Déli Hírlap, 1986. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1986-10-30 / 254. szám

(Kerényi László felvétele) Az előadás hallgatósága. 4 Borsodiak Budapesti Baráti Körének klubestjén Hatodik tanévét kezdte az idén a Nehézipari Műszaki Egyetem jogi kara. Az oktatók, egyetértésben a joghallgatók­kal, az első tanévtől kezdve keresik a kötődést a város­hoz, kutatják a múltat. Ugyan­ezek az elvek vezérlik a Bor­sodiak Budapesti Baráti Kö­rét is, s igy az igények és le­hetőségek szerencsésen talál­koztak hétfőn este a HNF Or­szágos Tanácsa Székházában megrendezett klubesten. A megjelenteket dr. Nagy Károly, a baráti kör titká­ra üdvözölte, majd átadta a szót dr. Stipta Istvánnak, az NME jogi kara adjunk­tusának. Az előadó a jogi kar elődjének tekinthető Miskolci Jogakadémia meg­alakulásáról, illetve az in­tézmény 1919. és 1949. kö­zötti történetéről beszélt Akkoriban különbség volt az egyetemi jogi karok és a jogakadémiák között. Ez utóbbin doktori címet nem lehetett szerezni. A Miskol­ci Jogakadémia is a gya­korlati élet számára képe­zett jogi szakembereket. A Miskolci Jogakadémia nevezetes személyisége volt dr. Zsedényi Béla közjo­gász professzor (ma állam- jogtanár a megfelelője). Munkásságáról, életéről, po­litikai tevékenységéről dr. Ruszoly József, az NME jog- történeti tanszékvezető ta­nára tartott előadást. A je­les ' professzort élénken fog­lalkoztatták az akkori köz­élet kritikus kérdései, így például a választójog, a fel­sőház és a kormányzó jog­állása. Legitimista elveket vallott, de nem volt Habs- burg-párti. Mindvégig ke­reste a közjogi magyaráza­tot a Horthy-korszak ál­lamjogi berendezkedésére. Sokat foglalkoztatta a „va­cuum iuris” — a jogüres­ség kérdésköre is, amikor a Miskolci Jogászélet című la­pot szerkesztette, 1933—1935. között pedig a Felső-Ma- gyarország szerkesztőjeként, sőt a Miskolc című ellen­zéki újságnál is 1936—1938 között. 1944-ben nyugdíjaz- tatta magát, a nyilasok in­ternálását is túlélve, a köz­életbe mint a „nem létező polgári demokrata párt” tagja tért vissza. Megválasz­tották az Ideiglenes Nem­zetgyűlés elnökének, ezt a funkciót 1945 novemberéig töltötte be. Elveit nem ad­ta fel ezután sem, csak idő­közben a történelem „elsza­ladt” mellette. (soltész) Értelmiségiek körében az egyetemen Aczél György a gondolkodás felelősségéről (Folytatás az 1. oldalról) „ A megye és a város vezető értelmiségiéi gyülekeztek az egyetemen tegnap délután, hogy meghallgassák Aczél Györgynek, a Politikai Bizott­ság tagjának, a Társadalom- tudományi Intézet főigazgatójá­nak előadását: az aktivaérte- kezletek rendje szerint a vá­laszt a feltett kérdésekre. Szak­májuknál, felkészültségüknél fogva gondolkodó emberek fi­gyeltek egy olyan, a külpoliti­kától napi gazdasági gondja­inkig az árnyalatokat is elem­ző előadásra, amelynek a ve­zérfonalát többször is megis­mételve igy foglalta össze Aczél György: az ország vezetése nemcsak engedi, hanem kéri Is a gondolatokat, „decentra­lizálta” a gondolkodást. A decentralizáció fogal­mát ebben az összefüggésben a jelenlévők is nyilván most hallották először, de megér­teni könnyű: a mindenna­pok kihívásai mindenek­előtt a munkahelyeken fi­gyelmeztetnek rá, hogy a szónak ebben az értelmében is a változás, a megújulás idejét éljük. Aczél György a világtörténelmi fordulat évei­nek nevezte korunkat, és a gondolkodó ember előtt is­meretes összefüggésekre hív­ta fel ismételten a figyel­met: országunk — mindenek­előtt termékeivel — benne él a világban, és nem tud a világ nélkül megélni. Bel­ső gondjaink nemzetközi összefüggésben láthatók tisz­tán, és történelmi összefüg­gésben : a felszabadulás után nehéz örökséggel indultunk, az elmúlt tíz évben pedig a világ változott