Déli Hírlap, 1986. szeptember (18. évfolyam, 203-228. szám)
1986-09-12 / 213. szám
IX. Salakmotoros Miskolc Nagydíj A dánok a favoritok József és Újhelyi is indul apróhirdetések Sziráczki Ma az esti «rákban már megérkeznek az első versenyzők Miskolcra, hogy a szombati gépátvétel és technikai értekezlet után a 11 órakor kezdődő, nem kötelező edzésen ismerkedjenek a ftíépkert salakjával. Vasárnap délelőtt látványos földi és légi programot követően 10 óra után 5 perccel rajtol az első négy versenyző, megkezdődik az immáron kilencedik alkalommal kiirt Salakmotoros Miskolc Nagydíj. Amikor a dán vaspapucso- sok visszaigazolták részvételüket, bizonyossá lett: az idei Grand Prix favoritjai az északi ország salakmotorosai lesznek, mert a legutóbbi egyéni világbajnokságon is ök játszották a főszerepet. Persze, mint a technikai sportokban általában, itt is előfordulhatnak váratlan események. Mint Duró Lászlótól, a verseny igazgatójától meg. tudtuk, tegnap délelőttig az olaszok nem küldték el név szerinti nevezésüket, de az biztos, hogy két versenyzőt indítanak a vasárnapi, húsz futamos nagydíjon. Sajnálatos. hogy legjobbjuk éppen a világbajnoki döntőn lábát térte, s emiatt át kellett szervezni a többi versenyző programját. Változott a többi csapat összetétele is. A tegnapi adatok alapján Dániát Brian Karger és Peer Smedegaard, Csehszlovákiát Jan Holub és Peter Sehnei- dervind, Lengyelországot Wgjciek Zaluski és, Gregor Sniegotoski, az NDK-t Ott Mike és Ralf Peters, az NSZK-t Hans Faltermeyer és Klaus Freundorfer képviselik. Az osztrákok lemondása után a rendezők két nyíregyházi versenyzőt — Balogh. Jánost Sziráczki József (balról) és Petrikovics József is ott lesz a vasárnapi indulók között. (Szabó István felvétele) és Petrikovics Józsefet — hívtak meg a vasárnapi versenyre, míg a miskolciakat Sziráczki József és Újhelyi Sándor képviseli. A tavalyi nagy díj győztese, Adorján Zoltán nem állhat rajthoz, szívpanaszok miatt ugyanis kivizsgálásra szorul, mától a Sportkórház lakója. Hangos lesz tehát a mezőny — a szervezők azt kérték a szövetségektől: hazájuk bajnokságának 1—5. helyezettjei közül válasszák ki az indulókat — s ez már önmagában is biztosítéka a jó versenynek. A nézők érdeklődését fokozhatja, hogy a verseny kezdete eiőtt hő- légballonos bemutató és ejtőernyős ugrás lesz, a végén pedig a belépőjegyekre értékes ajándéktárgyakat sorsolnak ki. A legszerencsésebb néző fődíjként egy felújított Lada 1200-as személygépkocsival gazdagodhat, de nyerhetnek a jelenlévők J'iu a típusú salakmotorkerékpárt, Kadett segédmotor-kerékpárt (a BIK Iparcikk Áruház ajándékát), öt sebességes verseny kér ékpárt, teremkerékpárt (a VASVIBL Nagykereskedelmi Vállalat ajándékát), grillsütőt, porcelán motoros szobrot és automata kenyérpirítót. Érdemes tehát megőrizni a belépőjegyet, hiszen a verseny végén közjegyző jelenlétében megtartandó sorsolás után csak ennek ellenében vehetők át a nyeremények, s csak a verseny helyszínén, a népkerti BÉVSC-sporttelepen. Érdemes lesz tehát kilátogatni vasárnap délelőtt a IX. Salakmotoros Miskolc htagydíjra, amelyre a jegy- árusítás elővételben már megkezdődött. A Centrum Áruházban, a Zsolcai kapuban a Volán Utazási Irodában, valamint a népkerti sporttelepen bárki előre megválthatja belépőjegyét. A versenyre egyébiránt csak a BÉVSC tagbelépöi érvényesek, más pályabelépőt nem fogadnak el a rendezők. Tóth Zoltán 4 bét vége sporteseményei