Déli Hírlap, 1985. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-25 / 21. szám
★ A Füst Milán-darab három főszereplője: Bregyán Péter, Tímár Éva érdemes művész es Szirtes Gábor. (Jármay György felvételei) + NEGYEDIK HENRIK KIRÁLY Ma este premier... Füst Milán Negyedik Henrik király című drámáját mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház. A cím nem sajtóhiba; azért nem írjuk római számmal, mert ezt a művet nem Shakespeare írta, bár az ember hajlik rá, hogy mihelyst Henrik, rögtön angol. Füst Milánt még az sem érdekelte (alapvetően nem ez érdekelte), hogy Európa kora-középkori államainak megmaradása, de legfőképpen uralkodása szempontjából mennyit értannak idején (egészen pontosan 900 évvel ezelőtt) az egyházi és világi hatalom közötti határvillongás. Népek sorsát határozta meg az a történelmi konfliktus, amelyet ma már könnyen sorolunk be a történelmi skatulyák egyikébe. Füst Milántól már annak ideién is kétségbeestek, az 1930-as évek elején forradalminak számított a felismerés, amely arról szólt, hogy az ember alapvetően szuverén, de ne örüljön ennek még akkor sem, ha európai a szó Thomas Mann-i értelmében. Amikor a dráma született, egy-egy ember döntésén minden múlhatott. Fél évszázad nem idő, tessék figyelni. Egy-egy ember döntésén nagyon sok minden múlhat, akkor, ha éppen annak az embernek a kezében hatalom van. A Miskolci Nemzeti Színház előadása színházpolitikai megfontolásokból is mindenekelőtt annak az igazságnak a szolgálatában áll, hogy a magyar dráma színpadra kívánkozik; Füst Milánnak ezt a darabját igen ritkán játszották Most Szőke István rendezte. A címszerepet Bregyán Péter játsz- sza. + ELVIS PRESLEY EMLÉKÉRE A sztárok sztárjára, és a pódium egyik legnagyobb művészére emlékeznek majd Elvis Presley felidézésével: 50 éves lenne. A „könnyű műfaj’ ellenzőinek lecke, a híveinek öröm, hogy az egész világ tudja: ennél a műfajnál kevés nehezebb van. A rock királya, Elvis Presley hoz sikert Komár Lászlónak, aki nálunk tolmácsolja egy nem is olyan régi kor, és egy mindig aktuális zene páratlanul tehetséges muzsikusának üzenetét. Errilék — Elvis Presley című összeállításával járja az országot, szombaton este 6, illetve nyolc órakor az Ady Művelődési Házban idézi meg a fiatalon meghalt zenész emlékét Komár László. Könyv a bankárokról Ki az a Rockefeller, és mi a feladata a Chase Nationalnak, amelynek ma már Moszkvában is van fiókja? Kik a Mor- ganok, és mi a Bank of Amerika, ahonnan Nixon elindult pályájára? Az újságolvasó és a tévénéző állandó kérdésé lehet ez, hiszen szinte naponta értesül szerepükről a pénzügyi világban és a politikában. Frappáns választ kap, aki elolvassa Anthony Shampsonnak, az ismert újságírónak A pénzkölcsönzők című új könyvét, mely most jelent meg a Kossuth Kiadónál. A néhány bekezdő fejezet kissé túlságosan elméleti, de aki átlapozza, eljut a mai szuperbankok leírásához, és a gazdasági tevékenységet emberek portréjával illusztráló szerző kellemes olvasmányban nyújt nélkülözhetetlen ismereteket a pénzügyi világ „gorilláiról” akik manapság gazdasági tevékenységűkkel, bankárkodásukkal politikusokat befolyásolnak. McNamara vagy Kissinger éppúgy terítékre kerül mint a közgazdász Keynes, a Nemzetközi Valutaalap, s a Világbank. A könyvet ma — amikor a világgazdaság alakulása erősen befolyásolja az életünket — érdemes elolvasni. (máté) + BÜKKI TÓRÁK Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Fúvósátiratok. — 12.25: Édes anyanyelvűnk. — 12.30: Népi muzsika. — 13.00: Hírek. — 13.05: Pophullám. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00; Péntektől péntekig. — 17.30: ötödik sebesség. — 13.30: Fiataloknak! — 20.00: Régi nóta, híres nóta. — 21.00: Hírek. — 21.05: Rádiószínház. A kör négyszögesítése. 