Déli Hírlap, 1986. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1986-10-17 / 243. szám
Családi körben rajtam. De nem koplalhatok, mindent meg kell adnom magamnak, ami kettőnknek jár. Még négyszer szoptatom naponta Dávidot. Ez valóságos szertartás számomra, semmivel össze nem hasonlítható, csodálatos érzés. A szuszogásában. a cirógató kis mozdulataiban, arcának változásában ilyenkor lehet a legjobban gyönyörködni. Sokkal természetesebb és egyszerűbb, mint a tápszerrel való pepecselés. Most már ugyan főzeléket is kap Dávid, ami, mondanom sem kell, teljes „mezcserével” jár az étkezés után. — És mindig ilyen idilli az itthoni színpadkép? ' — Egyáltalán nem. Kezdetben rettenetes feszültség volt bennem. Mindig időzavarban voltam. Ügy tűnt, hogy mindenkinek könnyű egy kisbabával bánni, mellette egy háztartást vezetni, csak nekem nem. Izgatott, ha sírt, és senkihez sem szaladhattam tanácsért. Módszeresen hozzá kellett szoknom, hogy mindenről nekünk kell felelősséggel dönteni. Ám szerencsére az első hónapokban ketten voltunk „gyesen”, éppen akkor ért véget a színházi évad. Így amíg Győző levegőztette a fiát, addig én igyekeztem mindent elvégezni. Vagy felváltva szundítottunk egy kicsit. Egyébként is jó, ha sok mindent tud az apja a gyerek körül. Mondhatom, ügyesen pelenkázik. Ha visz- szamegyek dolgozni — bár ezeket az időszakos kis elválásokat sem tudom egyelőre elképzelni —, s felváltva leszünk szabadok, neki ugyancsak az lesz a feladata, mint7 nekem. Persze, azt már elterveztem, hogy mindig megfőzök, hogy erre ne legyen gond. Ez kitűnő gyakorlati időszak erre is. Már sütöttem is. Győző nagyon hálás „mindenevő”, s rajta kikísérletezek minden számításba vehető étket, mire Dávid is a mi kosztunkon lesz. • ISMERETSÉG ÉS ELISMERTSÉG — Egy színészházaspár nem tudja az óvodai nyit- vatartáshoz igazítani a munkaidejét. Mi lesz a megoldás? — Mint a legtöbb pályatársunk, mi is feladunk egy hirdetést, s majd egy nyugdíjas gyermekgondozót keresünk — válaszolja Zsuzsa. Amikor a kisfiúról minden szépet és gondot kibeszéltünk, mi következhetne más, mint a színház? — A tehetséges vidéki színészeknek rendszerint az a sorsuk, hogy fővárosi, vagy más híres színházi műhelyekbe szerződnek. — Mi hálásak lehetünk a miskolci színháznak, sok jó szerepet játszhattunk, és híre is van a szakmai berkekben. Hívtak már engem is Pestre, de csak így: gyere föl. De minden konkrét feladat nélkül?... A színész könnyen csábul, ha egy szerepálmot ígérnek, de erre a bizonytalanra én nem bla- zírozok — így vélekedik minderről Mihályi Győző. — A sanszot minden színész megadja magának, hiszen kimondva vagy kimondatlanul, de az ismertségre vágyik. Így nagyon örülünk annak, hogy egy örökölt telket el tudtunk cserélni egy pesti lakásra. Mert a szakma tagadhatatlanul fővároscentrikus. Eddig barátokhoz, iskolatársakhoz kéredzked- tünk be, ha a fővárosban volt dolgunk. így most a miskolci Bársony János Utcai színészházban itthon,' Pesten pedig otthon va-- gyunk... < é-,01 áh Erzsi, b Nem a vételár túllicitálásával! OTP-lafiások és - varázsok eladók A jövő héttől kezdve ismét vásárolhatók készpénzért társasházi lakások az OTP-től. Ezek az összkomfortos lakások a Szentpéteri kapui lakótelepen épülnek és még az idén beköltözhe- tőek lesznek. A részletekről Adámy Tibor, az OTP megyei igazgatóságának lakás- hitelezési osztályvezetője tájékoztatta lapunkat: — Ez alkalommal 17 lakást és hat garázst kínálunk megvételre. A lakások vételára az alapterülettől és a szintbeli elhelyezkedéstől függően változik. A pontosan meghatározott összegeket az OTP-fiókok hirdetőtábláin lehet majd megtekinteni. A 17 lakás közül hét másfél szobás, ezek egyenként körülbelül 550 ezer forintba kerülnek. Van öt kétszobás eladó öröklakásunk is, 817 ezer forintért. A legnagyobb alapterületű 3 szobásakért pedig 1 millió 90 ezret