Déli Hírlap, 1987. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-06 / 4. szám

Diósgyőrött elkezdődött a munka... Üj év, új edző, új remények Másfél éves szerződés Száger Györggyel Yárhidi Pál, Dunai II. Antal, Mészöly Kálmán. Both József, Gerencsér József, Szűcs Lajos, Száger György. Nevek. Olyan edzőké, akiket az MLSZ vezetői javasoltak a Diósgyőr vezetőinek, amikor olyan szak­emberek után érdeklődtek, akik csapat nél­kül vannak, tehát tárgyalóképesek. Am ki ezért, ki azért nem vállalta a kiesés ellen har­coló, de ennél sokkal többre képes együttest. Végül Száger György — szinte az első fel­kérésre — igent mondott, s tegnap hivata­losan is bemutatkozott a közelmúltban Tö­rökországból hazatért szakember Diósgyő­rött. Akinek tegnapi napját kísértük vé­gig..« Délelőtt 9 óra után néhány perccel futott be a Tiszai pályaudvarra a Tokaj exp­ressz, amellyel az újdonsült diósgyőri vezető edző Mis­kolcra érkezett. Az egyesület és a szakosztály vezetőivel gyors megbeszélést tartottak a stadionban, azután irány a klubterem, ahol a játékosok várták új mesterüket. Gut­man József ügyvezető elnök bemutató szavai után mond­ta el „székfoglalóját” Száger György: — Ismerőseim — labdarú­gó szakemberek, újságírók — is értetlenül állnak a DVTK szereplése előtt, amelyről ne­kem az az emlékem maradt meg, amikor az olimpiai és az A-válogatott is diósgyőri játékosokra épült. Mindenki óva intett attól, hogy elvál­laljam e feladatot. Nos, ez való nekem, itt megmutatha­tom — gondoltam, s fejest ugrottam a „mélyvízbe”. Mi tagadás, átböngésztem az eredményeket, magam is meglepődtem, hiszen még 50 százalékosra sem sikeredett az őszi szereplés. Nos, a mai naptól arra kell készülni mindenkinek: be kell hoz­nunk az elvesztegetett öt pontot, s emellett legalább 19-et szerezni a tavaszi sze­zonban. Ezzel a középme­zőnyben lehet végezni, s közben lehet csapatot építe­ni, új játékrendet kialakí­tani, olyat, amelyre a?t mondják majd: ez a Diós­győr játéka. Nálam minden­ki tiszta lappal indul! Ró­lunk, kapusokról mindenki tudja: fanatikusak vagyunk, s közöttünk a lazsáló ritka, mint a fehér holló. Nos, eb­ben a helyzetben nem is kér­hetek, követelhetek mást, mint kemény munkát. Profik vagyunk, akik pénzért foci­zunk. Hozzá akarom segíteni magukat ahhoz, hogy a je­lenleginél jobban keressenek. Kidolgoztam egyfajta ösztön­ző premizálási rendszert, de ennek csak akkor van értel­me, ha teljesítmény is lesz mögötte. Magánéletüket is úgy kell beállítani: szigorú követelményeimet csak azok tudják teljesíteni, akik tel­jes odaadással edzenek, ké­szülnek. Király László technikai ve­zető arról szólt, hogy a csa­pat mától január 30-áig nap­közis rendszerben Diósgyő­rött gyakorol. Délelőtt a sá­torcsarnokban lesznek a fog­lalkozások, amelyeket közös ebéd követ, majd pihenő lesz a játékosoknak az ÉÁÉV Lorántffy utcai mun­kásszállóján. Délután a sza­badban elsősorban állóképes- ségi gyakorlatok, s egymás közötti játék szerepel a programban. Január végén a 3^ Bemelegítés a 12 perces nagy hidegben... SZÁGER GYÖRGY ve­zető edző: * — Budapesten, 1941. ja­1 miár 16-án születtem. Vi­szonylag korán eljegyez* [ tem magam a labdarú­: gással, ugyanis apám a , Ferencváros kölyök csapa­tának edzője volt. Mi I sem természetesebb: ma­I gam is a Fradiban kezd* i tem a bőrgolyóval ismer­l kedést. Azonnal a kapus ­I kodás mellett döntöttem, t s végigjártam a külön­* böző korosztályú csapa­* tokát,. Amikor az ifjúsá­gi együtteshez kerültem, meghívást kaptam a vá­logatottba. Abba az ifi­I csapatba, amely 1960-ban I UEFA-tomát nyert. Az i FTC első csapatába az t 1962—63-as esztendőben I kerültem be, akkor baj­* nokságot nyert a Fradi. * Egy év múlva következett * a csalódás: a Ganz-MA­-} VAG-ba, NB I B-be ke­J rültem. 