22.13: Bagoly. — 24.00: Éjféltől hajnalig. 3. műsor: 13.00: Hírek. — 13.05: Rádiószínház. Vegyespálos. — 13.53: Dzsessz. — 14.39; Operatörténeti ritkaságok. Massenet: Sappho. — 17.00: Nyitnikék. — 17.30: Zenei lexikon. — 17.50: Régi magyar dalok és táncok. — 18.15: Új kamarazene-felvételeinkből. — 18.50: Vargyas Lajos: Keleti hagyomány — nyugati kultúra. — 19.00: Hírek. — 19.05: Helen Donath operaáriákat énekel. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét — 21.30: A nászéjszaka. — 22.00: Madrigálok. — 22.20: A Poptarisznya dalainak különkiadása. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsor- ismertetés, hírek, időjárás. — 17.05: Péntek este Észak-Magyar- országon. (A tartalomból: Gyermekkönyvtárban. — Cipészek Égérben. — uvegvisszaváítás. — Hétvégi programajánlat.) — Szerkesztő: Jakab Mária. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (A miskolci Oprendek Sándor Munkásőr-zászlóalj ünnepi évzáró-évnyitó egységgyűlése a miskolci sportcsarnokban. — Végrehajtó bizottsági ülésre készülnek Özdon.) — 18.25: Lap- és müsorelőzetes. Televízió. 1. műsor: 16.35: Hírek. — 16.40: Az örök fagy birodalma. — 17.00: Pulzus. — 18.00: Ablak. — 19.10: idősebbek is elkezdhetik ... — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — ORVOSI ÜGYELETEK Körzeti orvosi ügyeleti szolgálat, csak sürgős esetekben, a következő helyeken található Miskolcon a hét végén: az I. és 11. kerületben lakóknak a Csabai kapu 9—11. szám alatt (bejárat a Bottyán János utcai oldalon^, telefon: 63-333, 63-121. A III. kerületben lakóknak az Első u. 4. szám alatt (telefon: 51-704). Jó tudni, hogy ezeken a helyeken hétköznap déli 12 órától délután 3 óráig ügyelnek; hétvégeken pedig pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a bükkszentkereszti és a répáshutai lakosokat is. Gyermekorvosi ügyelet, 14 éves kor g: a Hunyadi uica 21. szám alatt, telefon: 15-698. Pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a beteg gyerekeket. A Csabai kapui rendelőintézetben szombaton délelőtt is van szakrendelés. A fogászati ügyelet szombaton délután 1 órától hétfőn reggel 7 óráig tart a Csabai kapu 42. szám alatti Megyei Tüdőkórház szá («sebészeti osztályán, telefon: 68-622. Az ideiglenesen itt-tartózkodók a száPásuk szerint Üeltékes orvodhoz tartoznak. Sürgős esetben a gyerekeket a Hunvadi utcai rendelőbe is el lehet vinni. Állatorvosi ügyelet Ezen a hét végén dr. Végh Endre körzeti állatorvos tart ügve’etet- Lakása: Aranv János u. 5. szám, telefon: 15-687. Be- jpion'és: *—9 és 13—14 óra közön. (ivoov SZERTÁRAK Szombaton :is vasárnap ny.iva van a Szó'1’1 **nyi út 3—9. szám alatti (Pátria-ház) gyógyszertár (telefon: 35-951) és a 90. számú, Av»' v í **áir tér melletti gyógyszertár (telefon: 51-697). E két patika állandóan ellátja az éjszakai ügyeleti szolgálatot. SZERVIZEK A Gelka televízió- és közpon- tiaiftenna-javító szervize szombaton délig várja a bejelentéseket. Címük: Testvérvárosok útjai szolgáltatóház, telefon: 66-666, 66-653. Vasárnap reggel 8 órától déli 1 óráig ügyeletét tartanak. A VILLKÉSZ rádió- és televíziójavító műhelye a Szűcs Sámuel u. 5. szám alatti szervizében szombaton reggel 7-től 14 óráig, vasárnap reggel 7-től 13 óráig tart ügyeletet. Telefon: 15-601, 36-599. A miskolci autószerelő kisiparosok közül január 26-án és 27- én Orosz András. Bocskai u. 17. szám alatti mester ügyel. Telefon: 68-814, Szombaton és vasárnap helyszíni autóiovítás. segélyszolgálat, vontatás: Pálfi Sándor, Középszer u. 96. CB AM15, telefon: 68-892. TEJ ES KENYÉR A következő vendéglálóhc'.ye- ken kanható vasáman reggel 7 órától 11 óráig tel és kenvér bolti áron: a Gyöngy cukrászdában. az Aranvcsillag vendéglátóházban. az