gyorsabban, mint ahogy haladtunk, a vi­lág gazdaságának válsága nem állt meg Hegyeshalom­nál. A Miskolci Szimfonikus Zenekar Zenebarát Köre ma 6 órától összejövetelt rendez az együttes székhá­zában, a volt Flórián-ma- lomban. Az est vendége lan Webber, Ausztráliában élő nagybőgőművész. Webber a queenslandi konzervatórium­ban 1983-ban fejezte be ta­nulmányait. Rá egy évre az ausztráliai szimfonikus ze­Termelés-, termékszerke­zet- és gondolkodásmód­váltás — a jelenlévők ér­tették. Az előadást az érték­válság, értékváltás, érték­rend fogalmainak elemzésé­nél kísérte az addiginál is nagyobb figyelem. A tömeg- közlekedéstől az otthonokig az élet minden percében ta­pasztaljuk, hogy alapvető fogalmak devalválódnak a használat során, hogy való­ban jelen van az értékvesz­tés. Joggal idegesíti példá­ul a társadalmat, ha érték­telen munkával, ügyeskedés­sel jutnak mások nagy jö­vedelemhez, és idegesíti az is, ha mások felelőtlensége miatt a becsületes munka anyagi és erkölcsi elismeré­se nem éri el a kívántat. A rendeletek, az elszámoltatás mellett a jó közvélemény sokat segíthet, a felelősség közös, de ez természetesen egy pillanatig nem menti fel például azt a vezetőt, akin munkahelye közérzete, a munkának a közérzetet alapvetően meghatározó si­keressége múlik. Aczél György országos gondokról beszélt, amikor szociális problémákat egy pillanatig sem figyelmen kí­vül hagyva, ismételten a gazdasághoz tért vissza. Az ipar szakemberei tudják a legjobban, mennyire szorí- tóak a hazai és nemzetközi piac követelményei, milye­nek a munkának az elmúlt évek örökségeként kapott jelenlegi feltételei. De a gazdasági mutatókra jobban figyelünk, mint a legfonto­sabbra, az emberre. A kö­vetkező évek feladata lesz a minőséget produkáló, aka- I ratnak, értelemnek, hozzá- értésnek, tehetségnek a „re­habilitálása”. Sokféle tehet- I ségápolás létezik. Figyelem nekarral európai körúton vett részt. Az új generáció egyik nagy contrabassista te­hetsége, akit technikája és kreativitása szólisztikus fel­adatok ellátására is pre­desztinál. Itt-tartózkodása alatt Miskolcon kívül Buda­pesten vendégszerepei. A holnap esti koncerten zon­gorán közreműködik N. Weither Ilona. kell, hogy kísérje a kima­gasló tehetségeket, és ahogy az előadó mondta, azokat is, akik egy fejjel magasodnak ki a környezetükből. Ez a fej nem arra való, hogy le­vegyék ... Az összefüggések felisme­résében, a kvalifikált érté­kek — és ez a fizikai mun­kára éppen úgy vonatkozik, mint a szellemi műhelyek­re — megbecsülésében van­nak tartalékaink. Elég csak munkahelyi változásokban gondolkodni, hogy tudjuk: a következő évek sem lesz­nek könnyűek. Az aktíva- értekezlet résztvevői ennek tudatában az értelmes alko­tómunka feltételeit kutat­ták. M— Egy biztos: Maár Gyula leg­újabb müve negativ nézőcsú­csot fog megdönteni. A ren­dező kétségkívül szisztematikus ember, mert a legutóbbi já­tékfilmjeit (Felhőjáiék, Szép história) követően is le lehe­tett írni, hogy úgy látszik, csak magának alkot. Az, hogy az Első kétszáz évem-nek is fő jellemzője a túlontúl személyes hangvé­tel, még nem lenne baj. Sőt, ez a fajta megközelítési mód alkalmas lenne olyanfajta életszeletek bemutatására, amelyeknek igazságai nem maradnának hatás nélkül. Ezzel szemben ő azt a most is fellelhető két-hárojn jó jelenetét olyan senkit sem érdeklő „szövegkörnyezet­be” illeszti bele, hogy az már abszurdum. A történet (pontosabban a sejtelmesre fényképezett képkupac) Királyhegyi Pál életének két évtizedét idéz­né fel, a húszas esztendők közepétől a második világ­háború végéig. Ebből meg­tudhatjuk, hogy a népszerű humorista kezdetben szeret­te a vörösesszőke, Maud nevezetű színésznőt Angliá­ban, de aztán elhidegült tő­le, mert Maud az írón kí­vül még sokakat tüntetett ki kétségkívül szemrevaló bájaival. Ezért aztán újra Budapest következik, ahol A zenebarátok vendége: lan Webber CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Német utakon. — 13.00: Lukács * Pál brácsázik. — 13.40: Határ, amely összeköt. — 14.00: Hírek. — 14.10: A magyar szép­próza századai. — 14.25: Népze­ne a stúdióban. — 15.00: A cso­dák birodalmában. — 15.30: Fú­vós muzsika. — 16.00: Hírek. — 16.05: Révkalauz. — 17.00: Közel a kés. — 17.39: János vitéz. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti magazin. — 19.20: Fóka úr. — 19.46: Beszélgetés Cziffra Györggyel. — 20.19: Hol a helyünk... az égen. — 20.39: Nótaest. — 21.30: Az ember autonómiája és felelőssége. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Az MRT énekkara énekel. — 22.49: Pisz­kos ügyek. — 22.59: A dzsessz világa. —- 24.00: Hírek. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Ejfél után. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: Negyedóra háromnegyed ütemben. — 12.25: Ütikalauz üdülőknek. — 12.30: Nemzetisé­geik zenéjéből. — 13.00: Hírek. — 13.05: Nosztalgiahullám. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.00: Hangemlékek a Finn Rádió 60 évéből. 15.00: Hírek. — 15.05: Tudományos könyvespolc. — 15.10: Operaslá­gerek. — 15.45: Törvénykönyv. — 16.00: Régi magyar muzsika. — 16.15: Rockhangversenyekből. — 17.00: Hírek. — 17.08: Dzsessz. — 17.30: Kézfogások. — 18.30:­Slágerlista. — 18.00: Hírek. — 19.05: Operettkedvelőknek. — 20.03: A Poptarisznya dalaiból. — 21.00: Hírek. — 21.05: Karc. — 22.15: Sikerlemezek CD-n. — 23.00: Hírek. — 23.20: Grófé: Grand Canyon — szvit. — 23.54: Verbunkos muzsika. — 0.15— 4.20: Éjfél után. Műsor 3. műsor: 12.00: A debreceni Kodály-kórus Kodály-műveket énekel. — 12.17: Grétry: Pa­nurge a Lámpák szigetén. — 13.00: Hírek. — 13.05: 40 éve az Unescóban. — 13.35; Zenekari muzsika. — 15.00: Pophullám.— 16.00: Gioconda. — 17.00: Diák­félóra. — 17.30: Üj kamarazene- felvételeinkből. — 18.30: In lim- ba materna. — 19.0: Hírek. — 19.05: Liszt: Szent Erzsébet le­gendája. Közben: 20.19—20.49: Afrika francia nyelvű irodalma. — 22.05: Holnap közvetítjük. — 22.42: Napjaink zenéje. — 23.30 —23.33: Hírek. Miskolci rádió: n.00: Műsor­Ismertetés, hírek, időjárás. — 17.05: A Tiszától a Dunáig. Észak-magyarországi képeslap. (A tartalomból: Francia nyelv­ből kiváló. — A szövönö. — Nyugdíjasklubban. — A miskolci nyár kitüntetettjei. — Népi imák. — Tollbeszéd. Németh Miklós Attila jegyzete.) Szer­kesztő: Pongrác?. Judit. — 18 00: Eszak-magyarországi krónika: (A Szakszervezetek B.-A.-Z. Megyei Tanácsának Nőbizottsá- ga a határozatok végrehajtásá­ról tárgyalt. — Karcsa község fennállásának 800. évfordulója.) — 18.25: Lap- és müsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 17.05: Hí­rek. — 17.10: Olsanszkij herceg vára. — 18.25: Legyen a vendé­gem! — 19.05: Tévétorna. _ 19.10: Esti mese. — 19.30: Hír­adó. — 20.05: A velünk élő tör­ténelem. — 21.10: Szomszédolás. Első kétszáz évem láthatjuk a fáradt, de an­nál nagyobb hatalmú szer­kesztő urat (valószínűleg Herczeg Ferencet), aki köz­li, hogy a madarak szépen csicseregnek. Annak ellené­re csicseregnek, hogy rend- őrkopók sorjáznak az ajtó előtt. Aztán jön a munka­tábor, ahol Sir Kati mász­kál zordon nyilasnőként fel és alá; megismerkedhetünk Surányi testvérrel is, aki a fiúkat szereti. Tudom, borzasztó emlékek ezek, de annyira bágyadtan és hiteltelenül van megfil­mesítve, az egész, hogy ha nem lenne reménytelenül sö­tét a moziban, legszíveseb­ben mindenki az óráját néz­né. Mint anogy a záró jelenet is lehet, hogy önmagában, vagy még inkább egy jó film végén megállná a helyét, de itt katarzis helyett megköny- nyebbült