Déli Hírlap, 1986. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1986-10-27 / 251. szám

a miskolciaké a szó Rovatvezető: Nyikes Imre. — Postacím: Déli Hírlap. Miskolc, 3501, Pf. 39. — Tel.: 18-225. Kérjük olvasóinkat, levelezőinket, hogy panaszaikkal, észrevételeikkel hétfőtől péntekig, lehetőleg 8— 14 óra között keressenek fel bennünket. Újjászülető buszmegállók Ajándékműsor, A Városgondnokság beruházásában az idén több tucat buszmegálló újhodott meg Miskolcon. Egyebek között fel­újították a megállót a Tokaji Ferenc, a Szervezet, a Szövő utcában, a DIGÉP egyik bejárata előtt, az Erdősoron, a Csaba vezér utcán. A csanyikl völgy bejáratánál nem csu­pán új lett a megálló, hanem a korábbinál jobb helyre is került —, aki most leszáll a buszról Lillafüred felé menet, azonnal betérhet a Csanyik felé. Lillafüreden még a leo ni­lo kőtől is védik — hálóval — a buszmegállót. De említ­hetnénk a Bajcsy-Zsilinszky úti minta-fedettvárót, amely egymaga mintegy 250 000 forintba került mindenestől. Mind­ez hozzátartozik a szebb városkép megteremtéséhez is. M. F. Miskolc A GAZDASÁGI MUNKAKÖZÖSSÉG TAGJAINAK FELELŐSSÉGE időseknek Az idős korúak hónapja alkalmából az Országos Szó­rakoztatózenei Központ Csil- lagrevü csoportja igen szép műsorral kedveskedett a miskolci 8. Sz. Öregek Nap­közi Otthona tagjainak. Lang László műsorvezető, Hargitai Levente bűvész, Kálmán Ilona és Ágoston János magyarnóta-énekesek mindent megtettek azért, hogy felvidítsák az otthon lakóit, s ha csak rövid idő­re is, elfeledtessék velük gondjaikat. Köszönjük köz­reműködésüket, szívesen lát­juk őket máskor is. A 8. Sz. Öregek A gozdosági munkaközösség tagjai a munkaközösség tarto­zásáért közvetlenül, korlátla­nul és egyetemlegesen felel­nek. Ennek a sajátos felelős­ségi alakzatnak a lényege az, hogy a gazdasági munkaközös­ség tagja a gazdasági munka- közösség tartozásáért teljes magánvagyonával felel, és a hitelező a gazdasági munka- közösség bármely tagját köz­vetlenül perelheti a tartozás teljes összegének megfizeté­sé. A gazdasági munkaközös­ség szerződés útján létreho­zott szervezet. A polgár jogi szerződésekre az a jel­lemző, hogy a szerződést kö­tő felek egyenjogú és mel­lérendelt helyzetben van nak; ebből az következik hogy egyik szerződő fél sen kerekedhet a másik szerző­dő fél fölé. A forgalmi é: üzleti élet biztonsága azon­ban megköveteli azt, hogi a gazdasági munkaközösséj céljainak megvalósulását le hitetlenné tevő, kötelezett segeit nem teljesítő tagtól í munkaközösség megszabó "UMssm. Erre tekintette ad lehetőséget a jogszabály arra, hogy a tagok többség« kizárhassa a társaságból az a tagot, aki írásbeli felszó­lítás ellenére erre fontol okot szolgáltat, így különö­sen, ha a társasági szerző­désben meghatározott kö'te lezettségének nem tesz ele­get. illetőleg a társaság cél jának elérését egyéb maga tartásával nagymértékben veszélyezteti. A kizárást — az ok megjelölésével - írásban kell közölni. A tai a kizárással szemben a köz léstől számított harminc na­il. L. (Miskolc): Olyan formában, ahogyan megírta, levele