra. Érdeklődni; Kovács Károlyné Miskolc, Bertalan U. 2. IV/4. Tel.: 75-359. Elcserélném 35 m3-es tanácsi, összkomfortos lakásomat fürdőszobás, kertes, megvehető MIK- lakásra. Különbözetet kérek. Leveleket „30 ezer -f fűtőtest 204 909” jeligére a kiadóba. Egyetem fölött eladó 2x228 négyszögöl (egyben is) beépíthető zártkert. Tel.: 78-429. Garázs — szilikátból készült — Miskolcon, a Szeles utcában eladó. Érd.: mindennap 17 óra után, 16-193-as telefonon. Harsány, Hunyadi u. 10. sz., kis családi ház eladó. Érdeklődni a 34. sz. alatt lehet. Tapolcán nyaralók építésének lehetőségével, kertjeimet (külön), borházamat pincével, teljes felszereléssel szolid áron eladom. „Tapolca 204 914” jeligére a kiadóba. 2x3 szobás 4- étkezős, összkomfortos, kertes családi ház 2 garázsos, központi helyen, közintézményekhez, buszmegállóhoz közel eladó. „Felsőzsolca 205 022” jeligére a kiadóba. Eladó 2 szoba, összkomforté«, szuterénos, külön garázsos családi ház, 100 nP-es, 80 ntf-es műhely, 250 négyszögöles telken. Az épület 380 V ipari árammal, telefonnal, vezetékes gázzal ellátva. 2 szobás tanácsi vagy szövetkezeti lakást beszámítok. Érdeklődni: 61-266-os tel. Elcserélném avas-déli, új, IX* emeleti, másfél szobás <37 m^), nagyerkélyes, összkomfortos tanácsi lakásomat hasonlóra, az LKM-hcz közeli részre. Esetleg gázosra. Emelet nem számit. „Tisztaság 204 924” jeligére * kiadóba. Mályi-tónál bérelnék hétvégi házat, májustól októberig. Dr. Novak. 3523 Miskolc 23. Pf. 41. 165 négyszögöl zártkert, a Bertalan utcán olcsón eladó. Víkendnek alkalmas. Miskolc# Feszty A. u. 155. Lakatoséknál. Lyukóban (Fazola Kertszövetkezetben, Seregély u.), 280 négyszögöles gyümölcsös zártkert, saját tulajdonú kis faházzal, pincével eladó. Víz, villany van. Érd.: 74-649 tel. 300 négyszögöl telek eladó a köztemető feletti hegyen. Érdeklődni az esti órákban, * 31-593 telefonon. Nyékládhá/i István-tónál kétszintes hétvégi ház igényesnek eladó. Tel.: 15-930. Sajóbábony, Ady E. u. 9, sx, alatti 2 szobás, szuterénos családi házat gazdasági épületekkel, nagy kerttel, gyümölcsössel eladjuk vagy albérletbe kiadjuk. Érdeklődni: Bárkái, Miskolc, Selyemrét ti. 18. 3/4., 37-697-cS telefonon, az esti órákban. Mályi# Széchenyi u. 38. sx. lakóház, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Polgár, Lehel u. 1* sz. alatt, mindennap. I. emeleti, telefonos, szövetkezeti garzon eladó. Érdeklődni: 17-873. Hernádkakon 230 négyszögöl telek, alpesti faházzal eladó, vagy 3—4 éves személygépkocsit beszámítok. Viz, villany van. Érdeklődni: 32-183 telefonon, du. 6-tól. Eladó 176 négyszögöl zártkerti gyümölcsös, téglából épült hétvégi házzal, a Gyermekváros felett. Érdeklődni: 72-482-cs telefonon, 17—20 óráig. Lakásszövetkezethez kapcsolódó kis területű hétvégi telket vásárolnék, esetleg szerényebb hétvégi házzal, Tapolca és He- jőcsaba környékén. Ajánlatokat a hirdetőbe, terület- és ármegjelöléssel kérek „Tavasz vég« 229 875” jeligére. adás-vétel Kesztölci és borsodszirákl tapéták nagy választékban kaphatók és katalógus alapján megrendelhetők a Miskolc, fivért kapu 35. sz. alatt lévő műszaki boltban. