Déli Hírlap, 1986. augusztus (18. évfolyam, 178-202. szám)
1986-08-28 / 200. szám
I Mit tett az IGE? Verebes, Névtelen Nulla, Mikroszkóp A költészet napján minden évbqn megkoszorúz/uk az 1933-as lillafüredi iróhét, va; V írókongresszus ti sálé:.óiéra emelt emléktáblát; tudjuk, hogy ez a találkozó olyan kimagasló esemény volt, amelyre büszkeséggel emlékezhet a város. Ez volt az első íróhét, egy évvel késöb a Margitszigeten rendezték a következőt, 1936-ban peditj már Miskolci Ifóhét néven ismét ez a város adott otthont a kori; an nagy jelentőségű találkozó .iit. Azt már kevésbé tutijuk, hogy a lehetőségek mögött az írók Gazdasági Egyesülete állt, az 1932-től 1947-ig működő „IGE”, amely rövid tizenöt esztendős tevékenységével is helyet kíván magának irodalomtörténeti ismereteinkben. A József Attila Klubkönyvtárban mától látható dokumentum-kiállítás most bővíti ismereteinket. A Petőfi Irodalmi Múzeum által rendelkezésre bocsátott anyag elé M. Pásztor József irodalomtörténész írt rövid történeti összelő"'alót (ő ajánlotta a múlt emléke előtt tisztelgő idei tokaji írótábor résztvevőinek, és természetesen a nagyközönségnek is a figyelmébe a kiállítást) azzal a szándékkal, bogy kötelezően ismerjük irodalomtörténetünk egy meghatározó szakaszát. Az IGE több volt, mint gazdasági egyesülés. Egyformán szívügyének tekintette Móricz Zsigmond és Bajcsy- Zsilinszky Endre; elkötelezett politikai hovatartozást és írói összetartozás-tudatot jelentett. Természetesen nem volt mellékes a pénzügyi Augusztus legvégén mindenütt nekivágnak az eminensnek éppen nem nevezhető diákok annak a feladatnak, amelyre úgymond egész nyáron készültek. Miért a hitetlenség? Mert a tapasztalatokon okulva meglehetősen hitetlen a szakember, azaz a pedagógus is. Magyar Gézáné, a miskolci 24-es Számú Táncsics Mihály úti iskola igazgatóhelyettese így beszélt erről: — Nekem az egész pótvizsga-rendszerrel gondjaim vannak. Nem hiszek abban, hogy az a gyerek, akinek egész esztendei munkája elégtelennek minősül, most két-három hónap alatt egyszeriben megváltozik. Mi a városi átlagnál sokkal nehezebb körülmények között dolgozunk. Minden ötödik gyerekünk veszélyeztetett. Ügy vélem, hogy az alsó tagozatban kellene megszigorítani a követelményeket. De semmiesetre sem úgy, ahogy ezt most csináljuk. A tavalyi elsőseink közül például tizet terjesztettünk a Nevelési Tanácsadó elé, mert képtelenek voltak lépést tartani a többiekkel. Egyébként nálunk hétfőn voltak az osztályozó és pótvizsgák. A 12 javítóvizsgás közül kilencen léphettek magasabb osztályba. A két osztályozó vizsgára küldött gyerek egyike sem jelent meg, ez nem ért minket váratlanul. Azt hiszem, a városban talán mi várjuk legjobban az új oktatási törvényt, mert a jelenleg érvényben levő jogszabályok a mi környezetünkben élő családok tetemes részének nem elég szigorúak ... A 8-as Számú, selyemréti Általános Iskola néhány esztendővel ezelőtt az egyik legjobb hírnevű intézmény volt. Ott mi a helyzet pótvizsga ..