1%9-ben itt fe­jeztem be pályafutásom, , bár még egy évet a , BEAC-bán amolyan leve­I zetésképpen védtem. Eb­I ben az évben szereztem I meg a Testnevelési Főis­» kólán a tanári diplomát, » majd elvégeztem a iabda­* rúgó-szakedzői Szakot is. * 1969-től négy éven át a 1 TF-en tudományos m«n­1 ka társként dolgoztam, ! másodállásban pedig előbb ! a Vasas serdülők, majd . az ifik edzője voltam. , 1973-tól nyolc éven át az i MLSZ alkalmazásában áll­I tam. Ezután 2 évet Egyip­I tómban. egy évet az 1 Egyesült Arab Emirátus­i ban dolgoztam. Hazatéré­i sem után Szarvason ed­» zősködtem, majd ismét I külföld következett, Tö­1 rökorszácban másfél évig edzősködtem. Innen alig két hónapja tértem haza. Nős vagyok, egy . lányom, s egy fiam van... dr. Borossy-emléktornán sze­repel a csapat, február 2-án pedig tíz napra Jugoszláviá­ba, Medulinba utaznak, ahol mindennapos előkészületi mérkőzéseket játszanak. Ha­zatérve február 12-étől már a vegyes felkészülés követ­kezik, amikor az edzőmérkő­zéseken lesz a hangsúly. Száger György ezt követő­en elbeszélgetett több játé­futás előtt — metsző szélben, {Szabó István felvétele) kossal, elsősorban Teodora Borisz helyzete érdekelte, majd szót váltott a lemon­dott gyúróval. Tóth István­nal, aki február elején távo­zik csaknem kétévtizedes te­vékenység után a csapattól. Amikor pedig a játékosok a Stadion étterembe indultak a közös ebédre, a pályák ál­lapotát vette szemügyre, s úgy döntött: a délutáni fog­lalkozást — amelyen a Cooper-tesztet írta elő a ke­ret tagjainak — a Vörös Csillag pályán tartják. Alig múlt dél, a szakve­zető az egyesület vezetői tár­saságában sajtótájékoztatót tartott a Stadion étteremben. A megyei és városi napilap munkatársai mellett a rá­dió és a Diósgyőri Munkás képviselői is ott voltak a tá­jékoztatón, amelyen Tóth La­jos, a DVTK társadalmi el­nöke vázolta a helyzetet, mu­tatta be Száger Györgyöt a jelenlevőknek. A tájékozta­tón megtudtuk: Törökország­ban — legutolsó állomáshe­lyén — jól érezte magát a szakvezető, de egy év után „törökösítették”, azaz vele is úgy akartak bánni, mint tö­rök kollégáikkal. Ez volt az a pont, amikor úgy érezte: ezt nem csinálhatja tovább. Igaz, 800 ezer török líráról szólt a szerződése, de a líra a szerződéskötéskor dupláját érte annak, mint napjaink­ban. Az inflációval viszont nejm növekedett keresete. Emellett számtalanszor bele akartak szólni szakmai kér­désekbe, s bár együttese jól szerepelt, a távozás mellett döntött. Nem számított arra, hogy már január első napjai­ban csapata lesz, ám honi berkekben is szeretné leten­ni névjegyét. Ezért is ug­rott fejest a diósgyőri „mély­vízbe”. Szerződése másfél év­re szól, noha kezdetben csak fél évre akarták megkötni. Ám, mert a tervek is hosz- szabb távra szólnak, ehhez igazították végül a szerző­dést is. Egyelőre az LKM Vendégházában lakik majd a DVTK újdonsült vezető ed­zője, de mert nem akar „vendég” lenni, reméli, sike­rül lakásmegoldást találni, s akkor felesége társaságában élne Miskolcon. Pályaedzőjé­ről, Kiss Lászlóról szólva el­mondotta: a DVTK vezetői javasolták neki, s mert egy­részt nem volt olyan szak­ember. akivel dolgozott vol­na, másrészt olyat akart vá­lasztani. aki ismeri a diós­győri körülményeket, a régi ismerettségre is tekintettel, egyetértett a választással. Kiss László egyébiránt el­mondotta: amellett, hogy megtiszteltetésnek