Déli Hírlap, 1986. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-24 / 20. szám
A hagyományoknak megfelelően szerkesztőségünk támogatásával az idén is megrendezi — ezúttal harmadizben — a Déli Hírlap Kupa terem- kézilabda-tornát a Miskolc Városi Kézilabda Szövetség. A női csapatok vasárnap mérkőznek meg a Miskolc Városi Sportcsarnokban, ahol — merthogy ez is hagyomány — a III. M£h Kupa küzdelmeit is megtekinthetik az érdeklődők. A korábbi években a Déli Hírlap Kupán hat együttes vett részt. Az idén az Ózdi Kohász — ki tudja, miért? —, valamint a Nyíregyházi Volán Dózsa lemondta a részvételt, s mert a szervezők további kísérletezése — hogy újabb csapatokat nyerjenek meg a tornának — is kudarcba fulladt, mindössze négy csapat verseng a trófeáért. Sokáig úgy tűnt. hogy a Vidékbajnokság miatt a Borsodi Bányász kétszeres kupagyőztes csapata sem vehet részt a tornán, de szerencsére az NB I-es együttes az MNK-ban a legjobb négy közé jutott, és emiatt felmentést kaptak a yidékbajnokságon való indulás kötelezettsége alól. Ha tehát vasárnap megnyeri a tornát a Borsodi Bányász —. amiben nemigen lehet kételkedni —. véglegesen birtokába kerül a trófea. Á Bányász legnagyobb ellenfele az NB I/B osztályban szereplő Eger SE gárdája lehet. Az egriek a megfiatalított csapatukkal az idén már a magasabb osztályba jutás lehetőségét latolgatják. Jó erőfelmérő lesz hát e torna, hiszen az NB I. tizedik helyezettje, s két NB Il-es csapat ellen mérkőznek majd. A Miskolci Spartacus gárdája tavaly az NB II-ben bronzérmet szerzett. Az idén szeretnék gazdagítani éremgyűjteményüket, sőt nemesebbre akarják cserélni a tavalyi bronzot. Hogy menynyire sikerült felkészülniük a bajnoki rajtra — az vasárnap elválik. A Kazincbarcikai Sütőipari Kinizsi sikerrel teljesítette célkitűzését: bent maradtak az NB II-ben. Az idén januártól Pecsenye András, a Borsodi Bányász volt szakvezetője készíti fel őket a magasabb célok elérésére. A négy csapat a következő sorrendbe*! iép pályára vasárnap: 8.00: Kazincbarcika—-Miskolci Spartacus; 9.05: Eger—B. Bányász; 10.15: Kazincbarcika— B. Bányász; 11.25: Eger—Miskolci Spartacus; 12.30: MÉH Kupa: Emőd—Szerencs; 13.15: Miskolc 40-—Miskolc 42.; 14.00: Ernőd— Miskolc 40.; 15.00: Eger—Kazincbarcika; 16,15: B. Bányász—Miskolci Spartacus. Mint a sor.so?&sfrr?1 fcTtű- nik, fél 1-től a MÉH Kupáért vetélkedik négy iskola leány kézilabdacsapata. Az Észak-magyarországi MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat Borsod megye azon iskoláinak csapatait hívta meg. amelyek élen járnak a hasznosítható másodnyersanyagok gyűjtésében. A torna legiobbja díszes trófeái kap a MÉH Vállalattól. A Déli Hírlap Kupám a legeredményesebb játékos és a legjobb kapus különd-íjban részesük T. Z. A DH tippjei i, Como—Bari ,1 In ternaz io nate—tr (Hnese 4, Juventus—Verona I. Lecce—Florentinit C. Pisa—Atalanta 7. Roma—Napo« Sa modorra—Torino % Arezzo—Triesti na I 2 ■ • 11. Catanzaro—perugtá ''sfSFJP 12, Empoii—Sambeaedeíteee 2 •fesfk m Ascoíi—Cesen® r -----------------i i 21 PÖTMEKKOZÉSMe 13. Palermo—Lazio 14. Campobasso—Genoa 15. Brescia—Catania. 