Déli Hírlap, 1986. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-13 / 37. szám

A komponálást abbahagyta... A karmester Hacsaíurján Markáns arc, komoly tekin­tet. Első pillantásra talán ba­rátságtalannak is tűnik. Né­hány mondata után azonban megváltozik a véleményünk. Emin Hacsaturján a próba és a koncert után is szívesen be­szél életéről. Csak éppen rö­vid szünetet kér, hogy kifúj­hassa magát; az a két-három óra a színpadon nem kis erő­próba volt... — Bizonyára először szí­vesen hall a híresebb Ha- csaturjánról, a nagybátyám­ról. Kezdjük vele a ripor­tot — javasolja. — Nos, Aram Iljicset igen szeret­tem, ma is nagy tisztelettel gondolok rá. Sokáig együtt laktam vele; a zenéje, mon­danom sem kell, közel áll hozzám. Szinte a saját anya­nyelvemnek tekintem... A Spartacus-balettet például előttem komponálta. Érde­kes, hogy a zenével komo­lyabban csak 19 éves korá­ban kezdett foglalkozni, mégis hamar ismert zene­szerző lett. Különösen ba­lettjeivel vívta ki a szakma és a közönség elismerését, de írt zongoraműveket, szvi­teket és vokális műveket is. Szívesen játszottam ezeket zongorán fiatalabb korom­ban. — Ha ennyire szereti Aram Hacsaturján zenéjét, miért nem vezényelte itt egyiket sem? (A karmester hétfőn lépett fel a Miskolci Nem­zeti Színházban, a város szimfonikus zenekarának élén, nagy sikerrel.) — Ez nem rajtam múlik: B szerződéskötéskor az In- terkoncert Iroda dönti el, hogy mit kér. Tőlem Beetho- ven-művek tolmácsolását várta. Egyébként a nagybá­tyám műveit gyakran ve- zénylem szerte a világban. —- Hol lépett fel eddig? — Szinte valamennyi szo­cialista országban, és nyu­gaton is, például Mexikó­ban. — Négy évvel ezelőtt már járt városunkban. Ugyan­csak a zeneakadémia ne- Zenekart dirigálta... — Sokat fejlődött az együttes az utóbbi időben; csak hát kicsi a létszámuk. Ha legközelebb jövök, le­het, hogy Mozart-művekkel Kis Jankó Bori emlékére Az országos Kis Jankó Bo­ri hímzéspályázatot ebben az évben is meghirdeti a Népi Iparművészeti Tanács. Pályázni különböző tájegy­ségek viseleti hagyományai­nak, hímzésstílusának fel- használásával készült öltö­zékekkel, illetve a népi hím­zés hagyományait feldolgo­zó lakástextíliákkal lehet. A pályázat jeligés. A jelige mellett fel kell tüntetni, hogy mely tájegység, mely helység motívumkincsét dol­gozta fel a pályázó. A pá­lyamunkákhoz zárt boríték­ban mellékelni kell a ter­vező és a kivitelező nevét, címét, a pályamunkára vo­natkozó árajánlatot, vala­mint a pályamunka tulajdo­nosának nevét. A szövetkezeti tagok mun­káit — szintén jeligésen — a szövetkezeteknek kell be- küldeniük. Egy alkotó leg­feljebb öt munkával pályáz­hat. A beküldési határidő: 1986. június 30. A beküldés helye: Mezőkövesdi Városi Művelődési Központ. 3400 Mezőkövesd. Az eredményt augusztus 2-án hirdetik ki. A pálvamunkákból a mező­kövesdi művelődési központ­ban kiállítást rendeznek, s azt augusztus 3-tól szeptem­ber 28-ig lehet majd megte­kinteni. Tutanhamon magtárfelügyelője volt Mit rejt a sírkamra? 