Déli Hírlap, 1987. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-06 / 4. szám

1987: as első teho-év * Az építők, mint képünk is bizonyítja, a tervezett napon elkezdték a munkát, Távhővezetéket építenek a Nagyváthy utcában ' A tömegközlekedést nem zavarja Forintok, kedvezmények, szabályok Távhőellátó-vezeték építé­si munkál kezdődtek meg tegnap reggel a Nagyváthy utcában, a Domus Áruház mögött A tervek szerint emiatt lezárták volna az it­teni Szinva-hidat. Nem így történt Nyitrai Pál, az ÉÁÉV fő­építésvezetője: — Vasárnap már meg­kezdtük az előkészületeket: a forgalomelterelő, tájékoz­tató és jelzőtáblákat kirak­tuk a helyszínre, de egyelő­re letakartuk őket* 600 mil­liméter átmérőjű távfűtőve­zetéket építünk ezen a terű- f léten, és kicseréljük a tel­jes közművezetéket is. A lakosságnak nem kell tartania a fűtés ingadozá­sától. mert az új csőrendszer füg­getlen a jelenlegitől. A munkát szeptemberig kell befejeznünk, és csak a kö­vetkező idényben kapcsoló­dik be a fűtőhálózatba az új vezeték. Ez lesz majd az úgynevezett előremenő, a most meglévő két 400-as át­mérőjű pedig a visszaáram­ló vezeték. A hétfői munka­kezdéskor kisebb vita ala­kult ki azon; annak ellené­A Miskolc Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága az 1986. évről visszamaradt építési telkek tartós haszná­latba adására telekjuttatási címsort kíván készíteni. Az alábbi területekre lehet 1987. január 20-ig telekigénylést benyújtani a lakás- és he­lyiséggazdálkodási osztályra: 1. Avas-Kelet, Perczel Mór u. mentén. Beépítési mód; egyedi társasház. Fszt. plusz 2 emelet (12 lakásos tömb). 2. Latinka S. u. Beépítési A tan ácselnök­helyettes fogadónapja A Miskolc Városi Tanács vezető tisztségviselői közül Gápelné Tóth Rózsa elnök- helyettes tart fogadóórát szerdán délután 3 és 5 óra között, a hivatali helyiségé­ben. re, hogy megvan az engedé­lyünk a teljes lezárására, félpályásán, vagy teljesen zárjuk-e le a hidat. Végül is egyelőre nem zár­tuk le egyáltalán. Megkérdeztük Szilágyi Istvánt, az MKV forgalmi főosztályvezetőjét is: akadályozza-e a tömeg- közlekedést, ha mégis le­zárják a hidat? — A Nagyváthy utcai hí­don, a Győri kapui villa- mospálva felújítása miatt, most egyetlen autóbuszunk sem közlekedik. A forga­lomelterelés más irányba vitte a 101/B-s és az 1/D-s autóbuszok útvonalát. Így ez a lezárás nem zavarja a tö­megközlekedést. Autóbuszaink továbbra is igyekeznek tartani a me­netidőt, és úgy szervezzük a járato­kat, hogy a buszok kapaci­tása se csökkenjen. Gondot okozhat viszont — a lezárás után —, hogy a forgalmat ezen a szakaszon keskeny, szűk utcákra — mint a Pe­tőfi és a Bacsó Béla utca — terelik. mód: korszerű csoportos (sorház). Fszt. plusz 1 eme­let. 3. Harsány, Parasznya, Sa- jókeresztúr, Sajóbábony. Be- pítési mód: hagyományos családi ház. Nincs igazán nagyüzem a hűvösebb hónapokban a LÁ- EV-nél. Bár a Bükk csodá­latos látványt kínál ilyenkor is, a vártnál kevesebben vál­tanak jegyet a kisvasútra. Télen nem közlekedik a kisvonat a tavaly átadott, Mahócáig terjedő szakaszon, de Garadnára eljuthatnak a kirándulók. A fűtött kocsik Lillafüred és Garadna kö­zött szállítanak sok turistát, de Lillafüredről is jó néhá- nyan utaznak be Miskolcra ezzel a közlekedési eszközzel,­Itt előfordulhat csúcsidő­ben forgalomtorlódás, s emiatt esetleg késhetnek az autóbuszok. Ajánlatos ezért a megszokottnál pár perccel korábban indulni munkába. Mint félbevágott méhsej­tek, úgy hevertek egymásra rakva a Hősök terén néhány esztendeje a Pece-patak