Elvetem étteremben. az Ifiúsé»? étteremben és a Művész bisztróban. Az Otthon étteremben reggel 7-töl 15 óráig, a Stadion étteremben fél 8-tól 15 óráig, a Katowice étteremben 6-tól 11 óráig lehet tejet és kenyeret vásárolni. A Gyors étterem vasárnaponként, 6-tól 10 óráig árusít tejet, vajat, péksüteményt. tejterméket és kenyeret. A Hunyadi utcai tejivó vasárnap reggel 7 órától 11 óráig, a Lenin tér 1. szám abuti tejivó reggel f «to* ♦ ú«út vto ayifcva Jávorkútra indítanak túrát vasárnap a DVTK természetjárói. Az útvonal: Lillafüred — Vesszős — Borókás teber — Jávorkút — Vadkert — Nagy-Csipkés — Vadászvölgy — Ómassa. Indulás: a majális-parki végállomásról 6.48 órakor közlekedő 5-ös busszal. Túravezető: Füster János. Vasutas természetjáróink ugyancsak Jávorkút felé igyekeznek vasárnap. Az útvonal: Garadna — Tekenős- völgy — Jávorkút — Svédfenyves — Disznóskút — Vesszős — Lillafüred. Találkozás: p órakor a majális-parki buszvégállomáson. + KERTÉSZKEDÖKNEK A különféle kártevők és betegségek már a fiatal gyümölcsfákban is komoly károkat okozhatnak. Ezért tanácsolja a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja, hogy a tél végén, az enyhe, fagymentes napokon kéregkaparóval és más, arra alkalmas eszközzel alaposan tisztítsuk meg a fa törzsét, vázágait, s ami a legfontosabb: a ritkításnál, a metszéseknél a nyílt sebíelüle- teket azonnal kenjük be a napi forgalomban kapható sebkezelő anyagokkal. Ha ezeket a munkákat most elvégezzük, év közben sokkal kevesebb gondunk, bajunk lesz a aapj növényvédelemA 18 kilométeres túrát Klusóczky Gyuláné vezeti. Helyiipari természetjáróink idén ünnepük egyesületük megalakulásának 25. évfordulóját. A jubileum jegyében szervezik idei túráikat. Vasárnap Fehérkóiápára mennek. Az útvonal: LKM I-es kapu — Tatárdomb — Bagolyhegy — Hegyestető — Fehérkőlápa — Lillafüred. Indulás: 8.30 órakor az LKM 1-es kapujától. Túravezető: Gallovich Leven téné. Miskolci Nemzeti Színház (7) : Negyedik Henrik király. (Bemutató bérlet.) Filmszínházak: Béke (3, n6 és f8): Bombajó bokszoló (mb. szí. olasz, 14 éven felülieknek, kiemelt és III. helyár!). — Béke kamaramozi (4): Ordasok között (mb. szovjet) — (6): Honda- lovag (mb. szí. japán. n. hely- ár!). — Kossuth (f3, hns és 7): Bombajó bokszoló (mb. szí. olasz. 14 éven felülieknek, kiemelt és III. helyár!). — Hevesy Iván Filmklub (fö): Valaki figyel (magyar! — (£7); Kémek a lokálban (mb. szí. francia- olasz, 16 éven felülieknek, III. helyár!). — Táncsics (Í5 és f7): Defekt (magyar. 16 éven felülieknek. II. helyár!). — Táncsics kaniaramozi (6) : Az utolsó metró (mb. szí. francia, 14 éven felülieknek, II. helyár!). — Szikra (17): Te, rongyos élet! (szí. magyar, 14 éven felüliekül.00: Ha még nem tudná... — 10.30: Gyurkovies Mária operettekből és daljátékokból énekel. — 11.00: Hírek. — 11.07: Ausztráliai népzene. — 11.20: Magnósok, figyelem! Miskolci rádió: 8.00: Műsorismertetés, hírek, Időjárás. Lapszemle. — 8.10: Hová menjünk, mit csináljunk? Programajánlat. — 8.20: Visszapillantó. (Információk, tudósítások, riportok a hét fontosabb eseményeiről.) — 8.40: Napjaink kérdései. Önodvári Miklós jegyzete. — A zenét szerkesztik a hallgatók. Telefonszám: 35-510. — 9.00: Észak-magyarországi Krónika. (Zárszámadás Sajópüspökiben. — Cso- hány Kálmán festőművész kiállítása Salgótarjánban.) — 9.30: Mikrofonlánc. Pártmunkásnak lenni. Bartha Alajossal, a Heve, megyei Pártbizottság első titkáréval beszélget Zakar János. — Sport. — 9.55: Műsorelőzetes. + SZÁZ HÍRES FESTMÉNY Goreggio Léda című festménye A klasszikus Léda-mí- toszt akkor is egy az egyben festették meg a művészek, amikor a legkülönbözőbb képzőművészeti korok tettek (volna) rájuk léket. Tárgyszerűbb, ha azt mondjuk. hogy csak akkor festették meg, amikor olyan évszázadok jöttek az emberiségre, hogy a kulturált világ szabadon lélegzett. A történet ugyanis pikáns. A megformálás mindig zseniális. Coreggio Léda című képének bemutatásával a művészettörténet-írás és a műsorszerkesztés is a felnőttségét bizonyítja. A Léda című festmény műtörténészi elemzését szombaton este 9 óra előtt 10 perccel a 2. műsorban láthatjuk, hallhatjuk. A B.