3<c A Miskolci Szimfonikus Zenekar élén: Emin Hacsatur­ján. lépek fel velük — mondja nevetve. — Hogyan indult a zenei pályája? — Nem volt nehéz vá­lasztani. A nagybátyám, Aram hatása érződött az egész családon; Karen, az unokatestvérem szintén ze­neszerző lett, a testvérem pedig zenetanár. Apám ének­művész volt. Én először a zongorával ismerkedtem meg, hatéves koromban; csak a zeneakadémia ne­gyedik évfolyamán gondol­tam a karmesteri pákára. — Mi vonzotta hozzá? — Sokat jártam hangver­senyekre, és figyeltem a di­rigenseket Főleg szuggesz- tiv egyéniségük ragadott meg; mint egy mágnes, úgy hatottak a zenekari tagok­ra. Egy ember egy egész zenekart összetart! Alek- szandr Gauk volt a meste­rem, neki sokat köszönhe­tek. Két évig a Bolsoj Te- atrban operákat vezényel­tem, s immár húsz éve a Szovjetunió Állami Filmze­nekarának vagyok a karna­gya. . — Zeneszerzéssel nem próbálkozott? — De igen. Ám maxima­lista vagyok; ha valamihez hozzáfog az ember, azt csak jól csinálhatja. Ezért tettem le a komponálásról... — Van zenész Hacsatur- ján-utód? — Nincs. Karennak két fia van, egyik se muzsikál. A fiam pedig mérnök. Temcsi László Kairótól délre, a Szakka- ra-sivatagban érdekes régé­szeti leletre bukkant rá Geoffrey Martin angol és Jacobus van Dijk holland kutató közös expedíciója: az ókori Memphis város terü­letén egy Maja nevű előke­lőség sírjának bejáratára. A két négyzetméteres előtér falait jó állapotban levő feliratok ékesítik, de magá­nak a sírnak az állapota még ismeretlen, mivel zúza­lék borítja el. Maja a 3300 évvel ezelőtt országló Tutanhamon fáraó magtárfelügyelője volt. En­nek az uralkodónak a sírját találta meg a húszas évek­ben Howard Carter, s tette általa híressé a történelmi szempontból jelentéktelen fá­raót, mert Tutanhamon sír­boltjához véletlenül nem PP*. Máger kiállítása Máger Ágnes, Miskolcon élő-alkotó festőművész mun­káiból nyílik tárlat Buda­pesten, a Dorottya utcai ki­állítóteremben. A kiállítást dr. Németh Lajos tanszék- vezető egyetemi tanár, mű­vészettörténész nyitja meg holnap délután 5 órakor. A megnyitón közreműködik a művész két régi barátja: a Selmeczi György zeneszerző — Kincses Margit zongora- művész házaspár. van A BKV-ellenőr egy szexis né­ger nő, aki ízes magyar táj­szólással veszi fel hősünk, a harmincöt éves Mihály adata­it a buszvégállomáson levő irodában, merthogy ez a ka­maszlelkű férfiú bliccelt. Blic­celt? Elütötte a busz, a sofőr pedig felvette, hogy elvigye egy darabon. Az énekesnő — Cserháti Zsuzsa —, hol egy motor­csónakon tűnik fel, hol a távé képernyőjén, hol a ba­latoni üdülő udvarán, hol pedig egy gyufásdobozból lép elő. Arról énekel — egyebek között —, hogy idő van, megöregszünk, együtt öregszünk Cserháti Zsuzsá­val. Mihály feleségének arcán egy szőrszál ütközik ki. Nem akármilyen szőrszál. Eltávo­líthatatlan, kiirthatatlan, minden kísérletnek ellenáll, újra kinő, ha levágják. Az üdülő gondnoka egy­kor Rákosi gépkocsivezetője volt. Legalábbis azt meséli. A gyári portán Mihály vad lövöldözésbe keveredik azokkal, akik megpróbálják megakadályozni abban, hogy bejusson a munkahelyére. Tényleg, mit is keres ott, hiszen szabadságon van. Hogy mit keres? Egy díszes csomagolású