Déli Hírlap, 1987. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-26 / 72. szám
i krónikája Megyei munkavédelmi konferencia Dél-Amerika viharos partjainál Mi történt a Szent Jupáttal? Kevesebb veit a sérülés, a balálcs tragédia Mozgalommá szélesedett, hagyománnyá vált megyénkben az a munkavédelmi verseny, amelyet a Szakszervezetek Borsnd-Abaúj-Zempién Megyei Tanácsa is évvel ezelőtt 1968-ban hirdetett meg először a gazdálkodó szervezetek és intézmények számára. A versenymozgalom múlt évi eredményeit, a munkavédelem megyei tapasztalatait konferencia keretében értékelték és összegezték tegnap délelőtt, á. Diósgyőri Vasas Művelődési és Oktatási központban. A fájdalom mutatószámai a korábbiakhoz képest „enyhébbek”, kevesebb mögöttük a nyomasztó tragédia. A sérülések száma 9,2 százalékkal, a halálos baleseteké pedig 13,3 százalékkal esőkként. A kedvező összkép ellenére is a részletekben rpég sok a fekete folt. Gyakoribb volt a baleset az építőiparban, a vegyiparban; az energiaiparban és az állami gazdaságok területén pedig több halálos üzemi baleset történt. — így summázta a tényeket előadásában Perjést Zsolt, a megyei munkavédelmi és munkaügyi felügyelőség vezetője. A célvizsgálatok tapasztalatairól elmondotta, hogy több gazdálkodó szervezetnél is háttérbe szorult és nagy szervezetlenséget mutat a karbantartási tevékenység. Államigazgatási intézkedéseik száma meghaladta a 10 ezret, a kiszabott bírság pedig elérte a 486 ezer forintot, Az idei feladatok között a megelőzés változatlan és alapvető fontosságára hívta fel a figyelmet. — Nem kellett volna egy dolgozónak sem meghalnia, több ezer dolgozónak megsérülnie, ha a termeléssel párhuzamosan még jobb gondoskodás történik a munka tárgyi és személyi feltételeiről. a gépek, berendezések, eszközök biztonságos használatáról, a gyártási, karbantartási utasítások elkészítéséről. a munka- és a biztonsági fegyelem folyamatos megköveteléséről — hangoztatta Gulyik Zsolt, az SZMT titkára, a megyei munkavé„Befogják a kóber ebeket” címmel megírtuk, hogy minden átadott kutyáért 50 forintot fizet a Miskolci Közterület-fenntartó Vállalat, így próbálják fölszámolni a városszerte kóborló kutyahordákat. Hírünk nagy visszhangot keltett az állatbarátok és a kóbor’kutyák befogását követelők körében. Sokan telefonáltak „ebügyben” a vállalat titkárságára is. Ezért kérték, hogy pontosítsuk a miskolci „kutyavásár” szabályait. Bulla Zoltán, a vállalat . igazgatóhelyettese elmondotta, hogy csak azokért az ebekért fizetnek ötveri fonatot,, íjmelvnek a, tnlaidon- . joggt igazolja az átacló. Korábban a »aZdina^ kellett fizei.pl hogy megunt jószágát á'í'jd hassa 3 syepmes- tfi.rekimjj. Emiatt sokkal eáy- szerüBbnek látták, ha szélnek eresztik korábbi kedvencüket. delmi helyzetét elemezve. Értékelte a munkavédelmi versenyben részt vevő 139 vállalat, intézmény múlt évi helyzetét, majd sor került a díjak átadására is. A versenyben első helyezést értek el: Miskolci Mezőgép V., Kismotor és Gépgyár 3. sz. gyára, TVK, Tiszai Erőmű V., MisA Miskolci Vízművek szakemberei késő estig keresték anak a rejtett vízfolyásnak az eredetét, amely az Avasi Kávéház előtt szivárog be a kábelcsatornába, veszélyeztetve ezzel a telefonhálózat működését. Sajnos, a műszeres keresés eredménytelen volt, mert az itt futó elektromos kábelek zavarják a hibakereső berendezést. Ilyen formán ma reggeltől tovább ásnak, hogy A kutyatulajdonosok megnyugtatására írjuk le, hogy az oltási bizonyítvány nélkül leadott ebekért semmit nem fizet a vállalat. Ezzel megakadályozzák, hogy kétes elemek kutyalopásra vetemedjenek. S ha mégis, egv négylábú valamilyen kerülőúton jutna a Fonoda utcai egészségügyi telepre, nyolc napig megőrizzük, s éz idő alatt gazdája kiválthatja. Mindez bizonyára megnyugtatja a kutyabarátokat és a tőlük tartózkodókat. Egyébként a héten is megharapott egy kóbor eb egy gyermeket a MÁV-tele- peh. A - gazdátlan állat bizonyára nem volt beoltva. Á szerencsétlenül járt kis- .fiú azóta nem mer egyedül iskolába menni. A Köztprü- let-fenntart. Vállalat vezetői pontosan az ilyen kellemetlen balesetek megelőzésére hirdette meg a miskolci kü- tyavásárt. kolci Közúti Igazgatóság, Ém. Tégla- és Cseicpipari V. B.