Déli Hírlap, 1986. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
1986-05-13 / 109. szám
Nem duzzasztotta viharos erejű szél a vitorlások és szörfösök vásznait a vasárnapi mályi-tavi idénynyitón, így elsősorban a technikai tudás döntötte el a helyezések sorsát. (Szabó István felvétele) Vitorlázás Jó szél — kevés induló A Justitia Sporte (jyesület a hét végén rendezte meg vitorlabontójának számító dr. Kaáli Lóránt-emlékver- senyét. A sportbarátok, tisztelők a megemlékezés után ültek hajóikba, hogy teljesítsék a kiírásban szereplő három futamot. . ft ;■ ’ , # í# ■«Én'. Aránylag jó időben, kellemes napsütésben, közepesnek számító szélben rendezték meg a versenyt, s három futam eredményei alapján hirdettek eredményeket. A rendezők sajnálattal vették tudomásul, hogy a vártnál is kevesebben jelentek meg Mályiban a rajtnál. A nagyobb vizek sportolóira is számítótja<£, ám azok nem értesítek ijpég. A kedvező időben ettől függetlenül is jó. % izgalmas versenyt láthat- , tak a tó mellé látogatók. A íllegjobbak a Varga Éva szobrászművész tervezte pla- •fkétteket vehettek át az ered- ■ ményhirdetéskor. r Eredmények. Kalóz hajóosz- '■ taly: 1. Bodor—Szögi (Justitia), ;. Papp testvérek (Justitia), 3. I 4: fíU1 Futóverseny úttörőknek Boros—Tóth (Borsod Távhö). Kadett: l. Szalai testvérek, 2. Koleszár P.—Varga P., 3. Bö- dör G.—Koleszár Z. (valameny- nyi Justitia SE). Szörf: 1. Békés A.. 2. Székely A., 3. Lach- ner R. (mindhárom Borsod Távhő SE). A vitorlások következő eseménye május 24—25-én, a Tej Kupa verseny lesz a Mályi-ta- von. 11 A Hazafias Népfront III/9. Számú Körzeti Bizottsága (M iskolc-Bükkszentlászló) május 17-én, szombaton délelőtt futóversenyt szervez a miskolci úttörőknek a Barátság Vándorkupáért. Az eseményt a béke és barátsági hónap, illetve a nemzetiségi napok keretében szervezik. Az 5-5 tagú leány- és fiúcsapatok szombaton reggel 9 óra és fél 11 között nevezhetnek a bükk- szentlászlói művelődési házban, a verseny 11 órakor kezdődik. A futás után kocogóversenyt tartanak a vállalkozó kedvű miskolciaknak. (Bükkszentlászló a 68-as autóbusszal közelíthető meg.) Egy nér, ami fogalommá lett... A vitorlák vasárnap a Mályi-tavon egy olyan ember tiszteletére feszültek a szélnek, aki már több mint fél évtizede nincs közöttünk. Dr. Kaáli Lóránt kiváló orvos volt. És nagyszerű sportember, barát, jótevő, a vitorlás- és sísport lelke, motorja Miskolcon. Nemcsak a műtőben gyógyított: tudta, hogy mások számára is szebbé, jobbá tenni az életet többet ér sokszor a pontosan vágó szikénél. Neve ma is fogalom a sportolók, az orvosok, a barátok, a miskolciak körében. Ezentúl a Justitia Sportegyesület kétévenként vitorlásversenyt rendez tiszteletére. A mostani rajt előtti néhány percben megemlékeztek szóban is a szép számú vendégsereg előtt dr. Kaáli L órántról. Nyomot hagyni — ez a legszebb emberi feladat. Dr. Kaáli Lóránt soha el nem törölhető nyomot hagyott maga után: emlékét ápolva csak töredékét tör- leszthetjük annak, amit az embereknek adott, két kézzel, bőven mérve a humanitást. A Borsod Megyei Tanácsi Építőipari Ve Halat Vili. sz. építésvezetősége kiemelt teljesítménybérezéssel alkalmaz kazincbarcikai, BVK, kurityáni, sajószentpéteri és putnoki munkahelyeire; • kőműveseket # ácsokat # hidegburkolókat £ vasbeton-szerelőket O betanított, ill. segédmunkásokat jelentkezni lehet: Sajószentpéter, Kassai a. 21a. Kazincbarcika, VárosgozdL telep mellett apróhirdetések Szövetkezetünk felvesz építésvezető munkakör betöltésére építőipari munkák kivitelezésében és költségvetés készítésében jártas szakembert. Érdeklődni a 64-971-es telefonon, 8-tóJ 10 óráig. A Diósgyőri Édesipari Gyár azonnali belépéssel alkalmaz i hegesztőt, 2 segédmunkást, 