dobozt, amiben a feleségének szánt aján­dék várja, hogy Mihály megkopott férfiasságát he­lyettesítse. Időnként feltűnik egy Aranypók- vagy Fabulon- reklám, a parkban együtt lovagol Sandokaa a huszá­rokkal, egy-egy ajtónyílás­ban varázsos világ mutatja magát. Álomvilágban él ez a Ha­lasi Mihály? ö álmodik, vagy őt álmodják? Minden a feje tetejére áll, azután bukfencet vet, cigány kere­ket hány; talán leginkább Sándor György humoralista fantáziájával rokonítható az Idő van című Gothár Péter­iem, amelyet Esterházy Pé­ter és a rendező írt, s Dá­vid Zoltán fényképezett. Idő van: itt az ideje, hogy valamit letegyen az asztal­ra hősünk, hogy valamit felmutasson, de csak szemé­lyi adatait kérik hihetetlen, harsány nevetést és megrö­könyödést kiváltó kalandjai során. Akinek sikerül ráhango­lódnia a film abszurd hu­morára, az biztosan élvezni fogja ezt a nagyon követke­zetesen végigvitt bohócme­sét. Mint tudjuk, a bohóc tragikomikus hős. Zala Márk, a főszereplő már nem érhette meg a film bemu­tatóját. Partnerei: Lázár Ka­ti, Bodrogi Gyula, Csákányi ,László, Ruttkai Éva, Cseh Tamás, Almási Éva, Cser­háti Zsuzsa, nem utolsósor­ban a két gyerekszereplő: Gantner Barnabás és Tóth Zita. A zeneszerző: Selme­czi György. Sz. G. sjc Lázár Kati és Zala Márk, a film két főszereplője. fértek hozzá az ó- és közép­kor főfoglalkozású rablói. A lelet viharos visszhan­got váltott ki. Egyes kairói jelentések azt érzékeltették, hogy Carter felfedezése óta ez volt a legfontosabb régé­szeti esemény Egyiptomban. A kairói régészeti hatóságok és külföldi kutatók azonban úgy vélik: a sírbejárat meg­találása valóban érdekes, de távolról sem egyedülálló fej­lemény. Voltak, s a jövőben is lesznek hasonló feltárá­sok, máskülönben pedig évekbe telik, amíg kiderül, hogy valójában mit takar el a törmelék. Pályázat counlry- mMM Találkozó Szegeden A szegedi ifjúsági ház és az ott működő Riverside együttes áprilisban rendezi meg a II. Riverside Count- ry-találkozót Szegeden. A country műfajban (country, bluegrass, ragtime, blues) te­vékenykedő együttesek és szólisták jelentkezését vár­ják a nagyszabású találko­zóra, amelyen a házigazda zenekar mellett szerepel a műfaj két hazai reprezen­tánsa is: a 100 Folk Celsius és a Bojtorján. A jelentke­zőktől körülbelül 10 perces bemutató kazettát és néhány soros ismertetőt várnak már­cius 15-ig a következő cím­re: II. Riverside Country - találkozó, Ifjúsági Ház, Sze­ged, Komócsin Zoltán tér 2, a 6721. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió; 12.00: DéR Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Madách Könyvkiadó, Po­zsony. — 13.00: Kórusainknak ajánljuk. — 13.40: Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót. — 14.00: Hírek. — 14.10: A magyar széppróza szá­zadai. — 14.25- Zenei tükör. — 15.00: Olvasókör. — 15.30: Daloló, muzsikáló tájak. — 16.00: Hírek. — 16.05; Révkalauz. — 17.00: Raszkolnyikov. — 17.55: Márkus László énekel. -- 18.15- Hol vo-lt. hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Rádiószínház. Vincze Péter. — 20.13: Wilhelm Furtwängler öröksége. — 21.10: Magyart Imre népdalfeldolgozá­saiból. — 21.30: Változatok a nolitológiára. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Haydn: C-dúr (Mária Te­rézia) szimfónia. — 22.53: Rög­eszméim. — 23.03: Fischer Annie zongorázik. — 24.00: Hírek. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Éj­fél után. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: A Magyar Néphadsereg központi zenekarának indulófel­vételeiből. — 12.25: Néhány szó zene közben. — 12.30: ..Énekel­tem én? Ambrusné Márton Kata.” — 12.45: Citerazenekarok felvé­teleiből. — 13.00: Hírek. — 13.05: i Nosztalgíahullám. — 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. — 14.00: Zenés délután. — 17.30; Tanako­dó. — 18.30- Slágerlista. — 19.00: Hírek. — 19.05: Operett kedvelő k- nék. — 20.03: A Po-n tarisznya da­laiból. — 21.00: Hírek. — 21.05: Feszített tükör. — 21.49; Magnó­sok, figyelem! — 22.29: A leg­szebb klasszikus melódiák. — 22.50; Az élő népdal. — 23.00: Hí­rek. — 23.20: Most érkezett. — 0.15—4.20: Éjfél után. 3. műsor: 12.10: Kamarazene. — 13.00: Hírek. — 13.05; Nemzet­közi tudományos ülésszak. — 13.35: Zenekari muzsika. — 15.00: Pophtillám. — 16.18: Énekek Bu­dapestről. — 17.00: iskolarádió. — 17.30: Artur Rubinstein zongorá­zik. — 18.30- In limba materna. — 19.00: Hírek. — 19.05: Debus- sy-művek. — 19.43: Rádióhang­versenyekről. 20.16: Kilátó. — 20.58: Monteverdi: Minden szerel­mes harcos. — 21.16- A kamara­zene kedvelőinek. — 22.06: Az első csokoládé — 22.41: Napja­ink zenéje. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsor­ismertetés., hírek, időjárás. — 17.05: A Tiszától a Dunáig. Észak-magyarországi képeslap. Szerkesztő: Csonka László. (A tartalomból: A HungarHotels or­szágos tanulmányi versenye. — Éneklő asszonyok. — Az Al­földről a hegyekbe. — Tollbe- széd. Németh Miklós Attila Jegy­zete. — Rabvá^ás Sajónéméti- ben.) — 18.00: Észak-magyaror­szági krónika. (Autószervizek országos tanácskozása Egerben. — Téli gépjavítás és zárszám­adási előkészületek az encsi Zó- ja Tsz-ben.) — 18.25: Lap- és műsorelőzetes. Televízió. 1. műsor: 17.20: Hí­rek. — 17.25: Pálvamunkások. — 17.45- Perpetuum Mobile. — 18.20* Képújság. — 18.30: Telepőrt. — 19.10: Tévétomn. — jo 15. mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Ember és árnvék — 21.15* Hírháttér. — 22.15- Tv-híradó. — 22.25: Himnusz. Televízió, 2. műsor: 17.25: Ke­rek világ. — 17.40: Guriga, a va­rázsló. — 17.55* Egészen normális őrület. — 18.45: A vállalati siker kulcsa, — 19.30- Vitorlásszánnal Grönlandon keresztül. — 20.00: Operettgála. — 21.00: Tv-híradó. — 21.25: Régi holland mestersé­gek. — 21.35: Egészen normális őrület. — 22.25: Tv-Basic tanfo­lyam. — 22.50: Képújság. Szlovák televízió. 