Déli Hírlap, 1986. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1986-10-04 / 232. szám
Bemutató a Kamaraszínházban Nyolc nő 3)C Az előtérben Fehér Ildikó (Pierette), mögötte Karan ez Katalin (Suzon), a háttérben Oláh Bódi Éva (Catherine). (Jármay György felvétele) A gyártástól a moziig Mit ér a film, ha magyar... Beszélgetés Bacsó Péterrel Nyolc nő — nyolc remek szerep, egy kitűnő „bűnügyi játék” (ez a darab műfaji megjelölése), jó előadása, várható közönségsiker: távirati stílusban Robert Thomas francia szerző Nyolc nő című színművéről. Valamivel bővebben: A világhírű színműíró (egyebek között a Szegény Dániel című krimi szerzője, amelyet vagy másfél-két évtizeddel ezelőtt mutatott be a televízió, de akik látták, valószínűleg máig emlékeznek rá) a címben jelzett nyolc nőt egy isten háta mögötti házba zárja össze, hóakadállyal és mesterséges torlasszal elvágva őket a külvilágtól. (Á’ la Agatha Christie.) A villa lakói: az anya, két lánya, a nagymama, a nevelőnő, a szobalány, az anya testvére — ez eddig hét nő —, továbbá felbukkan a csaláfő testvérhúga. A krimirejtvény: kiölte meg az apát? Természetesen mindenki gyanús, aki él, és a gyanút zseniálisan tereli a szerző egyik nőről a másikra. A látszólagos harmónia máza először csak repedezik, azután végképp lepattogzik, és minden úgy összekuszálódik, mint a mennyezetről alálógó csillár kificamított karjai. Ennél többet illetlenség lenne elárulni a történetből, talán csak annyit még, hogy a befejezés — érzésem szerint — alulmúlja a néző várakozását. Gondosan ügyel rá Robert Thomas, hogy minden szereplőnek nyújtson kellő játéklehetőséget. Megteheti. A Magyar Rádió Miskolc Körzeti és Nemzetiségi Szerkesztősége folytatja a városhetek rendezését. Ez azt jelenti, hogy egy-egy terület egy héten át mindennap szerepel az adásokban. Bemutatják a város és vonzáskörzetének politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális életét, felvillantják az ott élők örömeit, gondjait. Október 6-tól, hétfőtől Szerencsnek és környékének a bemutatására vállalkozik a Miskolci Rádió. Ellátogatnak az állami gazdaságba, a csokoládégyárba, beszámolnak arról, - hogyan haladnak a vár rekonstrukciójával, megismertetik hallgatóinkkal az erdőbényei kádárok munkáját, szólnak az egészségügyi ellátás eredményeiről, gondjairól, szombaton (október 11-én) pedig a szerencsiek élveznek elsőbbséget a zenei kívánságok teljesítésénél. ' Cola bár A Tokaj Vendéglátóház Cola bárja holnaptól ismét várja vasárnaponként a gyerekeket. Az első alkalommal — délután fél 3-tól — rajzfilmeket láthatnak, és különféle zöldségekből, termésekből. gyümölcsökből bábokat készíthetnek a gyerekek. A Cola bárba 3—14 éves korú vendégeket várnak vasárnaponként fél 3-ra. hiszen jól ismeri a színpadot, nemcsak mint író, hanem mint színész is. Szerencsés ebből a szempontból a rendezőválasztás is; t>ezsényi Pétert hívta meg színházunk. A fiatalember, A sorozatot hétfőn kerek- asztal-beszélgetéssel kezdik. Szerencs lakói a 71-es, vagy 25-ös, a miskolciak a 35-510- es telefonon tehetnek fel kérdéseket 6-án délután 16 órától 16 óra 30 percig; ezekre a város vezetői válaszolnak. színészként, most utolsó éves a rendező szakon. Ez a „kétlakiság” — a szerzőnél és a rendezőnél — jól kimunkált, pergő, színészcentrikus játékot eredményez. A szereplők közül elsőként Horváth Zsuzsát említem (ő Augustine, az anya testvére), sokszínű, élő figurát teremt meg, kellő humorral, kiválóan. Máthé Éva játssza a nagymamát, szintén ragyogóan. Péva Ibolya a nevelőnő szerepében remekel. A többiek — Zsolnai Júlia (az anya), Ko- rancz Katalin és Oláh Bódi Éva (a lányai), Pa pp Györgyi (a szobalány) és Fehér Ildikó (az anya sógornője) —, valamivel halványabbak, de biztos vagyok benne, hogy játékuk néhány előadás ntán