16. Bologna—Pescara 1 2 1 1 A hét véne sporteseményei A tfORTCSARNOKBAN hoftnsef» reggel 8 órakor kezdődik és délután fél 6-ig tart a Déli Hírlap Kupa női kézi labda - torna, amelynek keretében a MÉH Kupát is megrendezik. BÁNKÜTON ffc 1. m. pályán fa mennyiben a hóviszonyok kedvezőek lesznek) szombaton és vasárnap 10 órától rendezik meg a Bükk Kupa országos rangsoroló alpesi síversenyt, amely egyben országos vidékbajnokság is. A KIOSZ KLUBBAN a városi szövetség rendezésében ma délután fél 5-kor kezdődik a városi egyéni felnőtt és ifjúsági sakkbajnokság. (A rendezők kérik, hogy a résztvevők készletet és órát vigyenek magukkal.) A Miskolci Kertészeti Vállalat felvételre keres: ^ költségvetés készítésében jcirtcfs és biuski^ előkészítési gyakorlattól rendelkező építésztechnikust + felsőfokú végzettséggel és árszakértői gyakorlattal rendelkező árszakértőt + üzemgazdászt. Fhwtés a gyakorlati kio alapján, megegyezés szerint Jelentkezni lehet: a vállalat munka- és bérügyi csopovt- vezetöjenéi, Miskolc, Szentpéteri kapu 103. Az ÉPKER GT felvételt hirdet az NDK-ban történő munkavégzésre ZIS, GR, EH, Co2 minősítéssel rendelkező hegesztőknek. Felveszünk továbbá magas kereseti lehetőséggel kőműves, ács és bádogos szakmunkásokat, miskolci munkahelyekre. Jelentkezni lehet:’ Miskolc, Kun Béla u. ÍZ. sz. alatt. 7—16 óra között. A Miskolci HÜTÖHÁZ azonnali belépéssel alkalmaz bérelszámolót. Jelentkezés a munkaügyi osztályvezetőnél* Bérezés megegyezés szerint. A Kelet-magyarországi Vízügyi Tervező Vállalat Miskolci Irodája keres vízellátás-, csatornázástervezési feladatokhoz irányító tervezőt, tervezőt felsőfokú végzettséggel (elsősorban vízépítő mérnök, bajai üzemmérnök, vegyipari gépészmérnök), gyakorlattal rendelkező vagy kezdő is lehet. Bérezés megegyezés szerint. Ugyancsak keresünk geodéziai felmérésekhez figu- ránsokat, segédgeodétát (szak- középiskolát végzettek előnyben). Cím: KEVITERv Miskolci Irodája Miskolc, Katalin u. X. 1H. em. Telefon: 87-013. A Nehézipari Műszaki Egyetem fűtőműve (Miskolc-Egye- temváros), váltómüszakos munkarendben való foglalkoztatásra nehézgépkezelőt és segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezni a fűtőmű vezetőjénél lehet munkanapokon. Hegesztőket, gép- és szerkezeti lakatosokat jó kereseti lehetőséggel azonnal felveszünk. „Gépész” Ipari és Szolgáltató Szakcsoport, Miskolc, Vágóhíd u. 16. GMK főállásban alkalmazna fiatal asztalos szakmunkást, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet a 38-362, este a 76-064 telefonon. Fiatalember sok szabadidő vei, ,,B”-kategóriás jogosítvánnyal bármilyen munkát vállal. „Január 351 642” jeligére a hirdetőbe. A Diósgyőri Papírgyár nyomdaüzemébe felvételre keres for- makészitő szakmunkást. Jelentkezés személyesen a gyárban, vagy az 51-333-as telefonon. Szobafestő kisiparos áfhtndb munkára szakmunkást keres. Jelentkezni egész nap, 89-002 te- lefonszámon. (M-ajkazánhoz fötVH napi ti órára azonnal felveszünk. Bér: 4«0ft Ft. Jelentkezés a 30. Sz. Általános Iskolában, Miskolc, Ságvari a. 39. íngsitBan Ináneson 3 szobás esatátfi ház azonnali beköltözéssel eladó. Cím; Tóth Lajos, Inanes, József A. u. rx. Beköltözhetően eladó összkomfortos, nagy családi ház. Irányár: i millió 10O ezer forint. A vételárba lakást is beszámítok. Érdeklődni: egész nap. Miskolc, Toronyalja u. 45. sz. alatt. Egy-, másföl szobás lakást bérelnék. 