Déli Hírlap, 1986. szeptember (18. évfolyam, 203-228. szám)

1986-09-12 / 213. szám

Albérleti alvilág I j(c Talán kevesebb cső, több lenne... „Csövesek” Lassanként a helyűkre kerülnek az utca­bútorok a Széchenyi út felújított szakaszán, az Ady-híd és a Centrum Áruház között. Jő látni, hogy az eddig sivár környezet ho­gyan gazdagodik, de sétálóutca még távol­ról sem a végleges képét mutatja. Akkor ér véget a munka, ha majd működik a Centrum Áruház előtti szökőkút, s virágok virítanak a tartókban. Ezen a rövidke sza­kaszon sétálva, sokan nézegetik az új hir­detőtáblákat, favédőrácsokat, padokat. A favédőrácsok és a hirdetőtáblák — de a padok is — abszolút vandálbiztosak, mert a vaskos csöveket fűrész és kalapács nélkül aligha lehet megcsonkítani, elhajlítani. Ta­lán túl robosztusak is emiatt. Magától ér­tetődő, hogy az utcabútorokat azonos stí­lusban, anyagból tervezték, de nem örülünk annak, hogy ez az anyag az a vascső, amit lélektelen játszótereinken már meguntunk. Csőből is megárt a sok... Húsz forint egy durranás Vannak még zugárusok Szigorítják az ellenőrzést Sok a zugárus Miskolcon. Árulnak főtt kukoricát ka­pualjakban, dinnyét a lakó­telepeken és használt ruhát az aluljáróban. A miskolci ifjúsági napokon nagy for­galma volt egy luftballon- árusnak. Siklósi Géza gép­lakatos három gyermekével nézelődött a kiskereskedők portékái között, amikor cse­metéi kérlelni kezdték, hogy vegyen lufit. Az apa igen­csak meglepődött, amikor 60 forintot kértek tőle három felfújt léggömbért. Lehet-e ilyen drágán árusítani egy gázzal töltött, maximum 8— 10 percig életképes játék­szert? A kérdésre Számadó End- réné, a KISOSZ megyei tit­kára adott választ: — Min­den nagyobb rendezvény előtt koordinációs bizottság alakul, ide szokás szerint a mi képviselőnket is meghív­ják. Így lehetősége van a KISOSZ-nak, hogy javasla­tot tegyen, kik kapjanak áru­sítási engedélyt majd a ren­dezvényre. Adott esetben a rendőrséggel karöltve ellen­őrzéseket is tartunk a szín­helyen. de mi csak KISOSZ- tagokat ellenőrizhetünk. Meg sem próbáljuk rendőr jelen­léte nélkül még figyelmez­tetni sem a zugárusokat, mi­vel nem egyszer előfordult, hogy trágán szavakkal il­lettek . . Az ellenőrzéseink segítő szándékóak. és az , árakra is kiterjednek. A kér­dezett luftballonárusról nincs nyilvántartásunk, így min­den bizonnyal zugárusról van szó. Az ára is tisztes­ségtelen, mert a boltban leg­feljebb 4 forintba kerül egy alakos lufi. A tisztességtelen ár pedig törvénybe ütkö­zik ... Megkérdeztük a megyei ta­nács kereskedelmi osztály­vezető-helyettesét, Matiz Gá­bori is, hogyan ellenőrzik a zugárusokat és milyen bün­tetést kaphatnak? — A megyei tanács keres­kedelmi felügyelőségének jo­gában áll, de a városi ta­nács kereskedelmi osztályá­nak és a végrehatjó bizottság hivatalának is, hogy ellen­őrizze a magánkereskedőket. Ha a termékeik rontják a közízlést, a sátraik a város­A gyógynövényeknek is van „divatjuk”. Üjabban Magyarországon is kutatáso­kat folytatnak a kerti kö­römvirággal (Calendula offi­cinalis), amelynek sárga fé­szekvirágzata különféle ha­tóanyagokat tartalmaz. Külföldön már korábban felfigyeltek rá. Egyrészt azért, mert A-vitaminná képet, és nem megfelelő