Déli Hírlap, 1986. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-13 / 37. szám
Kevés a kisbolt (CIKK A 3. OLDALON) A Zsarnai-pioc forgalma a legutóbbi nagyszabású rendőri ellenőrzés idején zavartalan volt; legfeljebb azok szakították félbe tevékenységüket, akiknek volt valami takargatnivalójuk. (Cikk a 3. oldalon.) Bányászaink nevében (CIKK A 3. OLDALON) Beleplll a ha iü Monns Sásaik Amint arról már hírt adtunk, Budapesten nemzetközi tudományos ülésszakot tartottak Kun Béla születésének 100. évfordulója alkalmából. Tegnap a konferencia zárónapján számos ország tudósa ismertette a Kun Bélával kapcsolatos kutatásainak eredményeit. A tudományos ülésszak Huszár István, az MSZMP KB Párt- történeti Intézete igazgatójának zárszavával ért véget. Gorbucss v *&- r O L 1 f 3 i\. A í NAPILAP -JC* XVin. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM ÁRA: 1,80 T986. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK FORINT Ma reggeli telefon Tea az építőknek A január vége a február eleje szokatlanul hideggel köszöntött városunkra. Reggelente nem egyszer Miskolc ▼olt az ország leghidegebb pontja. Vajon nem okozott-e az időjárás gondot a Marx téren folyó építkezéseknél? — kérdeztük ma reggel telefonon az itt dolgozó kivitelező vállalat képviselőjétől. — Nem mondjuk, jobb lenne, ha már tavasz lenne — vélekedtek az ÉÁÉV-esek. — De azért a munka így is halad. Dolgozóink plusz 4 fok alatti hőmérséklet esetén meleg teát kapnak, any- nyit, amennyit csak akarnak. Viszonylagos nyugalom Jtanilában A parlamenti bizottság folytatja a Fülöp-szigeteken a választási eredmények ösz- szesítését. Egyes jelentések szerint Marcos elnök vezet. A fővárosban, Manilában már viszonylagos nyugalom van. megszüntették a hadsereg fokozott harckészültségét. újra kinyitottak az iskolák, oktatási intézmények. Az ellenzék vezetői visszautasították Reagan, amerikai elnök javaslatait, hogv békülienek ki a hatalmon levő Marcos elnökkel, továbbra sem hajlandók együttműködni vele — jelöltették be. — A daruk és szerelők a hidegben is dolgoznak — mondták a BÁÉV-esek. — Az épületek összeszerelése jó ütemben halad, mindenki láthatja, hogyan nőnek ki egymás után a földből az épületek, dolgoznak az ácsok is. — Ki a hónak örültünk — mondták a csőszerelők. — A hótalkaró alatt nem fagyott össze a homok, ami megkönnyítette a munkát. Védőitalt mi is kapunk, de azért jobb lenne már, ha tavaszoctna. ni a közbiztonság Miskolcon illést tartott a városi párt-véorehajtóbizottsáe' Számos olvasót bizonyára vitára ingerel a beszámoló címe. Erre enged következtetni egy közelmúltban lezajlott felmérés, mely szerint a megkérdezettek többsége megfelelőnek, 34 százaléka viszont rossznak minősítette a város közbiztonsági helyzetét. A városi pártvégrehajtóbizottság tegnapi ülésén a tények alapos mérlegelése után ezt a jelzőt találták reálisnak. Pedig a városi rendőrkapitányság múlt évi statisztikai adatai derűlátóbb fogalmazásra is feljogosították volna a végrehajtó bizottság tagjait, hiszen a bűnesetek száma csaknem tíz százalékkal csökkent Miskolcon. A határozott rendőri intézkedéseknek köszönhetően, a belvárosban az esti órákban lényegesen kevesebb bandába verődött, lézengő alakkal találkozunk, mint korábban, a járókelők molesztálásáról pedig hosszú idő óta nem kaptunk hírt mi sem. Dr. Káló József városi kapitány és dr. Túrós András megyei főkapitány jó érzéssel nyugtázta a rendőri munka dicséretét, mégis a teendők sokaságáról beszélt. Bár kendőzetlen a statisztika, a számok sok mindent eltakarnak. Miskolc továbbra is a bűnügyileg fertőzött # Jószerivel mór csak a falai állnak a Gulyás-villának az Avas tetején, a tévétorony tőszomszédságában. Sokszor irtunk már róla, hogy jó lenne végre gazdát keresni a háznak. Most jó hitekkel szolgálhatunk. (Cikk a 3. oldalon) városok közé tartozik, a bűnesetek száma még mindig igen magas. Nem változott a lakosság viszonylag kedvezőtlen összetétele, s a nagyvárost zsúfoltság is előnyös a bűnelkövetőknek. Kalóczkai Istvánná, a városi pártbizottság titkára — több más felszólalóhoz hasonlóan — arra mutatott