62-883. Harsányban két egymás »ellett levő telek eladó. Érd..; Jókai u. 16. Üzlethelyiség az Széchenyi úton átadó, bármilyen célra alkalmas. Leveleket: „Tavasz 180 625” jeligére a kiadóba kérem. Eladó zöldövezetben levő beépíthető telek régi házzal, nagy kerttel. Esetleg kétszobás lakásra cserélni’»1. Érdeklődni: 68- 131-es telefonszámon. Lvukóvölgyben 430 négyszögöl telek eladó. Irányár: 70 ezer Ft. Érdeklődni: Miskolc, Hajós L u, 34., fszt. 3. Garázs eladó a Vörösmarty utcában. Érdeklődni: a 86-718-as telefonon. Két szoba, konyha — külön van a főzőkonyha — eladó vagy elcserélhető. Miskolc, Bá- bonyibérc-újtelep 65. sz. 2 szobás OTP-örök!a kés a belvárosban kp. plusz OTP-átvál- lalássa] eladó. Érdeklődni hétfőtől péntekig 17 óra után, Miskolc, Vándor S. u. Iá VIII/4. alatt. Szakcsoport vagy kisvállalat részére irodahelyiség telephely- lyel kiadó. Érdeklődni lehet: 37-459 telefonon, vagy személyesen a Miskolc, Pázsit o. h sz. alatt. cades-wetel Gyermekkocsi, kétrészes, d- tedo. Érd.: 84-329. Háromrészes, polcos, fiókos, világos szekrénysor igen jó állapotban eladó. Telefon: 86-406. Törzskönyvezett kuvasz és angol szetter kiskutyák eladók igényesnek. Érdeklődni.: Kinizsi u. 1. III/1. Vennék diófát, lábon áffót fs, gépkocsival érte megyünk. Címeket: Kiss Attiláné, Miskolc, Katowice u. 45. Szenz Orion tv és sátorgarázs eladó. Érdeklődni 61-440-e* telefonszámon. Üzemképes fejőgép éfadő ftfr» csanálos, Rákóczi 11. alatt. Eladó új, 215 tag, 500-as, négy- vízosziopos, dunaújvárosi lemezradiátor. Takács Béla Oa- ga, Ifjúság 19. SÍ írsz., platós ARO éteKPó. Megtekinthető: naponta 16 óra «»tán, szombat, vasárnap egész nap. Dojcsák István, Gárines, Rózsa F. út 34» Wartbarg új karosszéria és használt szélvédők eladók. Érdeklődni mindennap 18 órától. Séiley Istvánná, Ernőd, Imre ót 10. szám alatt lehet. Friss műszakival, kitűnő állapotban Opel Admiral eladó. Érdeklődni napközben Majális- park, Panda büfé; este 7—8 óráig: Miskolc, Futó u. fszt. 3. Ugyanott pince házzal eladó» nyitott ARIM vennék O km-est vagy 1—2 éveset sürgősen, 6 hónapos részietfizetésseL. „Február 16« 386” jefegéne a kiadóba. Lada Cónrttf «Bfgftrt mtfazakff vizsgával olcsón eladó. Érdeklődni: naponta 17—19 «Eáág» Maly*,, Munkás «at «L sä. Wűstoppofö kiégett. szaksadt ruháit tökéletesen jawtja, Eperjesi n. 5. sz. Figyeteml A FETTIG GMK ismét vállal földmunkát: pisce- és alapkiszedést, valamint tereprendezést. Széchenyi út 6^ III. udvar. Totózik, de irine» szerencsébe’? Hirdetésem nézze! A legmodernebb számítógépes technikával kidolgozott, nem vezetéses és nem hibapontos elvre épült totókulcsokat készítek, szerkesztek. Kérje ingyenes tájékoztatómat, s ne feledje: nyerhet! Levélcím : Fekete L. László hivatásos totó kulcsszerkesztő, 1445 Bp. Pf.: 346. Angol szetter kiskutyát találtam, ugyanitt ír szetter kiskutyák eladók. Érdeklődni: 35-678. Fiatal