be­fedésére váró betonlemezek, A Mirabet — miskolci ra­gasztott betoncső — fantá­zianevű elemet ezután az ország több csatornarend­szerénél, közműalagútjánál fölhasználták. Az utóbbi időben nem találkozunk ve­le. Mi lett a találmány sor­sa? — Bizony sok időbe telt, mire elfogadták a találmányt, — mondja Szamos Ede nyugdíjas bányamérnök, a feltalálók egyike. — A lénye­ge, hogy a monolitikusán és hosszadalmas eljárással gyártott csatornák helyett előregyártható elemekből építkezzünk. Sokan nem hit­tek a találmányunkban. Az első próbálkozásukkor a két­kedőknek — bár megpróbál­Idén folytatják a farkas­gödör—örvényköi pálya meg­fiatalítását. A LÁEV rendel­kezésére álló összegből újabb, körülbelül 3 kilométeres sza­kasz felújítására futja ebben az esztendőben, a Mahóca utáni részen. A sínek szeren­csére jó állapotban vannak, csupán az ágyazat pótlásával, a talpfák cseréjével, s be­szabályozással kell foglala­toskodniuk az üzem szakem­bereinek. A munkálatokat az olvadás után kezdik ei. 1990-ig évi ötszáz forinttal járulnak hozzá a miskolci­ak a város fejlesztéséhez. A településfejlesztési hozzájá­rulást a többség igenlő sza­vazatai alapján az idén már fizethetjük, és márciusig kell a választókerületekben eldön­teni, hol és mit szeretnének a teho forintjaiból építeni. Miután most már nemcsak beszélünk róla, hanem a zsebünkbe is nyúlunk, ér­demes megismerni a fonto­sabb „teho-szabályokat”. A teho forintjait út- és járdaépítésre, közművek lé­tesítésére, megállóhelyek ki­alakítására, nyilvános tele­fonállomás létesítésére, a pihenést, szórakozást szol­gáló, a szabadidő eltöltésére alkalmas létesítmények ki­alakítására használhatjuk fel. A pénzt a választókerüle­tektől a tanács nem von­hatja el. nem csoportosít­hatja át! Az természetesen lehetséges, hogy több kerület közösen vállalkozzon például uszoda­építésre. A tanács a befolyt összegekhez további forin­tokkal is hozzájárulhat. ták — item sikerűit elérni­ük, hogy a kettévágott Mi- rabet „szétpukkanjon” a 43 tonna (!) próbaterheléskor. De sajnos, sokan továbbra is gáncsoskodtak... S regény­be illő lenne elmesélni, ho­gyan szedte fel magára a ki­lókat a kezdetben könnyű­nek, olcsónak elképzelt Mi- rabét. A felesleges cicomák és túlsúly miatt már drágán eladható termék lett belőle. Manapság nem célja a ter­vezőknek, de az építőiparnak sem, hogy a lehetőségeket kihasználva olcsó megoldást alkalmazzanak, mert azon nincs se nyereség, se pré­mium. Így történt, hogy a most már „felhizlalt” Mira- betet — az eredeti árhoz ké­pest — jóval drágábban ad­ják, s ezért nagyon kevesen alkalmazzák. A találmány alkotói azon­ban nem tudtak ebbe bele­nyugodni, és a Mirabet to­vábbfejlesztett változatával — amely még kisebb súlyú, de megfelelően szilárd — javaslatot nyújtottak be az egyik városkörnyéki telepü­lésünk ivóvízellátásához szükséges víztározó építésére. Mi lett a javaslat sorsa? Nos, összevetették az eredeti tervekkel, és bár kiderült, hogy a költség Mirabettel fele akkora lenne, a község­ben ezt úgy látszik, nem hit­ték el. Hozzáláttak az építés­hez, de nem Mirabettel, ha­nem egy újítás alapján, amely a teljes szelvényű Rockla csöveket javasolta. S hogy jártak? A tervek sze­rint a költségnek félmillió fo­rintot kellett volna kitennie (ha Mirabettel építik, akkor ez az összeg csökkent volna le a felére). Ám sajnos a ki­vitelezés színvonala és más okok miatt végül is a több­szöröséért, hárommillióért készült el a munka... (soltész) Nem köteles hozzájárulást fizetni a miskolciak közül az, aki betöltötte