névtelen levél­nek számit, s mint ilyet, ter­mészetesen nem adhatjuk közre. Javasoljuk, nogy ne jogszabá­lyokon rágódjon a fűtés elég­telensége miatt, hanem keresse fel (esetleg néhány munkatár­sával közösen) a szakszervezeti bizottságot, s tegyenek panaszt a hideg műhely miatt. Biztos, hogy a vállalat tud valamilyen megoldást találni a műhely hő­mérsékletének emelésére. De ha megírja' a vállalat nevét, mi is eljárhatunk az ügyben. pon belül bírósághoz for­dulhat: e határidő elmulasz­tása jogvesztéssel jáí. A bíróság előtti megtá­madás nem halasztható ha­tályú, tehát a kizárás köz­lését követően az ismételt és súlyos jogsértést elkövető kizárt tag nem folytathatja tovább tevékenységét a munkaközösségben. Ameny- nyiben a bíróság a kizáró­határozat érvénytelenségét állapította meg. a kizárt tag kártérítéssel fordulhat a gazdasági munkaközösség ellen. A károsultat azonban a kizárás esetén is terheli a kárenyhítési kötelezettség. Ez azt jelenti, hogy köteles arra az időre is valamiféle munkát vállalni, amíg a bí­rósági eljárás le nem foly­tatódik. Napközi Otthona lakói ★ Városunk — legújabb — napközi otthona a 12. szá­mú. Lakói az öregek hónap­ja alkalmából találkozót szerveztek a Pázsit utcai kortársaikkal. Gyönyörű őszi napsütésben ismerked­tek Szirmán a két otthon lakói. A jó hangulathoz hoz­zájárult a Miskolci Közleke­dési Vállalat nyugdíjasklub­jának citerazenekara is. Az idősek fiatalos hévvel per­dültek táncra. M. F. Miskolc Nagyváros (Mező István rajza) Egy kis figyelmességet..* * Egyes házfelügyelők olykor úgy rendezik el a kukákat, hogy alig férnek el tőlük € gyalogosok, s még az autók parkolását is akadályozzák. El lehetne helyezni őket éssze­rűbb rendben is, amíg a szemetesek értük nem jönnek! Csak egy kis figyelmességet kellene érezniük embertársaik iránt. F. L. Miskolc Véleményünk szerint VIRÁG KERÜLJÖN AZ ÁGYASOKBA! Munkába jövet az autóbusz ablakából sok mindent észre­vesz az ember a kinti világból. A látottaktól bizony sokszor rossz kedvünk lesz. A minap is arra lettem figyelmes, hogy a Borsodi Szénbányák székházával szembeni lakótelep előtt levő virágágyások egyikét ássák. Tudvalevő; ebben a szá­razságban nem kis erő kell ahhoz, hogy az ásó felhántolja a földet. Ez a munkás azonban azzal kínlódott, hogy a vi­rágágyon kitaposott utat próbálta felásni. Amíg állt az autó­busz, azt figyeltem, hogy egy-két ásónyit alig birt kiemelni a kőkeményre taposott földből. A látvány rosszkedvűvé tett. Hiábavalónak találtam ezt a keserves munkát. Hogy miért? Sokéves tapasztalatom, megfigyeléseim alapján elmondha­tom; egy-két nap, s a frissen felásott földet ismét letapos­sák a járókelők. Pedig pár méterrel arrébb van a szabályos út. Jobb lenne, ha a virágágyásban virágok diszlenének, s nem lábnyomok. H.