Déli Hírlap, 1985. augusztus (17. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-18 / 194. szám
Letartóztatások Dé I -Aj r illában A pretoriai rendőrség közlése szerint szombaton 152 személyt tartóztattak le a Dél-Afrikai Köztársaságban. A július 21-en életbelepett Víí-felívás Az ENSZ Közgyűlés 40. ülésszakának hivatalos okmányává nyilvánították a moszkvai XII. Világifjúsági Találkozó felhívását. A fiatalok felhívása szerint minden lehetőt meg kell tenni a hagyományos es a nukleáris fegyverkezési hajsza korlátozásáért, a mililariz- mus és az agresszió erőinek megfékezéséért. rendkívüli állapot, első néhány napjától eltekintve 24 óra alatt ennyi embert meg nem börtönöztek be. A fajüldöző kormányzat a rendkívüli állapot érvényesítésével próbál véget vetni az egy éve tartó. 9 összesén 600 halálos áldozattal járó zavargásoknak. Ám az ösz- szecsapások folytatódnak és most naponta többen halnak meg. mint július 21. előtt bármikor. A rendőrség szombaton két újabb feketebőrű tüntetőt lőtt agyon. Közben, mint a Bányászok Országos Szövetsége (NUM) szombaton közölte, folytatódnak az előkészületek az augusztus 25-re meghirdetett sztrájkra, amely megbéníthatja az ország arany- és szénbányáinak jórészét. • • Önkéntes Téradók á Nagyszerű győzelemmel rajtolt az NB II. őszi szezonnyitóján a Diósgyőr. Bár a találkozó elején a vendégek szereztek vezetést, a DVTK a második játékrészben sziporkázott, pillanatnyi esélyt sem hagyva etienje,lenek. (Tudósítás a &. akLcUonJ A MÁV Miskolci Építési Főnökségének vöröskeresztes szervezete véradásra toborozta a dolgozókat. Augusztus 17-én reggel fél héttől 19 óráig 140 önkéntes jelentkezett, köztük legnagyobb számban a gépállomásról. Segítőkészaegük eredményes több mint 51 liter vért tilde nak juttatni , a kórházakba. Szép lányok egy sorban. Tegnap délben a Centrum Áruház előtt nemcsak a kánikula miatt volt forró a hangulat. Itt vehették szemügyre a járókelők az esti nagy vetélkedő előtt azokat a szép lányokat, akik a M iss Magyarország címért indultak a bájak versenyén. (Riport a 6. oldalon,) Nagygyűlés 1 lebrecenben Az alkotmány törvénybe iktatásának 36. évfordulója alkalmából ünnepi nagvgyú- lést rendezett szombaton a Hazafias Népfront Hajdú- Bthar Megyei es Debreceni Városi Bizottsága. A városi sportcsarnokban megtartott nagygyűlésen .a megyeszékhely lakosai mellett reszt vettek a községek és a termelőszövetkezetek az alkotmány és az új kenyér ünnepére Debrecenbe érkezett küldöttségei is. A Himnusz hangjai után Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára mondott ünnepi beszedet. A nagygyűlés magyar, lengyel és litván táncegyüttesek műsorával fejeződött be. Kítíatetések Népfrent-munkásrl A Hazafias Népfront Országos Titkársága alkotmányunk 36. évfordulója alkalmából a mozgalom legkiválóbb aktivistáinak tegnap a Népfront-munkáért kitüntető jelvényt adományozott. A kitüntetetteket Ződi Imre, a HNF megyei titkára köszöntötte. A következők kapták a kitüntető jelvényt: Bé- nyei Miklós, a Tiszaladányi Tanács elnöke; dr. Horváth László, a HNF Mezőnyárád Községi Bizottság elnöke; Braun Bálint, a HNF Hercegkút Községi Bizottságának elnöke; Éliás Attila, a HNF Megyei Bizottságának politikai munkatársa; Jákob Miklósáé, a HNF Kazincbarcikai Városi Bizottságának adminisztrátora; dr. Tóth István, a HNF Miskolc Városi Bizottságának nyugdíjas alel- nöke; Szigethy László, a HNF Mezöcsat Nagyközségi Bizottságának titkára és Nagy Béláné, a HNF Ede- lény Városi Jogú Nagyközségi elnökség tagja. 