Déli Hírlap, 1986. szeptember (18. évfolyam, 203-228. szám)

1986-09-23 / 222. szám

t»'w i 'in i Sokba kerül, de szükséges Környezetvédelem a Borsodi Sörgyárban r j * Vologdai folyópart (Pető János rajza) # POLITIKAI N AP 1 LAf • W»N ÉVFOLYAM, 222. SZÁM m*. SZEPTEMBER 23., KEDD ARA: 1,SO FORINT Vologdai barátaink . Egyre bővülnek, gazdagodnak a két testvérmegye, Vo­logda és Borsod-Abauj-Zemplén, valamint a székhelyek, Vologda és Miskolc politikai, gazdasági és kulturális kap­csolatai. Az 50 éves a Szovjetunió nevet viselő Cserepo- veci Kohászati Kombinát és a Lenin Kohászati Művek, a Vologdai Drámai Siínliá’ és a Miskolci Nemzeti Színház, a két területi képzőművészeti szervezet kapcsolatára a köl­csönös látogatások, tapasztalatcserék, a kiállítások, a színházi előadások és a csereüdültetések a jellemzőek. Az idén a Miskolci N-.mzeti Színház tartott több nagy si- * kerű előadást Voiogdában, négytagú képzőművészeti de­legáció dolgozott egy hónapon keresztül Vologda megyé­ben, és a Lenin Kohászati Müvek vezetői újabb, 5 éves szerződést kötöttek a Cserepoveci Kohászati Kombináttal. E héten üdvözölhetjük Borsod megyében, Miskolcon Vo­logda megye politikai küldöttségét. (Ezúttal a két testvér­megye kulturális kapcsolatairól írunk a 2. oldalon.) A közelmúltban Aggtele­ken megrendezett IV. ifjú­sági Környezetvédelmi Sze­mináriumon a vízügyi szak­embereken kiviil a nagy ter­vező vállalatok vezetői, kép­viselői előadások formájában számoltak be gazdasági egy­ségeink környezetvédelmi eredményeiről és további feladatairól. A Borsodi Sör­gyár biológiai iparág — amint ezt Hosszt’^ István igazgató előadásában kiemel­te. A gyár 1973 óTa termel. Ez időszakban még nem voltak a maihoz hasonló, szigorú környezetvédelmi előírások, így a gyár ma már nem felel meg a követelményeknek, az előírásoknak. Az azóta eltelt időszakban lépett életbe a környezetvé­delmi törvény, és más jog­szabályok is a környezetvé­delmi tevékenység korszerű­sítésére. kiterjesztésére köte­lezik a vállalatot. A maláta- és a sörgyártás technológiája széles teride- ten kapcsolódik a környe­zetvédelmi problémákhoz. Csalódást okozott Reagan felszólalt az ENSZ-közgyőIésen Tegnap az ENSZ székházé­ban megkezdődött a 41. köz­gyűlés legintenzívebb szaka­sza. Az egy hétnél hosszabb ideig tartó időszakban ál­lamfők, kormányok vezetői, külügyminiszterek kapnak szót. Az első nap ser. Egyesült A1 (amok elnöke mondta el beszédét. Az USA leszerelési politikáját, s a Gorbacsov- hoz intézett levélben vmeg­fogalmazott javaslatait fej­tette ki Reagan. Ezeket igyekezett úgy feltüntetni, mim amelyek lehetővé te­szik a megállapodásokat a Szovjetunióval nehány fon­tos leszerelési kérdésben. Moszkvában csalódással fogadták Reagan állásfogla­lását. A csúcstalálkozót elő­készítő időszakban Moszkva konstruktívabb megközclftés- re számított. A szovjet fél rámutatott, hogy a Daniloff- ügyet — amelyet az ameri­kai elnök a megállapodások akadályaként emlegetett — kész különválasztani a sok­kal fontosabb kérdésektől. Ügy vélekedik, hogy a meg­oldás nagyon rövid időn belül lehetséges. Az atoerikai elnök mon­dandója egyébként nem ada­tott sikert a fejlődő államok körében sem Az ENSZ-tag­országok többsége nehezmé­nyezi, hogy Reagan mégsem említette a két legsúlyosabb nemzetközi problémát; a dél-afrikai és a közel-keleti válságot. A szovjet külügyminiszter ma beszél a közgyűlésen. Átadás előtt a csomópont Az utolsó simításokat végzik a tapolcai— egyetemvárosi csomópontban. Mind a négy irányban lekányarodó sávval látták el az utat, s felfestették a burkolati jeleket is. Helyükre kerültek a forgqlomirányitó jelzőlámpák, s a if bekapcsolásukig sincs mór sok idő hátra. így megszűnik a balesetek veszélye. Mikor lesz az átadás? — erről írunk az 5. oldalon. (Kiss József felvétele) Nyomásra záródik Nyomásra záródó boríté­kok gyártását kezdték meg a Szentendrei Papírgyár­ban. Több mint egymillió forintos beruházással ’ az egyik gépsort egészítették ki új alkatrészekkel, olyan módon, hogy évente 35—40 Testvéreikkel találkozhattak Eddig még soha, vagy ritkán látott testvérek találkoztak Alsózsolcán, a gyer­mekotthonban. Valamennyien állami gon­dozottak. Az intézetek szervezeti felépíté­se, a körülmények