ügyben”? Dr. Demkó Lászlóné igazgatóhelyettes: — Sok mindent meghatároz a környezet. A lakótelep lakásai elöregedtek kevésbé komfortosak. Az elmúlt tíz esztendőben ugrásszerűen megnőtt ti hátrányé yernie- keink száma, mei: jócskán érkeztek úi családok a régiek helyere. Azért most még közel sem aggasztó a rész sem: az írásból élők megélhetését szerették volna megkönnyíteni. helyzet, de a tendenciára, nem árt odafigyelnünk. Nálunk a hét végén lesznek a pótvizsgák. A 877 tanuló közül 23 próbálkozik újra. — A felkészülés magánügy, vagy van valamilyen intézményes segítség? — Tavaly próbálkoztunk a vizsgát megelőző héten a szaktanári korrepetálással. Nem sok sikerrel. Másrészt azért ilyentályt már a kollégáknak is megszaporodnak a gondjaik, ekkor tartjuk a továbbképzéseket. Két iskola, két sokban eltérő feltételrendszer. Mégis hasonló a vélemény. És még egy talán megszívlelhető: nemcsak a gyerekre kell haragudni ... (balázsi) A magyar írók tömörülése és alkotói érdekeik védelme évszázados múltra tekint vissza — írja M. Pásztor József —, és miután ez nem feladata, nem részletezi az írói sorsokból jól ismert eredményt: a távoli időben sem járt ez maradéktalan sikerrel. Mindennapos küzdelmet folytatott az „IGE” is egy egyre nehezedő világban az írók és az irodalom támogatásának ügyéért. „Alapítója és lelke, a liberális Pakots József után Móricz vette át a vezetést melléjük felzárkózott a kor minden kimagasló és jelentős írástudója, öt-hatszáz taggal biztosította jelenlétét a politikában és a kultúrpolitikában. „Az írói alkotói szabadság védelmének programjával működő egyesület” másfél évtizedét az utóbbi néhány esztendőben kezdte árnyalataiban is kutatni az irodalomtörténet. A szeptember végéig látható miskolci kiállítás képanyaga, az írásos dokumentumok ennek a kutatásnak egy részét tárják a néző elé. Akit a kor közelebbről érdekel, hosszabb időt fog itt eltölteni. M— Koncertek az úttörőtáborért (Folytatás az 1. oldalról) Hivatalosan csütörtök a MIN első napja. Délelőtt az ifjúsági sajtóról tanácskoznak az érdekeltek a Csa- nyikban, a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központban pedig megnyílik a városunk múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozó kiállítás. Kora délután a Staféta szerkesztősége mutatkozik be a Szabadság téren. Hat órakor kezdődik a IV. Miskolci Ifjúsági Napok ünnepélyes megnyitója. Először ifjúsági nagygyűlésen követelik városunk fiataljai Nelson Mandela és a többi dél- afrikai politikai fogoly azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását. Innen a Tanácsház térre vonul az ifjúság. Itt lesz városunk elsős középiskolás diákjainak fogadalomtétele. A Szabadság téren és a sétálóutcán lampionos utcabál zárja az első napot. Az ifjúsági napokon már hagyomány a Sikerfilmek mozija. Bérletes előadásainak a Béke filmszínház ad otthont. Lesz ismét MIN- centrum a Szabadság-téren, ahol Miskolc és Borsod amatőr együttesei mutatkoznak majd be, s itt árusítják az ifjúsági napok jelképeit. Szombaton és vasárnap rendhagyó gyermeknap várja a legkisebbeket a Népkertben, sok-sok meglepetéssel. A sétálóutcán a hét végén népművészek, iparművészek, kézművesek verTanulóbérletek A Miskolci Közlekedési Vállalat felhívja a tanulók és szüleik figyelmét, hogy az 1986/87- es tanévre szóló tanuló-bérlet- igazolványok kiállítását — érvényesítését — augusztus Jí7— szeptember 30. között végzik