Déli Hírlap, 1985. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

1985-03-25 / 71. szám

I Március 31-lot A központi és helyi mű­sorsugárzás jobb összehango­lása végett, valamint sok hallgató kérésének megfele­lően, március 31-töl megvál­tozik a miskolci rádió va­sárnap reggeli és esti adás­ideje. Ismeretes, hogy korábban a stúdió reggel 8-tól 10 órá­ig sugározta magyar és szlo­vák nyelvű műsorát, este pe­dig 18 órától 30 perces sportmagazint közvetített. A jövőben vasárnaponként és természetesen más ünnepna­ponként is délelőtt 9 órától 11 óráig, este pedig 19.30- tól 20 óráig hallgathatják a rtiiskolci rádió programjait. A hallgatók nyilván nem örülnek a megszokott mű­soridők változtatásának, ez­úttal azonban éppen az ő ér­dekeiket tartották szem előtt. A módosítás egyébként egy­beesik a nyári időszámítás bevezetésével. Az új sugár­zási rend a nyomtatott sajtó vasárnapi elmaradása kap­csán keletkezett információs úr kitöltését célozza azzal, hogy az elektronikus sajtó, tehát a rádió is átvállaljon bizonyos gyors információ­szolgáltatást. Az adásidő mó­dosulásával nagyobb össz­hang lesz a központi műso­rok és a helyi programok között is. megszűnnek azok a zavaró átfedések és átkap­csolások, amelyeket már ed­dig is szóvá tettek a hall­gatók. Az új adásidő természetsze­rűleg bizonyos változásokat von magával a műsorstruktú­rában. erre a miskolci r-ádió munkatársai felkészültek. Március 31-től vasárnapon­ként nemcsak más időpont­ban. hanem minden valószí­nűség szerint, a naphoz kö­tődő még gazdagabb infor­mációs, ismeretterjesztő és szórakoztató műsorral jelent­kezik a stúdió. A sportma­gazin pedig a késő délutáni eseményeket is feldolgozza. hét testvérváros vasutasai között Szakmai politikai együttműködés A MÁV Miskolci Igazga­tósága és a testvérváros, Ka­towice vasútigazgatósága kapcsolatot teremtett egy­mássá! szakmai-politikai együttműködés végett. Ennek feltételeit már meghatároz­ták, s nemsokára írásban is rögzítik a közös munkálko­dás módját. A két igazgatóság kapcso­latteremtése a szakszerveze­ti bizottságaik s a honvédel­mi szervezeteik együttműkö­dését is eredményezte. Ami az utóbbit illeti: a miskolci vasutasok nagyüze­mi MHSZ-vezetősége megál­lapodott a katowiceiek LOK- szervezetének vezetőivel ab­ban, hogy évente két-két al­kalommal hatfős küldöttség utazik Miskolcra, illetve Ka­towicébe. Ketten-ketten a szervezetek vezetői lesznek, akik itt és ott tapasztalat- cserét folytatnak a hazafias, honvédelmi nevelésben al­kalmazott módszerekről. A küldöttségekben négy-négy vasutas sportlövész is helyet foglal; klubközi versenyen mérik össze képessegeiket. Az első látogatásra és ver­senyre május 9-én, a Győ­zelem Napján Katowicében kerül sor, innen pedig júli­us második vasárnapján, a magyar vasutasok napján ér­kezik küldöttség Miskolcra. A következő látogatások idő­pontja a testvérvárosban a lengyel vasutasnapon, szep­temberben megrendezésre ke­rülő ünnep, illetve Miskol­con. szintén szeptemberben a fegyveres erők napja. T. I. Elveszett és ezért érvénytelen • HÖTECHNIKA Épito és Szigetelő Vállalót 134. számú, alábbi szövegű bélyegzője: „HÖTECHNIKA” I 34. Építő és Szigetelő Vállalót Egyszámla: 220-03333 AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT KÖZPONTJA pályázatot hirdet belsőellenőri munkakör betöltésére Pályázati