A DVTK-STADIONBAN ma kezdődik és szombaton délután 3 órakor az ünnepélyes eredményhirdetéssel fejeződik be a Lenin Kohászati Művek szakszervezeti és KISZ egyesített tömegsportbizottságának X. LKM Kupa jubileumi sportnapja. AZ EGYETEMI korcsarnokban szombaton délután 5 órakor NB I-es. női kézilabda bajnoki mérkőzésen a Borsodi Bányász csapata a Szegedi Textiles együtteséi fogadja, A NEPKERTBEN vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a IX. Salakmotoros Miskolc Nagydíj versenye. A Spartacus sporttelepén szombaton délelőtt 11 órától NB Il-es bajnoki női kézilabda-mérkőzésen a Miskolci Spartacus a Siroki Vasas együttese ellen lép pályára. S A JOSZENTPETER EX szombaton délután fél 4-től területi bajnoki labdarugó-mérkőzésen a Borsodi Bányász a Borsodi Építők Volán SC ellen játszik. Munkaközösség sürgősen keres felvételre burkoló és tetőszigetelő szakmunkásokat, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet egész nap személyesen, az Ady E. út 5. alatt, vagy telefonon a 38-362-es számon. Műhelymunkára segédmunkást betanítunk. Tel.: 87-297. Szakcsoport felvételre keres kőműves, ács, asztalos, lakatos szakmunkásokat, kubikosokat változó munkahelyre. Jelentkezés: Miskolc, Oprendek S. u. 106. alatt, 7—10 óráig. A Feísőzsolcai Lenin Mg. Termelőszövetkezet arnóti ipari üzemébe az alábbi munkakörökbe felvételt hirdet: öntő szakmunkás (alumíniumöntéshez) 2 fő; forgácsoló szakmunkás <2 fö); marós (l fő); továbbá 5 fő lakatos. Bérezés: a szövetkezet munkaügyi szabályzata alapján. Jelentkezni lehet: az arnóti ipari üzem vezetőjénél. Az arnóti ipari üzem megközelíthető: a Béke térről induló Volán-járattal. A CM Cementipari Gépjavító felvételt hirdet lakatos, esztergályos, minősített hegesztő, kovács, clarukötöző munkakörökben. Munkásszállást, üzemi étkezést, kedvezményes hazautazást biztosítunk. Vgm-be belépési lehetőség van. Jelentkezés: Miskolc, Mésztelep 1. (Megközelíthető a 2, 12, 2i, 32, 33, 34-es autóbuszokkal. Több éves nagyüzemi gyakorlattal rendelkező, a Szovjetunióban végzett gépészmérnök, állást változtatna. Ajánlatokat: „Tolmács és műszaki 194 808” jeligére a kiadóba kérek. Magányos, vagy beteg, esetleg gyermek gondozását vállalom. „Nyugdíjas 194 696” jeligére a kiadóba. ingatlan Ki) lián-délen azonnal beköltözhetően eladó 55 m2-es, erké- lyes, tehermentes, szövetkezeti lakás, négyszintes — nem panel — zöldövezeti házban. Ara: 650 ezer Ft. Érdeklődni: 78-347. Kétszobás szövetkezeti lakás eladó. Miskolc, Klapka u, 5. fszt. 3. * Eladó a Rózsás-dűlőben 214 négyszögöl zártkert, alpesi faházzal. Érdeklődni telefonon: 63-255, du. 5—7 óráig. Eladó 1 4 2x1/2 szobás, Tízes honvéd utcai szövetkezeti lakás, ’87-es beköltözéssel. Érdeklődni: 84-980. A lvukói első buszmegállónál telek eladó. Tel.: 60-627. Zöldövezeti, hagyományos építésű, 60 m2-es, 2 szoba, étkezős. II. emeleti, tehermentes öröklakás 4 garázs eladó. Telefon: «6-717. Garázs eladó a Kun Béla üti garázssoron. Érdeklődni: 68-05S, 17 óra után. Eladó családi ház, nagy telekkel, gazdasági épületekkel, beköltözhetően. Cím: Mályi, Kossuth u. 40. sz„ Hudák. Eladó Miskolc centrumában 2xi szoba-konyhás öröklakás, az egyik beköltözhető. Érdeklődni: 4. Sz. Ügyvédi Munkaközösségben, dr. Tóth Judit ügyvédnél. Tel.: 16-548. Különálló, komfort«», szobakonyha, spájz, fiatal, gyermektelen házaspárnak kiadó. Miskolc III., Tokaji F. u. 18. sz. 320 ezer Ft kp. 4- OTP-veL, másfél szobás