2 raktári dolgozót külső raktárba (erkölcsi bizonyítvány szükséges.) Jelentkezés: Diósgyőri Édesipari Gyár munkaügyi osztály, Miskolc III., Fürdő u. 4. szám. A T1GÁZ Budaörsi Töltőüzeme felvételre keres: palacktöltő dolgozókat. Kezdő órabér: 29 Ft. Szükség esetén IBUSZ-szobát biztosítunk eyermekteien házaspárnak és egyedülállóknak! Az üzem megközelíthető a Kosztolányi Dezső térről, a 72-es autóbusszal — 8 perc — a budaörsi benzinkút mögött, az M7-es autópálya bevezető sáviánál. Jelentkezés személyesen az üzemben. vagy telefonon a 669-516-os számon. Jó kereseti lehetőséggel sürgősen felveszünk nem italozó kőműveseket. Fettig Gmk, Miskolc. Széchenyi út 6. III. udvar. Büfé-falatozóba szakácsot idényjellegre felveszek, idény után más munkát biztosítok. Idényjellegbe kisegítőket keresek. „Mezőkövesd-Hőfürdő 1Ä7 626” jeligére a kiadóba. Két fiatalember bármilyen munkát vállal. Ajánlatokat „Minden érdekel 187199” jeligére a kiadóba. ingatlan Eladó 2 szobás szövetkezeti lakás. Készpénz -f OTP. Telefon: «6-793. Tanácsi 1 plusz Zx félszobás lakásomat elcserélném 2 plusz 2x félszobásra. Kizárólag a Vörösmarty lakótelepen. Érd.: Miskolc, Korvin u. 9. 6/1. 2 szobás, 55 négyzetméteres, OTP-Iakás eladó. Telefon; «7- 572, 17 óra után. Elcserélném kertes, szoba- konyhás házamat tanácsi garzonra és készpénzre. Érdeklődni: Schweidel J. u. 4. (az Index autóbörze mellett.) Kiadó egyszobás, összkomfortos, bútorozott, telefonos albérleti lakás a Killiánban. Telefon: 73-237. Eladó Miskolc, I., Feszty Árpád 52. sz. alatt két és fél szobás, összkomfortos családi ház garázzsal, nagy kerttel. Érdeklődni a 16-573-as telefonon, 18 óra arán. Garázs kiadó a Szentpéteri kapu keleti garázssorán. Érdeklődni a reggeli órákban, a 31-613-as telefonon. Avason helyiség eladó. Miskolc, Jánosi F. u. 6. Fehémé. Tállya, Rákóczi u. 65. szám alatti ház, szüretelőedények eladók. Érdeklődni a helyszínen, vagy Miskolc, telefon: 16-525. 2 szobás szövetkezeti lakás eladó. Tízes honvéd u. 8. VIII/3. Érdeklődni: hétköznap, 17—19-ig. Eladó a Nyéki hegyen, a temetőtől 200 m-re 336 négyszögöl szőlő-gyümölcsös, 5x4 m-es, kétszintes téglaépülettel, villany, kút van, bekerítve. Érd.: Miskolc, Rákóczi u. 26. Lengyel József. Tejgyár fölött, a Kankos-dű- lőben telek van eladó. Érd.: mindennap, du. 4 órától, III. k., Mária u. 52. sz. alatt. Elcserélném 2,5 szobás, diósgyőri, tanácsi lakásom egy 1,5 szobás tanácsi lakásra. Diósgyőr előnyben. Telefon: 75-534. Kertes családi házrész olcsón eladó Diósgyőrben, beköltözhetően. Érd.: III., Hóvirág u. 7. szám alatt. Eladó 1,5 szobás társas öröklakás, vagy családi házra cserélendő. Minden megoldás érdekel. Érd.: Dózsa Gy. u. 14. 3/1. Eladó Miskolc-Tapolcától 1 km-re 400 négyszögöl zártkerti ingatlan, 7x5 m-es kőházzal. Villany van, víz megoldható. Telefon: 11-557, 16 órától. Eladó 551 négyszögöl hétvégi telek, termő gyümölcsfákkal, faházzal, víz, villany van. „Érdeklődni 186 964” jeligére a kiadóba. Gyermekváros mellett 240 négyszögöl, telek faházzal eladó. Víz, villany van. Érdeklődni: Miskolc, III., Wesselényi u, 9. Eladó Lyukóvölgyben 230 négyszögöl zártkert, faházzal. Érdeklődni: Miskolc, I., Korvin Ottó u. 13. sz. VIII/3., du. 4 órától. Mályi központjában beépíthető telek eladó. Érdeklődni lehet: Mályi, Fő út 27. szám. Egytűágyas Neumann kötőgép eladó, 4000 Ft-ért. Telefon: 67- 846, este 6 után. 2 személyes rekamié, 4 db fotel eladó. Érdeklődni a 13-940- es telefonon,_______4_, ____ Éladó 38« V-os betonkeverő, lambériás erkélyajtó, Totya- kazán, gázégőfejjel szerelve, garanciális, bontott tetőcserép. Miskolc, Gvadányi u. 42. Sürgősen eladó Nógrád szekrénysor. Érd.: 6 óra után. Uita Béla u. 1. 