Déli Hírlap, 1985. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1985-04-25 / 96. szám
Labdarúgás, UEFA Kupa Euíoríkus Vidi-vigalom Zseljeznicsar—Videoton 2-1 (1*0) , A hírügynökségek jelentéseiből tuafuti: s»zaraje\ onan étidig meg nem sok babér térni cut a vtnuegtadpaLOhiiük a nemzetközi kupákban. Ez nem csak a csapatnak, de a csodalatos közönségnek is köszönhető volt. Errol győződhettek meg tegnap a Videoton játékosai, s a mintegy 3 ezer, őket elkísérő szurkoló is. Három (:j oraval a mérkőzés előtt mar telt ház volt. a nézőtérén tut is nehez lett volna leejteni, de meg ömlött a közönség a stadion i?e- le. Nagy mérkőzésre volt kilátás. s a hazai drukkerek a Craiova elleni mérkőzés ismétlését várták. A román együttes ellen ugyanis 4-0 arányban nyert a Zseljo. Nos, a vendéglátók igyekeztek is kielégíteni drukkereik igényeit. A Sknba — Berjan, Csapljics, Sabana- dzsovics, Komsics, Csurics )■ (Csilics), Bazsdarevics, Baltics; Baltics, Skoro, Szamar- dzsija összetételben kezdő kékek úgy kezdtek, ahogyan az egy hátrányban levő együttestől várható, óriási lendülettel, mondhatni kapujukhoz szögezték a Disztl P. — Borsányi, Csuhay, ; Disztl L„ Horváth (Novath), Végh, Wittmann, Palkovics, Vadasz, Burcsa, Szabó ösz- ■ szeáliitásban pályára lépő székesfehérváriakat. S ahogy számították is. az 5. percben már a Vidí hálójában tancolt a labda. Védelmi rövidzárlat végén az üresen hagyott Bahtics másodszorra kotorta a labdát Disztl ; P, kapujaba, 1-0. I Ha lehet, méginkább el- j szabadult a pokol a nézöté- i ren, a szurkolók a folyta- i tást várták. S mert a VideJ oton csatárai csak másodpercekig tudták elöl tartani 3 labdát, óriási nyomás ne- hezeöett a védelemre. Mit í tagadjuk: tartani lehetett >jc Csuhay József a döntőbe lőtte a székesfehérváriakat tőle, hogy összeroppan a Vidi-védelem. A 20. perc táján kezdett úgy-ahogy magához térni a vendégcsapat, a házigazdák lendülete is alábbhagyott, de ezúttal valahogy nem a megszokott Videotont láttuk a pályán. Gyermeteg hibák tömkelegét követték el a játékosok, feltűnően sok volt a hibás átadás. Kapura pedig egyáltalán nem jelentett veszélyt ebben a játékrészben a fehérvári együttes. Ogy tűnt,' mintha a bokából csodálatosan cselező, a másodperc tört része alatt ritmusváltásra képes házigazdáknak a kelleténél is nagyobb lett volna a respektje a mieink előtt. Térfélcsere után ismét óriási lendülettel kezdett a Zseljo, s a 48. percben csak Bahticson — no meg a remekelő Disztl P.-en — múlt, hogy nem szereztek újabb gólt a vendéglátók. Ezekben a percekben úgy tűnt. mintha a pálya minden pontján csak kékek lettek volna ... 