ter­mékét kínálnak — már en­gedélyt sem kapnak az áru­sításra. A zugárusokat, mi­vel az ilyen alkalmak eset­legesek, mi is csak esetlege­sen ellenőrizzük. Ám, ha va­laki fennakad a rostán, az­az engedély nélkül árusít, annak komoly anyagi követ­kezményei vannak, A hely­színi bírság, amit az ellen­őrök kiszabhatnak, 3000 fo­rint is lehet. Amennyiben pedig szabálysértési eljárás indul a zugkereskedő ellen, akkor 10 ezer forintig terje­dő pénzbírság is kiszabha­tó. (soltész) alakuló karotin-tartalmánál fogva a bőrgyógyászatban, a igen jó hatású bőrregeneráló szer. Aztán újabban kide­rült, részben romániai, er­délyi kutatások során, hogy vírusellenes hatása is van, és még gyomor-, bélfekélyek megelőzésére is alkalmas. Tinktúráját vagy teáját al­kalmazzák gyomor- és bél­fekélyek megelőzésére; a népgyógyászatban hashajtó­ként ismert. Rosszul gyó­gyuló sebek kezelésére, fo­lyások megszüntetésére is ajánlható. Egyes országokban már megjelentek a különfé­le kertikörömvirág-tartalmú készítmények. Nálunk az Or­szágos Gyógyszerészeti Inté­zet engedélye alapján úgy­nevezett paramedikamentu- mokat, gyógyanyagokat ké­szítenek belőle. Ezek nem gyógyszerek, tehát nem igé­nyelnek annyira szigorú vizsgálatot, mint az igazi medicinák. A B.-A.-Z. MEGYEI ALLATFORGAI Ml ÉS HÚSIPARI VALLAIAT (elvételt hirdet az alábbi munkakörökbe:- húsipari szakmunkás,- segédmunkás betanulásra,- segédmunkás,- gépkocsivezető, S éves gyakorlattal,- utazó rakodó. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportjánál, 8-as autóbusz-végállomás. Divatba jött... Gyógyító k&mmwirág Jobb, ha égre nyílik... Különös dolgokat produ­kálhat az élet. Egy idős, vi­lágtalan miskolci asszony gyógykezelésre utazott a fő­városba nemrégiben. A vo­naton megismerkedett egy szimpatikus, középkorú há­zaspárral, akik azonnal ke­gyeikbe fogadták őt. Sajnos a kapcsolat nem sokáig tart­hatott, ám arra elegendő volt, hogy a vak hölgy hiva­talos végrendeletében min­denét a kedves házaspárra hagyja. Az örökösöknek nem sokáig kellett várniuk, hogy hozzájussanak a világtalan asszony hagyatékához. Ám amikor birtokba vették vol­na a szoba-konyhás miskolci lakást, kiderült, a konyhá­ban egy albérlő lakik. Őt per­sze nem tehették az utcára. A jogi huzavona még javában tart, a bíróság másodszor tárgyalja az ügyet. Az al­bérlőnek aligha kell tarta­nia attól, hogy egyhamar fe­dél nélkül marad. 4 A GALAMBDÚCOT IS KIADNAK Szerencsére az albérleti ügyek többsége nem ennyi­re szövevényes és bonyolult. A kereslet-kínálat farkas­törvénye csaknem teljesen szabályozza a házinénik és a maguk fölé fődéit keresők kapcsolatát. Sz. Béla már 13 esztendeje albérlő városunk­ban. Első szobája a Martin­telepen volt, egy olyan ház­ban, amelyben a galambdú­cot is kiadta volna a házi­úr, ha talál rá bérlőt. Most Hejőcsabán, a Nagyváradi utcán lakik, egy égre nyíló nyárikonyhában. Ezért a bútorozott lakrészért 1000 fo­rintot fizet, 100 forinttal hozzájárul a villanyszámlá­hoz, s a fűtésről maga gon­doskodik. Mint a téma szak­Sokáig a város egyik leg­értékesebb, ugyanakkor meg­lehetősen elhanyagolt mű­emléki együtteseként emle­gettük a Deák téri ortodox templomot s a hozzá tartozó épületeket. Akik mostaná­ban arra