Déli Hírlap, 1987. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-28 / 23. szám
krónikája 0 KISZ a számítógép térhódításáért fáklyán felvon illán less március 15-én Hogyan segítheti a mozgalom a számitógépes kultúra elterjedését Miskolcon? Egyebek között erre a kérdésre keresett választ tegnapi ülésén a városi KISZ- bizottság. A témáról készült írásos javaslat szerint a jelenlegi helyzet pontos ismeretében a feladatokat meghatározó aktívahálózat létrehozására, s előadásokat, versenyeket, szakmai fórumokat, kiállításokat szervező, szakemberekből álló ..akciócsoport” összehívására van szükség. Az alkalmazható módszereket mindenekelőtt az alsó-, közép- és felsőfokú oktatásban kell bevezetni, de később ugyanez elengedhetetlen a mór dolgozók körében is. A hozzászólók többék között hangoztatták: segíteni kell abban — a menedzserszerepet is felvállalva —, hogy mind szélesebb tömegek saiátíthassák el a számítógépek alkalmazásával járó gondolkodásmódot. Xiobozy Zsolt. a városi 'KlSZ-bizottság első titkára -aláhúzta: a KISZ feladata, hogy a rendelkezésére álló politikai eszközökkel közrehasson e kultúra elterjesztésében. A javaslat alapján -e-1; amit a testület elfogadott — részletes feladattervét készítenek. ' Á forradalmi ifjúsági napok idei programjáról Ferior Vilmos, a KTSZ-bizott- ság titkára elmondotta: március 15-én kora este ifjúsági nagygyűléssel és fáklyás felvonulással emlékeznek meg nemzeti ünnepünkről. Külön hangsúlyt kapnak ebben az esztendőben 1848—49. helyi aktualitásai, ezért ezen a napon a fiatalok végigjárják városunk Szemere Bertalan-em- lékhelyeít. Március 2-1-e a KISZ zászlóbontása 30. évfordulójának jegyében telik maid. A megyei központi ünnepséget Diósgyőrben tartják. Este kitüntetési ünnepséget tartanak a Diósgyőri Vasas Művelődési és Oktatási Központban, melyre az elismerésben részesülők családtagjait is meghívják. Ezt követi az ifjúsági bál. Április 4-ről koszorúzási ünnepségen emlékeznek meg. A tegnapi ülésen a testület személy kérdésről is döntött. Fedor Vilmost — Dobozv Zsolt jelenlegi tanulmányai idejére — a KISZ városi bizottsága első titkári tisztének ellátásával bízta meg. Az ügyeleteken történt Felvonókat javítottak Szokatlanul kevés volt a dolguk az esti és éjszakai órákban a szolgáltató vállalatok ügyeleteseinek. Elegendő mennyiségű ivóvíz áll a lakosság rendelkezésére, és az áramszolgáltatásban, valamint a távhőszolgáltatásban sem volt fennakadás. A MIK ügyeletére ót bejelentés érkezett: a Kuruc u. 19., a Prieszol ,T. u. 1. és a Győri kapu 85. sz. alatti épületekben a meghibásodott felvonókat, a Bársony J. u. 13. alatt pedig a A Merkur jelenti Arak A Merkur Lorántffy utcai telephelyén jelenleg 39 autó közűi lehet választani. A kínálat jellemzésére néhány kocsi adatai: Lada 2103 típusú, PM betűjelű (1979-ben gyártott), 101 900 forintért; Lada 21 011-es, PD-s (1978- as), 65 700-ért; Polski Fiat 126 650-es típusú. PO betű- jelű (1979-ben gyártott), 55 700 forintért; Lada 2101- es, PK-s (1979-es), 68 900-ért; Polski Fiat 126 típusú, KC betűjelű (1982-ben gyártott), 64 600 forintért: Dacia, KI-s (1983-as), 109 500-ért; Lada 2101 típusú, ZA be tű.jelű (1975-ben gyártott), 49 600 forintért; Dacia, KR-es (1983-as). 100 600-ért; Trabant, KY betű jelű (1984-ben gyártott), 66 200 forintért; Lada, ZF-es (1976-os). 