rá, milyen érzékenyen reagál manapság a város lakossága a közrend, a közbiztonság megsértésére. Nagyon fontos az állampolgári fegyelem javítása, az anyagias, nyerészkedő szemlélet visz- szaszorítása — mondta. Változatlanul sok gondot okoz. s jelentős szerepet játszik a bűnözésben a munkakerülő, alkoholizáló életmód. Simon Tibor, a pártbizottság osztályvezetője, a felmérés tapasztalatait idézve, foglalkozott a helyes rendőri magatartással, s rámutatott: a megkérdezetteknek több mint a fele túl enyhének találja a bírói ítéleteket. Sajnos, a gazdálkodó szervek sem tesznek meg mindent a közvagyon védelméért — fejtegette a továbbiakban, s ezzel a véleménnyel mélységesen egyetértettek a testület tagjai. Sokaknak még mindig csak az fáj igazán, ha a saját tulajdonukat éri kár, a közvagyon megdézsmálását bocsánatos bűnnek tártjaik. Dr. Hadler Ferenc, a városi ügyészség vezetője biztatónak tartja, hogy egyre több segítséget kapnak alakosságtól a bűnüldöző szervek. Önkéntes rendőrök fogtak el a minap kirakatbetörőket a Vörösmarty utcában, máskor állampolgári bejelentés alapján került hurokra bűnöző. Sajnos — tette hozzá az ügyész — az ilyen pozitív példák ritkán kerülnek nyilvánosságra. Dudla József első titkár azokkal értett egyet vita- összefoglalójában, akik szerint javult, és megfelelőnek minősíthető a miskolci bűnügyi helyzet, elégedettségre mégsincs okunk. Fel kell tárni az összefüggéseket, szüntelenül és mélyen vizsgálva a talajt, melyen a bűnözés megterem. A párt politikai eszközökkel segítse a helyes szemlélet kialakulását, hogy a lakosság ne csupán eltűrje a bűnözést, hanem aktívan segítse a bűnüldöző szervek munkáját. Megköszönte a városi és a megyei kapitányság áldozatkész, eredményes munkáját és javasolta, hogy a testület ajánlja ugyanezt a városi pártbizottságnak, mely rövidesen napirendre tűzi a mindannyiunkat érintő témát. A pártbizottság ülése után visszatérünk lapunkban a közrend-közbiztonság kérdéseire. Göröeorszávbi látogat Athénban bejelentették, hogy görögországi látogatásra hívták meg Gorbacsovot, az SZKP főtitkárát. Arról egyelőre nem adtak ki jelentést, hogy a látogatásra mikor kerülne sor. Enyhül az idő Az évszakhoz képest ugyan még mindig szokatlanul hideg van, ám a meteorológia már enyhülést „jósol”. Ma helyenként még havazás, hó- szállingózás várható. A legmagasabb hőmérséklet 0 es mínusz 5 fok között lesz. • A Miskolci Szimfonikus Zenekart vezényelte a héten Emin Hacsaturján. A világszerte ismert zeneszerző unokaöccse zongoraművésznek készült, s csak negyedéves zeneakadémistaként kötelezte el magát a karmesteri pálca mellett (Cikk a 2. oldalon.) (Temesi felv.) Tovább tart az űrrepülőgép-katasztrófa vizsgálata Az Országos Űrhajózási Hivatal (NASA) szerint korántsem bizonyított még, hogy egyértelműen a szilárd hajtóanyagú rakéta tömítésének hibája okozta volna a Challenger űrrepülőgép hét áldozatot követelő katasztrófáját. Tegnapi sajtókonferenciájukon a NASA szakértői azt Budapesten tárgyalt Petar Mladenov bolgár külügyminiszter. A testvéri szocialista ország politikusát tegnap fogadta Kádár János, az MSZMP főtitkára és Lázár György, a kormány elnöke is. A külügyminiszter megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét. A magyar—bolgár külügyminiszteri tárgyalásokról közös közleményt adtak ki. Petar Mladenov tegnap az esti órákban elutazott Budapestről. mondották, hogy a vizsgálat tot más irányban is folytatni kell. A különleges vizsgáló bizottság legutóbbi ülésein a tömítőgyűrűk problémáira összpontosultak! a meghallgatások. A NASA szakértői vitatták, hogy korábban is észleltek volna hasonló lángkitörést a rakétáknál. Mint jelentettük, a CBS televízió kedden este két — korábbi indításáról készült — filmfelvételt mutatott be annak bizonyítására, hogy hasonló hiba már korábban is előfordult, de akkor még végzetes következmények nélkül. A NASA vezetői azonban elismerték: a szilárd hajtóanyagú rakétákkal voltak gondok, és szó volt azok módosításáról, illetve felváltásáról. Az erre vonatkozó kísérletek a múlt év áprilisa óta folynak. Elutazott a bolgár iiipiniszler