sétáltak, láthatták, hogy az épíők jól haladnak, a Deák térre néző egyházi épület renoválásával. Itt lesz az ortodox egyházi kincseket bemutató múzeum. A legfrissebb információ szerint még az idén meg­nyitják az új múzeumot. Bizonyára sok látogatót vonz majd a gyűjtemény, hiszen eddig is jó néhány turista- csoport kereste fel a temp­lomot, hogy megnézhessék az ikonosztáziont. Amikor az idén tavasszal a városi idegenforgalmi bi­zottság ellátogatott ide, szo­morúan kellett megállapíta­niuk, hogy a templomra is igencsak ráférne már a ta­tarozás, a környező parkról nem is beszélve. Reméljük, hogy a múzeum létrejötte csak az első lépés lesz, s ezt követi a többi, hiszen a megsérült házhoz méltóvá kell tenni a környezetet is. értője, mindezek ellenére elégedett jelenlegi helyzeté­vel. Talán három hónap múlva — 30 esztendős ko­rára — önálló lakáshoz jut, s ott majd felelevenítheti az egyaránt szomorú és komi­kus emlékeit, amiket albér­letkeresés közben szerzett. 4 Összkomfort ÉS NYARIKONYHA Tapasztalata szerint váro­sunkban a legtöbb nyári- konyha-albérletet a Martin­telepen és Hejőcsabán kí­nálják. Ezeken a helyeken egy évtizede úgy építkeztek, hogy az albérletből befolyó összegből fizették az építési kölcsön részleteit. Az Avas­délen találhatók a drágább, összkomfortos albérleti szo­bák. Ott elsősorban a meg­özvegyült emberek próbál­nak ily módon nyugdíjki­egészítéshez jutni. Mint nagy múlttal rendelkező albérlő, többre tartja a szénkályhás, égre nyíló szobát, mint az emeletes lakás fürdőszobás, központi fűtéses kis zugát. Szerinte sok családban még egymás jelenlétét is nehezen viselik el. nemhogy egy ide­gen albérlőét. A közös kony­ha-, folyosóhasználat súrló­Az ifjúság közéleti tevé­kenységéről, mozgalmi mun­kájáról, valamint a városi munkásság lakóhelyi köz­életben való részvételéről lesz Arra is meg kell találni a megoldást, hogy rendszeresen látogatni lehessen a templo­mot. Egyébként erre a mű­emléki együttesre már ké­szültek tervek, hiszen a 3- as út s a Deák tér határol­ta területet egységes egész­ként kell kezelni. Remélhe­tőleg, ha egyszere nem is. apránként csurranhat-csep- penhet némi pénz e célra. a(c Az épület már megújult. dásra, összetűzésekre adhat alkalmat. A külön bejáratú lakrész azonban olyan füg­getlenséget biztosít, amire minden albérlő joggal vá­gyik. 4 CSILLAGÁSZATI ÖSSZEGEK Bevált jó szokás, hogy a hirdetésre jelentkezőtől el­kérik a személyi igazolványt. 5 ha mindent rendben talál a háziúr vagy a házinéni, a legelső feltétel nőnél, férfi­nél egyaránt: másnemű sze­mélyt nem fogadhatnak. Ki tudja miért ez a nagy prü- déria? S csak ezután kerül szóba az albérleti díj, amely Miskolcon ma már csillagá­szati. Egy tiszta, bútorozott szobáért havonta 2—3 ezer forintot is elkérnek. A hely­zeti előnyben levő főbérlő annyit kérhet, amennyit ki­préselhet a hajlékra szoru­lóból. S valóban csak a csil­lagos ég a határa az albér­leti áraknak? (Folytatjuk) Szántó István szó a Hazafias Népfront Vá­rosi bizottságának hétfői ülésén, melyet délután fél háromtól tartanak. Még az idén láthatjuk « gyűjtemény kincseit az új múzeumban. Egyházi kincsek Múzeumavató, az idén Fiatalok a közéletben

Next

/
Thumbnails
Contents