Déli Hírlap, 1986. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1986-10-27 / 251. szám
♦ Az épületiek vtég legalább egy évig állnia kell Beszakadt a tető Szanálás előtt a Szelesen A ST.attálás szele jó néhány épületet eltakarított a Szeles utcáról. Körbebontot- ták már a Műszaki Anyagos Gépkereskedelmi Vállalat észak-magyarországi alközpontjának ottani üzlethelyiségét is. Érthető, hogy az épület bérbeadója, a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat nem sok gondot fordított rá. hiszen tudván tudták, hogy az épület napjai meg vannak számlálva. Csak a bérlök nyugtalankodtak, és nem is ok nélr kül. Aggályoskodó leveleket írtak, miszerint veszélyesnek tartják a mennyezetet, és okkal-joggal féltik az ott dolgozókat. A MIK szakemberei jó néhány alkalommal vizsgálgattók az épületet, de ennél többet a MAGÉV illetékeseinek nem sikerült elérni. Az öt-hat levélváltás után, legutóbb az idén, július 17-én a következő szövegű levelet kapták: „Megállapítást nyert, hogy a Miskolc, I. kér., Szeles utca 22. sz. bérleményükben balesetveszély, illetve életveszély nem áll fenn.” Október 24-én reggel 9 órakor ez a megállapítás íme a szerencsés kimenetelű mennyezetomlás (Kerényi László felvételei) Budapestieknek a Miskolci Jogakadémiáról Borsod-Abaúj-Zemplén megye budapesti baráti köre klubestet rendez holnap a Hazafias Népfront országos székházában (a Belgrád rakpart 24. szám alatt). Az 5 órakor kezdődő programnak két előadója lesz: dr. Ruszoly József, a Nehézipari Műszaki Egyetem tanszék- vezető egyetemi tanára és dr. Stipta István, az NME adjunktusa. A téma: fejezetek a Miskolci Jogakadémia történetéből, különös tekintettel dr. Zsedényi Béla jogtanár tevékenységére. már nem voPt érvényes. Az egyik munkatársuk ekkor ért az épület elé, s azt hitte, tűz van, akkora porfelhő csapott ki onnan. Négyen tartózkodtak a raktárhelyiségben, vevők és MA- GÉV-dolgozók. S nem tudják, hogyan találták meg a szabadba vezető ajtót... Szerencséjükre a hat négyzetméternyi mennyezet valami csoda folytán nem rájuk szakadt. Szabó Gyulát, a MAG ÉV észak-magyarországi alközpontjának vezetőjét kérdeztük: mi lesz az épület sorsa? Elmondta: a Miskolci Beruházási Vállalat területelőkészítési osztályával másfél esztendeje folynak a tárgyalások arról, hogy megfelelő üzlethelyiséget kapjanak. Eddig, a számításba jött négy-öt hely nem bizonyult megfelelőnek. A legújabb elképzelés szerint a Békeszálló egyik üresen álló épületére esne a választás, de ehhez még a tanácsi illetékeseknek meg kell állapodniuk a Lenin Kohászati Művekkel. Ezt erősítette meg Nyeste Sándor, a MI- BER területelőkészítési osztályvezetője is. Ám ha egyezségre jutnak, a kiválasztott épület tervezése és átalakítása, a költözködés legalább egy évet vesz igénybe. Addig mindenképpen a Szeles utcában kell maradnia a MAGÉV-raktár- nak. Tűzoltómunkában helyreállítanak tehát egy olj'an épületet, amit már jóval ezelőtt lebontásra ítéltek. Biztosítani kell az élet- és vagyonvédelmet, ami valószínű nem is lesz kis összeg. A történtek minden bizonnyal felgyorsítják az eseményeket. De olcsóbb lett volna, ha mindez az „ég- és földindulás” előtt megtörténik. O. E. Lánggal indítják a huzatot Ha nem szelei a kémény A távfűtéses lakásokban élőknek legfeljebb az óév búcsúztatóján jutnak eszébe a szerencsehozó kormosképű kéményseprők. Am a szénnel, olajjal, gázzal tüzelőknek már köznapi ismerősei a tüzeléstechnikai szakemberek. A hagyományos kémény- seprés mellett — amint azt Sarkadi Istvántól, a Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Szolgáltató Vállalat üzemvezetőjétől megtudtuk — az ő feladatuk a kazánok ellenőrzése, a cserépkályhák, a kémények rend- bentartása, és azok műszeres felülvizsgálata is. Ez utóbbit különös gondossággal kell végezni, hiszen a füst útja elzáródhat, ilyenkor a lakásba visszaszorul a szénmonoxid, és ez súlyos mérgezést okoz, • RENDSZERES ELLENŐRZÉS A saját házat építők sem mindig tudják, hogy milyen fontos a jól működő kémény, és emiatt sokszor figyelmen kívül hagyják az előírásokat. Ennek következménye, hogy kátrány rakódik le a füstelvezető falán; a kellemetlen szagot azután „baltával sem lehej; kiirtani”. Hasonlóan célszerű lenne megkérdezni a szakemberek véleményét azoknak is, akik széntüzelés helyett a továbbiakban gázzal szeretnének fűteni. Ezt azonban sokan elmulasztják, s emiatt utólagos, fárasztó huzavonára kényszerülnek. Fokozott figyelmet érdemelnek a termoforkémények is: működésük nagymértékben függ az időjárástól. Űgyszintén rendszeresen kell ellenőrizni a Héra gázégős cserépkályhákat, és a fürdőszobai gázbojlereket. A cserépkályhákban, nagy égésterük miatt, hamar