54 percet kellett várni az első valamirevaló Vidi-akcióra, de Burcsa jó lövésé kevessel célt tévesztett. Óriási elszántsággal játszott mindkét csapat. A 63. percben a mérkőzés helyzetét hagyta ki Csurics, 10 lépésről amolyan ajtó-ablak helyzetben lőtt mellé. A 70. percben Novath 25 méteres bombaszabadrúgását csak másodszorra kaparintotta meg a jugoszláv kapus. S két "ere múlva eldőlni látszott a találkozó, de főként a továbbjutás sorsa. Ismét védelmi hiba előzte meg a gólt, amidőn Bahtics beadását Disztl P. kiejtette, s Csurics közelről lőtt a hálóba, 2-0. A 75. percben Skoro végleg eldönthette volna a találkozó sorsát, de szerencsére a közönségnek még egy cselt akart bemutatni, s oda lett a lehetőség. Idegtépő percek következtek, ezt csak növelte Gulyás László nagyon rossz televíziós közvetítése. S amikor már fabatkát nem adtunk volna a továbbjutásért, a 87. percben Disztl L. kitűnő perdí- tesével Csuhay lépett ki, s 8 méterről kilőtte a bal alsó sarkot — s döntőbe „lőtte” a Videoton gárdáját! 2-1. A Videoton oly sok siker után megérdemelten került az UEFA Kupa döntőjébe. A lefújás utáni pillanatokban óriási volt az öröm a fehérváriak táborában, s a sportszerű jugoszláv közönségre jellemző: nagy tapsban részesítették a nemes küzdelemben „győztes” ellenfelet. Az elődöntő másik ágán a Real Madrid újabb bravúrt hajtott végre, a kétgólos előnnyel érkezett Inernazio- nale csapatát 1 (KI ezer néző előtt 3:0 arányban győzték le, így a döntőben a Real Madrid lesz a Videoton ellenfele. A találkozók időpontja : május 8., Székesfehérvár; május 22. Madrid. Tóth Zoltán Nyilatkozatok a mérkőzés után: Csuhay József (aki a döntőbe juttatta a csapatot): — Talán én lepődtem meg a legjobban, hogy két perccel a vége előtt 10 m-re a ''hazaiak kapujától üresen talált egy labda. Utólag is bevallhatom. izgultam, de minden erőmet összeszedtem, sikerült. Kovács Ferenc: — Ilyen játék a labdarúgás, gratulálok a csapatnak, megérdemelten kerültünk az UEFA Kupa döntőjébe. Eddig is szép utat tettünk meg, reméljük, még többre is visz- szük. A házigazdák is sportszerűen gratuláltak a székes- fehérváriaknak. Iviea Oszim vezető edző csak annyit mondott: — Amelyik csapat idegenben a 88. percben gólt tud szerezni, az megérdemli a továbbjutást. Gratulálok, sok sikert a döntőben. Meg kell mondanom azonban, magunkat ütöttük el a továbbjutástól. 2r0 után érthetetlenül leálltunk. A szarajevói klub elnöke. Borisz Ivies is felkereste a Videoton öltözőjét, az egyesület nevében gratulált a továbbjutáshoz. A végleges névjegyzék Lakáshoz jutnak A Miskolc városi Tanács Végrehajtó Bizottsága az április 2-i ülésén jóváhagyta a tanácsi bér- és a tanácsi ertékesí- tésü lakáshoz juttatandók 1985—86. évi vegleges névjegyzékét. A listát — hagyományainkhoz híven — lapunk hasábjain a múlt hét hétfőjétől kezdve közöljük. tíj ES MEGÜRESEDŐ TANÁCSI ÉRTÉKESÍTÉSÉT LAKÁSHOZ JUTTATANDÓ, A KIEMELT KATEGÓRIÁBA TARTÓZÓ NAGYCSALÁDOS IGÉNYLŐK 1985—86. ÉVI VÉGLEGES NÉVJEGYZÉKE 1. Angyal Benjámin, Kondor B. u, 4. 2. Dr, Bilinszki Erika, Testvériség u. 61. 3. Bohóczki Józsefné, Csille u. 24. 4. Bonta Barnabásné, Tégla u 3. 5. Bukta János, Csinos B. u. 40. 6. Csorna József, Mátyás k. a. 97. 7. Darab Lajos, Ládi-telep 2. 8. Dombóvári Ernő, Feszty Ä. u. 131. 9. Fodor Sándomé, Budai Nagy A. u. 2. 10. Grassalkovits Tamás. Pálma u. 6. 21. Hanea Lajosné, Kreutz R. «, 29. 12. Izsó Attila, Tóth P. u. 17. 