Déli Hírlap, 1985. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

1985-12-02 / 281. szám

A Hazafias Népfront megyei értekezlete I (Folytatás az t. oldalról) A szóbeli kiegészítőt vita követte, melyben húszán szó­laltak íeL Kállai Gyula, a HNF Or­szágos Tanácsának elnöke, az MSZMP KB tagja fel­idézte a mozgalom eddigi 50 évének történetét, majd el­ismeréssel szólt a borsodi népfrontmunkáról. Rámuta­tott: eredményeink bizonyít­ják a párt politikájának, céljamak helyességét, a moz­galom fejlődésének dina­mizmusát Ennek a politiká­nak az alapvető társadalmi céljai mára nemzeti prog­rammá emelkedtek, s ebben a népfrontnak nélkülözhe­tetlen szerepe volt, van és lesz — szögezte le Kállai Gyula. A továbbiakban ki­fejtette, hogy a népfrontnak törődnie kell a gazdaság egészével, s főiéig ennek em­beri tényezőivel. A népfront kQzeTgS kong­resszusával kapcsolatban el­mondotta, hogy az előkészü­letek rendben folynak. A különféle fórumok résztve­vői a politika alapvető kér­déseiről mondták el vélemé­nyüket, s felléptek a szocia­lizmustól idegen jelenségek ellen. A kongresszusra vár a feladat, hogy az MSZMP XITL kongresszusának társa­dalmi célkitűzéseit a mozga­lom cselekvési programjává emelje. Fejti Gydrgp, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbi­zottság első titkára méltat­ta a borsodi népfrontaktí- ▼ák eredményes tevékenysé­gét A mozgalom a megyé­ben betölti hivatását, fele­lős részese az itteni politi­kai életnek — jelentette ki, majd a közmegegyezés fon­tosságát hangsúlyozta. Ezzel kapcsolatban rámutatott a viták szükségességére. Ám ezek során a különféle ér­dekeket mindig 'figyelembe kell venni, s a vitás kérdé­sekben a dolgok kiélezése helyett a megoldásra kell tö­rekedni — mondotta. Ezután arról beszélt, hogy a kisnyugdíjasok és a nagy- családosok a közeljövőben nagyobb támogatásra számít­hatnak. Fokozottan kíván­nak törődni a községek, kis­települések gondjaival, hogy az ellátásbeli különbségek csökkenjenek. A továbbiakban Fejti György a településfejleszté­si hozzájárulás politikai je­lentőségéről, a rétegpolitikai munka fontosságáról, város- politikai kérdésekről szólt. Befejezésül annak a meg­győződésének adott hangot, hogy a kilencvenes évek vé­géig cselekvésre hívó párt­program megvalósítható, s kérte: a népfront is vegye ki a részét ebből a munká­ból. A vitát Ződi Imre foglal­ta össze. A népfronlérlekez- let résztvevői ezután nyílt szavazással megerősítették tisztségükben a HNF me­gyei bizottságának korábban megválasztott tagjait, s meg­választották a megyei Pénz­ügyi Ellenőrző Bizottságot, a HNF Országos Tanácsának borsodi tagjait és a mozga­lom VIII. kongresszusának megyei küldötteit. A megyei bizottság tagjai voksoltak a megyei elnökség tagjaira, s a tisztségviselők személyére. A HNF megyei elnökéül dr. Czibere Tibort, az NME rek­torát választották, a népfront megyei titkára ismét Ződi Imre lett. Alelnöknek vá­lasztották Hegyi Imre nyug­díjast, dr. Kádár Lászlót, az ÁFB megyei igazgatóját, dr. Majoros Lászlót, a megyei tanács általános elnökhe­lyettesét, dr. Pusztai Béla nyugdíjast és Szűcs Ferenc- nét% az SZMT titkárát. A HAZAFIAS NÉPFRONT VIII. KONGRESSZUSÁNAK BORSOD-AB AÜJ-ZEMPLÉN MEGYEI KÜLDÖTTEI Amriskó