Déli Hírlap, 1986. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-24 / 46. szám

Életmű-katalógus készült Csohány-rajzok a Galériában „Csohány Kálmán hazajött Miskolcra. Tette ezt életében megszámlálhatatlan sokszor, szóljunk — szólhatunk — hát így hat esztendővel - fájdal­masan korai - halála után .. A pályatárs emlékezik egy­kori barátjára, akivel ott voltak a miskolci grafikai biennálék elindítói, szerve­zői között. Feledy Gyula így fogalmaz Csohány Kálmán művészetéről: „... (rajza­iban) a spirituális gesztus gyakorta fontosabb, mint a motívumok tárgyszerűen felsorolható külső képe. Vo­nalai, mint a jelentéstartal­muktól megfosztott szavak, gyakran szakadnak el leíró funkciójuktól, s így, mint­egy »hangtani« értelemben önállósulva »kottázzák« szerzőjük benső vívódásait E rajzolt jelek ... érzelmei­nek. világképének kendőzet­lenül hiteles tükröződései. Egy gyermekien nyitott szí­vű ember őszinte,, a gyar­lóságokat is vállaló megnyi­latkozásai .. Csohány Kálmán hazajött. A Miskolci Galéria, a bien­nálék otthona nagyszabású kiállítást rendezett az 1925 és 1980 között élt művész rajzaiból. A tárlaton csak körülbelül egvharmadát tud­ják bemutatni a magán- és közgyűjteményekben fellelt csaknem ezerötszáz egyedi grafikának: toll-, tus-, ceru­za- és filcrajznak. Hónapok­kal ezelőtt látott napvilá­got — lapunkban is több al­kalommal — a felhívás, amelyben arra kérik a Cso- hány-rajzok tulajdonosait, hogy értesítsék a Galériát. A legtöbb munka a művész örököseinek a tulajdonában van, de az életmű-kataló­gus és a kiállítás sikeré­hez nagyban hozzájárult a Nemzeti Galéria, a salgótar­jáni Nógrádi Sándor Múze­um, a debreceni, a hajdú- böszörményi és a békéscsa­bai múzeum is. A magán­gyűjtők ugyancsak szívesen bocsátották rendelkezésre Csohány-rajzaikat. Egy rop­pant gazdag, színes alkotói élet állomásait barangolhat­ja be a látogató a szomba­ton megnyílt kiállításon. „Pásztón születtem 1925- ben. Salgótarjánban érettsé­giztem 1944-ben. 1944—45­ben fakitermelésben dolgoz­tam a csíki havasokban. 1945— 46-ban vasúti pálya­munkás voltam Pásztón, 1946— 47-ben szénbányász Nagybátonyban. A helyek és az évszámok jelzik azt a gyermek- és fiatalkort, me­lyek a továbbiakban meg­határozták egész életemet és minden munkámat” — írja 1970-ben kelt önéletrajzá­ban Csohány Kálmán. Hincz S MM Go Ma [gviiües burait A Városunk művészei hangversenysorozat kereté­ben a Miskolci Gordonka Együttes ad koncertet holnap este 7 órától a Bartók-te- remben. Az együttes művé­szeti vezetője Gombás Fe­renc, tagjai: G. Barna Ka­talin, Gyári Nagy Ilona, Ádám Károly, Kovács Mag­da, Nemes Tamás, Sz. Ró­zsa Márta, N. Weither Ilo­na, továbbá Fekete Anita, Nagy Mariann, Pataki Ani­kó, Péczeli Péter, Stefán Zoltán. Az est műsora: Pop­per Duó, Stradella Aria, Schwencke Szerenád, Casals „Sardana”, Klengel Himnusz és Villa-Lobos Bachianas Brasileiros című szerzemé­nye. *7iWffTC't—­>► Pásztorok. Tusrajz 1973-ből. Gyula, Ék Sándor, Koffán Károly és Konecsni György voltak a mesterei a főisko­lán. önálló kiállítása volt — többek között — Velen­cében, Bécsben, számos ma­gyar városban, Miskolcon is. De szerepeltek a rajzai Ausztriában, Bulgáriában, Angliában, az USA-ban, Ja­pánban, és még sokfelé. Ha­lála után húsznál több em­lékkiállítást rendeztek mű­veiből, csupán tavaly hatot. Munkácsy-díjas, érdemes művész volt, a számos el­ismerés között a magáénak tartotta az 1967-es miskolci grafikai biennálé nagydíját. Böszörményi kopjafák, Em­lékezés egy elhagyott ko­vácsműhelyre, Üzenetek a Bandula kocsmából, Cigány­dalok, Falum eltűnt figurái, Pásztói népszokások — né­hány cím azoknak a soro­zatoknak a témáiból, ame­lyek érdeklődésének köreit jelzik. „Rajzai — mint Fe­ledy Gyula írja — a ke­mény, verejtékes munkával megváltott könnyedség örö­mével, a végső alakban, mindig »alia príma« kerül­tek papírra, lemezre vagy kőre, Művei... páratlanul szenvedélyes alkotó hevüle­tének végleges és másítha- tatlan lenyomatai.»