13. Kertész József, Pacsirta a. 84, 14. Kovács János, Tátra u. 31. 13. Kőműves István, Vászonfehérítő ti, 1. 16. ‘Kun Béla, Szántó Kovács J„ u. 34. 17. Mand^ák György, Kondor B. u. 7. 18. Nagy Miklós, Kisfaludy u. 22. 19. Németh Attila, Garam u. 11. 29. Sallai Jenő, Sályi I. u. 10. 21. Sándor István, Hegyalja u. 11. 22. Szikszai Lászlőné, Középszer u. 68, 23. Szobonya János, Győri k. 104. 24. Verebélyi István, Hatodik u. 15/1. 25. Veres József, Rigó Z. u. 15.- CJ ÉS MEGÜRESEDŐ TANÁCSI ÉRTÉKESÍTÉSÉT LAKÁSHOZ JUTTATANDÓ IGÉNYLŐK 1985—86. ÉVI VÉGLEGES NÉVJEGYZÉKE 1. Berta Gábomé, Pozsonyi u, 86. 2. Bodnár Miklós, Ruzsinszőlő 19, 3. Borza Tibor, Barbay F. u. 8, 4. Deli József, Benedek u. 11. 5. Erdélyi Sándor, Lőwy S. u, 2. 6. Farkas József. Bábonyibére 89, 7. Farkas Lajos, Garam u. 9. 8. Feketéné dr. Földi Agnes, Árpád h. 46. 9. Hurják Béla, Széchenyi dt 29. 10. Izsó Bálint, Mélyvölgy u. 1. 11. Kacsur József, Repülőtér 17. 12. Kiss Leskó János. Hunyadi u. 38. 13. Kovács József, Huba u. 48, 14. Labbancz László. Szondy Gy. u. 24/10. 15. Nagy István, Hegyalja u. 193. 16. Oravecz Béla, Annabánya u, 2. 17. Poczok Miklós, Katowice u. 4. 18. Simonffy Ferenc, Mónus I, u. 44. 19. Szőke Sándor. Melinda u. 24. 20. Tátrai Lajos, Rodostó u. 13, 21. Tires János, József A u. 49. 12. Tasnádi László, Papszer u 8. (Folytatjuk# 03163 76 12 650 04766 77 11 900 06945 7b 10 520 00682,76 15 800 02636 77 15 300 03304/75 16 350 10762/78 15 650 02250 77 17 200 02262/77 14 500 08386/78 15 350 08668 78 9 520 (4 kk) 08478/76 15 900 02255 74 15 960 02917/78 15 000 03391 72 13 200 06947'76 15 500 04006/76 16 3.50 07677 78 13 700 02495 78 13 700 03678/73 16 100 10611/77 15 700 02548/79 15 400 05733 77 15 650 ©3555/76 18 150 05035/77 15 500 03042 76 17 000 0611075 13 700 00950/75 14 550 01299 78 19 950 07877/77 13 700 01259/77 15 800 05562/76 20 700 03880/77 18 100 05344/79 17 050 09427/76 17 400 05406'74 12 950 04097/76 13 420 01094/75 15 550 07128/74 18 400 09394/75 14 900 04542/78 19 950 08949/71 13 900 06632 78 25 500 08162 75 17 350 07H9 76 16 300 01*89 74 14 950 00923 RO 20 400 Ozdon Elnökségi ülést tartott tegnap az Ózdi Kohász sportegyesület vezetősége. Ezen megtárgyalták a labdarúgószakosztályban kialakult helyzetet és úgy döntöttek, hogy Szendrei Béla vezető edzőt felmentik funkciójából. A szakembert megbízták az utánpótlásszakág-ve- zetői feladatok ellátásával. Az NB II-es labdarúgócsapat szakvezetői teendőivel Bilesch Gyulát, az egyesület módszertani vezetőjét bízták meg, az idény végéig. Az üzletek ünnepi nyitvatartása A B.-A.-Z. megyei Tanács V. B. és Miskolc megyei Város Tanácsa V. B. kereskedelmi osztályai — a KPVDSZ megyei bizottságával egyetértésben — a BkM. vonatkozó rendeletéi és kiadott irányelve alapján, a me gye területén és Miskolc városban a május 1. előtti és alatti nyitvatartást az alábbiak szerint szabályozza: Aprilis 29-én (hétfőn): Az élelmiszerboltok hétköznapi nyitvatartást alkalmaznak. A többi kereskedelmi egység, piac és vásárcsarnok a szokásos hétfői nyitvatartási rend