-né Szebb is lehetne A Vándor Sándor utca ke­leti oldala sok" helyütt meg­szépült már (leszámítva a BÁÉV fabódéraktárait). A játszótér, a fenyőkkel teli park szemet gyönyörködte­tő látvány. S vajon miért nem az a Skinva-part, a pa­tak északi oldala? Ahol minden van (a villamosvá­gányok cseréjének kellékei, mutatványosbódék stb.), csak éppen rend nincs! Ide­je lenne végre ezt a terüle­tet is rendezni, hogy aki a 3-as, nemzetközi úton jön be városunkba, kellemesebb látványban részesüljön. A temetőnél, a Vándor Sán­dor utca nyugati oldalának végén levő épület szintén nem éppen szemetgyönyör- ködtető látvány! Dr. V. A. Miskolc A kerítést leste tték Befejeződött a váro­si műjégpálya keríté­sének festése: a vá­rosgondnokság irányí­tásával a Miskolci Közterület-f enntartó Vállalat, a Borsodi Ruházati Kiskereske­delmi Vállalat, a De­cember 4. Drótműpek, az EVIZIG, a Bor- sodtávhö, az építő­ipari szakközépisko­la és a megyei tanácsi építőipari vállalat 113 dolgozója, illetve ta­nulója összesen 682 óra társadalmi mun­kát végzett. Kiemel­kedően szerepelték a közterület-fenntartók, ők adták a legtöbb embert (32 fő), s ők végezték a legtöbb társadalmi munkát (192 óra). — ny — s — Gesztenye — és higiénia üjra itt az ősz. Ha pedig ősz, akkor a hideg, a nagyka­bát és az elengedhetetlen gesztenye. Annak frissen pörkölt melege és a cukrászdák csábító illata jut ilyentájt mindig eszembe. Az utóbbinak nem tudván ellenállni (és mivel az elsővel még nem találkoztam Miskolc utcáin), szélborzoltan fordultam be egy cukrászdába. A 1látvány lenyűgöző volt. Gesztenyéstálak kavalkádja előttem, csábítóan és ingerlőén. Nem válogattam Közöttük, hisz a tervem az volt, hogy be­csomagoltatok egyet, és édes terhemmel sietek tovább, amit bármikor elővehetek és megehetek... Hosszabb-rövidebb várakozás után (nekem hosszabb, az eladó számára rövidebb) megjelent a kiszolgálónő. Én gesz­tenyeéhesen hadartam el mondókámat, amit ő megértő mo­sollyal nyugtázott. Műanyag pohár, tejszínhab, gesztenye vékony csíkokban, mérleg... Több', örültem magamban; igaz, hogy csak egy dekával, de több. A győzelem fölényes mosolya azonban hamar lehervadt arcomról. A kiszolgálónő ugyanis egykedvűen belenyúlt édes csemegémbe, és kimar­kolt belőle egy darabot. Ujjai között morzsolgatta a tejszín­habot és a gesztenyét, azon meditálva, hogy ha 10 dkg 11 forint 20 fillér, akkor a már 9 dkg~ra csökkent adag vajon mennyi? Csalódottságtól dermedtem figyeltem mozdulatait. Négy perc múlva se nem több, se nem kevesebb lett, már­mint a gesztenye, s éreztem, hogy felesleges kilóimat nem ez az elfogyasztott gesztenyepüré rakja majd rám. Turkálni kezdtem a pénztárcámban, 1 forint 20 fillér után kutatva és inkább elfordultam, hogy ne is lássam, amint az újabb dekányi gesztenye galacsinná gyúródott a kiszolgáló- nő tenyerében. Fázold Helga Miskolc bűurker Búíorkiállít ás és -vásár a Bútorker Áruházban A SZÉK- ÉS KÁRPITOSIPARI VÁLLALAT KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ KARPITOSGARNITORÁK, ÉTKEZŐK ES SZÓLÓBÚTOROK SZÉLES VÁLASZTÉKÁVAL VARIA TISZTELT VÁSÁRLÓIT 1986. október 27-től november 1-ig Nyitva: hétfő-péntek 8-17 óráig, szombat 8-12 óráig OTP-ÜGYINTEZÉS! SZERVEZETT HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! A BÚTORKER VÁLASZTÉKA OTTHONA KÉNYELMÉT BIZTOSÍTJA! bútorker

Next

/
Thumbnails
Contents