Gusztáv nyugdíjas?; Bánvik Gyula raktárvezető: Bás- ti János, az SZMT vezető tit­kára; Hegyik János, az MSZMP Borsod Megyei Bizottságának osztályvezetője: Bodnár Imrén* igazgatóhelyettes; Choli Daróczi József főelőadó; dr. Czibere Ti­bor, az NME rektora; Dojcsák János, az OTP igazgatója: Dró­tos László, az LKM vezérigaz­gatója; Emődi Sándor mezőgaz­dász; Feledy Gyula képzőmű­vész; Ficsor Lászlón* laboráns; Filep Gyuláné, a HNF ózdi tit­kára; Golenya Tibomé gondnok; Harmati Sándor nyugdíjas; He­gyi Imre nyugdíjas; Hoffmann Anna főiskolai hallgató: Homo- lya Gizella, a HNF mistkolc vá­rosi titkára; Horváth Tibor ága­zatvezető; Huszár István, a Párttörténeti Intézet igazgatója; Ignác/ Bertalan forgalomirányí­tó; Illés Judit bolti eladó: Ivádi Borsos Aladárné, a Borsodi Hő­erőmű vállalat termelésirányító­ja ; dr. Karádi Lászlóné dr. Herczeg Enikő gyermekorvos: Kánya Gusztáv, a KISZ Borsod Megyei Bizottságának titkára Kiss Dezsfc, a Borsodi Szénbá­nyák Vállalat vezérigazgatója; Koncsár Sándorné tanár; Kó­nya Sándorné óvónő: Kürti László református püspök: Krasz- nai Gáborné, a Vöröskereszt Nem éri meg a vállalkozóknak... izaSeriil az óra Tanultára A miskolci köztéri órák — kilenc van belőlük — üze­meltetésére egyetlen személyt vagy vállalatot keres a Vá­rosgondnokság — nyilatkoz­ták nemrégiben lapunk ha­sábjain az illetékesek. A karbantartást és ezt a mun­kát ugyanis eddig többen vé­gezték városunkban. Elen­gedhetetlen volna, hogy a feladatok egy kézben össz­pontosuljanak. Találtak-e már vállalkozót? — kérdez­tük Kertész Bélától, a Vá­rosgondnokság osztályvezető­jétől. — Összegyűjtöttük a szá­mításba vehető vállalkozók árajánlatait. Ezekből, s a velük folytatott beszélgeté­sekből kitűnt: nem tartják jó üzletnek a köztéri órák­kal való foglalatosságot. Ezért marad az eddigi gya­korlat: továbbra Is többen foglalkoznak az utcák, terek időmérőivel. Most egy mis­kolci gmk és néhány ma­gánszemély kezeli és tartja rendben az órákat, s mun­kájukkal elégedettek va­gyunk. A sokak által hiá­nyolt tapolcai óra például a helyére kerül december 15- ig, az avasi szolgáltatóh'áz- nál lévő is pontosan jár né­hány hete. A Pátria-ház te­tején lévő szerkezetet a Me­dicor „Lendület” szocialista brigádjának tagjai gondoz­zák társadalmi munkában. Gondban vagyunk viszont a korábban a Szinva ABC-nél felállított órával; ezt ugyan­is leszereltettük, s a javítá­sát az illetékesek még nem fejezték be. Fogadónap a rendőrkapitányságon ’ Á Miskolc! Rendőrkapi­tányság vezetője december 13-án 8.30 órától 12 óráig fogadónapot tart Miskolcon, az I., Rudas László a. 14. szám alatt, a II. emelet 1-es számú helyiségében. Borsod megyed titkára; Lakatos László kompresszorkezelő; Mol­nár József, a HNF mezőkövesdi titkára: Papp György mezőgaz­dász; Papp Lajos, a Napjaink főszerkesztője; Paulovits Ágos­ton, a Magyar Rádió Miskolc Körzeti Stúdiójának vezetője; Plankó Zsuzsanna, a Gyermek- város nevelője: Poduszló Sán­dor, az OKU olvasztóra: Pri- mász Ferenc, a Könnyíibeton- gyár igazgatója: Priska Tibor, az Eszak-Magyarország rovatve­zetője: Rónai Rudolf nyugdíjas; Rozovlyán Józsefné általános is­kolai igazgató; Sáray László, a HNF Borsod megyei titkárlie- lyettese: Sebe Istvánná raktá­ros: Holczer József római kato­likus esperes: Stádinger Csaba, a Borsodi Szénbányák Vállalat csillése: Schmelezer Béláné cso­portvezető; Szikszai Erzsébet,, a DIGEP esztergályosa; Takacs Gyula, a Sárospataki Városi Ta­nács elnöke; dr. Tóth Dankó István körzeti orvos; Újvári Il­dikó, a December 4. Drótmüvek tmk-elöadója; Veresné Zólyomi Erzsébet, a Tiszai Erőmű Vál­lalat termelésirányítója; Ződi Imre, a HNF Borsod Megyei titkára. jfc Import szénből elegendőt tudnak kínálni a miskolci Tüzép-telepeken. Bár a lakosság többnyire a lyukóihoz ragaszkodik, jó tudni, hogy a külföldiből a fele mennyiség is elég,,, Vállalkozási mérleg Á gmk-tól a pjt-ig Leányvállalat, kisvállalat, kisszövetkezet, szakcsoport, gmk és pjt: ezekkel a fo­galmakkal, pontosabban a tartalmukkal, a gyorsan sza­porodó új vállalkozási for­mákkal csak az elmúlt né­hány évben ismerkedtünk meg alaposabban. Van, aki azt tartja ma, hogy már túl sok is van belőlük; mások szerint még több kellene. Vajón mi a valódi helyzet Miskolcon? • SZAKCSOPORTOK, HÁTRA ARC! Miskolcon mindössze négy leányvállalat alakult, és eb­ből is csak kettő — a BÁÉV- hez tartoznak — miskolci cégé. A Gelka és az AFIT szétdarabolásából lett négy kisvállalatunk, és most csat­lakozott ötödiknek a Patyo­lat, ahol a gazdálkodási ne­hézségek kényszéritették ki a változást. Bár a kisvállala­tok szerepe a lakossági szol­gáltatásban létfontosságú, ebből mégsem tudnak meg­élni : jövedelmezőbb mellék- tevékenységek után kellett nézniük. Igazi versenyszel­lem kialakulásáról pedig ese­tükben még nem beszélhe­tünk. Tizenkét kisszövetke­Toló a vendéglátás történetéről ínyenc vacsorát nyerhetnek Nagy sikere van A miskolci vendéglátás története cimű sorozatunknak. Többen telefonáltak szerkesztőségünkbe, hogy a cikkekből olyan új ismereteket szereztek, amellyel teljesebbé tehetik várostörténeti tudásukat. S azt javasol­ták, hogy rendezzünk vetélkedőt. Ennek a kérésnek te­szünk eleget, amikor a sorozattal párhuzamosan megren­dezzük A miskolci vendéglátás története című totójátékot. Ezentúl a keddi sorozatot követően a szerdai lapban egy olyan totószelvényt találnak, amelynek a kérdései szoro­san összefüggenek az előző napi cikkel. Ha azt figyel­mesen elolvassák, egyszerű lesz o válaszadás. A kitöltött, és névvel, lakcímmel ellátott totót beküldhetik szerkesz­tőségünkbe (3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.), vagy bedobhatják a Sajtóház portáján elhelyezett ládába, pén­teken délig. Aki nem személyesen hozza be, annak csü­törtökön postára kell adni a borítékba tett szelvényt. A helyes megfejtők között értékes nyereményeket sorsolunk ki minden kedden. A nyertesek nevét szerdán közöljük, az újabb tombolával együtt. Az első hét dijait Osváth Zol­tán, az Árpád u. 1. szám alatti Pálos-magánvendéglő tu­lajdonosa ajánlotta fel. A szerencsés nyertes kétszemélyes vacsorára lesz hivatalos a jóhirű vendéglőbe. S ezenkívül két darab egyszemélyes vacsorameghívást sorsolunk ki a helyes megfejtők között. (A nyertesnek legalább egy nap­pal korábbon jeleznie kell, mikor fogyasztjo el a vacso­rát ...) A következő héten a lillafüredi Ózon fogadó állja a cechet. Molnár Tibor fogadós nemcsak vacsorára invitálja meg a totógyőztest, hanem