kell befizetni annak, aki a karácsonyát ilyen új lakásban szeretné tölteni. A garázsok ára egységes, 116 ezer forint. Az általunk értékesített új lakások után az egyébként szokásos vagyonátruházási illetéket nem kell a rendeletek értelmében befizetni. A garázsok illetéke a vételár 15 százaléka. A vételi ajánlatokat az OTP-nél erre a célra rendszeresített lapokon kell majd írásban benyújtani a jelentkezőknek. A lakás megszerzésére pedig annak van nagyobb esélye, aki az állam javára a legkedvezőbb ajánlatot teszi. El kell viszont egy téves nézetet oszlatni. Az OTP-től ezek a lakások nem a vételár túllicitálásával vásárolhatók meg! Arról van csak szó, hogy aki a vételárhoz képest a legtöbb készpénz befizetését vállalja — azé lesz a lakás. A vételára ezeknek a lakásoknak nem változik sem a jelentkezők számával, sem az ajánlatok függvényében... Fontos tudnivaló, hogy mi számít készpénznek. A készpénzzel egyenértékű ugyanis az eltartott személyek után nyújtható vagy megelőlegezhető szociálpolitikai kedvezmény. valamint az ifjúság: takarékbetét utáp adható külön kölcsön is. Ellenben az OTP nem tudja készpénzként kezelni a munKáltató által adott kölcsönt, és a tanácstól elnyert helyi támogatást sem. Ezek beleszámítanak egyébként a vételárba, ám az esélyeket nem növelik. (soltész) Vitatkozgathatunk a fogalmakon: szerep-e az apa- és ez anyaszerep. Ha színészekről van szó, kevés újságíró mulasztja el firtatni. De az ismerősök, a pályatársak is így kérdezik: hegy érzed magad ebben a szerepben? Vannak, akik tiltakoznak, ez nem lehet szerep, ez az ÉLE^. — Jó ezt megélni, az ember saját magát látja viszont egy parányi emberben. S nem nehéz apának, anyának lenni, ha ez akkora élményt jelent — ezt vallja Mihályi Győző, a Miskolci Nemzeti Színház tagja, az 5 hónapos Mihályi Dávid édesapja. Viszont nem lelkesedik az apaszerep szóösszetételért. (Kiss József felvétele) @ ELTILTOTTÁK A SZÍNPADTÓL Jómagam pedig elfogadom, mert ezt, az élet egyik legnagyobb főszerepét is lehet jól, s kevésbé jól játszani. Sőt, meg is lehet bukni vele. Molnár Zsuzsát és Mihályi Győzőt láttam már jó néhányszor színpadon, kitűnőt alakítani. S nem tudván elszakadni az analógiától ebben a szülői szerepben is ragyognak, remekelnek. Zsuzsa így készült rá: — Hálogattam 1 évadról évadra. De aztán már annyira vágytam a gyerek után, hogy nem akartam tovább odázni. . Mindig fogva tartottak a jó szerepek. Végül is hathónapos kismamaként meg kellett válnom az Ahogy tetszik főszerepétől. Eltiltott az orvos a színpadtól. Aztán kifényesedett egy belső rivalda, és színre lépett a nagy Ö, aki képes volt felfordítani a kettejük világát. — Korábban sokkal önzőbben éltünk. Csak a színháznak és magunknak. Most felébred a kicsi, s mind a ketten berohanunk a szobába, hogy azonnal láthassuk. Átértékelődtek a dolgaink. A pálya most is nagyon fontos mindkettőnknek, de ő annál fontosabb, a legfontosabb — erről az átváltozásról így beszél az édesapa. • AZ ETETÉS SZERTARTÁSA . És édesanyává „változott” a színésznő, s ennek okán most nem is az alakja a legfontosabb. — Nyolc kiló fölösleg van Politikai könyvnapok ♦ A legtöbb színésznőnek az igazi anyaszerep Is nagyon hálás szerep. (Kiss József felvétele) Huszonötödször rendezi meg idén a politikai könyvnapokat a Kossuth Könyvkiadó. A rendezvény országos megnyitóját október 23- án tartják Budapesten. A borsodi megnyitó november 3-án, Sárospatakon lesz, a Művelődés Házában. A könyvünnepre 23 új kötetet, több mint félmillió példányban jelentet meg a kiadó. Mit ajánl ezek közül elsősorban az olvasók figyelmébe a megyei kirendeltség vezetője, Pauliczky László? — Nagyon fontos munkának tartom A szocializmus megújulása c. könyvet, ami Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárának az elmúlt 30 évben született írásaiból, beszédeiből válogat. Ugyancsak most jelenik meg az