42 000- ért; Trabant, ZI betű jelű (1976-ban gyártott), 21000 forintért; Skoda 120 L-es, TL-es (1981-es), 75 500-ért; Wartburg, PY betű jelű (1980- ban gyártott), 68 700 forintért vár vevőre. Autóvásárt legközelebb jövő vasárnap tartanak: Al- bertirsán. Balatonfüreden, Cegléden, Debrecenben, Fonyódon, Gyöngyösön, Gyulán, Hódmezővásárhelyen, Nyíregyházán, Pécsett és Miskolcon. lépcsőházi világítást javították meg. Az Ady Endre u. 14 a. számú épületben csőrepedés történt, a javítást ma délelőtt is folytatták. AUTOSORSZÁMOK 1987. JANUÁR 27-ÉN : Trabant Limousin Hycomat Budapest 1 227 Trabant Limousin Combi Budapest 389 Trabant Limousin Budapest 6395 Debrecen 5 682 Trabant Combi Budapest t 325 Debrecen 1 163 Wartburg Standard Budapest 1 184 Debrecen 561 Wartburg Soecial Budapest 1 589 Debrecen 1779 Wartburg Spec, (tolótetős) Budapest 9 752 Wartburg Tourist 1 Budapest 1 257 Debrecen 975 Skf'da ’05 S Budapest lő 708 Debrecen 8 563 Skoda 120 L . • Budapes t Debrecen Skoda 120 GLS Budapest fZ 402 12 463 LS34 Lada 1200 Budapest Debrecen Lada 1300 S Budapest Debrecen Lada 1500 Budapest Debrecen Lada Combi Budapest Debrecen Moszkvics Budapest Polski FIAT 126 P Budapest Debrecen FSO (Polski FIIAT) 1500 Dacia Limousin Budapest Debrecen Dacia Combi Budapest Debrecen Dacia TLX Budapest Debrecen Zastava tttKftttaes» 45 270 31 117 18 909 14 264 15 218 H 425 8 787 4 704 34 944 659 ♦3 170 734 1 333 1 179 #51 478 tó 286 Sport M A Görögországban túrázó magyar labdarúgó-válogatott ma délután a Pa- nionisz ellen, a következő összeállításban kezd: Szend- rei — Sallai, Híres. Róth, Keller — Varga, Kardos, Hannich, Bognár — Boda, Kovács. ■ Ciprus, Bulgária, Portugália, Norvégia, Lengyelország és Magyarország válogatottjainak részvételével ma kezdődik Budapesten az Opel Európa Kupa férfi teniszverseny. ■ A jugoszláviai Jajcéban befejeződött a nemzetközi női sakktorna, Verőci Zsuzsa a második helyen végzett. ■ Félidejéhez érkezett a bajnokság a női asztalitenisz NB I-ben, a Borsodi Építők Volán SC csapata a B- csoportban a második, a Borsodi Kinizsi pedig a hetedik helyen várja a folytatást. Leéltek a tote Idáig ismeretlen ok miatt kigyulladt a Miskolci Területi Közlekedésbiztonsági Tanács Szentpéteri kapui közlekedési parkjának raktára. A lángok martalékává vált néhány motorkerékpár, kerékpár, s több olyan fontos eszköz, ami nélkülözhetetlen a park üzemeltetéséhez. Az anyagi kár mintegy 60 ezer forintra tehető. A parkot, patronáló vállalatok közül már többen is érdeklődtek, miképpen segíthetnének az elveszett eszközök pótlásában. Szeretnék, ha tavasszal megújulva fogadhatnák a közlekedési szabályok oktatására érkező fiatalokat. <Herényi László felvételei) Csúszik a tanpálya Nem kerül hátrányba, aki most szerez jogosítványt Tegnap, a késő délutáni órákban csörgött a telefon szerkesztőségünkben, s egy hölgy meglehetősen riadtan közölte: ma vizsgáznak az Autóközlekedési Tanintézet iskoiapályaján a DVTK- stadion mellett, ám a burkolat jeges, havas, csúszós. Szerinte így irreálisak a vizsgafeltételek. U tána jártunk. A Miskolci Közterület-fenntartó Vállalatnál megtudtuk, hogy ők a Városgondnokság megrendelésére dolgoznak. A városgondnokság szerint azonban a terület kezelőjének, Személyi sérülés nem történt Bányatűz István-aknán Nem történt személyi sérülés a Mecseki Szénbányákban a hétfőn reggel keletkezett tűz során. Az oltás és a helyreállítás folyik. A hajnali órákban vett i égminták ellenőrzése az egyik legfontosabb feladat Rendőrségi felhívás Ki látta a balesetet? 1387. jamiar 6-án 13 óra 10 perckor a Sajó vámos és Szir- mabesenyő közötti útszakaszon összeütközött egy Volga és egy Wartburg típusú személygépkocsi. A baleset következtében a Wartburg utasa a helyszínen meghalt. A rendőrség kéri, hogy tanú- kénti meghallgatása végett jelentkezzen annak a tehergépkocsinak a vezetője, aki a baleset időpontjában azon az útvonalon közlekedett, és az eseményt látta. Jelentkezni lehet a Miskolci Rendőr- kapitányságon (Rudas László u. 14. 1/9.) személyesen, vagy a 36-141/2371 telefonon. Hivatali időn kívül az 16. számú hivatali helyiségben, vagy a 36-141 2528 telefonon. DEL! HIRLAF — A Magyar Szoctalíeta Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: HEKE6 OEZSO. Szerkesztőség: Miskok). Bajcsy- Zsilinszky üt ts. 3521. Postacím; Miskolc 3501. Pt.: 30. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikát rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitika: 18-256: sport: 18-592 Információ: 18-257. — Kiadja a Borsod Megyei taoktadé Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky öt 15. 3527 Postacím Miskolc 8501 Pf.: 178 - Felelős kiadó: VEBES MTHAET Telefon: 36-13). — Hirdetésfelvétel: Mtskolo. Széenenyl út 15—17. 3523 Telefon: iS-213. Terjeszti 9 Maayar Posta Előfizethető bármely nirlapkezbesftő nostanlvatalnál a nlrl»'kézbesítőknél a Poéta nlrlapözletelben és a Hfrlaoelöflzetésrt é« Lapellátásl Irodánál (HEI.IRI Budapest V Jözset nádor tér 1 —’ 190* —. közvetlenül vagy postautalványon valamint átutalással a RELJB 915—»6)65 pénzforealmt lelzöszámra Előfizetési öli egy nőnapra 43 forint pay negyedévre 129 forint egy évre 5M Pt. Index: 28 951. — Készüli a Borsodi Nyomdában. Felelős vezetőt wntTH CATOS. — tssw 019*—020» az istván-aknai bányatűzzel kapcsolatban. A tüzet tegnap este egyik oldalról sikerült lezárni, de a szabályok értelmében ilyenkor hosszabb ideig várakozni kell az újabb műveletek elvégzése előtt. Ezt az időt a bányahatóság 12 órában határozta meg. A várakozási idő letelte után légmintákat vettek, s a vizsgálati eredményektől függően valószínű el tudják kezdeni a másik oldal lezárását, a tűz végleges lokalizálását, elfojtását. A bányatüzet feltehetőleg öngyulladás okozta. A területet időben kiürítették, ezért nem esett kár emberéletben. és nem sérült meg senki. Az anyagi kár még pontosan nem állapítható meg, de várhatóan milliós nagyságrenddel mérhető. Csak az 11W. Lapunk tegnapi számában, a negyedik oldalon megjelent „Üj időszámítás a Spartacus kézilabdázóinál” című írásunkban a nyomda hibájából tévesen jelent meg Pecsenye András vezető edző nyilatkozata, mely szerint a csapat célkitűzése az NB I-be kerülés. Mive! a Miskolci Spartacus lányai az NB II-ben szerepelnek, a szabályok értelmében, amennyiben a bajnokságot megnyerik, csak az NB l B-ben szerepelhetnek. tehát az ATI-rtak kell » szóban forgó területet megtisztítani. Horváth István, az ATI igazgatója ma reggel elmondotta, hogy tegnap délután a közterület-fenntartó vállalat mégis letolta a havat az iskolapólyáról, ám a jeget nem tudták mindenünnen eltávolítani. Amennyiben az idő egy kicsit is felmelegszik, tovább tisztíttat- ják a területet, a megrendelést. leadták. A most vizsgázók nem kerülnek hátrányba azokkal szemben, akik a nyári időszakban szereznek jogositványt. Már csak azért sem, mert hozzászoknak a téli útviszonyokhoz, s ez csak hasznos lehet számukra. A viszgabiztosok rugalmasan alkalmazkodnak s pálya burkolatának állapotához. annak megfelelően állítják össze a vizsgafeladatokat. Tehát senkinek sem származik hátránya abból, ha ilyenkor, télen szerzi meg a jogositványt. Hókása. iégborda a burkolaton Már csak egy útszakasz járhatatlan A Miskolci Közúti Igazgatóság borsodi területein a reggeli órákban is hét szc- rógép dolgozott az utakon, 24 óra alatt 47 tonna ipari sót használtak fel. A főutak burkolata általában száraz. helyenként sónedves, illetve a keréknyomok között vékonyan • hókásás. A 35. számú főút a korábbi hóátfúvásos helyeken jégbordás. Már csak egy alsóbbrendű útszakasz — Pere és Abaúiszántó között — járhatatlan Borsodban, ennek felszabadításán, tisztításán a reggeli és a délelőtti órákban is dolgoztak az igazgatóság généi. Nehezen és csak egv nyomsávon lehet közlekedni a következő alsóbbrendű utakon: Felsődobsza — Abaúiszárrió, Gesrtelv — haraneodi elágazás. Egerlövö — Tiszado- rogma. Géléi — MezŐcsát és a Tiszakeszibe vezető bekötőút.