Déli Hírlap, 1985. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1985-03-25 / 71. szám
Labdarúgó NB II Kevés volt a háromgólos előny! D. Kinizsi-DVTK 3-3 (0-3) A hét közben lejátszott jubileumi kupamérkőzésen a DVTK különösen a második félidőben mutatott biztató formát, négyszer is bevették az ÓKSE kapuját. Akkor arra ^lehetett következtetni, hogy a csapat bírja a 90 percet^, Debrecenben nem lehet különösebb gond. Nos. a Kinizsi elleni találkozó ügy kezdődött, ahogyan azt a szurkolók már résen *» fi r' vártak: az 5. percben baloldali szögletrúgás után Kiss az ötösre ívelte a labdát, amelyet a jó ütemben érkező Druzják a jobb felső sarokba fejelt. A diósgyőriek okosan, higgadtan szűrték meg a szórványos hazai ellentámadásokat, s gyors indításokkal próbálkozták. A siker nem maradt el. A 24. percben Kiss lőtte jobbról keresztbe a labdát, amelyet Lippai hat méterről a léc alá fejelt. A hazaiak egyre inkább elbizonytalanodtak. sokat hibáztak, míg a DVTK taktikusan játszott, az iramra sem lehetett panasz. A 31. percben tovább növelték előnyü-. két a diósgyőriek. Kiss a jobb oldalról ívelte be a kapu elé a labdát és az elöre- lopakodó Oláh mintegy 8 méterről' fejelt a debreceniek kapujába. A félidő hátralevő részében is a vasgyáriak kezdeményeztek, több veszélyes támadást vezettek Azt lehetett volna gondolni, hogy a második félidőben sem törik meg a DVTK lendülete, tovább növelik előnyüket. Ám nem ez történt. A Kinizsi nagy lendülettel kezdett, a diósgyőriek pedig érthetetlenül sokat hibáztak. A 67. percben Piel szabálytalankodott Andrikó- val, aminek 11-es lett a vége. A büntetőt Magyar A. értékesítette. A hazaiak egyre veszélyesebben támadtak, a DVTK védelme pedig kapkodott. A 69. percben Szűcs A három gólszerző (felülről, lefelé): Dzurják, Kiss és Oláh. tört be a vendégek kapuja elé, a védők nem tudták szerelni és a kapujából kiinduLahdarúgás, területi bajnokság Vasutas-svőzelem a ralisadon A területi labdarúgó-bajnokság hét végi fordulójában nem született meglepetés, lényegében a papírforma érvényesült. Miskolcon városi rangadóra került sor, az MVSC a Borsodi Építők Volán SC-vel mérkőzött. Miskolci VSC—Borsodi Építők Volán SC 1-0 (0-0). Hejőcsaba. 600 néző. V.: Lója .II MVSC: Udvari — Bobkó, Bartek, Mihalovszky, Osonó. Kiss G., Kassai, Nemes Cs.. Tímári, Jáger, Kocsis, Edző: István Alfréd. BÉVSC: Kiss Á. — Szanyó, Demeter. Gácsi, Balogh. Lugosi. Orosz. Bodnár, Veres. Edző: Kőrössy Pál. Sokáig kiegyenlített küzdelmet vívott1 a két csapat, a vasutasok enyhe mezőnyfölényt harcoltak ki. A 80. percben Kiss G. szerezte meg a győztes gólt. v További eredmények: Bor- sodnádasdi Kohász—Hatvan 3-1 (1-1). Nagybátony—Honvéd Papp J. SE 1-0 (1-0). A honvédegyüttes váratlan vereséget szenvedett — hazai környezetben. A vendégek a győztes gólt a 25. percben szerezték. Sajóbábony—Salti gótarjáni Síküveggyár 3-2 (0-2). A vegyész góljait Kiss B., Svak és Tóth szerezték. ló Piel fölött a hálóba lőtte a labdát. A debreceniek mindent egy lapra tettek fel, hatalmas lendülettel támadtak. Beszorult a DVTK, s a 88. percben