SZKP XXVII. kongresszusának jegyzőkönyve. Figyelemre méltónak ígérkezik a Kulturális Kisenciklopédia, mely az első olyan vállalkozás hazánkban. ami a honi kultúra legkülönfélébb területeiről igyekszik átfogó képet adni. Harmadik, bővített kiadásban kerül az üzletekbe történelmünk 30 év előtti, nehéz napjairól Berecz Jánosnak az Ellenforradalom tollal és fegyverrel, 1956 című kötete. A szerző most újabb kutatásainak eredményeit is publikálja. Szintén ezzel az időszakkal foglalkozik a Hollós Ervin—Lajtai Vera szerzőpáros új műve, a Drámai napok című. Az azóta, a társadalomban, gazdaságban bekövetkezett változásokat pedig — fotókkal, rajzokkal, karikatúrákkal, statisztikai táblázatokkal gazdagon illusztrált — a 30 év krónikája, 1956—1986 című képeskönyv mutatja be. Természetesen még sok érdekességet kínál a politikai könyvnapokra a Kossuth Könyvkiadó. Ancsel Éva, Palmiro Togliatti, Balogh Edgár, s más neves szerzők műveiből válogathatnak a közeli hetekben a politikai irodalom barátai, érdeklődésüknek megfelelően. $ Őszi lombok alatt. Kapós a külpiacon is a bükki faszén. Ezért füstölnek a boksák a lillafüredi erdészetnél, a Garadna völgyében, előreláthatóan november végéig. A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság az idén mintegy 35 ezer mázsa faszenet éget, amelyből 24 000 mázsát exportál. Ezt a tervét már teljesítette. Külföldön elsősorban grillsütőkhöz, kerti sütéshez vásárolják szívesen a kiváló bükki terméket. A gazdaság több helyen telepszerűen jelölt» ki a boksák helyét, a Qükkben és a zempléni részeken is, ily módon kedvezőbb környezeti, s szociális feltételek . között élnek az ott dolgozók, akik a kiégetésig éjjelnappal vigyázzák a tüzet. Magános boksák is állnak azonban azokon az erdőrészeken, ahol a nevelővágásokkal ritkítják a fákat. „Pipálnak” a boksák egyebek között Répáshuta környékén, a Rejtekben, Dióskútnál is. A szénégetéshez elsősorban a bükk és a gyertyán husángjait használják fel. Stop, egy percre! „Kétszáz forintot fizettem a rendőrnek, mert tilos helyen parkoltam — írja egy miskolci olvasónk —, miközben a piros bankókat átadtam, eszembe ötlött: mi lenne, ha a hatóság nemcsak büntetne, hanem jutalmazna is? Például egy-egy szép szabályos előzésért, kétszáz forintos Centrumutalvánnyal jutalmaznák az autó pilótáját.” A kedves olvasó ötlete szellemes, ám a válaszunk egyértelmű. Bizohyára nagyon sajnálja azt a kétszáz forintot, amit ott a helyszínen kifizetett. Jobb helyre is költhette volna, esetleg 10 liter szuper benzinre. Valószínű, hogy jó ideig bosszankodott, miért is nem nézett körül jobban, mielőtt leállította kocsiját a Megállni tilos! jelzőtábla szomszédságában. Még az is lehet, hogy megfogadta magában: a jövőben körültekintőbben parkol, nem hagyja figyelmen kívül a KRESZ-táblákat. S ha ez valóban így van, mint ahogy gondoljuk, korántsem kidobott pénz volt a kétszáz forintja. Mint köztudott, a büntetésekből befolyó pénz az állami költségvetést gyarapítja, s végső soron valamilyen formában mindannyian részesülünk belőle. És amiről megfeledkezik; nagy szerencsénkre még mindig a szabályos parkolások, az előírás szerinti előzések, a gondolkodó gépjárművezetők vannak többségben. Így aztán aligha győznék jutalomcsekkel ösztönözni a jól vezetőket. Egyébként ha úgy gondolja, hogy a KRESZ-tudása és a vo- lánforgató-képessége a szokásosnál kiemíelkédőbb, ezért többféle jutalomra is számíthat. Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács, s az Autóklub minden esztendőben megrendezi a gépjármű- vezetők vetélkedőjét. Ezeken a versenyeken megmérheti tudását, vezetési tehetségét. S azon kívül, hogy ott többszörösét nyerheti a most kifizetett kétszáz forintjának, az így szerzett tapasztalatait bőségesen kamatoztathatja a forgalomban. Mindannyiunk szerencséjére és hasznára. \ (szántó) Dávid a főszereplő Jutalomcsekk?...