Déli Hírlap, 1985. november (17. évfolyam, 257-280. szám)
1985-11-02 / 258. szám
A rádióban hallottuk A Miskolci Szimfonikus Zenekar a városi sportcsarnokban „köszönöm a Miskolci Szimfonikus Zenekar tagjainak...” Ente csaknem száz koncert Az együttes vezetését 1984 augusztusa óta Kovács László, az új hazai karmester- generáció egyik legfiatalabb tagja vette át, aki korábban is dolgozott már egy ideig Mura Péter mellett másodkarnagyként. — Olyan rendkívüli lehetőséget kaptam a megtisztelő megbízatással — mondotta Kovács László —, amelynek révén egyrészt kipróbálhatom a magam erejét, megbizonyosodhatok arról, hogy mennyire vagyok képes ambícióim megvalósítására, másrészt hozzásegíthetem a magasszínvonalú együttest továbbfejlődéséhez. Érdekeink tehát azonosak, s nem utolsósorban egybevágnak közönségünk érdekeivel. A zenekar nagyszerűen össze- kovácsolódott együttes, amely a legigényesebb művek megszólaltatására is képes, és még sok kiaknázatlan tartalékai vannak. A Miskolci Szimfonikus Zenekar, amely az elmúlt két évtizedben többek között olyan világhírű karmesterekkel is dolgozott, mint Lamberto Gardelli, Pierro Bellugi, Günther Her- big, Riccardo Muti, Carlo Zecchi, Somogyi László, Melles Károly, ma már nem csupán Borsod megyében, de az ország más településein, valamint Budapesten és néhány külföldi városban is állandó vendég. Egy esztendővel ezelőtt a városi tanács jóvoltából az együttes saját székházat kapott a volt Flórián-malomban; a szépen kiállított épület segítségével a közfigyelem hangsúlyozottan a zenekar munkájára irányult. Megalakult a Zenebarát Kör, amely szellemi bázisa a zenekarnak, s az együttes tagjaiból két vonósnégyes, fúvósötös, kamarazenekar, s a Miskolci Űj Zenei Műhely szerveződött. A nagyzenekari koncerteket a színház épületében tartják, a székhazuk földszintjén levő 83 férőhelyes kamarateremben pedig vasárnap délelőttönként házimuzsika szól. A város fiataljai gyakran meghallgatják a zenekar nagy próbatermében a koncertek előtti próbákat, s az együttes nem egyszer társadalmi munkában vállal fellépéseket iskolákban, közművelődési intézményekben. Évente közel 80—90 koncertet és félszáz ifjúsági hangversenyt adnak a színházi szolgálat mellett; a zenekar színvonalára pedig talán egy bejegyzés mutat rá a legjobban, amelyet a fennállásuk 20. évfordulójára kiadott reprezentatív füzetben olvashatunk az Ausztriában élő Melles Károly- tól: „Köszönöm a Miskolci Szimfonikus Zenekar tagjainak a figyelmes és szívesen játszott próbákat, koncerteket. Egyben Mura Péter barátom nevelő karmesteri munkájához gratulálok Szomory György Ili leÉ-Micitiok Hozónk első vidéki Hivatásos hangversenyzenekara, az 1963-ban megalakult Miskolci Szimfonikus Zenekar egyenes folytató'' és továbbfejlesztője azoknak a zenei hagyományoknak, amelyek kisebb-nagyobb törésekkel, de folyamatosan jelen voltak Miskolcon a századfordulótól kezdve. Az együttes közvetlen elődjének a Diósgyőr-Vasgyár Zenekart (1896-1952) és a Miskolci Liszt Ferenc Filharmonikus Zenekort (1952-1962) tekinthetjük. A 22 esztendővel ezelőtt szerveződött együttes munkájának hatására ugrásszerűen megélénkült Miskolc város és környékének hangversenyélete, megindult egy szélesebb közönségréteg kialakulása. Pedig a zenekar még sokáig küzdött a mindenütt fellelhető létszámgondokkal. Vezető karmesterük a megalakulás óta 1984-ig Mura Péter volt, aki korábban a Magyar Állami Operaház korrepetitora, majd a Miskolci Nemzeti Színház operatársulatának igazgatója, a Varsói Nemzeti Opera karnagya, illetve 1958—61 között a lengyelországi Byto- mí Nemzeti Opera karnagya, a katowicei zeneakadémia tanára volt Irányításával két évtized alatt rangos, magas színvonalú, elismert együttessé formálódott a város zenekara. Pedig az 1963- as őszi indulás még igen komoly gondok elé állította a karmestert és az együttes tagjait. A kötelező színházi teljesítések, a hangszerbeszerzés és a próbahelyiségek körüli bonyodalmak még sokáig éreztették hatásukat. 