Déli Hírlap, 1985. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-25 / 21. szám
A kapitány és családja 0 A múlt hét péntekjén sok miskolci drukkolt a televízió előtt csapatunkért. Győztek! Ök a Szivárvány egyik döntős gárdája A kapi’áryt, e'r. Veres Lászlót kerestük fel otthonában. Minden elismerésünk, hogy a múzeumi munkája, egy költözködés izgalmai és két Lóci-mentalitású csemetéje mellett, igy sikerült a televíziós premierje. Kikérdeztük a műsor kulisszatitkairól és múzeumi munkájáról. A nemzeti múlt emlékeit kutatni és gyűjteni nagyon szép tudomány. A Herman Ottó Múzeumban — ahol igazgatóhelyettes kollégáival most nagy feladat előtt állnak: a Széchenyi út rekonstrukciója kapcsán keli feltárniuk azokat az értékeket, amelyeket unokáinknak is át kell menteni. (Róluk szól írásunk az 5. oldalon, Családi körben címmel.) (Kiss József felvételei) Fejti György a Lenin Kohászati Művekben A Lenin Kohászati Müveket kereste fel tegnap délután Fejti György, az MSZMP KB tagja, a Borsod megyei Pártbizottság első titkára. A látogatásra elkísérte Dudla József. az MSZMP Miskolc városi Bizottságának első titkára, és dr. Miklós Imre, a megyei pártbizottság osztályvezetője. A megyei pártbizottság első titkárát a kohászát üzemi négyszöge fogadta. Gerzsenyi Miklós, az LKM pártbizottságának titkára köszöntötte Kéműrrepülés Egynapos halasztás után, tegnap délután a floridai Cape Kennedy űrrepülőtérről elindult föld körüli pályájára az első, teljesen katonai feladatokat ellátó amerikai űrrepülőgép, megkezdődött egy szigorúan titkosnak minősített amerikai űrrepülés. A kém-űrreoülőgép útjáról a katonai hatóságok seni- mttele felvilágosítást sem adtak. az amerikai lapok azonban megírták, hogy az egyebek között egy nagyméretű, hírszerzési célokat szolgáló mesterséges holdat visz. A holdat a Szovjetunió területe fölött állítják geostacio- nárius pályára, hogy elektronikus hírszerzési adatokat gyűjtsenek vele. a vendégeket, majd Drótos László adott tájékoztatót az LKM helyzetéről. A vezér-' igazgató többek között elmondotta. hogy a tavalyi es erőfeszítései meghozták a veszteségmentességet. amelyre 1991 óta vár a kohászat. Am az úgynevezett miH- szaldó rendkívül törékeny, s nagy munka szükségeltetik ahhoz, hogy az eredmények stabilizálódjanak. Szolt a gondokról, s a jövő tervei - ről is. A tájékoztató után Fejti György tovább: kerdesekel tett fel a kohászattal kapcsolatban, majd pártaktíván találkozott a kohászat párt- vezetósegi és pártala pszervezeti titkáraival. Az eszmecserén sző volt az LKM pártmunkájáról, s a kongresszusi . irányelvekről. Az aktívát kötetlen beszélgetés zárta. II Tisza legs A Tisza Borsod megyei szakaszát 35 centiméteres, egybefüggő jég borítja., A Hermádon 30. a Sajón pedig 20—25 centiméteresre hízott a jég. Huszonöt éve nem volt ekkora jégpáncél az északmagyarországi folyókon. A Bodrog viszont még ezekben a napokban is .légmentes. A szakemberek e furcsa jelenséget egy szlovákiai erőműből kiáramló hűtővíz melegítő hatásával ' és a ' fölím aránylag magas szennyezettségével magyarázzák A KISZ Miskolc városi Bizottsága a ma délelőtti ülésén Szeghó László titkár előterjesztésében tájékoztatót hallgatott meg a tavaly lesújtott 'vállalati és intézménvi ifjúsági p; pasztalatairól. Vilmos, titkár városkörnyék zeteinél folyó zésről számolt írlamentek ta- majd Fedor a város és a K ISZ-szerve- poKtikai képbe. XVII. ÉVFOLYAM, 21 SZÁM ARA: 1,80 1985. JANUÁR 25., PÉNTEK FORINT Papandreu Moszkvába utazik Fagyok idején a melegházban (CIKK A 3. OLDALON) Lfbanonj - izraeli tárgyalások Eredménytelenül végződött Nakurában a libanoni—izraeli tárgyalások 14. ülése. Egy ENSZ-szóvivó kijelentette. hogy a két küldöttség „kitartott előző álláspontja mellett, s nyitva hagyta a következő találkozó időpontjának meghatározását”. A tanácskozás egyik' résztvevője szerint az ..udvarias megfogalmazás'- azt jelenti, hogy a felek nem kívánnak ismét összeülni. A tanácskozáson a bejrúti küldöttség vezetője közölte, hogy a libanoni hadsereg erői két kilométernyire állnak Szidontól, s készek átvenni az ellenőrzést a város felett. Az izraeliek azonban útjukat állják, bár azt állítják, hogy február 18-ig ki akarják üríteni a körzetet. Az irzaeli delegáció vezetője azt szorgalmazta, hogy Bejrut kérje fel a világszervezetet: engedélyezze a Tyr városa környékén állomásozó ENSZ-erők