feltételek: ♦ felsőfokú szakképzettség ♦ rátermettség (értékelő, elemzési készség, hatáiozott fellépés, tárgyalóképesség) ♦ erkölcsi feddhetetlenség. A jelentkezéseket részletes életrajzzal az eddigi szakma: tevékenység ismertetésével, és a fizetési igény megjelölé­sével a következő címre küldjék : CMASZ Vállalat, Miskolc, Dózsa Gy. u. 13 Pf.: 9? I/ •• P«r Különös illemszabályok A világ sok országában lé­teznek a vendégekre kötele­ző illemszabályok, amelyek áthágása a házigazdák meg­sértését jelentheti. Például az arab országokban a ven­dég nem ajándékozhatja meg' a háziasszonyt, és nem hozhat szeszes italokat. Kí­nában az ajándékba adott óra, a latin-amerikai orszá­gokban a zsebkendő a sze­rencsétlenség jelképe. A Kö­zel-Keleten nem szokás fu­karkodni az ajándékozással, de a vendég költségei köny- nyen visszatérülnek, ha va­lamilyen tárgyat megdicsér a vendéglátó házában. A ha­gyomány szerint ezt a tár­gyat neki kell ajándé­kozni. De itt is fenyegetnek veszélyek. Például a teve dicsérete rendkívül rossz jel. Sá rk á nyer eget ő k versenye Szingapúrban évente meg­rendezik a nemzetközi sár­kányeregető versenyt. A kétnapos vetélkedő folyamán több száz sárkányt mutatnak be. Képünkön egy francia versenyző készülődik a rajt­hoz. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Klein Jánosnak és Juhász Jo­lánnak Judit; Magyar Ferenc Józsefnek és Borsodi Ilonának Ilona; Molnár Péternek és Szán­tai Andreának Mariann; Papp Lászlónak és Forrai Mártának Ildikó; Tóth Józsefnek és Tóth Máriának Tímea: Kosnyider Lászlónak és Nyíri Erzsébetnek Gábor László: Balogh Jánosnak és Bacsó Zsuzsannának Valter: Fazekas Lajosnak és Mándli Katalinnak Tímea: Anatoljev Viktor Anatoljevicsnek és Cser- csa Ilonának iNatália Krisztina; Tószegi Istvánnak és Felföldi Juliannának Attila; Medve Im­rének és Mihalik Ibolya Máriá­nak Krisztián; Garbaez József­nek és Beke Erzsébetnek Erzsé­bet; Váradi Istvánnak és Müller Ilonának Georgina: Szebenv Fe­renc Péternek és Merhetik Évá­nak Ferenc; Veres Istvánnak és Bodzán Magdolnának Nóra: Var­ga Lászlónak és Scholtz Emesé­nek Fnikő; Tamás Gyulának és Lakatos Tündének AdrienníFar- kas Károlynak és Sós Irénnek Károly; dr. Imre Józsefnek és Harkályi Katalinnak Boglárka; Illés János Mihálynak és Nyit- rai Alicének János; Bankó An­talnak és Csemer Piroskának Enikő; Kormos Józsefnek és Varga Évának Krisztián: Czaga Sándornak és Bartha Máriának Sándor Bolond és Irma Anita; Balázs Sándor Tamásnak és Elek Juliannának Sándor Tamás nevű gyermeke. alias A Diósgyőri Édesipari Gyár azonnali belépéssel alkalmaz: 1 —2 és 3 műszakba női munka­vállalókat 8 általános iskoiai végzettséggel, könnyű fizikai munkára, egyhónapos betanulá­si idő után teljesítménybérezés­sel. ÉJSZAKAI MŰSZAK Kft «- OS BÉRPÓTLÉKKAL ELSZÁ­MOLVA. Jelentkezés: Diósgyőri Édesipari Gyár munkaügyi osz­tálya, Miskolc. ..kaiig’ . III., Fürdő atca sz. Jó kereseti lehetőséggel felve­szünk varrónőket egymüszakos munkabeosztással, valamint gép- íronöt. Jelentkezni lehet: Szu- di-tanva, 2. sz.. varróüzem. Szakcsoportunk felvesz villany­szerelőket. lakatosokat és eszter­gályosokat. Jelentkezni lehet: Gépészszakcsoport, Miskolc, Vá­góhíd u. 16. sz. alatt. Gazdasági munkaközösség meg­bízható könyvelőt keres. ..Pon t.os, megbízható 163 581*’ jeligére a kiadóba. Központi fíítéses