Déli Hírlap, 1987. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-29 / 24. szám
MAP Moszkvában határozat elfogadásával fejeződött be az SZKP KB kétnapos tanácskozása. amelynek napirendjén a társadalmi és gazdasági átalakulás meggyorsításával összefüggő fő kérdések szerepeltek. A határozat a többi között kimondja, hogy a vállalatok és más termelőegységek vezetőit a jövőben a kollektíváknak kell megválasztani. a párton belüli választási rendszert fejleszteni szükséges. A plénum elengedhetetlennek minősítette ugyanis a káderpolitika megújítását, elsőrendű feladatnak, hogy a vezető káderek állományát friss erőkkel egészítsék ki. A plénum tehát személyi kérdésekben is határozott. A Központi Bizottság titkárává választották Nyikolaj Szljunykovot, a Belorusz Kommunista Párt eddigi első titkárát, az SZKP Politikai Bizottságának póttagját. A Politikai Bizottság póttagja lett Alekszándr Jakovlev, a kulturális és propagandaügyekkel foglalkozó központi bizottsági titkár. KB-titkárrá választották Anatolij Rukjanovot. A személyi változásokhoz tartozik, hogy politikai bizottsági tagsága alól felmentették a nyugdíjba vonult volt kazahsztáni első titkári, Gyinmuhamed KuMunkásgyúlést tartottak tegnap délután az LKM kombinált acélművének tanácskozótermében. Gerzsényi Miklósnak, a pártbizottság titkárának megnyitó szavai után Rácz Albert államtitkár, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke tájékoztatta az egybegyűlteket népgazdaságunk múlt évi helyzetéről, és szólt az idei legfontosabb tennivalókról. — Örülök, hogy a ma is óriási tekintélyt és erőt jelentő LKM munkásgyűlésén vehetek részt — mondotta beszéde elején. — Az önök gondjai nem különítnajevet, és felmentették Mihail Zimjanyint, a Központi Bizottság ugyancsak nyugalomba vonult titkárát. hetők el az országétól. Következetes, kockázatvállaló, tisztességes munkájukkal a vállalat kollektívája azt igazolja, hogy a legnehezebb helyzeten is úrrá lehet lenni. A népgazdaság egészéről szólva elmondotta, hogy 1986-ban a fő célok nem teljesültek, az eladósodás nőtt, romlott az egyensúlyi helyzet. Az adósságnövekedést 1987-ben sem igen lehet megállítani. Részletesen taglalta a bérek és az árak viszonyát, n ! jd a bérek és a teljesítmények kérdéskörét. Sokan unják már annak emlegetését, hogy a kiáramló jövedelmek mögött nincs megfelelő teljesítmény. Valóban feszítetté vá't a bérek és a teljesítmények összhangja. Meg kell azonban mondani, hogy nem a béreknél megy ki a fedezet nélküli jövedelem, hanem a béreken kívül. Tény azonban az is, hogy nagyon sok az olyan fedezetlen nyereség, amely állami támogatásból és áremelésből jön össze. Elmondotta, hogy az LKM-nél is megnézte: miképpen gazdálkodnak a bérrel. Elismeréssel állapította meg. hogy nem áramoltattak ki fedezetlen béreket. fegyelmezetten betartották a rendelkezéseket. Hangsúlyozta annak fontosságát. hogy a felelősségteljes. költségmeatakarító gazdálkodást a bérgazdálkodásban is érvényesíteni kell mindenütt. Tisztességgel dolgozni Munkásgyűlés az LKM-ben xix. évfolyam, 24. szám ARA: 1,80 1987. JANUÁR 29., CSÜTÖRTÖK FORINT A városi párt-vb megtárgyalta Számítógép az iskolákban A számítástechnikai ismeretek oktatása elodázhatat- lanul fontos népgazdasági érdek, versenyképessegünk egyik lényeges feltétele. A Miskolc Városi Párt-végrehajtóbizottság tegnapi ülésén érthetően élénk vita bontakozott ki annak a jelentésnek a kapcsán, amelyet dr. Környey László, a városi tanács művelődési osztályvezetője és dr. Tóth József, a városi pártbizottság tudománypolitikai munkaközösségének vezetője terjesztett elő. Az iskolai számítástechnikái oktatás helyzetéről, fejlesztésének feladatairól szólva elhangzott, hogy MisSzáger György, a DVTK ágálnak újdonsült veze- edzője alaposan megdolgoz- ezekben a napokban a Szükség is van a erőnlétre hiszen hétfőn Jugoszláviába utazik a gárda, ahoi hat-nét mérkőzés vár a csapatra. (Cikk a 4. oldalon.) kolcon valamennyi középfokú oktatási intézmény alapellátása megtörtént, de szak- tanteremből még kevés van, így a fiatalok nehezen férnek hozzá a gépekhez. Az általános iskolákban két éve kezdődött számítógépprogram még csak a kezdeti eredményeket mutatja, különösen a környékbeli intézmények ellátása hiányos. Általános gond a gépek javítása, karbantartása. Több képzett oktatóra is szükség lenne. Az országos