házaspár eltartási szerződést kötne idős nénivel. Leveleket „Megértés 180 550” jeligére a kiadóba. Pályázati L&M felhívás ö vállalati ellenőri munkakör betöltésére A pályázat elnyerése esetén a megbízás 5 erre szól, mely megfelelő munkavégzés esetén meghosszabbítható. A MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉNEK ÍDÖPONTJA: 1986. február 1. A VÁLLALATI ELLENŐR FÖB3 FELADATAI: A a nyerségszinvonal alakulását befolyásoló tényezők vizsgálata, veszteségforrások feltárása. A a társadalmi tulajdont veszélyeztető egyes jelenségek, vagy cselekmények rendszerbeli okainak és következményeinek feltárása. A jogszabályok betartásának, vezérigazgatói és szakigazgatói utasítások, szabályzatok, felső szintű vezetői intézkedési tervek végrehajtásának vizsgálata, A a vcRtakrti leltározási wwtnka előkészfté-- sértek, megszervezésének és lefolytatásának ellenőrzése, + az évzáró mérleg- és ered meny kimatatás jóváhagyás előtti vizsgálata; az ügyviteli, számviteli, bizonylati rend effenőrzése, A MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELEI: A szakirányé egyetemi, Főiskolai végzettség, nagy mérlegképes könyvelői képesítés, 4 legalább 5 éves mart Ica viszony, A erkölcsi feddhetetlenség. Bérezés: 6000 Fthó-ig az iskolai végzettségtől, gyakorlati időtől függően, megegyezés szerint. A pályázatnak tartalmaznia kell az eddigi munkakörök, tevékenységek felsorolását, részletes önéletrajzot A pályázat beküldési határideje: 1986. január 31. Cím: LENIN KOHÁSZATI MŰVEK, személyzeti és oktatási főosztály 3540 Miskolc Eladó Erényében 282 négyszögöl telek faházzal, Vezété- kes víz van, villany beköthető. Válaszokat; „Jó levegő 180 57r° jeligére a kiadóba. Hejöcsabán, as orvosi rendelőhöz közel 648 négyzetméter beépíthető telkem tanácsi lakásra cserélem, vagy eladom. Válaszokat „Családi ok 351 793” jeligére a hirdetőbe kérek. Miskolc területén családi ház építésére alkalmas telket vásárolnék. Ajánlatokat ármegjelöléssel „Tavasz 351 829” jeligére a hirdetőbe kérem. 184 négyszögöl beépíthető M- kem edclényi tanácsi lakásra cserélem vagy eladom. Válaszokat „Családi ok 351 794” jeligére a hirdetőbe kérem. ANYAKÖNYVI HÍREK FLHXJNVTí Kovács László; Juhász József; Koós Dezsöné (Soltész Anna) ; Juhász Andrásné (Petró Borbála) ; Bikki Vilmos; Kocsis János; Filep Sándor; Prihoda Istvánná (Kisíczky Mária); Pin- tyi Ágoston; Ráca Endre; Ge- tnók Lajos; Tóth Barnabás. ÁRAMSZOLGÁLTATÓI TÁJÉKOZTATÁS AZ ÁRAMSZOLGÁLTATÁSSAL KAPCSOLATOS KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEK LEHETŐSÉGÉT VÁLLALATUNK a CB-rádióhálózatra is kiterjeszti AZ ÜZEMIRÁNYÍTÓ SZOLGÁLATAINK A CB 39-ES CSATORNÁJÁN A KÖVETKEZŐ HlVÓJELEKKEL HÍVHATÓK: ÉMASZ MISKOLC, „ÉMASZ 1" ÉMASZ EGER, „ÉMASZ 2" ÉMASZ SALGÓTARJÁN, „ÉMASZ 3" ÉMASZ KAZINCBARCIKA, „ÉMASZ 4” ÉMASZ SÁROSPATAK. „ÉMASZ 5” ÉMASZ GYÖNGYÖS. „ÉMASZ 6“ A POSTAI TELEFONSZAMOK TERMÉSZETESEN TOVÁBBRA IS RENDELKEZÉSRE ÁLLNAK AZ ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSÉRE. ÉMASZ VÁLLALAT MISKOLC, DÓZSA GYÖRGY U 11 SZ. Vasárnap a sportcsarnokban III. Déli Hírlap Kupa teremlézilabla-lorna Ezúttal lesz MÉH Kupa is!