sóhaj okozója: végre, vége. A többre és fő­képpen másra érdemes sze­replők sora — Bezerédi Zol­tán, Kubik Anna, Márkus László, Both Béla és még sokan mások — összevissza bolyonganak a ki tudja mi­ért készült filmben. (balázsi) — 22.45: Híradó S. — 22.56: Himnusz. Televízió, 2. műsor: 15.3*: Zsebtévé. — 15.55: Történetek a kiskertekről. — 16.55: Telesport. — 18.40: Pedagógusok fóruma. — 19.15: Lenföld. — 20.40: Mi és a számítógép. — 21.10: Hír­adó 2. — 21.30: Kockázat. — 22.00: Képújság. Szlovák televízió: 15.40: Feje­zetek a világ történetéből. — 16.50: Szevasztopol. — 17.20: Fiatalok stúdiója. — 17.55: Kö­zép-szlovákiai magazin. — 18.20: Esti mese. — 18.30: Kék fény. — 18.30: Híradó. — 20.00: A biztonság szigete . — 21.15: Autósok, motorosok magazinja. — 21.55: A szovjet tévé zenés szórakoztató műsora. Kiállítások: Mini Ggaléria (»• —18): Georg Michael Gausling ólomüvegképei. — Vasas Galé­ria (14—19): Bartha Lajosné textiljei. — Herman Ottó Mú­zeum Képtára (10—18): Két év­század magyar festészete. — Múzeumi mozaik: Üj szerzemé­nyek a múzeum üveggyüjtemé- nyében. — Borsod—miskolci Mú­zeum (10—18): Kondor Béla-em- lekkiállitás. — Kulcsár Géza fotói. — Ürihimzések Észak- kelet-Magyarországon. — Her­man Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkás­sága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9—»17): A diós­győri vár története. — Déryné- ház (9—17): Déryné-emlékszoba. — üvegművészed emlékek a XVI—XIX. századból. — Lillafü­redi Erdei Vasútüzem kultúrter­me (01—18) : Bemutatkozik a Herman Ottó Múzeum fotótör­téneti gyűjteménye. , Miskolci Nemzeti Színház (7): Oszlopos Simeon (Schiller ifj. bérlet). — Kamaraszínház (7): Nyolc no. Filmszínházak: Béke (t3): Madáríjesztő 1 (mb. szí. szovjet). (f5. f7 és f9): Sólyomlady (mb. szí. amerikai, III. hely- ár-> — Kossuth (14): Első két­száz évem (szí. magyar, 14 ev!) — (f6 és Í8): A Jedi visszatér (szí. amerikai, III. helyár!) — Táncsics (Í4); Házibuli (mb. szi. francia, in. helyári) — (f6 és 18): Swann szerelme (mb. szi. francia, 16 év!) — Táncsics ka­maramozi (f5 és Í7): Ahol a zöld hangyák álmodnak (szí. NSZK, 14 év!) — Táncsics vi­deomozi (f3, f5 es f7): öldök­lés San Franciscóban (szí. hongkongi). — Szikra (f5): Macskafogó (szi. magyar, III heiyárl) - (f7); A Sárkány kozoeiép (szí. hongkongi, 14 év III. helyár!) — Fáklya (4 és 6): King Kong (szí. amerikai, 14 év. III. helyér!) — (8) • A Nagy Generáció (szí. magyar 14 év!) — Fáklya kamaramozi (fS): Kétéltű ember (szovjet). — Fáklya videomozi (i4 c7): Bruce Lee — a legenda szí. hongkongi—amerikai). — Petőfi (f5 és f7): Titokoan Hongkong, ban (mb. szí. francia, II. hely­ár!) — Ady Művelődési Ház (5 és 7): Az ember, aki tűi sokat tudott (mb. szí. amerikai, 1II. helyár!) — SZMI Oktatási Központ, videomozi (7): A ha­lál keze fszi. hongkongi . — Tokaj diszkömozi (f7): Hátsó ablak (mb. szí. amerikai, 14 év!) — Egyetem (5 és 7): Tűz- vonalban (mb. szí amerikai, 14 év, II. helyár!) — Hámor (f6): Utószó (szovjet. 14 év!) — Pereces (6): A hét merész kaszkadőr (amerikai, III. hely- ári). PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25: Alkalmi tudóstársasagok. — 8.55: Verbunkosok, nóták. — 9.33: Kövön ül két vörösbegy. — 9.53: Lottósorsolás. — 10.00: Hírek. — 10.05: Téli hárs. — 10.11: Erkel operáiból. — 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Iránytű. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: A párizsi Raphaele Hang­versenyzenekar Offenbach-felvé- teleiből. — 8.50: Tiz perc kül­politika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. 3. műsor: 9.00: Hírek. — 9.03: Kamarazene. — 10.10: Csak fia« tatoknak! — 11.05: Bach-mtf­vek. £ Jelenet a filmből.

Next

/
Thumbnails
Contents