megszületett a hazaiak kiegyenlítő gólja is: bal oldali szabadrúgás után Magyar Á. elé került a labda, aki 10 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. Az első 45 perc után még a hazai szurkolók is arra számítottak. hogy a diósgyőriek — akik rutinosan, korszerűen játszottak — a második félidőben sorra lövik a gólokat és a Kinizsi katasztrofális vereséget szenved. Ez nem következett be. Á vasgyáriak szünet után korántsem nyújtották azt a teljesítményt, amelyet korábban. Érthetetlenül kapkodtak, a csapatrészek, s a játékosok között sem volt meg a kellő összhang, s ez megbosszulta magát, meg kellett elégedniük az egy ponttal. A DVTK ezen a mérkőzésen a Piel — Szlovák, Oláh. Görgei, Szemere — Kiss, Menyhárt, Balogh — Szlif- ka, Dzurják, Lippai összeállításban játszott. A mérkőzés 87. percében Kiss helyett Tőzsér lépett a pályára. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Dunaújváros—Bp. Volán 3-2 (0-2). Dunaújváros, 2500 néző. V.iNagy B. GJ.: Gróf (11-esből). Ress, Szepesi, illetve Huszár. Farkas. Nagykanizsa—Ózd 3-0 (3-0). Nagykanizsa, 1000 néző. V.: Se- govits. Gl.: Horváth, Szajkó, Martinkovics. Baja—Salgótarján 1- 0 (0r0). Baja. 2000 néző. V.: Bogyó I. Gl.: Szőcs. Sopron—Bakony Vegyész 1-0 (0-0). Veszprém, 900 néző. V.: Adám M. Gl.: Wi- czek. Kazincbarcika—Szekszárd 0-0. Kazincbarcika, ,1500 néző. V.; JCorr^isBDi. ;5&„„sav ,-Volán>n,Nyír- egyháza 0-0. Rákoscsaba, 1800 néző. V.: Szilágyi S. Metripond SE—Bauxitbányász 3-0 (1-0). Hódmezővásárhely. 2000 néző. V.: Győri. Gl,; Tassi. Varga, Olasz. Váci Izzó—Szolnok 1-0 (0-0). Vác. '4000 néző. V.: Makó I. Gl.: Gödör. Siófok—Keszthely 2- 1 (0-1). Keszthely, 1800 néző. V.: Fekete. Gl.: Pál (öngól), bo- . da, illetve Rácz. az ne ii. állasa 1. Bp. Volán 23 15 4 4 50-26 34 2. Váci Izzó 23 12 6 5 40-22 30 3. Siófok 23 13 4 6 38-24 30 4. Ny.-háza 23 12 7 4 34-18 27* 5. Szolnok 23 11 5 7 40-26 27 6. Sopron 22 10 6 .6 32-26 26 7. D. Kinizsi 23 10 6 7 40-36 26 8. STC 23 9 7 7 30-24 25 9. K.-barcika 23 7 10 6 31-30 24 10. D.-újváros 23 8 8 7 27-30 24 11. Metripond 22 8 6 8 26-22 22 12. Ózd 23 8 6 9 30-30 22 13. DVTK 22 9 7 6 42-38 21* 14. Baja 23 8 5 10 27-34 21 15. Keszthely 23 8 3 12 30-29 19 16. N.-kanizsa 23 6 6 11 32-44 18 17. Szekszárd 23 4 8 11 21-40 16 16. Bakony V. 23 4 6 13 20-38 14 19. 22-es Volán 22 3 5 14 27-51 11 20. Bauxitb. 23 3 5 15 22-51 11 * A Nyíregyházától és a Diósgyőrtöl va. 4—4 büntetőpont levonLabdarűgás, NB I Újpesten nyert a Videoton Üjpesti Dózsa—Videoton 0-1 (0-0). Megyeri út. 8000 néző. V.: Hartman. Gl.: Gyenti. Vasas- Egér SE 3-1 (1-1). Fáy utca. 4000 néző. V.: Kovács I. L. Gl.: Híres, Kiss L, Pecha. illetve Kiss Gy. Békéscsaba—Tatabánya 1-0 (0-0). Békéscsaba, 9000 néző. V.: Divinyi. Gl.: Vígh. Zalaegerszegi TE—Pécsi MSC 1-0 (0-Ó). Zalaegerszeg. 4000 néző. V.: Bay. Gl.: Kovács S. Rába ETO—Debreceni MVSC 1-0 (1-0). Győr. 12 ezer néző. V.: Drigán. Gl.: Hajszán Bp. Honvéd—Haladás VSE 3-0 (2-0). Szombathely. 