panziójában is vendégül lát­ja a romantikus környezetben található épületben. Ott ugyanis szálloda is van az étterem felett. ínyenceknek, a lukullusi lakomák kedvelőinek ajánljuk; figyeljék a sorozat folytatását! A totón, különleges vacso­rákat nyerhetnek. Ennek bizonyítására közöljük majd a menüt is. zet van Miskolcon, és ebből hat az idén alakult. Az utób­bi időben botránykő lett né­melyik szakcsoport tündök- ^ lése és bukása. Tény, hogy villámgyorsan sokasodtak az ipari és szolgáltató szakcso­portok, ám ezt a tendenciát a szabályzók idei módosítá­sa. a különadó bevezetése visszafordította. Néhány szakcsoport megszűnt, vagy átalakult kisszövetkezetté, melléküzemággá. Jelenleg 64-en vannak, és szinte tel­jes egészében közületeknek dolgoznak, nem a lakosság­nak. • TÖKE KELLENE Elgondolkoztató tény az is, hogy míg a szakcsoportok technikai felszereltsége ál­talában átlag alatti, jövedel­mezőségük mégis meghalad­ta a megszokott mértéket. A legnépesébb mezőny kétségtelenül a vállalati gaz­dasági munkaközösségeké. Miskolcon 5,35 van belőlük. A legtöbb vgmk-val az LKM rendelkezik. megelőzve a DIGÉP-et és a húsipari vál­lalatot. Sok jót lehet mon­dani a vgmk-król; enyhítik a munkaerő- és kapacitás­gondokat, importtermékek helyettesítését oldják meg. De aki nem vgmk-tag, nem mindig nézi jó szemmel a több munka és a több ke­reset lehetőségével élők eredményeit. Más világ a magán-gmk- ké. Ezekből csak 146 van Miskolcon, de annál tarkább a kép. Házasságközvetítés, takarítás, üzemszervezés, elektronikaépítés — a skála igen széles. Általában olyan területeket foglaltak el a gmk-k, ahol nincs szükség tőkére, kis befektetés is elég. Ez arra is figyelmeztet, hogy meg kellene oldani A sokkal kecsegtető vállalko­zások tökével való támoga­tását! ® KEVÉS AZ ELLENŐR Érdekes, hogy a zömmel szintén közületi megrendelé­sekre dolgozó magán-gmk-k iránt az utóbbi időben csök­kent a piaci kereslet, ezért 31-en „bedobták a törülkö­zőt”. (Egyébként ez a vál­lalati munkaközösségekre is igaz; 62 esetben oszlatta fel •magát az ilyen jellegű tár­sulat.) Nem ez a helyzet a szer­ződéses és jövedelemérde- keltségű üzletekkel a keres­kedelemben és a vendéglá­tásban. A szerződéses üzle­tek száma nem csökken, ha- nem nő, bár részarányuk ki­sebb, mint hinnénk: mind­össze 18 százaléka az összes üzletnek, étteremnek. Meg­ítélésük ellentmondásos, ugyanis az áruellátás szín­vonala javult, növekedett a vállalatok, a vállalkozók haszna, de továbbra is na-, gyón sok esetben károsítják’ meg a vevőket, a vendége­ket, és nehéz olcsóbb cikke­ket találni a polcokon. Több­ször kellene ellenőrizni! — mondhatjuk erre, s joggal. A kisvállalkozások száma szaporodott, de ezzel együtt nem nőtt az adózással, en­gedélykiadással, ellenőrzéssel foglalkozó tanácsiak létszá­ma. Elsősorban a magán- és a vállalati gmk-k ellenőrzé­se megoldatlan. Pedig bizo­nyos: hosszú távon épp a vállalkozók érdeke, hogy a törvényesség, a gazdasági rend felett gondosan őrköd­jenek az erre hivatottak. (kiss) afe A miskolci autójavító kisvállalat is kénytelen más jöve­delmi források után nézni: például alkatrészeladással is foglalkoznak. (Kiss József felvétele) Cselekvőm ösztönző program

Next

/
Thumbnails
Contents