bevonulását Szidonba és környékére. Bejrút azonban erre csak akkor hajlandó, ha megkap• Füst Milán Negyedik Henrik király című drámájának bemutatója a Miskolci Nemzeti Színház idei műsortervének egyik fontos állomása. A premier ma este 7-kor lesz. A jelmezes főpróbák egyikén készült felvételen Tímár Éva, érdemes művész és Matus György látható. (A hétvége kulturális eseményeit a 2. oldalon ajánljuk olvasóink figyelmébe.) (Jármay felv.) itfa reaaeli telefon Kötelező-e a ruhatár? Előfordul, hogy benézünk egy étterembe, s már az előtérben lescgitik rólunk a kabátunkat, akár akarjuk, akár nem. Máshol pedig szabad fogas helyett legfeljebb egy üres székre teríthetjük a bundánkat. Ilyen helyeken írják ki, hogy a fogason elhelyezett kabátokért felelősséget nem vállalnak. Hol kötelező a ruhatár, s mennyit kérhetnek az őrzésért? — kérdeztük Balázs Bertalantól. a Miskolei Vendéglátó- ipari Vállalat kereskedelmi igazgatóhelyettesétől. — A IIL és IV. osztályú vendeglátóhelveken egy forintban maximálták a ruhatári dijat. A fi., illetve énnél magasabb osztályú helyeken ez szabadáras szolgáltatás. A ruhatár igénybevételére szelíd erőszakkal sem kötelezhetünk senkit. A vendégek maguk döntik el. hogy kabátjukat beadják-e a megőrzőbe, vagy magukon hagyják. Az üzleti erdek- mindenütt azt, diktálja, hogy ruhatárat üzemeltessenek, s’ abban minél nagvobb forga-.^. lomra légyének szert. Az ebből származó 'bevétől -is ,a- vendéglátóhely gazdaságos-. • ságát javítja. A vendég érdeke is. hogy. felöltőjét megbízható hetven, tudja, amíg szórakozik. Sajnos, miniden esztendőben' előfordul egy- egy kabátcsere vagy burícki- lopas a miskolci vendéglátóhelyeken. Ha bebtzőnyősiSfIk a ruhatáros felelőssege, megtérítjük a . vendég Kárát A ruhatárosok többségé vállalatunk nv.u«díi asa.- vágy csökken1 munk■ ■ < .■■•-■j..,' nj. ak; isv -'fíés/it' k> 'öy-’elmét. Feladatukat ’ól, ellát-'' iák. munkáinkat csak dicséret illeti, az utóbbi időbén. Egyébként .a vendéglátások közül sem mindenki tutífa. hosv ,ruhatár híján hiába ír- iák ki - a fogason elhely1 Mt kábáinkéi- falai«« „p-jei -am vállalnak- ha nolam Moszkvában bejelentették, hogy And reasz Papandreu görög miniszterelnök a szovjet. kormány meghívására február első felében hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. ja az izraeli átcsoportosítások teljes és részletes ütemtervét. Kiállítás az egyetemen A hazáért, a szabadságért! „Ha éliri akarsz, költözz fel a pincéből! Habok voltunk mostanáig ... — ilyen és ehhez hasonló címek jelentek meg a ’40-es évek magyar sajtójában, illetve röplapjain. A Szabad Nép, Szabad Magyarország. Néplap, Hétfői Magyarország másolatai, valamint korabeli fotók gazdagítják azt a kiállítást, amelyet tegnap délben nyitottak meg a Nehézipari Műszaki Egyetem aulájában a Hazáért, a szabadságért! (Magyar ellenállók a fasizmus elleni harcban) címmel. Somlyó György Csak a béke című versét Kulcsár Imre. a' Miskolci Nemzeti Színház művésze adta elő. majd Bak István, az egyetem párt- bizottságának titkára köszöntötte a megjelenteket: Kerekes Imrét, a Magvar Ellenállók. Antifasiszták Szövetségének titkárát, dr. Kun Lászlói, a megyei pártbizottság titkárát és Kalóczkai Istvánnát, a Miskolc városi Pártbizottság titkárát, valamint a MÓKÁN tagjait és az egykori ellenállókat F.z.t követően dr. Koleszdr István. a Magyar Ellenállók Antifasiszták Szövetsége Orszá5- gos Bizottságának tagja a következő szavakkal nvitotta meg a kiállítást: — Házunk felszabadulásának neawe'’°d:’.- pvfó’-d”ló- jóra emlékezve '.-i-.-munk e kiállítássá’ hoz/.áiá’-,,ijnt a niaayar antifasiszta és ó»rti- zánharcok hű bemutatásához Célunk, hogv az if’abh nemzedék ismerje mes néniink leeúiabb történelmének hősi küzdelmét, hogv tisztelettel őrizze és ánolia a haladt hagyományokat é= a mn/“«: mi emlékeket. Az, ifiú-c'v Dr. Koleszár István ezután a MOKAN-komité tevékenységét, s a magyar ellenállók harcait méltatta. A megnyitó után a résztvevők megtekintették a kiállítást, amely február 7-ig, naponta 10-tól 18 óráig tart nyitva. csak úgy tudja becsülni a ma vívmányait, ha a. múlt hai;- ci tetteit is számon tartja. + Sok érdeklődő előtt nyitottét; meg tegnap A hazáért, a szabadságért című kiállítást a miskolci Nehézipari Műszain Egyetem aulájában. nvíthatóar eltűnik vaiG'á- tunk köteles , az, árét megtéríteni. Az ifjúsági par ameniek lanaszialatai