még csiszolódik. Gergely István díszletében, a vendég Horváth Éva jelmezeiben folyik a játék, amely — ha mély nyomokat nem is hagy — kellemes két órát hoz a közönségnek. Az egyik legjobbon foglalkoztok filmrendezőnk, Bacsó Péter. Szinte évenként forgat (forgottat) filmet, sőt akadt már olyan esztendő, amikor két produkciót is tető alá hozhatott. Aki egy picit is járatos ebben a világban, az tudja: esete enyhén szólva nem tipikus. A rendezővel akkor beszélgettünk, amikor a Dialóg Filmstúdió nevében megújította a Megyei Moziüzemi Vállalattal 1984-ben kötött szerződést: — Miért fontos önöknek ez a szerződés? — Nem a szerződés a lényeg. Kicsiben, valahogy meg kellene teremteni a „filmcsinálás” szerves láncolatát, a gyártástól a moziig. Szükségünk van arra, hogy tudjuk, mi történik a produktumokkal, számunkra fontos a visszajelzés. Avisz- szajelzésnek nemcsak a hivatalos útját jelöltük meg a szerződésben, hanem azt is, hogy egy-egy új filmünk után közönségtalálkozókat szervezünk. Ilyen fórumokon cserélhetnek véleményt alkotók, kritikusok, színészek a közönséggel, amelynek a véleménye mindenkiénél mértékadóbb. Arra törekszünk, hogy ez a kapcsolat a nézőkkel folyamatos legyen. Lesznek úgynevezett közös akcióink is. Legközelebb például a munkásfilm- napok idejére szervezünk ilyen eszmecseréket. Reméljük, ezzel is felkeltjük az érdeklődést a mai magyar filmek iránt, s talán növekszik is a nézők száma. Erre minden esélyünk megvan, hiszen nálunk, a Dialógnál áll újra „csatasorba” hosz- szabb szünet után például Jancsó Miklós, de említhetném Kovács Andrást is. — Tehát értékmérőnek fogadja el, hogy hányán nézik meg a filmjeiket? — Igen, mert az ember nem magának és a családjának forgat. — Bereményi filmje, a Tanítványok — ebből a szempontból — megbukott. Akkor ő többet nem próbálkozhat a Dialógnál? — Nézze, azért nem állok be a defenzív csapatba. Bereményi filmje, minden egyenetlenségével együtt, érték. Ö bármikor jöhet hozzánk, szívesen fogadjuk. , — Sok haragosa van a szakmában? Van, aki öt évet vár, amíg játékfilmet rendezhet. — Nyugodt szívvel mondhatom, nem élek vissza a helyzetemmel. Mindig más stúdióval dolgozom. Sértődött emberek persze, mindig vannak. De ez az ő bajuk. A jó forgatókönyvvel rendelkező, eredeti tehetségű rendező nem szorulhat ki a körből. — Ez az ön stúdiójára is vonatkozik? — Azt hiszem, vagyunk annyira nyitottak, mint az átlag. Sőt! Legutóbb Tímár Péter állított be hozzám forgatókönyvvel, és megkért, olvassam el. Tetszett. Kire gondolsz, ki csinálja meg? — kérdeztem tőle. Én magam — válaszolta. És elkészítette. Mint ahogy Xantus János, Bereményi Géza — és még sorolhatnám a neveket — is nálunk csinálta az első filmjét. — A Tanú, a Te rongyos élet, de még a Tegnapelőtt is, a magyar történelem ellentmondásos korszakával, az ötvenes évekkel foglalkozik. A nők túlnyomó többsége dolgozik, s ez lényegesen befolyásolja a ruhatárukat. Ehhez alkalmazkodva a tervezők nem csupa extravagáns, kirívó modelleket küldenek a bemutatók pástjaira, hanem kényelmes, szabad mozgást biztosító, s többnyire egész nap hordhatókat. A világ legnagyobb divatházainak bemutatóin bárki meggyőződhetett róla, hogy a divat egyre inkább alkalmazkodik a hétköznapokhoz. Az elmúlt években felgyorsult a divat követése, s ha nem is tudunk minden szezonra új kollekciót beszerezni, némi módosítással naprakész divatossá alakítható a kosztüm, kabát, vagy ruha. A kiskabát felső gallérját és zsebfedőjét — esetleg szélét — átfedjük pamuttal, vagy kordbársony- nyal; egy levetett férfizakó némi módosítással kimondottan divatos darab lehet, Megszületett már „a” film ax ötvenes évekről? — Nem hiszek abban, hogy lesz ilyen. Sok-sok oldalról vizsgálja ezt az időszakot a magyar film. Meggyőződésem, hogy egészen kivételes