iskola- számítógép-programhoz és a megyei pártbizottság által kezdeményezett akcióhoz csatlakozva, a városi védnökség) testület is oda. kíván hatni, hogy széles körben terjedjen a számítógépes kultúra. Nagy figyelmet kell fordítani a tehetséges gyermekek képességeinek kibontakoztatására; néhány tucat kiváló kisdiák képzésében a Nehézipari Műszaki Egyetem is segítséget nyújthatna. Érdemes a KISZ lehetőségeit kihasználni, hiszen az ifjúsági szervezet szívügyének tartja a legkorszerűbb technika meghonosítását. A központi pénzforrások szűkösek, ezért a vállalatok, intézmények támogatókészségére is apellálni kell, hiszen végül is érdekük. hogy jól képzett szakemberek kerüljenek hozzátok. A városi párt-vb ezt követően megtárgyalta a községi elöljáróságok működésének tapasztalatairól és az ezzel kapcsolatos feladatokról szóló jelentést — Simon Tibornak, a városi pártbizottság osztályvezetőjének előterjesztésében —, majd tájékoztatót hallgatott meg a kisiparosok és kiskereskedők adózási fegyelméről, a korszerűsített adózási rendszer hatásáról. Ez utóbbi napirendi pont előadója dr. Sárvári Károly, a városi tanács pénzügyi osztályvezetője volt. Ma reggeli telelon Villái, havonta a Vasasban Még néhány nap hátra van a Miskolci Műsor című programfüzet februári számának megjelenéséig, de azért egykét rendezvényre már most fel tudjuk hívni olvasóink figyelmét. Brézai Zoltánná, a Művészeti és Propagandairoda munkatársa tallózott a Miskolci Műsor munkapéldányában. A Miskolci Szimfonikus Zenekart 9-én Mihály András vezényli a színházban. A Bartók Vonósnégyes 2-án ad koncertet, a Bartók-te- remben, Szergej Davidov oboaművész estjét 17-én rendezik meg ugyanott. A könnyűzenei koncertek között a Molnár Béla Ifjúsági Ház a Hobo Blues Band-et, a Vasas a Nag> Feró-féle Hamletet és a Z'Zi Labort kínálja, a sportcsarnokban pedig az Első Emelet lép fel. A Z’Zi Labor egyébként gyerekműsorát is bemutatja a Vasasban. De gyerekeknek szól Peremar- toni Krisztina műsora a Vasasban, és a Kaláka koncertje a Rónaiban. Előadást tart városunkban Czeizel Endre is — 19-én, a Rónai Sándor Művelődési Központban —, és havonta egy alkalommal jelentkező sorozatot indít a Vasas, amelyben Vitray Tamás beszélget a televízióban már látott vendégeivel. • Hajók szárazon, bakon. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság tiszalöki vízlépcső és hajójavító üzemében a karbantartáson, a javításon kívül felújítással, korszerűsítéssel, sőt új vizíjármüvek gyártásával is foglalkoznak. A kemény hideg időjárás sem akadályozza a jól szervezett munkát a hatalmas üzemcsarnokban. Az itt dolgozó munkások két vagy több szakmával rendelkeznek, ami lehetővé teszi a munkaidőalap, a termelőgépek, berendezések kapacitásának jó kihasználását. (Tudósítás a 3. oldalon.) (Pusztai László felvétele) Gazdaságpolitikai pártnap A miskolci 40. Számú Általános Iskolában tegnap délután gazdaságpolitikai pártnapot tartottak a Miskolc Városi Pedagógus Párt- bizottság rendezésében. Pálos Tamás, a Magyar Távirati Iroda főszerkesztője a középfokú tanintézetek pedagógusainak az időszerű nép- gazdasági feladatokról tartott előadást. Borsodban a hőmérséklet ma hajnalban mínusz 4 és mínusz 12 fok között váltakozott, az égbolt borult, a levegő párás volt. Az északi területeken, elsősorban Szikszó környékén reggel köd és havazás nehezítette a közlekedést. A Sajó völgyében a köd miatt a látó- távolság 50—60 méter. A fő közlekedési utak burkolatai szárazak, a 3. számú főúton Garadna és az országhatár között helyenként vékony jégbordák vannak a keréknyomban. A mellékutak burkolatai havasak, jégbordásak, a Miskolci Közúti Igazgatóság folyamatosan gondoskodik szórásukról. Az elmúlt 24 órában 20 tonna ipari sót. és 40 tonna salakot használtak fel. Évezredes cserepek Fidramné Abonyi Judit a Herman Otto Múzeum kerámiarestaurátora. Ot és kolléganőjét, Kozmáné Bányi Juditot kerestük fel műhelyükben, ahol sok ezer éves cseréptöredékekből, hosszú „türelemjátékkal” állítják vissza eredeti formájába a kőkori, bronzkori emberek agyagból egetett használati és dísztárgyait. Képeinken: Fidrámné Abonyi Judit munka közben, illetve két, restaurálás alatt álló léiét. (Cikk a 2. oldalon.) (Kiss József felvételei) Véget ért az SZKP KB tanácskozása Vállai lintrral, szőni!?! válíozssok A megvc északi területén reggel havazott CJ ÖO Valamennyi út járható