16.30: Kul­csok a múlthoz. — 17.20: Az üvegről, — A tudósítóink Jelentik. — 18.20: Esti mese. — 18.30: Kék fény. — 19.30: Tv-hír­adó. — 20.00: Az életünk króni­kája. — 20.30- A lehetőségek ha­tárai. — 21.45: Autósok, motoro­sok magazinja. — 22.25: Komoly zene. Kiállítások: Mini Galéria (10— 18): Barczi Pál vázlatai. — Vasas Galéria (14—19): Mazsaroff Miklós festményei. — Bartók Béla Mű­velődési Ház (10—17): Mezőgaz­daság Magyarországon a század eleién. — Szakmunkás Galéria (10—18) • Teliinger István grafi­kái. — Fotógaléria (10—19) : Ur- bán Tamás fotói. — József Atti­la Könyvtár (11—191 : A rovás­írás története. — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és mun­ka, — Borsod—miskolci Múzeum (10—18) : Kondor Béla-emlékkiál- lítás. —- Szőnyegek, szelencék, miniatűrök a Petró-gyűjtemény- ből. — Múzeumi műhely. Valent F:de fotókiállítása, — Miskolci Képtár (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Múzeumi mozaik. Népművészet, bélyege­ken. — Herman Ottó Emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. Miskolci Nemzeti Színház (7) • Ahogy tetszik, (Madách bérlet.) Filmszínházak: Béke (n6 es f8) : Balekok (mb. szí. francia, III. hélyár!) — (3) : Idő van (szí. magyar). — Béke kamaramozi (4) : Őszi almanach (szí. magyar, 16 éven felülieknek!) — (6)- Flór asszony és két férje (mb. bra­zil, 14 éven felülieknek, III. hely­ár!) — Kossuth (3): Farkasverem I—II. (mb. szí. szovjet, 14 éven felülieknek, dupla helyár!) — Kossuth, filmmúzeumi előadás (7); Piknik a sziklánál (ausztrál). — Hevesy Iván Filmklub (f5) : Küsters mama mennybemenetele (szí. NSZK, 16 éven felülieknek!) — (f7) : Aranyoskám (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek, in. helyár!) — Táncsics (f7) : A kék lagúna (szí. amerikai, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — (f5): A kis egyszarvú (mb. szí. japán, II. helyár!) — Táncsics kamara­mozi (6) • Anna Pavlova I—II. (szí. szovjet—angol, dupla hely­ár!) — Szikra (f5 és f7): Kék villám (mb. szí. amerikai. 14 éven felülieknek. kiemelt. és III. helyár!) — Fáklya (f5 és f7) : A tenger zamata (mb. szí. olasz, 14 éven felülieknek, II. helvár!) - Fáklya kamara- mozi (f5): Nevem: Senki (olasz. III, helyár!) — Petőfi (f5 és f7): Győzelmi díszszemle (szovjet). — Ady Művelődési Ház (5 és 7): Fantom az éjszakában (mb. szí. amerikai, 16 éven felülieknek, kiemelt és III. helyér!) — Tokaj discomozi (f8) : Szédülés (mb. szí. amerikai. 14 éven felüliek­nek!) — Nehézipari Műszaki Egyetem (5 és 7) • István, a ki­rály (szí. magyar. II. helvár!) — Hámor (f6): Házibuli 'mb. francia, Hl. helyár!) — Pereces (6) : A házibuli folytatódik (mb. francia, III. helyár!) PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Koránkelők. — 8.50: Sme­tana operáiból, — 9.33: Csicseri borsó. — 9.53: Lottősorsolás. — 10.00- Hírek. — 10.05- Erdőben. — 10.10: Carl Schuricht vezényel. — 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Gondolat. — 11.45: Rózsa­völgyi verbunkos muzsikáiából. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05- Az izraeúta felekezet ne­gyedórái*. — 8.20: Huszka Jenő —Szilágyi László dal Játékaiból. ~ 8.50: Tíz perc külnolitjka — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. 3. műsor: 9.00: Hír^k _ 9.0R. Iskolarádió. — 9.38: David Ojsztrah hegedül. — 10.10: Csak fiataloknak! — 11.05: Zenekari muzsika. Televízió, 1. műsor: 10.00— 12.00: Nyugdíjas-délelőtt. — Kb. 10.20: A vörös vendégfogadó. — Kb. 11.10: Emlékszel még? — 12.00: Képújság.

Next

/
Thumbnails
Contents