belvárosi, te­lefonos, erkélyes, nagyméretű szobában albérletet adok egy in­telligens férfinak. Érdeklődni: 5 óra után a 18-524 telefonon. A LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁ­BAN’! Szobafestést, mázolást, ta­pétázást minőseci kivitelben, fe­lelősséggel vállalok. Szobafestő mester Tel.: 78-192. Szobafestést-mázolást-tapétá­zást, pvc- padlószőnyeg-ra­gasztást, magánszemély és közű­iét a 74-474-en rendelhet. Figyelem! Figyelem! Mindent egy helyen! A Fettig gmk-t ke­resse. Vállalunk földmunkát, alapkiszedóst, pinceásást, MTZ kotrógéppel. Kislakás-építést két szintig. Festést, mázolást, tapé­tázást. parkettacsiszolást, meleg­padló-ragasztást. valamint abla­kok légszigetelését. Miskolc, Széchenyi út 6. III. udvar. Tele­fon: 18-272. MÁRCIUSTÓL MÁRCIUSIG Az Utozós '85 kiállításon és irodáinkban történő befize­tés esetén 10ü/0 kedvezményt adunk a részvételi díjból. AJÁNLATAINKBÓL: Moszkva-Leningrád- Tallinn-Vilniu5z-Moszkva (10 nap) Utazás: repülővel Teljes ellátás Májusban - 11 500,- Ft Moszkva-Uljanavszk— Moszkva (6 nap) Utazás: repülőgéppel Teljes ellátás Júliusban 7200,- Ft Máramaros (3 nap) Utazás: autóbusszal Teljes ellátás Szeptemberben 2000,- Ft Bulgáriai körutazás tengerparti üdüléssel (13 nap) Utazás: repülőgéppel Teljes ellátás Júniusban 9650,- Ft Üdülés a Rrla-hegységben (8 nap) Utazás: repülőgéppel Teljes ellátás Májusban 5950,- Ft Szepességi városok- Magas-Táira (5 nap) Utazás: autóbusszal Teljes ellátás Májusban 4500,- Ft Erfurt (5 nap) Utazás: repülőgéppel Félpenziós ellátás Szeptemberben 4800,- Ft Üdülés a Naposparton (8 nap) Utazás: egyénileg Teljes ellátás Májusban és szeptemberben 2280,- Ft Részletes felvilágosítás és jelentkezés a Budapest Tourist irodákban, valamint a megyei és városi idegenforgalmi hivatalokban. adóis-wetel Megkímélt Olympia super te­levízió, olasz ülőkocsi, Chicco gye mekhordozók. mély iker ba­bakocsi. babaruhák eladók. Mol­nár István. Miskolc, Fábián u. 2. (Jókai lakótelep.) ingatlan Forgalmas helyen négyzet­méternél nagyobb helyiséget ke­resek bolt céljára. Telefon: 76- 881 Io óra után. Báthori soron beépíthető, köz­mű vésithető helyen 1118 négy­szögöl zárt kert eladó, esetleg megosztva. Érdeklődni: 77-135» te­lefonon 7—11. Vagy 17—21 óráig. Levélcím: Miskolc. S/arkahegv 25. Pogány. Avast 3 szobás, telefonos, gá­zos. II. emeleti lakásom elcse­rélném családi házra, vagy be­építhető telekre. ..Jelentkezz, ha érdek"! 163 582” jeligére a kiadó­ba. Vállalatnak bútorozott szoba 2 —3 fő részére májustól fél évre. esetleg egy évre kiadó összkom­fortos lakásban egy szoba, für­dőszoba- és konyhahasználattal Hciőcsabán. ...Árajánlat 163 752” jeligére a kiadóba. A LENIN KOHÁSZATI MÜVEK RAKODÓ ÉS SZÁLLÍTÓ GYÁRRÉSZLEGE azonnali belépéssel felvesz KOCSIRENDEZŐKET 12 24-es munkarendbe. Minden páros héten kéthetes tanfolyamat indítunk. Kereseti lehetőség 4000—7000 Ft-ig. Ugyanitt felveszünk nehezgepkezelöi jogosítvánnyal rendelkezőket BAGGERVEZETONEK 12 24-es munkarendbe. Kereseti lehetőség 4000—7000 Ft-ig. 15-30 t TARGONCÁRA VEZETŐKET (VALMLT) négyműszakos munkarendbe. Kereseti lehetőség 4000—7000 Ft-ig. DÍZELMOZDONY-SZERELŐKET állandó nappalos munkarendbe, Kereseti lehetőség, szakmai gyakorlattól függően, 3500—5000 Ft-ig. Jelentkezés; Miskolc, Kiss Ernő u, 31. sz. alatt, a munkaügyi osztályon.

Next

/
Thumbnails
Contents