15 ezer néző. V.: Kőrös. Gl.: Détári (2. egyet 11-esből), Bodonyi. SZEOL AK—Csepel 2-0 (1-0). Szeged, 2500 héző. V.: Büki. Gl.: Kun, Gruborovics. MTK-vM—Ferencváros 1-0 (1-fl). Hungária körút, 12 ezer néző. V.: Jaczina. Gl.: Boda. az NB i Állasa: 1. Bp. Honvéd 19 12 4 3 34-12 28 2. Videoton 11 11 4 4 29-16 26 3. Rába ETO 19 10 4 5 32-30 24 4. ZTE 19 8 5 6 28-22 21 5. Csepel 19 8 4 7 17-14 20 6. Debrecen 19 7 6 6 24-23 20 7. Vasas 19 6 7 6 34-29 19 8. Ü. Dózsa 19 8 3 8 22-17 19 9. Haladás 18 7 5 6 19-16 19 10. MTK-VM 19 7 4 8 23-22 18 11. Pécs 19 6 6 7 19-19 18 12. Békéscsaba 1 8 2 9 24-34 18 13. Tatabánya 19 7 3 9 26-29 17 14. FTC 19 6 3 10 20-26 15 15. Eger 19 5 4 10 14-28 14 16. SZEOL AK 18 2 2 14 16-44 6 Jászka pontot szerez a szekszárdiak ellen. Hegedűs és Winter asszisztál (balra). Fél évig tartó sérülés után tért vissza Winter Ilona, aki külön őrzőket kapott (jobbra). (Szabó István felvételei) Kosárlabda NB I Igen fontos két győzelem Végre ismét teljes a csapat! Jó tél éve, hogy nincs irigylésre méltó helyzetben a DVTK női kosárlabdacsap <r ta. A bajnokság utolsó harmadát szinte újoncokkal játszották végig, annyi volt a sérültjük. Az „ászok” sorra kiestek a csapatból, a fiatalok pedig még nem tudták őket maradéktalanul pótolni. Api a rájátszásban, a hét végén... — Nagyon szeretnénk ismét a legjobb 10 közé, vagyis az A-csoportba kerülni. Vitathatatlan tény. sok gondunk volt az elmúlt hónapokban. Kulcsembereink közül műtét miatt hiányzott Winter. Áronná. Az influenza nem kímélte a csapatot, szinte egyetlen mérkőzésen sem tudtunk az eltelt fél év alatt a legerősebb összeállításban pályára lépni — fejtegette Bauman Gáspár vezető edző. DVTK—SZEKSZÁRD 80-52 (37-22) A Farkas, Balázs — kitűnően — vezette mérkőzésen a sportcsarnok 200 főnyi közönsége nagy tapssal köszöntötte Winter Ilonát, a diósgyőriek válogatott játékosát, aki féléves kihagyás után első alkalommal léoett pályára. Így teljessé vált a DVTK kezdő sora. A mérkőzés végeredménye egy pillanatig sem lehetett vitás. Medgye- si. Jászka, Winter, Hegedűs, Áronná, Tóthné egymást múlták felül. Igaz, az össz. játék néha akadozott, biztos ziccerhelyzeték maradtak kihasználatlanul. ám a csapat ismét a régi volt... — Nagyon örülök, hogy pályára léphettem. Az első mérkőzés...? Mit is mondjak? Szokatlan volt. A lábam nem fáj, ám mit tagadjam, a játék ritmusából kissé kiestem. Még kímélnem kell a térdem, de ... Lesz még jobb is. Nagyon örülök a győzelemnek — mondotta Winter Ilona. A szekszárdiak elleni találkozón ismét Medgyesi Judit volt a DVTK legjobbia. Nem csoda, hiszen 31 npntot szerzett. Áronné 14, Winter és Hegedűs 13—13 ponttal járult hozzá a sikerhez. DVTK—SZEOL AK 76-51 (31-28) A rájátszás egyik átka. hogy a csapatoknak kevés idejük marad pihenni. A szombati találkozó után a DVTK-nak a nagy riválissal (a szegedieknek 15 pontjuk volt, s a csoportban a második helyen álltak, míg a DVTK 14 ponttal a 4. helyen) kellett megmérkőzni. A Pajor, Valovics vezette találkozó nem várt fordulatokat, izgalmakat hozott. A szegediek rendkívül keményen, időnként, durván védekeztek, „ Sajnálatos, módon eb'bep „Rítűnicj” ■* partnereikre .találtak a játékvezetőkben, akik