lakást keresek. „Tavaszi költözés 194 812” jeligére kérek ajánlatokat a kiadóba. Eladó 263 négyszögöles házhely a Papírgyárral szemben a Partos utcában. Víz, villany van. Érdeklődni: Szabó Lászlónál. Baráthegy alja 52. sz. alatt. Irányár: 400 ezer Ft. Miskolci, OTP, kétszobás, komfortos lakást garázzsal és másfél szobás, komfortos, tanácsi lakást elcserélnék jó állagú miskolci, családi házért. „Komfortos 194 394” jeligére a kiadóba kérek levélben választ. Keresek megvételre 1,5 szobás OTP vagy szövetkezeti, telefonos lakást a killíán-bulgár- földi lakótelepen. Ajánlatokat: 78-452-es tel. kérem. 245 négyszögöl telkek a Nagy- szentbenedek hegyen eladók. Érd.: II., Hejő u. 28. 60 négyzetméter, száraz bükk parketta és hétvégi telek eladó. Feszty Árpád u. 133. Külön bejáratú szoba, konyha, előszoba, fiatal, gyermektelen házaspárnak kiadó. Víz, WC bem van. Görömböly, Hamburger Jenő út 5. Jókai lakótelepen, 1,5 szobás, szövetkezeti lakás eladó. Irányár: 12 000 Ft m2 -t OTP. Labor- falvi u. 2. X 3. Elcserélném 2,5 szobás, Győri kapui* gázfűtéses, tanácsi lakásomat, 1,5 szobás tanácsi, avasdéli, lehetőleg Ili. ütemben levő telefonosra. Érd.: 75-536. Garázst bérelnék a Selyemréthez közel, október 1-töl. Érd.: Varga, Miskolc, Éder Gy. 10. 1113. Elcserélném 1 4 2 fél szobás, összkomfortos, VI. emeleti, 2 liftes lakásomat családi házra, gáz-, vagy központi fűtésesre, csak Miskolcon síma cserével. „Gyors csere 194 434” jeligére a kiadóba. Mezőkövesd belterületén, a Gépmúzeum mellett, 3 szobás, kétkonyhás, komfortos, két család részére is alkalmas családi ház pincével, melléképületekkel, 220 négyszögöl gyümölcsöskert- tel azonnali beköltözéssel, sürgősen eladó. Érdeklődni hétvégeken a helyszínen (Kőrisfa u. 23. sz. alatt), vagy telefonon 18 óra után a 264-593-as budapesti telefonszámon. Miskolc-Szirmán, 3 szobás, családi ház eladó. Tanácsi lakást beszámítok. Érdeklődni: mindennap 17 órától. Marek József u. 31. sz. alatt. Miskolcon a III. kerület városközpontjában (Táncsics tér) Béke u. 8. sz. alatt 315 négyszögöl telek házzal együtt eladó, ugyanott hálószoba, konyhabútor, hűtőszekrény, villanysütő, három ajtós szekrény, heverő. Érdeklődni lehet mindennap a helyszínen, reggeltől estig. Molnár Alfrédné, Miskolc III., Ba- ráthegyaija 56. adas-ivetel Szuper Color színes televízió eladó. Érdeklődni: a 85-385-ös telefonon, 17 óra után. Lángossütő eladó. Gyár, központi buszmegálló közelében. Érdeklődni: Szírmabesenyő, Akác u. 25. Ritka fajta. 3 hónapos, fekete terrier kölyökkutya eladó. Ui. olasz összecsukható babakocsi és állóka jó állapotban eladó. Miskolc III., Hatodik u. 20/2. a Szikra mozi mellett. Moog szintetizátor és Solfcft* hegedügép eladó. Érdeklődni * 73-331-e"s telefonon. Törzskönyvezett, 16 hónapos kan kuvasz kutya sürgősen eladó. Érd.: Nyékládháza, Kossuth 116. Tel: 41-392, egész nap. iormíi PS rendszámú Trabant Hyeo« mat eladó, megegyezés szerint. Érdeklődni mindennap: Szend- rő, Marx tér 22. alatt. (Kisállo- más>. Simson Stár motor eladó. Tel.: 52-617. S 105-ös személygépkocsi eladó, « és fél éves. Érdeklődni! Miskolc I., Vándor S. n. 1. IX,4. 17 óra után. Vizsgázott KL írsz. Lada 1300- as gépkocsi eladó. Miskolc, Budai út 14. 