lehűl a levegő és megnő a különbség a külső, illetve a belső hőmérséklet között. Ez kéménykorróziót okoz — azaz víz csapódik le a kémény falán. A nedvesség oldja a téglák közti kötőanyagot, olyannyira, hogy nem ritka, amikor a meglazult téglák kiesnek, elzárják az égéstermékek útját. Ennek megakadályozására az állami tulajdonban levő lakások kéményeit béléscsővel látják el. A ' fürdőszobai bojlerek pedig rövid idő alatt nagy mennyiségű gázt égetnek el, és ezért fennáll a veszélye, hogy a kicsi, zárt helyiségben a szagtalan szénmonoHazai elektronikus bolti mérleg , A hódmezűvásárhetyí Metripond Mérleggyárban megkezdték a vállalat saját konstruktőrei által kifejlesztett, formatervezett kivitelű, mikroprocesszoros vezérlésű, árszorzó* bolti mérlegek sorozatgyártását. A három-, öt- és tízkilós mérlegek a szenzoros rendszerű billentyűk ét intése után nemcsak az árú súlyát, hanem az érte fizetendő ősz- szeget is mutatják, s memóriaegységük lehetővé teszi, hogy a napi forgalom ösz- szegzésével elvégezzék a pénztárgép feladatát is. Az új típusú bolti mérőeszközből még idén százat készítenek, jövőre pedig minden hazai igényt ki tudnak eléxid mérgezést okoz. Többek között ez indokolja, hogy a KÉTÜSZ nemcsak a fűtési szezon előtt végez ellenőrzéseket, hanem megszakítás nékül, folyamatosan veszi sorra a lakásokat. MEGELŐZNI A VESZÉLYT Sajnos előfordul, hogy a kötelező ellenőrzés miatt a lakónak szabadságot kell kivennie, s ez sok hosszússágot okoz. Erre azonban a saját biztonsága érdekében van szükség, arról nem is beszélve, hogy amennyiben a szakemberek két alkalommal nem találják otthon a tulajdonost, a Tigáz kénytelen megszüntetni a további gázszolgáltatást. A felelősség ugyanis a kéményseprőket terheli; az elhanyagolt kémények nem egy tragédiát okoztak már. Persze akkor sem megy mindig minden simán, ha a szakemberek előtt kinyílik a lakás ajtaja. Tudatlanságból fakad, hogy megszólják a dolgozót, aki égő papírral ellenőrzi a huzatot. Valójában ezzel a hőmérsékletkű- lönbség okozta légdugót szünteti meg — „beindítja a kéményt”. Nem kevesen ódzkodnak a piszoktól is, ami a koromzsák tisztításával jár együtt. A gondokon enyhíthet majd — bár egyelőre csak tervezik — egy számítógépes rendszer bevezetése. Ez megkönnyítené a javítási idő egyeztetését. Talán akkor többen vennék igénybe — 130 forintért — a helyszíni tanácsadó szolgálatot, vagy a vállalat központjában az ingyenest. F. G. es sz; yersenye Az Aranycsillagban a KPVDSZ kulturális napok keretében rendezték meg a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat fiatal cukrászainak és szakácsainak hagyományos versenyét. A cukrász szakmában Boros Margit (904-es. sz. cukrászüzem) győzött. A szakácsok versenyét (hidegkonyhások indultak) Ortó Gyula nyerte, a 908-as üzemből. A dohányzás ellen Zsúfolásig megtelt teremben zajlott le a Dohányzás Ellen Küzdők Miskolci Táu- saságának ülése. Dr. Kelen Gábor tüdőkórházi adjunktus a dohányzásnak a tüdőre kifejtett káros hatásáról, dr. Adorján Imre ny. főorvos a dohányzás megelőzése terén a példamutatás, és különösen a fiataloknál a személyes ráhatás jelentőségéről beszélt. Az előadások után ár. Pásztor Pál elnök Kiváló Társadalmi Munkás kitüntetést adott át Becze Emíliának, a Megyei Kórház és Gyermekegészségügyi Központ területén végzett munkájáért, Palcsó Mártonnénak, a Sütőipari Vállalat dolgozójának, valamint dr. Ormay Györgynek, az Olajbányászati Kutatólaboratóriumban a dohányzás elleni küzdelemben végzett felvilágosító tevékenységéért. + A lakatosüzemben elsősorban vasszerkezeteket készítenek. Exportra is szállítanak belőle, évente csaknem 50 millió forint értékben. Borsodszirákon Jól jövedelmez a melléküzemá A borsodsziráki Bartók Béla Mezőgazdasági cs Ipari Termelőszövetkezet tíz község és Miskolc város területén gazdálkodik, összesen mintegy 8000 hektáron. Termékeikkel tetemes mértékben hozzájárulnak városunk ellátásához. A szövetkezetre a vállalkozói készség szinte megalakulásától kezdve jellemző. Először gyógynövények és az ugyancsak jól jövedelmező kerti mag termesz, tésére vállalkoztak. Ez alapozta meg anyagilag a melléküzemágaikat is. A megyében elsőként műanyagfeldolgozó üzemet, lakalos- és forgácsolóüzemet létesítettek. Ennek eredményeként nőtt az árbevételük, s természetesen a nyereségük is. így már futotta a mező- gazdasági termelés fejlesztésére. Az idei első fél évbén az ipari tevékenységükből 101 millió forint árbevételük származott. Az élelmiszer- ipari főágazat árbevételi terve 202 millió forint volt, s az első hat hónap alatt a felénél többet teljesítettek. gfteni, ami feleslegessé teheti az ilyen mérlegek tőkés piacról való importját.