4$ Ha egy olyan ember nézné ezt a képet, aki nincs tisztában a miskolci fö utca közlekedési viszonyaival, bizonyára azt hinné, hogy a következő pillanatban összeütközött a két villamosszerelvény. Mi azonban tudjuk, hogy a közmű- és vágányfelújítások miatt kitérőkre kényszerülnek a járművek. Hogyan halad a Széchenyi út rekonstrukciója? - többek között ez is szerepel a varosfejlesztési beruházásokról készült körképünkben. (Cikk a 5, oldalon.) * POLITIK AI NAPILAP » XVII. ÉVFOLYAM, 194, S7AM ÁRA I 1,00 1985. A'JG. 18., VASARNAP FORJIMT Ha külföld, akkor tenger... Utazási körkép Késeit a „menetrendszerinti” nyár, de a júliusi, augusztusi kánikula kárpótolta városunk idegenforgalmi és utazási irodáit. Körképünk az eredményekről, a legnépszerűbb utakról készült. A Borsod Tourist rendkívül sok külföldit fogadott. Előzetes szerződéskötéseink szerint érkeztek a csehszlovák és a lengyel csoportok. A tavalyinál is nagyobb valutaforgalmat bonyolítottak le. Pillanatnyilag is telt ház van kempingjeikben. A belföldi utak közül legnagyobb sikere a Szegedi Szabadtéri Játékokra szervezett programjaiknak volt. A vendégek általában elégedettek a szervezéssel, az ellátással, ami azzal kecsegtet, hogy máskor is szívesen visszatérnék hozzánk, A későn kezdődött szezont viszont megérezte az idegenforgalmi hivatal, mert nagyobb bevételre számítottak. Ezért az utószezonban igyekeznek meg olyan programokat- hirdetni, amelyek ellensúlyozni tudjalc az elmaradást. A Cooptourist szövetkezeti utazási irodánál idén.**—-a tavalyihoz hasonlóan — a becsi utak iránt érdeklődtek á legtöbben. A népszerűségi listán ezután azok a tengerparti nyaralások következtek, amelyre sa ját gépkocsival utazhattak a résztvevők. Az adriai tengerparton szép villákban kaptak szálláshelyet. Szintén személyautóval utaztak sokan a szovjetunió beli Odesszába. A belföldi programajánlataikból is azok voltak a legkeresettebbek, amelyek víz melletti üdülést ígértek, Amiből viszont nem tudták kielégíteni az igényeket, az a kölcsongepkocaf- volt. Jelenleg 25 autó bérelhető náluk, de ha ilyen IS a nyár, és ilyen nagy az idegenforgalom, akár 40 is. elkelne. A bevételre nem. panaszkodnak, bár az utószezontól még sokat várnak, A legnépszerűbb programnak Ígérkezik a Bulgárián át Isztambulba vezető, nyolcnapos út. .... (Folytatás « 3. otdabon) Elmaradt esliürfik . Mffteil BKüffl (CIKK AZ 5. OLDALON) (CIKK AZ 5. OLDALON) Ma reggeli telefon Bérelhető Nagy sikere van az autósok körében az autóklubban kölcsönözhető lakókocsiknak. Hogyan vehetők bérbe ezek? — kérdeztük Kecskés Gábor- ndfll. az Autóklub megyei szervezetének előadójától, — Az idén nyáron már nem tudunk lakókocsit biztosítani, legfeljebb augusztus 23. után lesz egy üres utánfutó Összesen hét lakókocsink van, s ezek májustól szeptemberig kézről kézre véndoroltak. Azoknak volt szerencséjük, akik idejében előjegyeztették a nyári szezonra. Nagyon olcsón kínáltuk, 1 a főszezonban naponta mindössze 285 forintba került. Néhány lakókocsit NSZK-ban. Olaszországban és a Bécs melletti Laxemburg- ban hagytunk. A klubtagoknak nem kellett a helyszínre vontatniuk, s hetente volt a váltás. Sainos, egy lakókocsit összetörtek menet közben. emiatt más megyei szervezettől kellett kölcsönkérnünk utánfutót, hogy az előjegyzésben várakozó ne halassza el külföldi útját.