a vállalat bérletpénztárai az alábbiak szerint: Üj bérletigazolvány kiállításához egy 4x4 cm-es új készítésű arckép, továbbá 14 éves korig & szülő személyi igazolványa, vagy egyéb hatósági okmány, 14 éves kortól az 1986/87- es tanévre érvényes diákigazolvány és a tanuló személyi igazolványa szükséges. A tanuló-bérletigazolvány érvényessége 4 év. A 14 éven aluli tanulók bérletigazolványát évente érvényesíteni nem kell. A 14 éven felüli tanulók bérletigazolványát évente felülbélyegzéssel kell érvényesíteni az MKV bérletpénztárainál az előző pontban fölsorolt okmányok bemutatása mellett. Az érvénytelen bérletigazolvA- nyokat október 6-tól pótdíjazás terhe mellett bevonják. Tűzvonalban Aki kéi óra nyolc percet rászán az életéből az új amerikai politiKai-krimidokumentum- filmre (lehet, hogy új műfaj, született?) az számítson vérre, Nikon fényképezőgépre és ami a lényeg: a jó ügy végső diadalára. Roger Spottswood rendező és ízig-vérig profi stábja halálos biztonsággal alkalmazta a jól bevált panelfordulatokat napjaink egyik, szinte mindenkit érdeklő eseménysorának, a nicaraguai szabadságharcnak a sajátos nézőpontú ábrázolásában. Azért sajátos, mert az újságírók kezdetben pártatlan szemlélete a kiindulópont. A riporterek — Nick Nolte, Gene Hackman, Joanna Cas- sady — aztán természetesen színt vallani kényszerülnek, és nem kétséges, hogy melyik oldalra állnak. Éz végül is mind elfogadható, csak az a baj, hogy a valódi drámát a kreált izgalom, a Urát pedig hollywoodi szerelem helyettesíti. Egyébként Joanna Cassady tényleg nagyon szép nő. Nick Nolte pedig belevaló srác, Gene Hackmánről nem is beszélve, de ezt tízből kilenc mozibarát úgy is lefogadta volna előre. Mint ahogy az sem hatott a reveláaió erejével, hogy Jean Luis Trintignant, a rossz arcú CIA-ügynök, aki majd elnyeri a méltó büntetését. Aki a valódi Nicaraguára kíváncsi, az olvasson inkább újságot, vagy nézze figyelmesen a televíziót. A Tűzvonalban ugyanis nem több — sajnos —, mint egy újsütetű amerikai kommersz. B. T. Ezzel az emblémával látták el azt az aláírásgyűjtő ívet, amelyre a bebörtönzött dél-afrikai foglyok szabadon bocsátását követelők jegyezhetik fel a nevüket. nek sátrat, s megelevenedik a századelő vásári hangulata. Sokakat megmozgat pénteken Miskolc öt lakótelepének szellemi és ügyességi vetélkedője. A telefonos verseny délután háromkor kezdődik. Az Arany Csillag étteremben Irodalmi Kávéház nyílik, ahol jeles írókkal találkozhatnak az érdeklődők. A Magyar Ifjúság ajándékműsora pénteken lesz az Ifjúsági Házban: többek között Bátorffy Csilla, Hajas Ilona, Ihász Gábor, Lukács Sándor, Nagy Bandó András, s az ismert Verebes József labdarúgóedző közreműködésével. Este a Városi Sportcsarnokban a Mikroszkóp Színpad tagjai adják majd a MIN-showt. Másnap pedig aligha marad közönség nélkül a Jeremy című sikerszámáról ismert Névtelen Nulla együttes' a sport- csarnokban. A délután 5-kor és este 8-kor kezdődő koncertek bevételét a miskolci úttörőtáborért ajánlják fel. Korántsem ennyi a teljes választék. Az érdeklődők mindenről részletesen tájékozódhatnak a napokon belül az utcákra kerülő műsoros plakátokról. B. A. Egy kocka a filmből. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: KI nyer mát — 12.45: Pozsony, a legifjabb főváros. — 13.00: Zenekari muzsika. — 13.40: Kapcsoljuk a nyíregyházi stúdiót. — 14.00: Hírek. — 14.10: A magyar széppróza századai. — 14.25: Bernd Weikl operettdalokat énekel. — 15.00: Olvasókör. — 15.30: zenei tükör. — 16.00: Hírek. — 16.05: Teliszájjal. — 17.00: Akar örökölni? — 17.44: Filmzene. — 17.55: Hamarosan halljuk őket. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A hírnév előszobájában. —20.15: Zenekari muzsika. — 20.50: örökzöld dallamok. — 21.30: Rákmegelőzés a világkongresz- szuson. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Muzeális nótafelvételekből. — 22.47: „Felhők útja felett”, — 23.05: Csembalóművészek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Ejfél után. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Az NDK Néphadsereg központi zenekara játszik. — 12.25: Ütikalauz üdülőknek. — 12.30: „Énekeltem én: Balla Ferencné”. — 12.45: A berzétel parasztzenekar játszik. — 13.00: Hírek. — 13.05: Nosztalgiahullám. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Sokféle. — 15.00: Hírek. — 15.05: Tudományos könyvespolc. — 1510 • Operaslágerek. — 15.45: Törvénykönyv. — 16.00: Bette Davis énekel. — 17.00: Hírek. — 17.O8: A Leningrádi Dixieland-együttes felvételeiből. — 17.30: Tanakodó. — 18.30: Slágerlista. — 19.00: Hírek. — 19.03: Operettkedvelőknek. — 20.03: A Pop- tarisznya dalaiból. — 20.50: Sport. — 21.00: Hírek. — 21.05: A jelen van. — 21.25: Népdalok. — 22.10: Váratlan zenei fordulatok. — 23.00' Hírek **JP,2ÍÍ Dzsessz. - 0.15-4.20: Ejfél után. 3. műsor: 13.00: Hírek. — 13.05: Harminc perc alatt a Föld körül. — 13.35: Megtervezett vélet- lenek. — 13.48: Kodály-művek. 14.58: Pophullám. — 16 00* Kamarazene. — 16.34: Mozart': £>-aur zongoraverseny. — 17 00 ■ Einem: Danton halála. — isiso' In limba materna. — 19.00: Hí- ~ 10.05: Rádióhangverse- nyekrol. — 19.35: Kirándulás a spanyol komoly zenében. — 20.16: Kilátó - 21.01: Két szim- fonikus költemény. — 21.33* Tűnődés a mesterségről. — 22 36 • Napjaink zenéje. — 23.30—23.33: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsor- ísmertetés. Hírek. Időjárás. — li.C5: A Tiszától a Dunáig Eszak-magyarországl képeslap! Szerkesztő: Csonka László. <A tartalomból: Csitári hétközna- P°k- ~ TuI a hídon. — Gyermekváros! pillanatok. - szószólóban. Gyarmati Béla iegv- JI.1?,00: Észak-magyarországi krónika. (Könyvkötők or18a2g5°S1*t^1?<?kOZá?a E«erbsn-> tes25"”18'30 ’ Lap‘ es műs°relőzeTelevízió, 1. műsor: 17.45: Hifi** "í t17-50-’ 9“es stúdió. - 18.30. Telesport. — 19.05: Tévétorna. — 19.10: Esti mese — 19.30: Híradó. — 20.05: A halha- !a‘lan e,Tber- — 21.30: Hirhát- 22 50- HfrariAA.TV Galérlája. — nufk tt dÓ S- ~ 23 00: Him2' műsort 17.45: Képújság. — 17.30: Kerek világ. ~ „„l7 45: Tizenkét hónap. 18 00: ft n6sülés viszontagságai. . Atlétikai Európa-baj— koS,aoo. Ä Kb- ,?i 40: Híradó 2. . a nosülés viszontassá- Sai- —- 23.05: Képújság. Szlovák televízió: 17.25: Kerekasztal. — 17.55; Természet- aim. — 18.20: Esti mese. —18.30 —19.10: Kék fény. — 19.30: Híradó. — 20.00: Fülbevalók. — 21.20: Autósok, motorosok magazinja. — 23.00: Találkozás szovjet művészekkel. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18) : Munka és művészet. — Vasas Galéria (14—19): Kádár Gyula szíjgyártó és bőrdíszműves népi iparművész kiállítása. — József Attila Könyvtár Kiél«* lítóterme (11—19): Ige 1932—1947. — Bartók Béla Művelődési Ház (10—18): Nagy Lajos tűzzománcai. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Borsod— miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla-emlékkiállítás. — Múzeumi műhely. — Kulcsár Géza fotókiállítása. — Meilinger De- zső-emlékkiállítás. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A (9—19): A diósgyőri vár tör» ténete. — Megyénk ásvány- világából. — Déryné-ház (9—19): Déryné-emlékszoba. — Üveg- művészeti emlékek a XVI—XIX. századból. — Massa Múzeum (9 —16.30): A diósgyőri kohászat története 1870-ig. — A kohászatban használt kéziszerszámok. Filmszínházak: Béke (f3, f5): Szerzetesek géppisztollyal (szí. olasz, II. helyár!) — (f7, f9): Zorro (szí. francia—olasz, III. helyár!) — Béke kamaramozi {4): Guernica (szí. magyar, 16 ev!) — (6) : Kék villám (amerikai, 16 év, kiemelt és III. helyár!) — Kossuth (f4): A jégkirálynő (mb. szí. szovjet) — (Í6, f8): Tűzvonalban (mb. szí. amerikai, 14 év, II. helyár!) — Táncsics (f4): A fehér törzsfőnök (mb. szí. amerikai, II. helyár!) — (f6, f8) : Titokban Hongkongban (mb. szí. francia, II. helyár!) — Táncsics kamaramozi (£5) : Vadállatok a fedélzeten (szí. szovjet) — (£7) : Tű a szénakazalban (mb. szí. angol, 16 év, III. helyár!) — Szikra (f7): Földrengés Tokióban (szí. japán, III. helyár!) — (f5) : Szerelem, első vérig (szí. magyar, 14 év, II. helyár!) — Fáklya (4): Háborúban nőttem fel (szí. japán, 14 év!) — (6, 8): Aranyoskám (mb. szí. amerikai, 14 év, III. helyár!) — Fáklya kamaramozi (fa) : Ha már egyszer megesett (mb. szí. csehszlovák, 14 év!) — Petőfi (£5, f7) : A smaragd románca (mb. szí. amerikai, 14 év, kiemelt és III. helyár!) — Tapolca, Ady (£7, í9): Atlantic City (mb. szí. kanadai, 14 év, II. helyár!) — Ady Művelődési Ház (5, 7): Indiana Jones és a végzet temploma (szí. amerikai. 14 év, kiemelt és III. helyár!). — Tokaj discomozi (7): Edith és Marcel I—XI. (szí. francia. 14 év!) — Vasas parkmozi (9) : Tüzvonal- ban (mb. szí. amerikai, 14 év, II. helyár!). — Avasi kertmozi (9) : Aranyeső Yuecában (mb. szí. olasz, kiemelt és III. helyár!) — Hámor (f6): Tudóm, hogy tudod, hogy tudom. . . (mb. olasz, II. helyér!) — Pereces (6): Egy asszony visszanéz (magyar). PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20 Es nálunk? — 8.5Ö: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 9.41: A csoki másik fele. — 9.53: Lottósorsolás. — 10.00: Hírek. — 10.05: A tündér. —10.10: Wagner operáiból. — 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Gondolat. —■ 13.45: Fúvósmuzsika. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.03: Farkas Ferenc dal játékaiból. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközbe). 3. műsor: 9.00: Hírek. — 9.08: Kamaramuzsika. — 10.10: Csak fiataloknak! — 11.05: Zenekari muzsika. — 11.45: Magyar zeneszerzők. \ >|c Móricz Zsigmond (képünkön jobbra) az 1930-as években, a Népkertben. A felvétel minden bizonnyal az 1936-os Miskolci íróhét idején készült.