1963-ban szétvált a színházi és a szimfonikus zenekar. Az utóbbi a hetvenes évek végéig kisegítőkkel dolgozott, s ez nagyrészt meghatározta a repertoárt is. Az első évtizedben jórészt a zeneirodalom klasszikus alkotásai szólaltak meg koncertjeiken. 1978-ban új státuszok révén ugrásszerűen megnőtt a zenekar létszáma, s ekkor a repertoárban már a nagyobb létszámot igénylő romantikus alkotások is mind gyakrabban szerepeltek. }ksemozi A Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ klub- helyiségében a Noé bárkái Című színes magyar természetfilmet vetítik le a gyerekeknek vasárnap délelőtt fél 11-től. Előtte — fél 10- től — játszóház lesz ugyanott. A belépődíj 10 forint A Szovjetunió Népgazdasági Központi Állami Levéltárának munkatársai a közelmúltban 9 eredeti Le- nin-dokumentumot találtak. Közöttük táviratokat, leveleket, a szovjet hatalom első éveiből, valamint Lenin kézírásával egy módosító javaslatot a papíripar fejlesztéséről. A megtalált dokumentumok újabb bizonyítékai a szovjet állam megalapítója hatalmas munkájának. A népgazdaság archívumában talált dokumentumok nem az egyetlenek az utóbbi időben 1980—1983. között a világ különböző országai levéltáraiban, könyvtáraiban, múzeumaiban folytatott kutatások eredményeképpen 223 Lenin-dokumentumot találtak. Ugyanakkor a szakemberek véleménye szerint még több mint 900 dokumentum fellelése vár a kutatókra. Az SZKP KB mellett működő marxizmus—leniniz- mus intézet levéltárában, Moszkvában, mely a Szovjetunióban az egyetlen őrzője az eredeti dokumentumoknak, jelenleg 35 ezer dokumentumot, csaknem 900 könyvet Lenin megjegyzéseivel, több mint 400 fényképet, 874 méter hosszúságú Lenin-filmet és 15 hanglemezt —, melyen Lenin beszédei hallhatók — őriznek. A borkőtöktől a kádárokig A rádió ismeretterjesztő műsorainak egyik gyöngyszemét ismerhette meg a hallgató, aki a Kossuth adó műsorában meghallgatta Bogdán István írását a régi mesterségekről a különféle faragómesterségek kialakulásáról, fejlődéséről. Ez a fajta ismeretterjesztes ma akár missziónak is felfogható. A borkötő mesterség a 16 —17. században élte virágkorát. Olyan fontos státusa volt ez a kor településeinek, városainak, mint az orvosé. A rendeletekből kitűnik, hogy, ha nem érkezett időben a borkötő a „beteg” boroshordóhoz, megfizettették vele a kárt, és meg is büntették. Az egészségtelen víz miatt, aki csak tehette, bort ivott. Eger várában például 1594-ben Régi barátokra. kedves kollégákra emlékszik a Miskolci Nemzeti Színház, amikor halottak napján koszorút tesznek a Színházművészeti Szövetség itteni tagjainak nevében az elhunytak sírjára. Hat esztendeje jár15 200 csöbör. körülbelül 13 ezer hektoliter bor fogyott el. pedig csak 700 vitézből állt az őrség. A középkorban gyógyszerként is használták a bort. Ez időből maradt fenn a szólás, hogy a magyar ember három dolgot tart nagyra: a ányát. a borát meg a lovát. A hordókészítés akkori technológiája lényegesen különbözött a későbbiektől. Borkötők készítették a hordót. A dongaíákat fatörzsből hasogatták ki. ezeket meg- bárdolták. aztán összeállították. és kötéllel összefogták. A hézagokat gyékényfűvel tömték el. Vékony faágakból készítették el az abroncsot. Kis tüzet raktak az összeállított hordó közepén, a földön, aztán ezeket a faabják ilyenkor a miskolci temetőket. Szomorú a statisztika: huszonöt sírra viszik el a kegyelet virágait; köztük Kanalas Lászlóéra, Fehér Tiboréra, olyan barátokéra, akik két-három éve még velük mentek ilyenkor. roncsokat, a mostanában is emlegetett „fából vaskarikákat” ráhúzták, rászorították a dongákra. Elkészítették a fenéklemezeket, helyükre illesztették. és készen is volt a