a hetve­nedik életévét, vagy a csa­ládban az egy főre jutó át­lagjövedelem a háromezer forintot nem haladja meg. Ugyancsak mentességet él­vez, aki a városban meg­valósuló létesítményekhez társulási, illetve társulati hozzájárulást fizet, vagy aki 1986. január else­jétől önerőből támogatja környezetében a közműépí­tést. A hozzájárulás ötven szá­zalékát fizeti az, aki három vagy több kiskorú gyerme­ket tart el, kettő vagy több gyermeket egyedül nevel, vagy nyugdíjas, és család­jában nem haladja meg az egy főre jutó átlagjövedelem az ötezer forintot. A mentességekről az ille­tékesek kérvény alapján, vagy, ha a kellő adatok rendelkezésre állnak, hi­vatalból döntenek. Hogy ki, és milyen mér­tékben kötelezett a fizetés­re, ennek alapjául mindig az adott év január elsejei adatokat tekintik mérvadó­nak és egész évre szólónak. Az év közbeni változáso­kat legkésőbb december 31-éig kell bejelenteni a városi adó- és illetékhiva­talnál, hogy a soron követ­kező évre már ezek figye­lembevételével dolgozhassa­nak. Miskolcon most összesen 36 413-an kötelezhetők a te­ho fizetésére. I Ha nem nézzük meg, hova lépünk... Egyik országos lapunkban olvastam a panaszt: vásárolt valaki egy drága, bőr felsőrészű női cipőt, Tönkrement a sarka, s ő — naiv hittel telve — elvitte a cipészhez javí­tani. A cipész nem vette fel a rendelést, mondván: mű­anyagból van a sarok, és ők ehhez nem tudják hozzáragasz­tani a flekket. Mint kiderült, abban az országban, ahon­nan a cipő származik, természetesen van olyan ragasztó, mellyel javítani tudják a hibás talpat, sarkat. Ezt azonban nem importálták. Bevallom, a hír olvastán hiányérzetem támadt, és nem csupán a ragasztó miatt. A kereskedő — alighanem pillanat­nyi zavarában — elfelejtette kioktatni a vásárlót: biztosan nem rendeltetésszerűen használta a cipellőt. Ha ugyanis kel­lő óvatossággal — csak minden pirosbetűs ünnepnapon, szélcsendes, napsütéses időben és lehetőleg bent a lakásban, a perzsaszőnyegen — használta volna a lábbelit, még hosszú évekig nem kopott volna el a sarka, s akár örökül hagy­hatta volna lányára, unokájára is. Mert az a fő baj nálunk, kérem, hogy fittyet hányunk » rendeltetésszerű használat aranyszabályaira, és nyúzunk, strapálunk mindent. Hogy mást ne mondjak, még az utca­köveket is. Itt vannak például a Széchenyi út, az épülő, szé­pülő sétálóutca színes burkolókövei. Azért vannak azok le­rakva — kérdem tisztelettel —, hogy lábbal tapossuk, tipor­juk őket? Hogy ugráljunk, trappoljunk, szökdécseljünk raj­tuk? Dehogy! E szép, rozsdabarna lapok, mint nevük is mondja: díszburkolatként szolgálnak. A dísszel pedig mit csinálhat a kulturált ember: nézegetheti, gyönyörködhet benne, netán meg is simogathatja... Ha csupán ezt tették volna a miskolciak, és még az időjárás viszontagságaitól is megvédik néhány száz esernyővel, esetleg fűtött fóliasátor­ral a díszköveket, akkor olyan szépek lennének, mint a le­rakás pillanatában voltak. Sajnos, nem így történt, és ezért csak magunkra vethetünk. Aki a főutcán jár, mondjuk a» Ady-híd környékén, meggyőződhet róla, milyen következ­ményekkel jár a rendeltetésszerű használat semmibe vevése, Bizony, a díszkövek jó része már csak omló, bomló, kavics-, cement- és homokmassza. Gyors elmúlásukért csakis ma­gunkat hibáztathatjuk. Legközelebb majd jobban megnéz­zük, hogy hova lépünk és mibe lépünk!... (békés) lelket lehet igényelni Folytatják a felújítást Mahócán túl S. R. A Mirabet nyomában Egy miskolci találmány viszontagságos sorsa

Next

/
Thumbnails
Contents