-A.-Z. Megyei Állatforgalmi és Húsipari V.. Dél-borsodi ÁG, Km. MÉH V., Kazincbarcika és Vidéke Áfész. Ém. Regionális Vízmüvek, Borsod Volán V., Megyei Gyógyszertári Központ Különdíjban részesültek: ÉÁÉV, Tiszai Kőolajipari V., Ém. Regionális Vízmüvek, Délborsodi ÁG. megleljék a rejtett vízfolyást. Tegnap estétől újra van víz Tapolcán, a Görömbölyi és a Kiss József utcákban, ahol főnyomócsőtörést javítottak ki a vállalat dolgozói. A belvárosból viszont sorra érkeztek a bejelentések tegnap délután, hogy a 9—10. emeleten már nincs víz. Mára némileg javul a helyzet, bár továbbra is igencsak takarékoskodnunk kell az ivóvízzel. A Miskolci Ingatlankezelő Vallalat ügyeleteseinek újfent meggyűlt a bajuk a felelőtlen lakókkal: a Középszer utca 2-es lépcsőház egyik lakásának bérlője egyszerűen nem hajlandó megjavíttatni a folyamatosan csöpögő tartalékelzáró csapját. A Stadion utca 39-es számú lépcsőházban pedig valaki úgy elzárta a vizet, hogy az egész házban szárazon hörögtek a csapok ... Különös vitorlás közeledett március lS-én délután 5 órakor — argentin idő szerint, hisz ekkor a Duna mentén már este kilenc, órát jelzett az óramutató — Buenos Aieres San Fernando nevű kikötőjéhez. A hajó tépett. volt, a bejegyzések szerint Szent Jupát névre hallgatott, s a távoli Magyarországból érkezett. Aznap este már a tízmilliós világváros egyik éttermében vacsorázott Fa Nándor és Gál József, a két vakmerő hajós, s nemcsak az ételt élvezték, hanem azt is, hogy szilárd talaj van a lábuk alatt. És meséltek: arról, hogy mi is történt velük Auckland óta. Az új-zélandi kikötőből január 11-én futott ki a Szent Jupát. Akár az érkezés, a búcsúzás is ünnepélyes volt. Piros-fehér-zöld zászlók, himnusz, és kicsit angolos akcentussal kiejtett mondat: Jó szelet! Északról kerülték meg hajósaink Üj- Zélandot, majd dél felé irányították a hajót. A 50. szélességi fok mentén haladlak, a tenger hullámos volt, de barátságos. Február 26- án már a veszélyes Horn- fok közelét>en voltak. A szél egyre erősödött, két-három- emeletes hullámok dobálták a Szent Jupátot. Kemény küzdelem volt a dél-amerikai kontinens csücskének megkerülése. Újra északnak vették az irányt, az 50. szélességi fok mentén. Tudták azt, hogy már biztosabb vizeken hajóznak, hiszen a Falkland-áramlás röpítette a Szent Jupátot. Jó szélben siklottak tovább a Falkland- szigetek mellett. Fa Nándor és Gál Józsej március 6-án azt jelentette a székesfehérvári rádióamatőröknek: az idő kitűnő, nemsokára elérik Dél-Ame- rika partjait,. Azután megszakadt az összeköttetés. A magyar rádiósok felvették a kapcsolatot argentin és brazil kollégáikkal. Semmi hír, csak aggasztó jelentés arról, hogy vihar tombol a dél-amerikai kontinens partjaitól száz mérföldnyire. Gál József édesapja szinte éjjelnappal a székesfehérvári stúdióban ült, s aggodalma egyre nőtt. Mi történt? Napokkal később mondta el Buenos Airesben Fa Nándor és Gál József a nehéz órák hiteles történetét. Egyik óráról a másikra óránként 130 kilométer erejű szélvihar csapott a tengerre. Ekkora vihart bizony, a Csendes-óceánon edzett Szent. Jupát nem látott. A tetejébe éjszaka volt. Gál József a kajütben aludt. Aztán az egyik hullám dióhéjként felkapta a hajót, negyvenöt fokkal megfordította (ez volt a szerencse, de a jó hajósnak ez is kell) és a vízre döntötte. Hosszú percekig -voltak ebben a helyzetben a vízen. Fa Nándor lerepült a hajóról, de az nem borult rá (ismét a szerencse!). Biztonsági kötele a közelben tartotta. Ekkor „talpra állt” a Szent Jácint színes televízió 26 100,- Ft TS 4327 intro color teletextes 34 500,— Ft COLOTRON NDK színes televízió 25 900,- Ft ETZ 25Q luxus motorkerékpár 28 800,- Ft valamint Csepel kerékpárok nagy választékban az IPARCIKKARUHAZBAN Miskolc, Eszperantó tér A bolt napi ajánlata: WJATKA hideg-meleg vizes automata mosógép 8 490,- Ft helyett 7 490,- Ft Lopott ebért nem fizetnek Kútytnrásár Miskolcon A DH és a Vasvill közös tombolája Ma: sorsolás