tartja a felkérést, maga is tenni akart a csapatért, hiszen ere­iben diósgyőri vér csörgedez, felejthetetlen éveket töltött a csapatnál játékosként, s pá- lyaedzőként is. A gyors ebéd után melegí­tőt, s anorákot húzott a mes­ter és pályaedzője, majd számbavette legénységét. Ki­derült: Görr/ei a betegágyat nyomja, Oláh családjával még külföldön tölti szabad­ságát — a vezetők engedé­lyével —, Veréb pedig sérült, ezért nem végzi el a teszte­lést, hanem erősítő gyakorla­tokat írt elő számára. A töb­biek az éles szélben, hóesés­ben rövid bemelegítés után nekiveselkedtek a 12 perces futásnak. Danes remek iram­ban „száguldott”, s amikor a sípszó a 12. percet jelezte. 3300 méternél tartott. Száger elégedett volt a látottakkal, hiszen a leggyengébb telje­sítmény — a sokat kiha­gyott Csornánké -w Is 28ÖO I KISS LÁSZLÓ pályacd­■ zo: * — Én is fővárosi szü­< letésü vagyok, 1935. de­1 cember 28-an láttam meg a napvilágot Budapesten. A MAVAG-bati kezdtem ismerkedni a labdarúgás , tudományával, majd 1955­I ben katonai szolgálatra I vonultam be — Miskolc­I ra. A Miskolci Honvéd­I ban kergettem a labdát, I maid a Miskolci Munkás » következett leszerelésem • után. 1958-ban igazolt le * a Diósgyőr, s egészen ■ 1989-ig a DVTK színeiben j fociztam. Három ízben ; szerepeltem ez idő alatt I a B-válogatottban. Az ak­I tfv pályafutás befejezése t után elvégeztem a iab­I darügó-oktatói tanfolya­I mól, s edzőként először I az MMTE csapatánál • kezdtem. A hetvenes évek • végén — éppen a DVTK „aranykorában” — Szabó j Géza mellett pályaedzö­J ként dolgoztam. Ezt kö­, vetően 3 évig a Lenin I Kohászati Művekben fe­I lelős beosztásban rounkál­I kodtam, majd 1983-tól a I Mádi Ércbányász edzöjc­I ként tevékenykedtem. Ez X idő alatt két ízben nyert I bajnokságot a csapat, s « most, hogy megváltam * tőlük, a megyei I. osz­J tálvban a második helyen, J vártak a tavaszt fotyta­; »äst. Nős vagyok. méter volt. S bér alaposan elmerevedtek az izmok, elő­került a labda, s az egyre nagyobb sötétségbe burkoló­zott pályán egymás elleni mérkőzés kezdődött. Kezdet­ben úgy tűnt: a pirosak ma­gabiztosan nyertek, hiszen a fehéreknél Szlovák került a kapuba, de ellenlábasai a legnagyobb helyzetben is hi­báztak, a védő pedig kiváló cerberusnak bizonyult. Végül 0-9 maradt az eredmény, s félórányi játék után véget ért az első edzés. De nem ért véget a nap Száger György számára. Ki­rály Lászlótól elkérte az őszi szezon mérkőzéseinek jegyző­könyvét, egyeztette pályaed­zőjével a heti tervet, HaUai Imre szakosztályelnökkel pe­dig arról tárgyalt: noha nem híve a szezonközi átigazolá­soknak, kik lehetnek azok a játékosok, akikre kivethetné hálóját a Diósgyőr. S bár meglehetősen fáradt volt az első nap eseményei után az újdonsült vezető ed­ző is, csak késő éjszaka tért pihenőre annak tudatában: új fejezet kezdődött életében. De nemcsak az övében, a Diósgyőrében is. Száger György ugyanis igyekezett kijelenteni: nem fogunk ígér­getni, szép játékkal, gólok­kal kecsegtetni a szurkoló­kat. Nekünk kell lépni, bebi­zonyítani, hogy más ez a csa­pat, s akkor a szurkolók is visszatérnek majd a lelátó­ra ... Mit lehet ehhez hozzáten­ni? Ügy legyen! Tótb Zoltán Jégkorong OB I Botrányos vereség FTC—Miskolci Kinizsi 4-2 (0-1, 2-0, 2-1) Miskolc, 600 néző. Vezet­te: Tejfalussy, Sorbán, Ka- lotai. FTC: Póznik — Haj- zer, Paraizs, Szajlai L„ Hil­dák, Milctics. Cs.: Juhász (kapus), Balogh, Pintér, Kal- tanecker, Orbán, Farkas, Tury, Szikora, Simon, Kir- ner, Molnár, Kovács, Jécsi, Pindák. Edző: Orbán György. M. Kinizsi: YViimann — Szajkó, Kcpics, Petrieskó, Wintersteiner, Bíró. Cs.: Laczkó (kapus). Tornyai, Wiedermann, Szentkúti. Roz- gonyi, Kitter, Bereczky, Ma­joros, Skultéty, Gőz, Sepsi, Nagy, Imre. Edző: Bíró Ig­nác. Mint az várható volt, nagy lendülettel kezdett mindkét csapat. Az első harmad 9. percében Wintersteiner át­adásából Sza jkó szerezte meg a Kinizsi vezetését, A gól után elszabadultak az indu­latok, elsősorban a ferenc­városiak részéről. Hajzer egy jobbhoroggal leütötte Win- tersteinert, akkor, amikor a korong a pálya másik olda­lán volt. majd Bírót kenték fel a palánkra. Szajlai a ve­zető bíró Tejfalussy előtt csavargatta Petrieskó orrát. A második harmad 5. per­cében Jécsi révén egyenlí­tett az FTC. A miskolciak kerülték a dulakodást, a ve­rekedést, ám a fővárosiak keresték az ilyen alkalmas kát. Az FTC a 12. perc­ben jutott vezetéshez, Hudak lőtt a Kinizsi kapujába. Ek­kor történt; hogy Szajlai minden ok nélkül úgy ütöt­te orrba a miskolciak leg­jobbját, Wintersteinert, hogy annak el kellett hagynia a pályát. (Kiderült este, hogy a játékosnak eltörött az orr­csontja!) A Kinizsi le akart vonulni a jégről, ám Tejfa­lussy semmiféle szabálytalan­ságot nem látott, kétperces technikai büntetőt ítélt a miskolciak ellen! A nagy havazás miatt két alkalommal is félbe kellett szakítani a mérkőzést. Az utolsó harmadban a Kinizsi már óvatosabban játszott, kerülték a közelharcokat, összecsapásokat. Az FTC-ből Tury, majd Molnár lőtt újabb gólokat, a miskolciaktól pe­dig Bereczky. Jó iram, a Ferencváros ré­széről pedig — ki tudja há­nyadik alkalommal? — bot­rányos viselkedés jellemezte a találkozót. A játékvezetés pedig még kritikára sem méltatható! Az FTC nem volt jobb, még két góllal sem. Kár, hogy nem sportszerű já­tékkal dőlt el a győzelem és a két bajnoki pont sorsa. (felföldi) * Jellemző kép a mérkőzésről: kupacban az FTC csapata, a saját kapuja előtt, Wintersteiner (jobbra, fehér mezben) egyedül „kever"' __ (Szabó István felvétele) alias Az Eszakmagyarországi Ve­gyi mővek felvesz műanyagok építőipari alkalmazástechnikájá­ban gyakorlattal rendelkező, vagy ilyen feladatot vállaló épí­tészmérnököt, építész üzemmér­nököt, fejlesztő mérnöki munka­körbe. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezni lehet a vállalat személyzet) és oktatási főosztá. lyán. Levélcím: Északmagyar­országi Vegyiművek, 3792 Sajó- bábony. Telefon: 62-133. 67-111, 278-as mellék. A Nehézipari Műszaki Egye­tem vezetői beosztásba számvi­teli, vagy közgazdasági egyete­mi végzettségű dolgozókat keres. Jelentkezés: személyesen az A/4. épület 119-es szobájában. Lakatost állandó munkára fel­veszek. Érd.: Miskolc, Szerdahe­lyi u. 17. du. 5 órától. ingatlan 1 H- 2 fél szobás, 55 m2-es la­kás Avas-dél HL ütemben 1938 júniusi beköltözéssel, III. eme­leten eladó. Irányár: 13 000 Ft/ ro? + 130 060 OTP. Telefon: 63- 688. farmi! Renault 4 friss vizsgával eladó. 9—17-ig az 52-012/20 telefonon. Privát film. A Művelödéskuta- tó Intézet régi amatőr filmeket keres 1957-ig bezárólag. Családi filmgyűjtemények, privát témák és kordokumentumok kultúrtör­téneti feldolgozására. Jó minő­ségű videomásolási lehetőség, vásárlás, kölcsönzés, normál—8, 9,5 mm, 16 mm fekete-fehér és színes (elvételek számára. Tele­fon: 351-106. Kottái Judit szer­vező, vagy levélben „Privát film 1413” jeligére a budapesti Fel­szabadulás téri hirdetőbe. Azonnali belépéssel megbízható, nem iszákos, szorgalmas VILLANYSZERELŐKET felveszek magas kereseti lehetőséggel. „B"-kat. vez. eng. rendelkezők előnyben „200970” jeligére a kiadóba.

Next

/
Thumbnails
Contents