." A kiállítás március 23-ig tekinthető meg. A KISZ városi bizottságának ütése A munkától a szórakozásig Készül a beszámoló a küldött gyűlésre A KISZ Miskolc Városi Bi­zottságának legutóbbi ülésén — meiyen Dobozy Zsolt első titkár elnökölt - Mészáros Olga gazdasági felelős be­számolt az 1985. évi gazdál­kodásról, majd javaslatot tett az idei költségvetésre. A tes­tület az előterjesztést elfo­gadta. Ezt követően Bányász Mónika titkár a forradalmi ifjúsági napok és a pedagó­gusnap alkalmából adomá­nyozandó kitüntetések módo­sítását indítványozta. Végül Fedor Vilmos titkár előterjesz­tette a városi bizottság kül­döttgyűlési beszámolójának tervezetét, amely természete­sen még módosításokra szo­rul. A beszámoló foglalkozik a társadalom, az ifjúság és a KISZ viszonyával, rámutat­va, hogy a fiatalok helyze­tét az elmúlt küldöttgyűlés óta erősen befolyásolták a szocialista társadalmi viszo­nyokban bekövetkezett vál­tozások. A gazdaság meg­újulásának felgyorsulása a konfliktusok forrásait jelen­ti még akkor is, ha a tár­sadalom fejlődését szolgálja. A beszámolótervezet rá­mutat a munka, a tanulás és a haza védelmének ösz- szefüggéseire, s foglalkozik a brigádmunka anyagi és er­kölcsi vonatkozásaival, az építőtáborok jelentőségével és az Ifjú Gárda tevékeny­ségével, valamint a politi­kai nevelő munkával. A KISZ városi bizottsága a közművelődésben., a szabad­idő adta lehetőségek éssze­rű kihasználására helyezi a hangsúlyt Folyomatos, tar­talmas kapcsolatot alakított ki a város művelődési in­tézményeivel, ezt» számos kulturális rendezvény — Mi- ni-VIT, miskolci ifjúsági na­pok — sikere fémjelzi. A városi bizottság fontos feladatának tartja a fiata­Nézze meg, hallgassa meg.*. Show és lélektan A lélektan és a pedagó­gia játssza a főszerepet az e heti rádióműsorban. Ma este A magány lélektana címmel sugároz műsort a Kossuth adó; neves szakem­berek — Buda Béla, Ransch- burg Jenő és Ribár János pszichológusok —■ állnak Juszt László mikrofonja elé. Másnap délután pedig arról lesz szó, hogy közömbösek-e a pedagógusok? Szakértő Bán­laki Pál és Becsei József, a műsor címe: Társadalom és iskola. Azok a gyerekek, akik a betegágyhoz vannak kötve, és ezért nem érintkezhet­nek a külvilággal, egyórás ajándékműsort kapnak. Lá­togatóban a címe, s kedden délután négytől ötig kér­hetnek bármilyen műsorszá­mot a szerkesztőtől. Mezei Károlytól a 330-577-es te­lefonszámon. Szintén hívha­tó az Ötödik sebesség, amely pénteken délután jelentke­zik, és a szokásokhoz híven bármit fel lehet ajánlani cserére a I30-020-as tele­fonon. Este 10 órakor ismét jelentkezik a Bagoly, az éj­szakai érdekes magazin. A vendég Szecskő Tamás, a Tömegkommunikációs Kuta­tó Központ igazgatója lesz. Egy téma a sok közül: Ön­kéntesek címmel olyanokat mutatnak be, akik arra vál­lalkoznak, hogy rajtuk gyógyszerekkel kísérletez­nek. A televízióban ma adás­nap van. Délután show-mű- por látható, majd a Nős agglegény című film, este pedig fórum lesz a Szov­jetunióról. Külön felhívjuk a figyelmet arra, hogy ked­den reggel 8 órakor közve­títést láthatunk a televízió­ban Moszkvából, a kong­resszusi palotából, az SZKP XXVII. kongresszusának üléséről. Baumann Péter fő­szereplésével csütörtökön zenés játék lesz az 1-es programban; a Primadon­nán bizonyára sokan nevet­hetünk. Mint ahogy jó szó­rakozást ígér szombaton