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig, 8—16.30-ig. Szombaton zárva. Cj szovjet fejögép riadó. f<4- sődobssa, Kossuth u. lés. •íugO sötét, kombinált- és MIK világos hálószobabútorok jó állapotban, jutányos áron eladók. Megtekinthetők 13 órától: Data u. 29. Tóth. Pb-gázttizhely palackkal, nyomáscsökkentővel eladó. Miskote, 111. kér., Béla u. 11. Antik bútort vennék, jó állapotban, ármegjelöléssel. Jelige: ..Házhoz megyek 203 019” a kiadóba. járműi Eladó IH-s rendszámú Zsigák. érvényes műszakival. Érdeklődni: Gesztely, Április 4. u. 23. IX-es Zsiguli eladó. Megegyezés esetén csere is érdekel. Telefon: 74-612, 18-785. UH rendszámú. 412 Moszkvics, lejárt műszakival eladó. Érdek- lödnl: Ernőd, Erzsébet u. li- du. 4 órától. házasság 58/163 cm magas, 1,5 szobás lakással rendelkező nő megismerkedne nem italozó, nyugdíjassal házasság céljából. ,,Pannónia 204 789” jeligére a kiadóba. Szőlőoltványok t Tavaszi telepítésre, termelői áron, árjegyzéket díjmentesen küldök. Vals- fcó. Gyöngyös. Szobafestést, mázolást, tapétázást vállalok azonualra is helyszíni megegyezéssel. Érd.: 17—21 éráig a 85-67l-es tetefonon. Zongora hangolás, -javítás, -felújítás. Juhász Péter. Telefon: 35-820. 1987. febr. 26-án, a tapolcai elágazásnál elveszett eg.v fekete, nagytermetű kutya, nyakörvvel és pórázzal. Kérem, jutalom ellenében a becsületes megtaláléc, nyomravezetőt, jelentkezzen, 17 óra után a Kun Béla út 33. sz. A Totálja ki! tippek beküldésének határideje: 1987. IU. 31. Cím: AGRO-SKALA K.LV. Területi Igazgatóság 3526 Miskolc, Búza tér 2. A legtöbb találatot elérők között 1987. július 18-án nyilvános sorsolást tartunk. A részeredményeket folyamatosan közöljük. Födij: 1 db 10 ezer Ft-os vásárlási füzet, mely az AGRO-SKALA miskolci egysegeinél 1987-ben levásárolható. 2 db 2500 Fl-os vásárlási füzet. 10 db 100 Ft-os AGRO-SKALA ajándékcsomag. A díjazottak névsorát a sorsolás után közöljük. Ki sem kell tennie a lábál! ^ Csomagküldő VceravilÍV szolgálatunk —r ajánlata Importált színes tv zett. Ära; 21900 Ft 37 cm-es, korszerű, irr fine képcső. 2 normás / PAL-SÉCAM rendszerű f, 8 programozható csatorna, magnó es fejhallgató csatlakoztatható, energiatakarékos, fogyasztása csak 60 W, _-------— amíg a készlet ..............■" ■ Megrendelem a színes televíziót. Postán, utánvéttel házhoz küldjük, a SZÁLLÍTÁS DÍJTALAN Kereskedelmi Véltél« i BUDAPEST. Pf 24, 1361 NÉVt. «« i,*.*-* Lakcím: I*« **«»*9*'****9 »*♦»«* Anyag- és készletgazdálkodók FIGYELEM! A MAGÉV ÉS AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI TERMELÉKENYSÉGI TÁRSULÁS a tagvállalatai, valamint az érdeklődő vállalatok részére Időpont: 1987. március 20., délelőtt 10 óra Helyszín: ÉMASZ-tanácsterem, Miskolc, Dózsa Gy. u. 13. Megvásároljuk feleslegessé vált és elfekvő készleteiket, új és használt gépeiket, berendezéseiket. A MAGÉV teljes áruválasztékát kínáljuk hat különböző üzletágban: ALTALANOS MŰSZAKI, ERŐSÁRAMÚ VILLAMOSSÁGI, VILLAMOS FORGOGÉP - SZELLÖZÖBERENDEZÉS, KÉZI- ÉS FORGÁCSOLÓSZERSZÁM, GÉP MŰSZER, GYENGEÁRAMÚ HÍRADÁSTECHNIKA (felföld» Cselgáncs míg a 86 kg-os súlycsoportban I