szerint árúsít. Április 30-án (kedden): Valamennyi élelmiszerbolt, csarnok és piac 19 óráig tart nyitva. Az ennél később záró élelmiszerüzletek pénteki nyitvatartási rendjük szerint árusítanak. A ruházati és iparcikküzletek a keddi, a vendéglátóhelyek a szombati ruotvatartaei rend szerint üzemelnek. Május l-én (szerdán): A vendéglátóhelyek, a dohány-'. édesség- és virágboltok a vasárnapi nyitva tartása rendjük szerint üzemelnek. Minden más üzlet, áruház, piac és vásáros arno’k zárva tart. Aprilis 29-én és 30-án az élelmiszerboltokban szabadnap nem engedélyezhető, csökkentett nyitvatartási rend nem alkalmazható. A kijelölt vendégftátöhelyek május 1-íén tejet, kenyeret, pek- sutemén y t árú sí tana k. Értesítjük tisztelt előfizetőinket és a lakosságot, hogy a Kőporos u. 1—11. és 2—8.; a Győri kapu 4—12. és 24.; a Bo do sor 34.. a Tízes honvéd u. 2—22. számig a távbeszélő-ellátottság javítása érdekében, április 26-án, 16 órakor, a Miskolci Postaigazgatóság úi távbeszélőközpontot helyez üzembe. A feltüntetett területen lakó távbeszélő-előfizetők kapcsolási száma megváltozik. A kapcsolási szám változásáról és az új kapcsolási számról az érdekelteket a nosta írásban tájékoztatja. Kérik azokat az előfizetőket, akik a számváltozásról tájékoztatást kaotak. hogy az azonosítást tegyék lehetővé. Az új kapcsolási számokról a 09-es számon lehet felvilágosítást kérni. Az átállás időpontja idején esetlegesen előforduló hibákért a no«ta az előfizetők szíves elnézését kéri. MISKOLCI POSTAIGAZGATÓSÁG TÁVKÖZLÉSI OSZTÁLYA ällcss Géptro-adnnnisztrátort helyet tesitésre azonnali belépéssel alkalma? a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Jelentkezés személyesen Miskolc Bajcsv-Zs. w 15,. L emelet U5. szoba. GyermekfeLügyeletet vállalok „55 éves 164 604” jeligére a kiadóba Szakcsoport kiemelt kereseti lehetőséggel, több éves munkára azonnali belepessel felvesz az alábbi munkakörökbe; esztergályos, forgácsoló, lakatos, hegesztő, csőszerelő, betanított és segédmunkás. Felvesz továbbá köz- gazdasági szakközépiskolai végzettséggel. több éves gyakorlattal rendelkező és gépírni tudó munkaerőt is Jelentkezés; munkanapokon csak 13.30—15.30-ig. Nemzetőr u. 39. A Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat felsőfokú végzettséggel alkalmaz belső ellenőrt. értékkönyvelési csoportvezetőt. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet: Miskolc. József A. u 57. 4 órai elfoglaltsággal férfi kisegítőt szerződéssel alkalmazunk. Jelentkezés: Miskolci P.e- ruházási Vállalat, Miskolc, Hunyadi u./5. I. emelet. ingatlan Kétszobás szövetkezeti lakás Középszer 15. III. em. 1. alatt eladó. Édeklődni a helyszínen. Elöregedett gyümölcsös fkb. 500 négyszögöl) telepítésre alkalmas, Komlós és Tapolca között áron alul eladó. Lendeczky, Tátra 13. II/2. Telefon: 52-906. Eladó Nagy-Avas, Középső soron pince, emeletes borházzal. Érdeklődni: Miskolc, Forgács u. 12. Martintelep. Eladó háromszobás, összkomfortos családi ház Alsóvadászon. Érd.; Alsóvadász, József A. h. 