karikafa. vagyis a hordó, ahogy akkor nevezték. A tatai vár óriás hordóiát valószínűleg többen csinálták', 700 hektoliter bor fért bele. A magyar borkötők munkáját külföldön is ismerték. A tokaji bor a híres gönci hordóban jutott el a határokon túlra. A középkor magyar jobbágya egyben faragómester is volt. Ez időben — a vas-, az agyagipar fejletlensége miatt — nagyon megbecsülték a fát A háztartási és munkaeszközök túlnyomó többségét maguk a jobbágvok állították elő, de földesuraiknak is faragtak, robotba. A választott mesterségek — ács, kerekes-szekeres, teknős, tokár faesztergályos — fokozatosan alakultak ki. Ezek sorába tartoznak a borkötők is. A szó a német Fassbinder kifejezés tükörfordítása A 18—19. században érkeztek azután mesterek német földről. akik azután céhekbe tömörülve, alakították ki, folytatták, s fejlesztették a hordókészítés technológiáját. Sok helyen még mindig ezt a technológiát használják. Az egykori borkötők tehát a kádárok elődei voltak. O. J. Miskolci színészekre emlékeztek A Bahama-szigeteken fényképezik A „legfotogénebb ’ magyar hölgy Legutóbb altkor találkoztam Kalmar Zitaval, amikor az elődöntőit során nem került a továbbjutók mezőnyébe. Bosszús volt és elkeseredett. Aztán történhetett egy és más a zsűrivel, mert végül is csak ott volt a döntőben. Sőt - általános vélemény szerint —, ő járt a legjobban, mégha csak a hatodik lett is a rangsorban. — Szinte még most is hihetetlen — gyújt rá egy cigarettára —, nem is cserélnék senkivel, még a „királynővel” sem! Megértem. Százezer forint és az egyéves kaliforniai össztöndíj nem akármi. Egy évvel ezelőtt, amikor a Külkereskedelmi Főiskolán számára véget értek a diákévek, és munkát vállalt a budapesti porcelángyárban, aligha sejtette, hogy ... — Már korábban is felkértek reklámfotózásra. Az utóbbi időben pedig egyre gyakrabban. S miután a munkám nem nagyon tetszett, kezdtem teljesen e felé fordulni. Furcsán jó érzés, amikor az ember először látja magát egy újságban, vagy egy reklámfotón. Azt hiszem, más is így van vele az elején, de ezt is meg lehet szokni. Aztán jött a Magyarország szépe választás... Gondoltam, megpróbálom. Az elődöntőkön nagyon a középmezőnyben végeztem, s még a döntőt megelőzően sem voltak nagy esélyeim. Azt hiszem, ki is akartak ejteni, mert nem írtam alá azt az annyiszor emlegetett nyilatkozatot. Nem mintha túlságosan el lennék ragadtatva magamtól, inkább csak nem akartam elkötelezni magam egy helyre, és különben sem értettem egyet vele. Tudom jól, hogy a szépség: adottság. De ha már egyszer megvan ... Talán most sokan irigyelnek, mondván, nem is a legszebb kapta a legnagyobb díjat —, de a különdíj nem is arra szólt. Én fotózni szeretek, ahhoz pedig az szükséges, hogy valaki fotogén legyen, jól lehessen fényképezni. Mint mondja, mostanában, igencsak nagy az érdeklődés iránta. Hamarosan még külföldi fotósok is érkeznek, néhány elmaradt felvétel kedvéért. A döntő után ugyanis a sok fénytől, a halogénlámpáktól kicsit begyulladt a szeme. A határidőnaplójában viszont most már egyre sokasodnak a bejegyzések. Szabadideje alig van, de egyelőre nem bánja. — Mi lesz a százezer forint sorsa? — Nem költőm el. Hozzáteszem a többihez, gyűjtök még mellé, és egyszer egy önálló lakást szeretnék venni. — Mit tud Kaliforniáról? — Nem túl sokat, hiszen még nem jártam ott. de bizonyosan nagyszerű lesz. A tanfolyam ideje alatt, remélem. kapok szerződéseket is. De ezen még ráérek gondolkozni, hiszen a dolog csak egy év múlva lesz aktuális. Viszont, ha minden sikerül, most novemberben New Yorkba utazom a Neue Revue és a Playboy meghívására. Ott töltök két hetet, aztán még kettőt a Baha- ma-szigeteken. Fotózunk. Próbafelvételeket készítenek velem. Ügy tudom, az egyik külföldi zsűritag ajánlott be náluk. Előtte persze megnéztek egy fotósorozatot... Látó János