A Vasvill 15. sz. ajándékboltjába (Miskolc, Rákóczi u. 2„ a Sötétkapu mellett) várjuk ma délután 4 órára azokat a játékos kedvű olvasóinkat, akik részt vesznek lapunk és a Vasvill közös tomboláján. Ma délig még be lehet dobni a szombati számunkból kivágott, s kitöltött szelvényt a boltban elhelyezett ládába. Értékes ajándékokat lehet nyerni: robotgépet, autópolírozót, kávéőrlőt, Vision edényt és Fondue-t. A szerencsések nevét a holnapi számunkban közöljük. Az ügyeleteken történt Vízfolyás veszélyezteti a telefonkábeleket if Fa Nándor éppen nem a vízben, hanem a hajón. Jupát. Az árboc felkapta Fa Nándort kötelestől, s a derék magyar világjáró ég és föld között szemlélte az Atlanti-óceán viharát. Azután újabb szélroham: a megdőlt vitorláról leakadt a kötél. s Fa Nándor újra a hullámhegyekkel küzdött három méterre a hajótól. A fedélzetre kapaszkodott, s feltépte a kajütajtót. Társa akkor tápászkodott le az ágyról. Jó néhányszor a ka- jütfalhoz csapódtak. Számba vették sérüléseiket: zúzódá- sok és véraláfutások — a csodával határosán semmi egyéb baj. Annál több kár a hajóban! Az árböcmereví- tő egyik acélszála elszakadt. A .szélkormány érzékelő lapátja eltörött. A kormány- szerkezet meghibásodott. A perionkötelek is elszakadtak. a vitorla rongyokban volt. A kajütbe becsapódó víz eláztatta a rádióadó- vevőket, csak a különleges vízhatlan anyagba csavart készülék maradt épen. Gyors vitorlavászon-foltozás következett, s a hajósok megkísérelték kézikormánnyal irányítani a Szent Jupátot. A partoktól negyvenöt mérföldnyire voltak, amikor adó-vevőkészülékükön felharsant a székesfehérvári hívójel. A válasz: megvagyunk! Fa Nándor es Gál József napok óta az argentin Yacht Klub vendége, no még a Buenos Aires-i magyarok Hungária Klubja is gondoskodik róluk. A hajósok napirendje: reggeltől késő délutánig munka, aztán ismerkedés az országgal. Remélik. hogy egy hónap alatt elkészülnek a Szent Jupát rendbehozásával, s azután irány Montevideo és Rio de Janeiro. Igyekezni kell. mert szeptember 26-ra — az előzetes terv szerint — Opátiá- ba kell érkezni. Azután haza. Jó szelet, Szent Jupát! Bezárják a rossz hírű kocsmákat A Kék fény tegnapi adásában dr. Túrós András rendőr ezredes, a megyei rendőrkapitányság vezetője elmondta, mennyi gondot jelent számukra a sok rossz hírű kocsma. Esetenként itt van a bűnözők, csavargók találkozóhelye, s már csak ezért, is indokolt e kultúrálatlan vendéglátó helyek bezárása. Örömmel hallottuk ma reggel a rádióban Kovács Gábornak, a városi tanács kereskedelmi osztályvezetőjének szavait, aki szintén a kocsmák egy részének bezárása mellett tört lándzsát. Mint elmondta, városunkban eddig öt rossz hírű kocsmát záratott be a tanács. A továbbiakban 10—15 olyan kocsmát alakítanak át, illetve záratnak be. amelyek műszaki színvonala, kulturáltsága nagyon alacsony. Júliusban a városi tanács ülése elé terjesztik azt a javaslatot, amelynek értelmében Miskolc piacain tilos lesz szeszes italt árusítani. DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottsáeának oolitlkaj napilapja F0szerke«zt6 BÉKÉS DEZSŐ. Szerkesztőséé. Miskolc Bajcsy-Zsllins2K> út 15. 3527. Postacím Miskolc S5ÜI Pf. . 3ö Telefonköznem 38-941. Titká -ság: 18-223: bel- és várospolitika) rovat: 18-224 levelezést rovat: 18-225: kultúrpolitika: 18-226 sport: 18-225 Információ: 18-227. — Kiadja a Borsod M^s.yei Lack tart/ Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út »5 3527 Postacím Miskolo 3501 PL: 178. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. — 0jrdet.ésfe)vétel: Miskolc S7éen°nvi fii 15—i7, 2525 Telefon: 16-213 Terjeszti a Maeyar Posta Előfi zethetŐ bármely nírlapkézbesítő postahivatalnál a nlrlapké? besítőknél a Posta Hírlapüzleteiben 4s a Htrlarel^fíze^é^ ** Lapeflátási irodánál iHFMR' Qudaoesi V. Tóz^pt tér i — I90P — közvetlenül vagy costau*alván von valamint utalással a HELJR 215—9616? pénzforsalm» 'elzőozérnra ifi1'4 fizetési díj eev nőnapra 4? forint ®g.v ne9ved<*vr* »2? forint egy évre 516 Fi Index: 25 961 - Készült a Borsod^ Nvom dában. Felelős vezető: wirtb LAJOS ~ r««M ***«