es­te a Koóshow is. Ebben többek között Albert Flóri­án, a híres labdarúgó is szerepet kap. Vasárnap dél­után a Básti Lajos-sorozat- ban A merénylet című fil­met mutatják be. lók testedzésének fellendíté­sét, a lakóhelyi, iskolai, munkahelyi sportolási igé­nyek maradéktalan kielégí­tését. A beszámolótervezet foglalkozik az érdekvédelmi, az érdekképviseleti és a vá­rospolitikai kérdésekkel csakúgy, mint a munkamód­szerekkel, a munkastílussal és a KISZ rétegprogramjai­val. Fedor Vilmos hangsúlyoz­ta: a beszámolóban egyér­telműen hangot kell adni annak, hogy mit akar a KISZ felmérni, mi történik a kü­lönféle rétegekben, egy ál­talán mi történik Miskol­con! Ne kerülje el a beszá­moló a konfliktusokat sem, s tegyen javaslatot azok fel­oldására. A beszámolót videofelvé­telek illusztrálják majd a városi küldöttgyűlésen. Pályázat rocIzcnelafoliiÉ Rockturmix ’86 elnevezés­sel, a Városi Művelődési Központ Gárdonyi Géza Mű­velődési Háza pályázatot hirdet amatőr rockegyütte­seknek. Hivatásos működési engedéllyel nem rendelkező zenekarok jelentkezését vár­ják, olyanokét, akik leg-. alább 20—25 perces színvo­nalas műsorral rendelkez­nek. A művelődési ház fel­lépési lehetőséget biztosít a legjobbaknak a nyáron meg­rendezendő Rockturmixon. Jelentkezni március 20-ig le­het levélben, a Gárdonyi Művelődési Ház címén (Mis- kolc-Hejőcsaba, Sütő János utca 42.). A levélben a pá­lyázók közöljék az együttes nevét, „életkorát”, felállását, stílusát, a tagok nevét, élet­korát, a zenekarvezető ne­vét, címét, valamint — ha van ilyen — a fenntartó in­tézmény nevét. Fáraó-koncert Gidófalvi Attila együttese — a Fáraó — mutatkozik be holnap este Miskolcon. Az Ady Művelődési Házban ad­nak koncertet, este 6-tól. ^ Koós János és Albert Flórián a Koóshow-ban. HÉTFŐ Kossuth rádiót 12.*»- oéü Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ni:.? — 12.45: Vizsgálatok nyomában. — 13.05: Magyar előadóművészek albuma. — 14.00: Hírek. — 14.10: Kóruspódium. — 14.44: Utazás éjjel. — 14.55: Édes anyanyel­vűnk. — 15.00; VEágablak. — 15.30: Kongresszusi készülődés. — 16.00: Hírek. — 16.05: Esz ke­rek. — 17.00: Eeo-mix. — 17.30: Hallgassuk együtt! — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Rádiónap­ló. — 20.30: Faragó Laura nép­dalokat énekel, Szakály Ágnes cimbalmozik. — 21.00: Mint egy elutazás. — 21.51; Muszorgszkij— Rimszkij-Korszakov: Honvanscsi- na. — 22.00: Hírek. — 22.20: Az SZKP XXVII. kongresszusa elé. — 22.30: Filmzene. — 22.50; A ma­gány lélektana. — 23.30; Oralia Dominguez operaáriákat énekel — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 72.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: Keringök fúvószenekarra. — 12.25; Kis magyar néprajz. — 12.30: Lakatos Sándor népi ze­nekara játszik. — 13.00: Hírek, — 13.05: Slágermúzeum. —13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Hí­rek. — 17.05; Újdonságainkból. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Tip-top parádé. — 19.00: Hírek. — 19.05: Nóták, — 19.30: Sportvilág. — 20.03: Rockújság. — 21.00; Hírek. — 21.05: Találko­zásunk a stúdióban. — 23.00­Hírek. — 23.20; Charlie Haden dzsesszegyüttese játszik. — 0.15 —4.20: Ejfél után. 3. műsor 13.00: Hírek. — 13.05: A bronzlovas. — 13.27: Népzene sztereóban, — 14.OO. Horusitzky Zoltán: Báthory Zsigmond. — 16.30: A Rush együttes felvéte­leiből. — 17.00 Iskolarádió. — 17.30: Pacodé Luca és együt­tesének hangversenye Budapes­ten. — 18.31: Üj lemezeinkből — 19.00: Hírek. — 19.05: Fiatalok­nak — kortárs zenéről. — 19 35* Operaest. — 20.34: Zsebrádiószín­ház. — 21.00: A zeneirodalom remekei. — 21.50 Cliff Richard összes felvételei. — 22.30: A hét zeneműve. — 