1/2. Nagy. Volkswagen, 1200-as eladó. Miskolc, Lázár Vilmos u. 9. sz„ este. Barkas mikrobusz eladó. Érd.s Miskolc, Báthory sor 119. sz. 16—19 óráig, Vas Tibor. Kis Simson, irány jelzős 10 000 Ft-ért, Komár motor 2500 Ft-ért és S 110-es hüvelygarnitúra eladó. Érd.: a 78-858-as telefonmi. Zongorahangolás: Bacsó Péter zongorahangoló. 3525 Miskolc, Fábián u. 1. 9/4. Telefon: H-354. Elveszett egy fiatal, rövid szőrű német vizsla, a Győri kapu környékén. Értesítést a 84-421-es telefonra kérünk. Figyelem! Ismét váltatunk MTZ-vel mindennemű földmunkát, alap- és pincekiszedést, meszesgödör és vízvezeték helyét. Építési törmelék felszedését és elszállítását. Vállalatoknak, szövetkezeteknek és magánmegrendelőknek egyaránt. FETTIG GMK, Miskolc, Széchenyi u. 6. sz. III. udvar. Telefon: 18-272, reggel 7—18 óráig. Bontás nélküli duguláselhári- tás. Telefon: 74-892. Nyaraljon falun, Hemádparti nyaralónkban. Érdeklődés: Ba- rancsi Dezső, Sajóhídvég. Ugyanitt Hunor kaptár, mézpergető eladó. Családi házak, egyéb épületek tervezése, adaptálása, költségvetés-készítés. Telefon: 65-746. Családi házak, egyéb épületek tervezése, adaptálása, költségvetéskészítés. Telefon: 65-746. Agilis jogásznő otthonában gépelési, levelezési munkát, vagy bármilyen ügyintézést vállal, gépkocsival, 15—21 óráig. „Ügyesen, gyorsan 187 205” jel-* Igére a kiadóba, vagy a 73-41$- es telefonon, este. Közületek, sportegyesületefc, figyelem! Pólók, tréningruhák számozását, emblémázását filmnyomással rövid határidőre vállalom. Széchenyi u. 52. 1/3. A Borsod Volán felvételt hirdet a következő munkakörbe: MISKOLC TELEPHELYRE O üzemszervező (felsőfokú végzettséggel ♦ számítástechnikai üzemeltetésvezető (T gépismeret) ♦ számítástechnikai műszaki karbantartó ♦ operátor + társadalombiztosítási ügyintéző (gyakorlattal) ó könyvelő (közgazdasági végzettséggel) ó bérelszámoló (középiskolai végzettséggé ♦ gyors- és gépíró ♦ valuta pénztáros (közgazdasági végzettséggel) + pénztári számfejtő (pénzkezelési gyakori tál) ó autóvillamossági-szerelő ó autóbuszvezető (D vizsgával) ♦ kalauz Jelentkezés: Miskolc, József A. u. 70. sz. LENINVÁROSI TELEPHELYRE ó tehergépjármű-vezető ^ autóbuszvezető + gépjárműszerelő ♦ lakatos Jelentkezés: ieninvárosi üzemegység, Debreci út SÁTORALJAÚJHELYI TELEPHELYRE ♦ autóbuszvezető + autóvillamossági-szerelő ♦ esztergályos ♦ kalauz Jelentkezés: sátoraljaújhelyi üzemegység, Bere ki híd u. 16. sz. Munkába járáshoz — vidéki munkavállalóink r szere — autóbuszra díjtalan utazási jegyet bi tosít a vállalat A DIÓSGYŐRI GÉPGYÁR várja a pályakezdő fiatalokat! SZAKMUNKÁS MUNKAKÖRBE: kovácsokat, hőkezelőket, gépi forgácsoló kát, lakatosokat villanyszerelőket, kőműveseket, szerszámkészítőket, bádo gosokat és vízvezeték-szerelőket A pályakezdők szakmai fejlődését vállalatunk figyelemmel kíséri és segíti a alábbiakkal: ♦ előnyős kezdőórabérek mellett norma kedvezményt biztosít, mely gép munkán 3 éves, kézi munkán 2 éves időtartamig terjed, ♦ a teljesítménykövetelmények szerinti kereset kiegészül különféle pót fékokkal, ♦ a szakmai beilleszkedést szakemberek irányításával, szaktanfolyam képzéssel is segíti, ♦ a műszaki pályák iránt érdeklődők számára lehetővé teszi a gépipar technikusminősítő vizsgát, egyetemi előkészítő tanfolyamon való ,ósz- vételt, valamint egyetemen, főiskolán való továbbtanulást, ♦ további kedvezmények, juttatások: ♦ egyszeri munkábaállítási jutalom ♦ utazási kedvezmény ♦ vidéki dolgozók részére munkásszálló biztosítása ♦ egyedi elbírálás alapján lakásépítési támogatás ♦ üdülési, sportolási, kulturális lehetőség MEGKÖZELÍTÉS: Miskolcról az 1/D-s, a 33-as, a 36-os városi autóbusszal lehetséges. JELENTKEZÉS: személyesen, a vállalat munkaerő-gazdálkodásán, vagy az 51- 955/10-53 mellék telefonon lehet.