10 éves Trabant Comb? eladíö, Engels 74. Vni/1. Tel.: 68-676. Napfénytető-beszerelés gépkocsiba. Telefon: 87-297. Toióstársam! Önnek sem kcíl lemondani hobbijáról, mert elkészült az új játékrendszerhez igazodó, VI-os számú totötájé- ko/, tatom, melynek anyaga * legmodernebb számítógépes technikával kidolgozott (nem veze- téses és nem hibapontos elvre épült), olcsó befizetési összegű, ugyanakkor nagy nyerési esélyű totókuicsokat tartalmaz. Ajánlatom a régi és új ügyfeleimnek, a kevés pénzzel játszóknak és a nyugdíjasoknak is rendkívül előnyös. Hogy erről meggyőződhessen, kérje ingyenes tájékoztatómat! Fekete László szerkesztő, 1445 Budapest, Pí. 346. Mennyezetről leengedhető ru« haszárító fregoiik felszerelései, 17 óra után is vállalja PACHER. 3525 Régiposta u. 7. Telefo»; 15-502. Zongorahangolás és -javítás. Miskolc, Győri kapu 82. Telefon : 84-231. Kedves Vendégeimet szeretettel várom a Vörösmarty utcai ANI Fodrászaiba. Manikürö« Jutka. A CSAVARIPARI VÁLLALAT 2. SZ. GYÁRA pályázatot hirdet nyugdíjazás miatt megüresedő munkakör betöltésére A pályázat elnyerése esetén a megbízás meghatározott időre szól, alkalmasság esetén megújítható. A munkakör betöltésének feltétele: közgazdaság-tudományi egyetemi, vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség, legalább 5 éves, illetve 10 éves ipari vezetői gyakorlat; erkölcsi feddhetetlenség. Bérezés az 5 ’°83. (IX. 12.) ME. számú rendelet szerint, a gyakorlati idő figyelembevételével. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó személyi adatait, részletes önéletrajzát, oklevelének másolatát, jelenlegi munkahelyének nevét es beosztását, jövedelmének ősz- szegét, eddigi szakmai és vezetői tevékenységé*. A pályázat elbírásánál előnyben részesülnek az ipari gyakorlattal rendelkezők. A pályázatokat 1986. október 31-ig a gyár személyzeti és szociálpolitikai osztályára kérjük megküldeni. levélcím: Csavaripari Vállalat 2. sz. Gyára, 3501. Miskolc, I., Pf.: 97. A pályázatokat bizottság bírálja el, a döntésről a pályázók írásban kapnak értesítést. A CSAVARIPARI VÁLLALAT 2. SZ. GYARA azonnali belépéssel FELVESZ géplakatost, lakatost £ esztergályost • kőművest # fes- tő-mázolót • gépjárműszerelőt • villanyszerelőt $ kazánfűtőt középnyomású kazánhoz. Autóbusz- és vonotközlekedést térítjük, MÁVAG-igazolványt biztosítunk. Bérezés: az 5/1983. (XI. 12.) ME. sz. rendelet szerint. Érdeklődni lehet: 17-641/122 sz. telefonon. Tramini szőlő veszek. T.: 78- 42«. A MISKOLCI VENDÉGLÁTÓIPARI VÁLLALAT PÁLYÁZATOT HIRDET nyugdíjazás miatt megüresedett gazdasági igazgatóhelyettesi munkakör betöltésére. A munkakör 1987. január 1-jétől tölthető be. A kinevezés határozott időre (5 évre) szól, amely alkalmasság esetén meghosszabbítható. Feladatköre: a vállalat ügyviteli, számviteli munkájának, valamint gazdálkodási tevékenységének irányítása, szervezése és ellenőrzése. A pályázat feltételei: ♦ szakirányú felsőfokú végzettség ♦ középfokú politikai végzettség ♦ erkölcsi és politikai feddhetetlenség ♦ több éves vezetői és szakmába vágó gyakorlat A pályázat tartalmazza: ♦ az eddigi tevékenységet bemutató önéletrajzot ♦ szakmai, poliiikoi végzettséget igazoló oklevelek másolatát ♦ jelenlegi alapbérét és jövedelmét Fizetés: végzettségtől es gyakorlati időtől függően, a kollektív szerződésben foglalt kereteken belül megegyezés szerint. A pályázatot és az okmányokat a vállalat személyzeti és oktatási osztályára (3501 Miskolc, Baross Gábor 13-15, sz. Pf.: 80.) kell benyújtani. A pályázat benyújtásának határideje: 1986. október 31. A benyújtott pályázatokat bizottság bírálja el, 1986. november 30-ig. A pályázatokat bizalmasan kezeljük.