23.00: A Laussan- ne-i Énekegyüttes felvételeiből — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsor- Ismertetés. hírek, időjárás. — 17.05: Fórum. Lakók és laká­sok. Szerkesztő: Paulovits Ágos­ton. Műsorvezető; G. Tóth Fe­renc. — 18.00: Észak-magyaror­szági Krónika. (A lakóházak építésére alkalmas panelokat fejlesztett ki a nyékládházi Me- zőpanel — Illés Sándor ipar­művész kiállítása a Mini Galé­riában.) — Sport. — 18.25—18.30: Szemle az Bszak-Magyarország. a Déli Hírlap, a Heves megyei Népújság, valamint a Nőgrád keddi számából. Televízió, 1. műsor: 17.PC- Hí­rek. — 17.05- Testvérshow — 17.45: Nős agglegény. — 19.25: Tévétorna. - 19.30: Esti mese. — 19.45: Tv-hiradó. — 20.00- Fó­rum a Szovjetunióról. — 21.30: Közvetítés az Erkel Színházból. Szlovák televízió: 15.25: sport­magazin. — 15.55: Ünnepi nagy­gyűlés — 17.05: Katonák műso­ra. — 17.55; Portréin». — 18.29c Esti mese. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.10: Fellendülés. — 21.30: Együtt a néppel. — 22.00: Mint a tücsök hideg időben. Kiállítások: Vasas Galéria (14 —19): Mazsaroff Miklós festmé­nyei. — Bartók Béla Művelődést Ház (10—17): Mezőgazdaság Ma­gyarországon a század elején. — Szakmunkás Galéria (10—18): Tellinger István grafikái. — Fo­tógaléria (10—19): Urban Ta­más fotókiállítása. — József At­tila Könyvtár (11—19): A ro­vásírás története. Filmszínházak: Béke {3): ör­dögi kísértetek (szí. magyar, 14 éven felülieknek!) — (n6, f8): önbíráskodás (szí. francia, 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Béke kamaramozi (4). At­laszvonal (szí. szovjet). — (6): Ben Hur I—II. (mb. szí. ame­rikai, dupla és IH. helyár!) — (f3>: Jörgsesen. a zsaru (mb. szí. dán, 14 éven felülieknek. II. helyár!) — (hn5): Ida re­génye (magyar). — (7): Az el­veszett frigyláda fosztogatói (szí. amerikai, 14 éven felülieknek, kiemelt és III. helyár!) — He- vesy Iván Filmklub (f5, £7) : For­róvérű kísértet (mb. szí. olasz, III. helyár!) — Táncsics (£4) : Flaschdance (szí. amerikai. 14 éven felülieknek, kiemelt és Hl. helyár!) — (f6); Farkasverem I— II. (mb. szí. szovjet, 14 éven fe­lülieknek, dupla helyár!) — Táncsics kamaramozi (6) : AZ is- tenk a fejükre estek (mb, szí. botswanai, II. helyár!) — Szik­ra (£5) : A pópa lánya (mb. szí. szovjet). — (f7) : A zsaru nem tágít (mb. szí. francia, in. helv­ár!) — Fáklya (f5, f7) : Éjeiben maradni (szí. amerikai, III. hely­ár!) — Fáklya kamaramozi (15); Rosszemberek (szí. magyar, 16 éven felülieknek!) — Petőfi (4): Zűrös hétvége (mb. szí. szovjet, 14 éven felülieknek!) — (6): A piszkos tizenkettő I—II. (szi. amerikai. 14 éven felülieknek!) — Tapolca, Ady (f6): Anna Pav­lova 1—II. (mb. szí. szovjet, dupla helyár!) — Tokaj disco- mozi (18) ; Hét mesterlövész (szí. amerikai). — Vasas. Sikerfilmek Mozija (4): Aranyesö Yuecában (mb. szí. olasz, kiemelt és III. helyár!) — Nehézipari Műszaki Egyetem (5, 7): Poszeidon-ka- tasztrófa (szí. amerikai: 14 éven felülieknek, TII. helyár!) — Há­mor (f6) : Balekok (mb. fran­cia, III. helyár!) — Pereces (6) • A tűz háborúja (kanadai. 18 éven felülieknek, III. heiyár!). KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek — 8.20: Társalgó. — 9.44: Muzsika gyerekeknek. — 10.00- Hírek — 10.05: Diákfélőra, — 10.35- Ének­lő Ifjúság. — 10 51: Nótacsokor. 11.39: Kis kamerámban gyer­tyát gyújtók. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.08; Slágermúzeum. — 8.50’ Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.0b: Napközben. 3. műsor: 9.08: Mozart: odo- meneo. — Közben 10.55- Mozart hallgatása közben. Televízió. 1. műsor: 8.00: A® £ ZKP XXVH. kongresszusáról jelentjük.

Next

/
Thumbnails
Contents