-A.-Z. MEGYEI ALLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VALLALAT felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: ♦ TMK.ELŐKÉSZÍTŐ Felvételi követelmény : gépipari technikumi végzettség, illetve épületgépészeti üzemmérnöki képesítés. + MŰVEZETŐ Felvételi követelmény: épitésztechnikumi végzettség, 3—5 éves szakmai gyakorlat, illetve autóközlekedési vagy gépipari technikumi végzettség, 5 éves szakmai gyakorlat. Jelentkezni lehet — részletes szakmai önéletrajz benyújtásával — a műszaki főmérnöknél. Műsor PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Vargyas Lajos: Keleti hagyomány — nyugati kultúra. — 12.55: Kórusmuzsika% — 13.20: Kamarazene. — 14.00*: Hírek. — 14.10: Zenekari muzsika. — i4.*3 Tompa Mihály kottás dalgyűjteménye. — 15.00: Erről beszéltünk. — 15.30: Hétszínvirág. — 16.00: Hírek. — 16.05: A híres Vadnyugat. — 17.00: Üj utakon a FÉKÖN. — 17.25: Fiatal hegedűsök bemutatkozó hangversenye. — 18.05: Egy amerikai Párizsban. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Magyarország ’85. — 20.15: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 21.15: Faragó Laura balladákat énekel. — 21.30: A tömbtől a fóliáig. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz oerc külpolitika. — 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — 23.30: Csik Gusztáv d7ses.szegyütte6e játszik. — 24.00: Hírek. 20.00: Tóksó. — 21.00: Nézze meg az ember. — 21.15: Zenés Tv- színház. Olasz vendéglő. —21.45: Tv-híradó. Televízió, 2. műsor: 18.20: Don Quijote. — 18.45: A kerékpár csodálatos története. — 19.00: Természetbarát. — 19.20: Csali. — 19.30: Hetedik kontinens. — 20.00: Fortunata és Jacinta. — 21.00: Tv-hiradó. — 21.20: Franciaország kastélyai. — 21.55: Képújság. Kiállítások: Vasas Galéria (14 —19): Kolozsvári Dezső festményei. — Miskolc Galéria (10— 18) : Kondor Béla életmükiálh- tása. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — A természet három országa. — Ásványok, növények. állatok Észak-Magyarországról. A Palócföld népi bútorai. — 191 o— 1944—1984. Munkásmozgalmi kiállítás Miskolc felszabadulásán?‘ 40. évfordulója alkalmából. — Miskolci Képtár (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum (10— 18) : Kondor Béia-em» - >v — Herman Ottó-emlékház (10— 18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk Élővilága. nek!) — (f5) A férfikaland elmarad (mb. szí. csehszlovák). — Petőfi (f5 és f7): Jim Craig (mb. szí. ausztrál. II. helyár!). — Fáklya (4 és 6) : A nagyrozs- dási eset (magyar). — Fáklya kamaramozi (f5) • A postás mindig kétszer csenget I—II. (mb, amerikai. 16 éven felülieknek, dupla és III. helyár!). — Tapolca, Ady (7): Omega. Omega, Omega (szí. magyar, II. helyár!). — Krúdy (f7): A vadon szava (mb. szí. angol). — Nehézipari Műszaki Egyetem (5); Végelszámolás (szí. jugoszláv, 16 éven felülieknek!). — Hámor (f6): Tavaszi szimfónia (mb. NDK—NSZK). SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25: Családi tükör. — 9.00: Népzene Indiából. — 9.10: Színes népi muzsika. — 10.00: Hírek. — 10.05: Ismét — a javából! Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.11: Népszerű muzsika — világhírű előadók. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Rádiószínház. Társastánc. — 9.42: A budapesti Koncert-fúvószenekar játszik. —