Déli Hírlap, 1987. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-27 / 73. szám
rosokban, ahol a legnagyobbak a lakásigények, törekedni kell a tervidőszak elején meglevő összes igény kielégítésére. Miskolcon is indokolt az ellátás szintjének javítása. de ehhez központi szervek segítségét is kérni kell. A cél, hogy városunkban is csökkenjen a várakozási idő. A megyei tanács testületé ezenkívül a VII. ötéves terv munkaerő-helyzetének alakulásáról is tárgyalt, s tájékoztatót hallgatott meg a népi ellenőrzés, ezen belül a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tavalyi munkájáról. A tanácskozáson elhangzottakra lapunkban még részletesen visszatérünk. A Jövőnk a tét! klubban Reform és nyilvánosság XIX. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM I ÁRA: 1,80 1987. MARCIUS 27. PÉNTEK FORINT dft A Centrum Aruház előtti téren felállított díszlámpasor kiállta az utolsó üzembe helyezési próbákat, és már második napja világít. A négy lámpaoszlopon öt-öt energiatakarékos nátriumlámpát helyeztek cl. .Jó volna, ha a tér új ékességei esztendők múltával is olyan állapotban lennének, mint az első „munkanapok” után. (Kiss József felvételei) Látogatás, eszmecsere i szovjet—magyar barátság jegyében A városi pártbizottság vendégeként tegnap Miskolcra látogatott Ivan Iva- novics Bagyul, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének magyarországi képviselője, a Szovjetunió nagykövetségének tanácsosa és Bíró Gyula, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára.- Kovács József, a városi pártbizottság titkára tájékoztatta a vendégeket az MSZBT-munka városi tapasztalatairól. majd a Lenin Kohászati Művekbe látogattak. Fogadta a vendégeket Dudla József, a városi pártbizottság első titkára <s. Egyebek között arról beszélgettek. milyen programokat terveznek Miskolcon, illetve a Szovjet Kuitűra Házában Budapesten, a nagy októberi szocialista forradalom közelgő 70. évfordulója alkalmából. i Magyar—bolgár ; tárgyalások Az Országházban tegnap megkezdődtek a bolgár— magyar kormányfői tárgyalások, szívélyes, nyílt, elvtársi légkörben. Georgi Ata- naszov hivatalos bulgáriai látogatásra hívta meg Lázár Györgyöt, aki a meghívást köszönettel elfogadta. A bolgár kormányfő ma fejezi be hivatalos látogatását. # Rockhangverseny és általános iskolai kórusok találkozója, szavalóverseny és emlékülés Szabó Lőrinc születésének évfordulóján, koncert a képtárban, iparművészek kiállítása a Képcsarnokban, egyebek között ezeket a programokat ajánljuk olvasóink figyelmébe a hét végére, lapunk 2. oldalán. De biztosan sokakat érdekei az a kiállítás is, amely tegnap nyílt meg a Kossuth utca 13. szám alatti Borsod-miskolci Múzeumban - itt készült képünk -, a sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény anyagából. (Kiss József felvétele) \h reggeli telefon Vasárnap: óraigazítás Vasárnap véget ér a téli időszámítás. A mutatókat hajnali kettőkor állítjuk 3 órára. Mikor igazítják át városunkban a közterületi órákat? — kérdeztük Kertész Bélát, a Városgondnokság energetikusát. — Miskolcon jelenleg kilenc közterületi időmérő található. Ebből egy nem működik; a Diófa vendéglátóháznál található szerkezetet ugyanis felújítják. A többi kronométert ma már csak egyetlen ember kezeli, üzemelteti, javítja. Az ő dolga lesz átállítani a nyári időszámítás szerint a zömében analóg — számlapos, mutatós — berendezéseket. Ezt a műveletet vasárnap végzi, de nem hajnalban, hanem napközben. Vasárnap estére minden miskolci utcai óra az új időszámítás szerint mutatja az időt. Felmelegedés Miskolcon ma hajnalban plusz 3 fokot mértek. A délelőtt fokozatosan feloszló felhőtakaró délutánra ugyan újra megvastagszik, esőre azonban nem kell számítani. A kora délutáni órákra a legmagasabb nappali hőmérséklet elérheti a 18 fokot, és este sem süllyed 10 fok alá. # A Szikszói Állami Gazdaság egyik legjobb juhásza Nagy Ferenc, akit tavaly köszöntöttek abból az alkalomból, hogy huszonöt éve jó szakembere a juhászainak. Annak idején három hónapos tanfolyamot is elvégzett. Mint általában □ juhászok, ö is tanyán él, Daruszálláson, ahol a gazdaság telepén háromezernyolcszáz birkát őriznek, gondoznak. Most van az ellés időszaka. Ilyenkor a juhászok sokszor éjjel is a hodályban vannak. A képünkön látható iker jerkék o többiekhez hasonlóan tizenhat és fél kiló súly eléréséig szopnak és kapnak indítótápot. Az elválasztás után elkerülnek anyjuktól, aztán majd csak kihajláskor találkoznak újra. A juhászat a múlt év májusában, illetve az ez év januárjában életbe léptetett új szabályozók segítségével ismét gazdaságossá válhat. Ezt bizonyítja a Szikszói Állami Gazdaság példája is. A másra, jobbra nem hasznosítható területeken, megfelelő