eredményeket felmutatva. De hiába laktam én Jancsóval a negyvenes évek végén ugyanabban a szobában, mégis egészen más film a Fényes szelek, mint a Tegnapelőtt. Pedig mindkettő a népi kollégiumokról szól... — Az elmúlt harminc évben, véleménye szerint melyik volt az az öt magyar film, amelyik a születésekor a legtöbbet használt az adott korszaknak? — Ezen még nem gondolkodtam, de alapvető filmnek tartom Fábri Zoltán Hannibál tanár árját, Makk Károly Szerelemjét, Huszárik Zoltán Szindbádját, Szabó István Apáját, és Jancsótól a Szegénylegényeket. a meglevő csőszoknyát — ha annak idején maradt némi fölösleg az anyagából — hólokkal lehet térdtől lefelé bővíteni. A szoknya hosszával ne legyen semmi gondunk, mert térd fölöttitől a féllábszárig érőig mind-mind „elmegy”. A ruhák szabása az új szezonban csak annyira bő, hogy lágyan követi a test vonalát, s nem „vész el” benne a viselője. A vállakat nem szélesítik túlzottan mesterséges szabásvonalak, tömések, csak legömbölyítettek. A derékra különböző szélességű öv kerülhet, többnyire színes plasztikból, A legnagyobb változást a színek variálása hozta: különösen a fiatalabb korosztály körében talált lelkes fogadtatásra mindaz, amitől az idősebbek felszisszennek. Ma már nem kuriózum a ciklámen—sárga, piros—sárga, vagy kék—zöld színpárosítás. Szabados Gábor HOMÉROSZ, A RÍMFARAGÓ . Rejtvényújság. Izgalmas rejtvények, feladványok. Itt-ott sport- és irodalomtörténeti cikkecskék. Bájosak, bumfordiak. Az egyikből például megtudom, hogy Platón, az ókori görög bölcs, Szókratész tanítványa, aki szerint léteznek a dolgoknak test nélküli formái, éppen testi erejével aratott sikereket, lévén kora egyik legjobb birkózója. Lehet, hogy vitapartnereit, akiket logikájával nem tudott meggyőzni, végül így vitte padlóra? Arról is tudomást szerzek egy másik cikkből, hogy az Iliász szerzője az első sporttudósítók egyike, ugyanis „Homérosz, a görögök legnagyobb rímfaragója” többször megénekelte a kiváló sportolók dicsőségét. Igen, Homérosz, mint rimfaragöl Ettől bájosabb az a diákvicc, amely szerint kétséges, hogy Homérosz élt, de az bizonyos, hogy vak volt. ELBŰJT RÍMEK Első verseim egyike, amely az üzemi újságban jelent meg, egy szonett volt, ke- resztrímes szonett. Munkatársaim olvasták a lapot, némi hírnévre tettem szert, bár megvallom, kétes dicsőség vöt ez, valahogy úgy kezeltek, mint akinek még nem nőtt be a feje lágya. Az érettségizett fiú, magas, lakK gyerek, moziba, színházba jár, újságot fizet elő, olvasás közben egyszercsak felröhint: — De hiszen ez nem is vers, nincsen benne rím! — Tudod, ez egy keresztrímes vers, a páratlan sor a páratlan sorral, a páros a párossal rímel, vagyis ... de hiába az egész, sértődötten néz rám, mintha pofon ütöttem volna. — Na, ne marháskodj! — mondja, s otthagy engem torzszülött szonettemmel. A KÖLCSÖN K., a ma már hírneves költő debreceni kollégista ' korában gyakran került pénzzavarba. Szülei meglehetősen szegények voltak, ott éltek valahol az észak-borsodi karsztvidék hegyei között, tőlük nem remélhetett, nem is várt segítséget. Lötyögő ballonkabátjában, zsebből kikandikáló verseivel gyakran lehetett a büfék környékén látni, amint egy-egy korsó sört ereget le a torkán. A barátaitól kért kölcsönökből húzta ki az ösztöndíjig, amikoris visszaszolgáltatta ezeket az összegecskéket gazdájuknak. Egyszer különösen szorult helyzetbe került: olyan barátjához volt kénytelen fordulni, akinek már tartozott. — Uram, én tartozom önnek húsz forinttal, nem tudná megadni? A barát hasát fogta nevettében a kérdés hallatán, s a zsebébe nyúlt. 3(c Bátsonygallérral és zsebfedővel szelídített férfias jellegű egyesen vonalú kosztüm. Október 6—12-ig Szerencsi hét a miskolci rádióban (balázsi) Követi a test vonalát lelet vidámító színek Fecske Csaba