6. sz. Telefo*x>s, frres, fcggpoiwft fűtése« garzont vagy 1,5 szobás lakást bérelnék hosszabb időre. Ajánlatokat levélben vagy személyesen, Homyák, Miskolc. Szabó Lajos a. 18. V>4, Eladom, vagy elcserélem szo- ba-konyhás, kiskertes. külön bejáratú házrészemet. Érdeklődni; mindennap 17—18 óra között a 16-644 telefonon. Eladó 3 szobás, komfortos lakás. Rudabánya. Óvoda u. 8. sz. 2,5 szobás szövetkezeti lakásomat eladnám vagy elcserélném családi házra. Győri kapu 124. 113. Telefon: 74-668 Kiadó Pozsonyi utcai másfél szobás lakás. ..Hosszabb időre 165 310” jeligére. Sürgősen eladó 2 4- 1^ szobás szövetkezeti lakás a Tokaj étterem mögött. Érdeklődni: 32- 321 telefonszámon. Azonnali beköltözéssel 1 1 “2 szobás szövetkezeti lakás kőért a 7. Avas-délen eladó. Érdeklődni: Soltész László, Tízes honvéd 9. 2 1. Avas-délen — Sálvi István u 4. VII2. — 1.5 szobás szövetkezeti laka«: kn. 4 OTP-át- vállalássa! beköltözhetően eladó. Érdeklődni: 17 óra után a helyszínen. Miskolc-Tapolcán, — Költői Anna u. 28. — 3 szintes családi ház garázzsal, pincével, fürdőmedencével beköltözhetően eladó. Érdeklődni a helyszínen, 17 órától és szombat-vasárnap egész nap. Eladó Lyukéban 319 négyszögöl teie.k< szőlővel, gyümölcs- fáhkaí. Érdeklődni hétköznap délelőtt a 38-916-os tel efon számon. Balatonakarattya, Veres Paine utcában 125 négyszögöl közműves. gyümölcsfás telek eladó. ..Sajnállak 164 617” jeligére a kiadóba. Eladó 1,5 szobás szövetkeze© lakás a Középszer utcában, ő«zi beköltözéssel. Érdeklődni: 65- 097 telefonon. escfess-iisfel Eladó 2.5 éves. jó állapotban levő, összker ékmeghajtású platós ARO. Érdeklődni: Miskolc, Martintelep, Forgács «. lt„ az esti órákban. Commodore VC 29 komputer, kazettás adattárolóval. Játék- programokkal. áron alul eladó. Telefon: 65-102, délután. Eladó garanciális Verona szék» rénysor és plüss ülőgarnitúra. Érdeklődni: Stadion u. 13. n ?, Telefon: 71-254, délután 4 után. Betonkeverő eladó. Miskoie, Herczeg F. a. 33. Áltamiog ellenőrzött, fémre—oS elsőéves Resefce, Sertmo, Desrvee vetőburgonya eladó Pelvffcigowtost «tank: msolyí Lenin Mg, Tsz. V'timány, Fő út 66. sz. Telex: 62 790. Telefon: Vilmán? 8. A bükkábrányi Beke Mg. Termelőszövetkezet felvétett hirdet miskolci munkohefyre TAKARÍTÓNŐ! MUNKAKOR betöltésébe. Jelentkezni lehet a termelőszövetkezet irodáján, Bükkáb- rány, Béke út 1. szóm alatt, vagy telefonon, Bükkábrányi KEDVES VÁSÁRLÓK! FIGYELEM! A Miskolci Bútoripari Szövetkezet a Miskolc, Déryné u. 7, sz. alatti boltjában, mintatermében (a színház mellett) árusítást és bemutatót tart OTP “ügyintézés e helyszínen! Tisztelt vásárlóinknak rendelkezésükre állunk gyártmányainkkal, nagy választékkal : ♦ Lilla franciaágy, székek, műbőr ülőgarnitúrák, fotelágy, szekrénysor, ülő- és fekvő-kárpiiosgamitúrák, Rendkívüli kedvezményt biztosítunk! Minden 10 ezér Ft-on felüli vásárlásnál 50 km-es körzetben díjtalan házhozszállítást biztosítunk. Tombolajegyet adunk, és az 1985, május 30-án megtartandó sorsoláson visszakaphatja bútora árának 20%-át! MOST VÁSÁROLJON NÁLUNK!