közül a fiatal Valovics már szemérmetlenül a SZEOL csapatának fújt. Medgyesit, "Wintert, Áron- nét, Molnár Gabriellát hárman, négyen is támadták — szabálytalanul —. ám ítéletei rendre a DVTK-t sújtották. Volt olyan eset — a második félidőben —, amikor Jászka elesett, padlóra került és a szegediek csapatkapitánya (!) szándékosan belerúgott! A sérültjeiből felépült DVTK minden csapatrészében jobb volt ezen a találkozón. A SZEOL AK az első félidőben szarossá tudta tenni a mérkőzést. A kosarak felváltva estek (5. perc, 6-5: 10. perc: 15—16). A második félidőben a diósgyőriek — a téves bírói ítéletek ellenére is — kultúráltan . játszottak, elsősorban Winter, 9 A luxemburgi Marc Girardelli nyerte el a síelők 1985. évi Világ Kupa versenysorozatát, miután tegnap megnyerte Heavenly* Valley-ben az utolsó műle- sikló számot. Mögötte a liechtensteini Frommel végzett. Érdekesség, hogy a Világ Kupában a svéd Sten- mark csak a 6. helyen végzett # A BKV Előre rendezte meg a kerékpárosok idénynyitó országúti versenyét, a Közlekedési Kupáért. A több mint 350 résztvevő között ott voltak az NDK sportolói is, többen világbajnoki címmel rendelkeznek. A versenyen Somogyi a harmadik helyen végzett. C* Svájcban, Fribourgban lejátszotta harmadik^mérkőzését is a magyar jégkorong-) válogatott a B-csoportos világbajnokságon. Együttesünk Lengyelország csapatával mérkőzött és igen szoros küzdelem után 5-3 (1-1, 1-2, 3-0) arányban maradt alul. Jászka és Hegedűs gyors indításaiból Medgyesi, Áronná és Tóthné sorra szerezték a pontokat. ‘ / — Ahhoz, hogy a legjobb 10 csapat közé kerüljünk, v igen fontos volt ez a két győzelem. Azt hiszem, nem- ' csak eredményesen, hanem v néha jól is játszottunk. Csak a hátralevő mérkőzésoktniKis**'* sikerüljön hasonló teljesítményt elérnünk — foglalta össze véleményét Medgyesi 5 Judit. \Y — Badarság lenne azt mon- dánom, hogy elégedett vagyok a csapattal. A két mér-. kőzésen voltak hibák. Ám az .. biztató, hogy most mindenki a rendelkezésemre áll. Igen fontos két győzelmet , arattunk ezen a hét végén. Nemcsak én, hanem a Iá- . nyok is nagyon szeretnék, ha a következő bajnokságban a „felsőházban”, vagyis a legjobb 10 között szerepelnénk — jegyezte meg Bauman Gáspár vezető edző. A szekszárdiak elleni mérkőzésen a DVTK-ból Medgyesi 31, Áronné 16, Hegedűs, Tóthné 7—7. Jászka 6, Winter 5. Molnár és Nagy t G. 2—2 pontot szerzett. (felföldi) # A világ idei legjobb teljesítményét érte el férfi magasugrásban a kínai Csu Csien-hua, aki 239 centiméterrel tartja a világrekordot. A Kuangcsou városában rendezett versenyen 235 centimétert ugrott. s otó 1. Frankfurt—Bremen 1-3 2 2. VfB Stuttgart—1. FC Köln 3-1 1 3. Mannheim—Bayern München 0-0 x 4. Düsseldorf—Urdingen 2-2 x 5. Fortuna Köln—Bürstadt 2-0 1 6. FC Homburg— Wattenscheid 2-0 1 7. Darmstadt—Aachen 3-1 1 8. Duisburg—Saarbrücken 2-0 l 9. Ascoli—Fiorentina 2-1 l 10. Avellino—Napoli 0-1 2t, 11. Como—Samodoria 0-0 ic 12. Lazio—Roma 1-1 x 13. Juventus—lnternazionale~3-*l (1 PÓTMERKÖZÉSEK: 14. Padova—Triestina 1-1 15. Genoa—Bari 1-0 l 16. Lecce—Pisa 1-0 1 ■ Merkép