állattartási technológiával nyereségessé válhat a juhászat is. (Riport a 3. oldalon.) (Pusztai László felvétele) A Lenin Kohászati Művek Ifjúsági Klubjában tegnap délután folytatódott az a rendezvénysorozat, amely az ifjúsági szövetség ismert felhívása jegyében tekinti át társadalmunk időszerű kérdéseit. A fiatalok beszélgetőpartnere ezúttal Szűcs Erika, a városi pártbizottság titkára Májusban Miskolci filmfesztivál A versenyre benevezett filmek összesen tizenöt vetítésen peregnek le, de a szokásokhoz híven, ez alkalommal is információs vetítésen mutatnak be néhány teevíziós alkotást, továbbá szerepel a programban egy nagyszabású összeállítás képző- és iparművészeti témájú filmekből. Ugyancsak vers.enyen kívül vetítik le a filmművészeti főiskolások és a Balázs Béla-stúdiósok munkáit, de teret kapnak az amatőr filmesek is a fesztiválon. Amelynek díjkiosztó ünnepsége a zárónapon, má- ius 12-én este 6 órakor kezdődik. A zsűri elnöke Fejti György, az MSZMP KB tagja. a megyei pártbizottság első titkára. 7-tol 12-ig tart a 27. miskolci filmfesztivál. A vetítések a felújított, átalakított Kossuth moziban, a Rónai Sándor Művelődési Központban. a Hevesy Iván Filmklubban, az ifjúsági házban, az Ady Művelődési Házban lesznek, de a megye több településére is eljutnak a filmek. Számos alkotó—közönség találkozót szerveznek, és megrendezik a VI. országos közművelődési filmforumot. Csaknem végleges már a program — ez derült ki a fesztivált előkészítő bizottság tegnapi ülésén, amelyen György István filmrendező, fesztiváligazgató tájékoztatta a résztvevőket, illetve kérte ki véleményüket egy- egy részletkérdésben. és Tóth Zoltán, a Politikai Főiskola tanára volt. Az esti órákba nyúló vitában szó esett a magyarországi reformfolyamat kiszélesítésének a szükségességérő); .többen érdeklődtek az iránt, hogy az MSZMP KB legutóbbi intézkedései. így például a nagy jelentőségű novemberi határozat, milyen hatást gyakorol az átalakítás ütemére. A válaszokból kiderült, hogy mihamarabb meg kell erősíteni a reform intézményes garanciáit, növelnünk szükséges a döntéselőkészítésnek és maguknak a döntéseknek is a nyilvánosságát. Á nyilvánosság, a társadalmi kontroll fontos biztosítéka a szocialista demokráciának. Az ifjúsági szövetség érdekvédelmi és érdekérvényesítési képességével kapcsolatban Szűcs Erika — egyebek között — azt hangsúlyozta. hogy a fiaftalok elvárják Dolitikai szervezetüktől: véleményüket legyen képes érdemben közvetíteni sőt, ha kell. a konfliktusokat is felvállalni. A Jövőnk a tét! klubba ma délután 4 órára Tóth Lajost, a megyei pártbizottság politikai munkatársát várják, akivel gazdaságpolitikánk ás társadalompolitikánk sürgető teendőiről beszélgetnek majd a fiatalok. Aprilis elsejétől Teliesitmónyaranyos béremelés Lakások és igények A Minisztertanács tegnapi ülésérői Bányász Rezső, a Tájékoztatási Hivatal elnöke, hazánk szóvivője adott tájékoztatást az újságíróknak. A Minisztertanács az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztése alapján megtárgyalta az 1987. év eleji gazdasági folyamatokról szóló jelentést, és meghatározta a további feladatokat. Eszerint az év elején is folytatódtak gazdaságunkban a kedvezőtlen tendenciák. A tőkés export növelésére a termelésben még mindig várat magára a szükséges fordulat. Az alap- béremelés szüneteltetésére született megállapodás elérte célját. Április 1-jén véget ér ez az időszak, de fontos, hogy az év hátralevő részében is mértéktartóan, a teljesítményekkel összhangban emeljék a béreket. A takarékos bérgazdálkodás követelményei teljes mértékben, vagy még szigorúbban vonatkoznak a költségvetési szervekre is. «• Ülést tartott a megyei tanács Ülést tartott tegnap délelőtt a Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Tanács. A testület egyebek között a lakásépítés, -gazdálkodás és -ellátás megycnkbeli helyzetét vitatta meg. A tavalyi év elején a lakással való ellátottság az országos átlagnál rosszabb volt megyénkben. Az előző tervidőszakhoz képest csökkent és szerkezetében módosult is a lakásépítés. A megépült lakások száma például 21,7 százalékkal volt kevesebb, mint a -korábbi tervidőszakban, míg a magánerős megoldások az akkori 49,8 százalékról 78 százalékos részarányt képviseltek. A VII. ötéves tervben a helyi tanácsok a lakáshoz jutás feltételeinek bővítésével 33 500 család lakáshelyzetének javítását tervezik. 22*—23 ezer lakás épül a tervciklusban. A felújítási program összhangban van a központi elgondolásokkal; megyénkben 7300 állami lakást szeretnének felújítani. A lakáshelyzettel kapcsolatban hozott határozatok szerint egyebek mellett a tervidőszak végére — Miskolc kivételével — azokban aváFelkészültebben, meooyőzőbhen érvelni (CIKK A 3. OLDALON)