nem mindig teszik le­hetővé, hogy a testvérek ugyanabban a gyermekotthonban nevelkedjenek. Mások a sors kegye folytán nevelőszülők szerete- tét élvezik. Am a családi érzést elplontálni — édesszülők hiján - úgy is lehet, ha a testvérek ismerik és szeretik egymást. S mert ezeknek a gyerekeknek minden ilyen morzsára szükségük van, ezért rendeztek itt testvértalálkozót. A sikeréről mindennél ékesebben beszél ez a fotó. A találkozóról, o testvérkeresés izgalmairól írunk ripor­tunkban, a 3. oldalon. millió darab, nedvesítést nem igénylő. egyszerűen, biztonságosabban záródé borítékokat készíthessenek vele. Már dolgoznak egy . ele­gáns. nyomásra záródó, bé­lelt boríték gyártásának ki- fejlesztésén is. Sevardnadze—Ecresz , Az ENSZ székhelyén több mint egy órán át tárgyalt a szovjet külügyminiszter és az izraeli kormányfő. Se- cará naáze és Per esz megbe­széléséről nem közöltek rész­leteket. Izrael ENSZ-nagykövete közölte, hogy országa nem hajlandó elhagyni a dél-liba­noni megszállási övezetet. Ma reggeli telefon A Centrum a tűz után Tűz pusztított tegnap haj­nalban a Centrum Áruház­ban. Ennek következtében az árusítás — érthetően — szü­netelt. Mikor nyitottak ki újra. és hol tart a vizsgálat? — kérdeztük Gáspár Tibor- né áruforgalmi vezetőtől. — A megszokott körülmé­nyektől eltérően, elzárva a tűz által érintett területet, már tegnap délután féj ket­tőkor kinyitottuk a>. áruház első és második szintjét. A vásárlók érzésünk szerint megértették a helyzetet, s úgy tűnik, tudomásul vették, hogy az eseményeket kővető­en csak így tudunk a ren­delkezésükre állni. Még a mai napon sem lesz nyitva a földszinti rész, mert az álmennyezetet tartó vázak deformálódtak. A dolgozóink mindent megtesznek a mi­előbbi helyreállítás érdeké­ben, túlórában vállaltak a takarítást is. A tűz keletke­zésének az okát a szakértők még vizsgálják. Csak any- nyit lehet tudni, hogy nem az áruház területén belül keletkezett a tűz. A kárt nem lehet addig pontosan megállapítani, amíg a föld­szinti osztályokon nem lel­tároztunk. Az épületben is keletkezett kár. ennek fel­mérése is folyamatban van. a levegő tisztaságához, a zajvédelemhez, a szennyvíz és a hulladékok kezeléséhez. A biológiai iparágakban ál­talános törekvés, hogy a gyártás során keletkező kör­nyezetkárosító hatást a fo­lyamat technológiájának tu­datos tervezésével, fejleszté­sével csökkentsék, a hulla­dékokat. a .melléktermékeket pedig széleskörűen haszno­sítsák. A zajártalom főleg a feitőiizemeknél jelent gon­dot, a korszerű berendezések beszerzéséig egyéni védő­eszközökkel próbálnak el­lene védekezni. Az árpa és a maláta tisztí­tásakor keletkező porszenv- nveződés eltávolítására me­chanikus porleválasztókat al­kalmaznak. Egv bővítő be­ruházás során zárt rendsze­rű porleválasztót építettek be az új silóba. Ezzel az előirt határokon belő! tartható a szennyezés mérteke. A kedvező tapasztalatok alapján a régi siló porlevá­lasztó rendszerének rekonst­rukcióját ez évben fejezik be. Ettől függetlenül szüksé­gesnek tartják a porleválasz­tás javítását, még akkor is. ha a megvalósítás költségei igen jelentősek. (Folytatás az 5. oldalon) Itt a csillagászati ősz A meteorológusok szerint húsz éve nem volt ilyen for­ró, szaraz nyár. mint az idén. Ez a ma kezdődő csillagá­szati őszön is érezteti hatá­sát, Korábban érnek a gyü­mölcsök. s valószínű, hogy Kévés csapadékkal jaró. me­leg őszre számíthatunk. Ma gyakran megnövek­szik a felhőzet, s több-keve­sebb napsütés varható. Észa­kon és északkeleten futó zá­por is előfordulhat.' Néhány helyen, így városunk kör­nyékén is, az előrejelzések szerint felerősödik az észak­nyugat;. nyugati szél. A hő­mérséklet csúcsértéke dél­után 20 fok körül lesz. rlfi A Magyar Olimpiai Bi­zottság tegnapi ülésén sze­mélyi kérdésekben is dön­tött. Sajat kérésére felmen­tette: Buda Istvánt elnöki, dr. Marón Jánost és Púder Jánost alelnöki megbízása alól. A MOB elnökévé vá­lasztotta Deák Gábort, az Állami Ifjúsági és Sporthi­vatal elnökét (képünkön), ál- elnökké Buda István nyugal­mazott államtitkárt. dr. Pongrácz Antalt es Tibor Tamást, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnökhelyet­teseit, valamint dr. Magyar Zoltán olimpiai bajnokot.

Next

/
Thumbnails
Contents